Ez a tükör egyből megmondja, ha bénán öltöztünk fel

A legújabb okoseszközökről rántották le a leplet.
2024-05-02 20:09:17

Ez a tükör egyből megmondja, ha bénán öltöztünk fel

A legújabb okoseszközökről rántották le a leplet.
2024-05-02 20:07:06

Zuckerman kontra Zuckerberg: Pert indítottak a Facebook ügyeskedése miatt, és ez most és igen komoly fejfájást okozhat a cégnek

Ha a felhasználók jogaiért küzdő amerikai kutató megnyeri a Meta ellen indított pert, akkor lehetővé válhat a fejlesztők számára, hogy legálisan készítsenek Facebook hírfolyamának trükközéseit egyszerűen megkerülő szoftvereket.
2024-05-02 10:11:44

2024-05-02 10:10:22

Megnyerő külső, sportos belső - Ilyen volt a Xiaomi Smart Band 8 Prót viselni a hétköznapokban

Két hétig a Xiaomi Band 8 Pro aktivitásmérővel kirándultunk, edzettünk, szórakoztunk és végül még az ágyunkba is bevittük. Mutatjuk a tapasztalatokat a kínai márka okoskarkötőjével kapcsolatban.
2024-04-28 06:06:05

2024-04-28 06:06:03

Kegyetlen körülmények között készülnek a kedvenc állatos fotóink

A kölyköket keresik a legjobban.
2024-04-26 19:09:35

Kegyetlen körülmények között készülnek a kedvenc állatos fotóink

A kölyköket keresik a legjobban.
2024-04-26 19:06:47

Smart motorways: How safe are they?

2024-04-22 21:08:14

Smart motorway tech failing on a regular basis

Figures obtained by the BBC reveal worries about the reliability of the tech behind smart motorways.
2024-04-22 07:08:37

Turkey's first EV, the selfie-taking Togg T10X, is smart as it gets

Post Content
2024-04-18 16:13:27

UK shot Iran drones to de-escalate conflict, says Cameron

The foreign secretary is urging Israel to be "smart as well as tough" as it considers its response.
2024-04-15 12:09:55

A The Rolling Stones legendás énekese egy kocsmában lazított, amikor a helyi banda rázendített a Maroon 5 slágerére.
2024-04-12 12:12:48

3 jelentős változás van a Facebook Messengerben, az egyikre 12 éve vár mindenki

Három régóta várt funkciót is kap a Facebook Messenger minden felhasználója. Talán az a legfontosabb, hogy vége az elmosódott, gyenge minőségű képek korának a Facebook üzenetküldőjében.
2024-04-11 02:06:58

2024-04-10 19:11:15

2024-04-10 19:11:06

Vége, feloszlik a világhírű kanadai rockzenekar

Ördög és pokol!
2024-04-08 07:08:04

Faulty smart meters rise to nearly four million

Customers report being hit by hefty bills caused by smart meters not working properly.
2024-03-26 04:06:45

Még el sem indult az új, jobboldali Partizán, már vannak Facebook-rajongói, de inkább Indiából, Srí Lankáról és Etiópiából 

Már csaknem száz lelkes Facebook-rajongója van a még el sem indult új, keresztény és nemzeti-liberális YouTube-csatornának, a Köztérnek, amelyről elsőként a hvg360 írt. A lájkolók négyötöde azonban külföldi, jellemzően ázsiai és olykor kamugyanús profil.
2024-03-22 17:11:27

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]

2020-06-20 16:41:44

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   rozsa sandor   •   jazz   •   apróhirdetés   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ha nyertek mindegyikotoket lelovom mint a kutyat halalos fenyegetest kapott a hir tv musorvezetoje   •   drasztikus dontest hozott az auchan minden magyarorszagi uzletuket erinti   •   a dunai hajokazas nem csak jatek es mese   •   miert nevezik orkoknak az orosz katonakat az ukranok 3   •   elbukhatja orosz leanyat a citigroup ha nem talal vevot   •   betiltja a vadaszgepeket az f1 a futamok elott de lesznek kivetelek   •   nagymartonbejelentet tejovoreisleszszeche nyikartyaprogramazid eifeltetelekkel   •   ket nyomos oka van vlagyimir putyinnak arra hogy targyaloasztalhoz uljon afganisztan uj uraival   •   a francia felnottek nagy resze junius kozepetol igenyelhet vakcinat   •   az eu ujabb 200 millio eurot szan az ukrajnan belul menekulokre   •   meggyilkoltak iran egyik vezeto atomtudosat 2   •   festokent debutalt pierce brosnan   •   oscar de la hoya hospitalized with covid 19 days before his return to the boxing ring   •   kulfoldre mennel dolgozni ezek a legdragabb es legolcsobb varosok   •   minden abuzusra tisztan emlekszem de abbol az idoszakbol minden mas homalyos kitalaltak a nepszeru gyerekteve sztarjai   •   debrecen fideszes polgarmestere szerint is elfogadhatatlan a lakastorveny modositasa   •   doj appeals decision to order special master to review evidence seized in mar a lago search   •   bejelentettek hol folytatja a hirtelen indoklas nelkul kirugott vedelmi innovacios miniszteri biztos   •   holtan esett ossze egy idos ferfi a sarvari furdoben   •   komoly indokkal kervenyezhetik a gyerekek tavolmaradast a szulok 2   •   mar a pedofilokat is vedik a multinacionalis mediaszolgaltatok   •   schmidt maria nem szeretne nyugati egyetemet magyarorszagra hozni 2   •   a belarusz kgb akcioja az oroszoknak kedvez   •   itt ot evig nem kell futesrezsit fizetnie   •   japan widens virus emergency for 7 more areas as cases surge   •   problemas csirazokepesseg keves mag letesztelte a nebih a paprikavetomagokat 4   •   kismotoron kozlekedo elveszett gyermeket talaltak a rendorok szombathelyen 3   •   artificial intelligence could lead to extinction experts warn   •   elall a lelegzet a szivdogleszto orosz olimpiai bajnok mukorcsolyazonotol kepek   •   ii erzsebet szellemet latjak a corgijai   •   mkb pannonia mikulas ralira felkeszulni   •   tiktok all under 16s accounts made private   •   a talibok megolik azokat akiknek bibliai idezetet talalnak a mobiltelefonjan   •   elhagyta a korhazat a luxemburgi miniszterelnok   •   joe biden majdnem ledolgozta hatranyat donald trumppal szemben   •   egyelore nem fogadta el paks ii engedelykerelmet az atomenergia hivatal   •   egyre nagyobb a haborus kaosz a felrobbantott krimi hid utan   •   fajo vereseg a fradi szurkolok csercseszovot okoljak a szlovakok elleni veresegert   •   sir david amess killing casts shadow over leigh on sea constituency   •   opinion stop obsessing over where trans kids use the bathroom   •   van egy zar amit 67 even at senki nem tudott feltorni es utana is csak 51 oranyi munkaval sikerult   •   gregor bernadett kocsival szokott elindulni kutyat setaltatni   •   elhalasztottak barcelona focicsapatanak szombati rangadojat   •   orizetbe vettek az agyonvert feherorosz muvesz allapotarol szivarogtato orvost es egy ujsagirot 2   •   hollywoodi magyar sztar aki talalkozott ferenc jozseffel es hitlerrel is   •   rendszeréhez   •   g7 soha nem ismerjuk el a moszkva altal erovel megvaltoztatni akart hatarokat   •   kiderult ez okozta kandech evelyne halalat   •   titokban akarjak eltemetni vago istvant   •   stohl andras a totem elott 30 ev koruli embernek gondolta magat