Az év első három hónapjában 1 327 esetben kellett sürgősségi egészségügyi ellátást biztosítani olyan betegeknek, akiknek járuléktartozás miatt nem volt érvényes TAJ-számuk. Ez az összes ellátottnak mindössze a 0,6 százaléka volt. Utánajártunk, mi történik, ha valakin nem lehet behajtani az ellátása díját, és miért van az, hogy ugyanazért az ellátásért egy átlagos keresettel rendelkező honfitársunktól akár a négyszeresét is levonják annak, amit egészségügyi szolgáltatási díjként maguk után fizetnek be az erre szorulók.
2024-05-10 13:06:41

2024-05-10 13:06:26

2024-05-10 13:05:59

Súlyos, rémisztő egészségügyi gondokat okoz a rosszul elkészített kebab

Mutatjuk, mennyire veszélyes lehet az egyik legnépszerűbb étel.
2024-05-08 18:10:03

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik Magyarországon

33 nemzet szimulálja az egészségügyi biztosítást.
2024-05-07 13:09:25

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik Magyarországon

33 nemzet szimulálja az egészségügyi biztosítást.
2024-05-07 13:06:35

Budai Gyula fideszes politikus egy olvasói levél alapján azt állítja, hogy egy biztonsági cégen folytak át a kenőpénzek a Lánchidat felújító A-Hídtól. A biztonsági cég vezetőjének van egy közös vállalkozása a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal.
2024-04-30 14:11:10

Élettársát akarta megöletni egy egészségügyi dolgozó

Élettársát akarta megöletni az az egészségügyi dolgozó, akit jogerősen felfüggesztett börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék - tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben pénteken.
2024-04-26 16:06:32

2024-04-26 16:06:17

2024-04-26 16:06:09

Óvatosan az egészségügyi appokkal!

Az egészségügyi alkalmazások kiberbiztonsági kockázataira hívja fel a figyelmet az ESET informatikai cég: az elemzés szerint az érzékeny személyes adatokat is gyűjtő és felhasználó egészségügyi appok (mHealth) piaca már most kétszámjegyű növekedést produkál -írja az MTI.
2024-04-13 14:05:58

2024-04-13 14:05:51

Idén már a második norvég kormánytag mondott le plágium miatt

Januárban a felsőoktatási és kutatási miniszter, most az egészségügyi tárca vezetője volt kénytelen távozni plágiumvádak miatt.
2024-04-12 15:12:27

Idén már a második norvég kormánytag mondott le plágium miatt

Januárban a felsőoktatási és kutatási miniszter, most az egészségügyi tárca vezetője volt kénytelen távozni plágiumvádak miatt.
2024-04-12 15:11:48

WHO: az egészségügyi ellátás emberi alapjog

WHO: az egészségügyi ellátás emberi alapjog.
2024-04-07 07:06:57

Nem a sereghajtó ellen nyújtotta élete teljesítményét Szoboszlai Dominik

Olvasóink értékelése azért így sem lett éppen rossz.
2024-04-05 18:09:36

Nem a sereghajtó ellen nyújtotta élete teljesítményét Szoboszlai Dominik

Olvasóink értékelése azért így sem lett éppen rossz.
2024-04-05 18:07:51

Hirtelen annyira megugrott a neurológiai betegek száma, hogy már ez a leggyakoribb megbetegedés a világon

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a szegényebb országokban élők a leginkább kitettek a neurológiai problémáknak. A statisztikán sokat lehetne javítani a megelőzéssel.
2024-03-27 16:12:26

2024-03-27 16:12:15

Kész a sószem méretű chip, amit beültethetnek az emberekbe

Az amerikai Brown Egyetem kutatói miniatűr, a testbe is beültethető eszközzel modernizálhatják a betegek egészségügyi állapotának monitorozását.
2024-03-26 19:12:30

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-20 16:41:46

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:08

2020-06-23 22:01:10

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:01:10

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:15:37

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:21

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:16:21

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:16:22

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:57

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:16:57

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:16:58

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:05

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:18:05

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:18:06

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:18:50

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:18:50

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:18:51

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   youtube   •   mag   •   németállás   •   sadasdhirek   •   H   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   feleslegesek az egeszsegugyi jarulekok az index olvasoi szerint   •   marhas   •   tatabanyan felujitott 180 millio forintos mercedesrol forgatott az egyik legismertebb noi autos videos supercar blondie 2   •   az unios biztos bizik a 70 szazalekos oltottsagi cel juliusi elereseben   •   mar tudosok is bizonyitottak hogy letezik a greta effektus   •   elloptak a nezok a focista mezet miutan az felmeztelenul unnepelte a golt   •   ivanyi gaborek abaujkeri iskolajaban mar nincs tanitas   •   2021 rekordot donthet gyorsasagban   •   manz   •   kamu nyeremenyeket hirdetnek a lidl neveben is   •   benyujtottak a nemzeti adatvagyonrol szolo torvenyt   •   neuer 500 merkozeset gyozelemmel unnepelte a bayern munchen   •   manipul   •   videon ahogy ket ukran gep lecsap a kigyo sziget orosz helyorsegere   •   sulyos mutet utan koncz gabor jarni is alig tud de igy is szinpadra lepett fotok   •   a vasarlas uj elmenye elkepeszto innovacioval rukkoltak elo a feny utcai piacon 2   •   megszuletett a szineszno elso gyereke aki az apanak mar a hatodik   •   koronavirus megkezdodott a gyerekek oltasa 2   •   nehany ferfi verekedessel unnepelte a nonapot   •   barmifele csatlakozo nelkul erkezhet az iphone 13   •   reading and leeds boss very confident festivals will happen   •   tokaji lett az idei boraszok borasza   •   a kormany azt mondta ha nem hasznaljak epp az uj kormanygepet szallitani fognak vele de erre egyelore nincs engedely   •   takaritsa a porszivojat is javitja a teljesitmenyet megnoveli az elettartamat   •   fianak adja at a hatalmat a meghokkento szerepleseirol ismert kozep azsiai diktator   •   megrazo hireket kozoltek a baltimore i hidkatasztrofarol es az aldozatokrol   •   a rendorok 142 embert feljelentettek godenyek tuntetese utan 2   •   510 loeros szivomotor es hatalmas szarny ime az uj porsche 911 gt3   •   kommenthaboruba kezdett karacsony gergely es vitezy david   •   locked letter sealed 300 years ago is finally opened   •   magn   •   orban viktor negyven ev utan tert vissza az egyik budapesti presszoba   •   magl   •   magazinrendel   •   magasv   •   magasnyom   •   aggodnak a magyarorszagi nemet cegek eurot es kiszamithatobb gazdasagpolitikat akarnak   •   foldi laszlo le kell kapcsolni az internetet 3   •   boris johnson tobb tizmillio oltas beadasara van remeny a kovetkezo honapokban   •   akcios aron vehetnek meg onkormanyzati lakasukat a budai var lakoi legalabbis ez a terve a fidesznek   •   folynak a harcok gazaban es izrael eszaki reszen   •   beltriajtkpanellak   •   itt a szigoritas nem lesz gyermekfelugyelet az ovodakban es iskolakban 2   •   legendas baratsag volt az ovek megszolalt jean paul belmondo halala utan alain delon osszetortem   •   fantasztikus felfedezes kihalt osemberek genjeit talaltak meg bennszulottekben 2   •   franciaorszagban rengeteg helyen rosszul adjak be a pfizer vedooltasat 2   •   negy halottja van a capitoliumi zavargasoknak 2   •   china did not cancel english interpretation for press conference at key political meeting   •   ahogy felkel azonnal mosson fogat figyelmeztet egy fogorvos   •   blama a nyitanyon kikaptunk az eselytelenebb horvatoktol