Újabb tétel kerül ki az Apple dobozaiból

Az Apple bejelentette új iPad Pro és iPad Air termékcsaládját, melyek már előrendelhetők, de a csomagolásból ezúttal hiányoznak az ikonikus Apple matricák, a környezetvédelmi törekvések jegyében. Azonban limitált számban, kérésre az Apple boltjaiban továbbra is elérhetők lesznek ezek a matricák - írja a 9to5mac. .
2024-05-10 13:06:53

Nagy Márton arról győzköd bennünket, hogy a románoknak igenis sokkal rosszabb

A nemzetgazdasági miniszter érvelési minőségében meglehetősen problémás véleménycikket közölt. Nagy Márton szerint a GDP nem is fontos, és egy kormányközeli kutatóintézet 2021-es összehasonlítására alapozza, hogy Románia nem előzte meg Magyarországot 2023-ban. Miközben a magyar költségvetésben április végére épp összejött az egész évre tervezett hiány, az államadósság pedig csak a brutális infláció miatt csökkent az elmúlt években, Nagy Márton azért korholja Bukarestet, mert már majdnem 50 százalék a román államadósság.
2024-05-10 11:11:41

Meglepő csavar a hazai benzináraknál: publikálták az adatokat, amire mindenki várt

Nagy Márton kérése most már teljesült?
2024-05-10 11:10:29

2024-05-10 11:10:04

Meglepő csavar a hazai benzináraknál: publikálták az adatokat, amire mindenki várt

Nagy Márton kérése most már teljesült?
2024-05-10 11:07:39

Nagy Márton: akkor vezetjük ki a lakossági kamatstopot, ha helyreáll a fogyasztás

35. születésnapját ünnepli a Magyar Bankszövetség, az ez alkalomból rendezett nemzetközi konferencián Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gazdasági növekedés inkluzitivitásának, Virág Barnabás MNB-alelnök a hitelpenetráció növelésének a szükségességét hangsúlyozta. A hitelpiac aktuális helyzetéről és jövőjéről szól a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciája is, még nem késő regisztrálni a szakmai eseményre.
2024-05-10 11:07:29

Nagy Márton: A hetedére rogyott össze az infláció

A tojás ára 20,3 százalékkal, a liszté 19,7 százalékkal, a száraztésztáé 12,5 százalékkal, a sajté 9,6 százalékkal, a tejé 9,3 százalékkal, a kenyéré 9 százalékkal, a baromfihúsé pedig 6,5 százalékkal csökkent.
2024-05-10 09:09:11

Nagy Márton összehasonlította Magyarországot Romániával.
2024-05-10 09:07:22

A világranglista 50. helyén álló magyar szettelőnyről kapott ki.
2024-05-10 08:10:09

A világranglista 50. helyén álló magyar szettelőnyről kapott ki.
2024-05-10 08:07:01

Európa-liga: őrület, újabb Leverkusen-csoda a 97. percben!

Drámai meccsen dőlt meg egy legendás rekord, kialakult az El-döntő párosítása.
2024-05-09 23:07:18

Most már hivatalos: Harry herceg nemkívánatos személy lett a családjában 

A februári meglepetésszerű röplátogatás alatt még ki tudott préselni egy alig 20 percnyi találkozót az apjával, ezúttal azonban az uralkodó határozottan nemet mondott. Ha a kisebbik fiú nem értene a jelekből, akkor ott egy újabb egyértelmű üzenet: Károly jövő héten Vilmos herceget a katonai múltjára büszke Harry egykori ezredének a vezérezredesévé nevezik ki.
2024-05-09 15:11:32

Gulyás nem hiszi, hogy Tompos Márton momentumos politikussal szemben kínai rendőrök intézkedtek volna, de ha megtörtént, akkor ki kell vizsgálni

Mint mondta, Tompos szavahihetőségére nem lehet kristálypalotát építeni.
2024-05-09 13:11:05

2024-05-09 13:10:35

Részletesen beszélt a Momentum távozó elnökségi tagja arról, miért hagyta ott a pártot

Ilyés Márton Vitézy Dávid programjáról is kifejtette a véleményét.
2024-05-09 07:07:32

Nagy Márton bejelentette, mit kezd a kormány az üzemanyagárakkal

Szerda délután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Karmelita Kolostorban nyilatkozva bejelentést tett a kormány üzemanyagárakat érintő döntéséről. Értékelése szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének, a hazai piacon forgalmazott benzin- és dízel ára elérte a szomszédos országok áraiból képzett referenciaértéket.
2024-05-08 16:06:58

Rendkívüli kormánybejelentés a benzinárakról

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerda kora délután a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésről tájékoztatta a nyilvánosságot.
2024-05-08 16:06:40

Rendkívüli kormánybejelentés a benzinárakról

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerda kora délután a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésről tájékoztatta a nyilvánosságot.
2024-05-08 16:06:01

Rendkívüli bejelentést tesz a kormány az üzemanyagárakról

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter összegzi a kilátásokat.
2024-05-08 15:10:23

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-20 16:41:45

2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:43

Toto Wolff nem tudott felhőtlenül örülni a Mercedes győzelmének

A világbajnok istálló csapatfőnöke szerint újabb keserédes futamon vannak túl.
2020-11-29 22:07:39

Az Újpest félpályáról lőtt gólt a Paksnak, de nem tudott győzni

A fővárosi csapat másfél hónapja nyeretlen az OTP Bank Ligában.
2020-11-27 22:06:17

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Úgy tűnik, a veszélyhelyzet ellenére sem függesztik fel a kikapcsolásokat az energiaszolgáltatók

Az első hullámnál szinte azonnal léptek a szolgáltatók. Ez most elmaradt.
2020-11-16 09:12:02

Újabb Ángyán-jelentés: Hernádi és Garancsi körei is jó nagyot hasítottak ki a Komárom-Esztergom megyei földekből

Kiderült, hogy kikhez vándoroltak Leisztinger Tamás agrárcégének földjei. Ángyán József szerint a hazai földpiac liberalizációjára készülhettek az árverezéssel.
2020-11-16 13:10:17

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:01

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:02

Újabb huszonéves áldozata van a járványnak

Két elhunytnak nem volt ismert betegsége a hivatalos tájékoztatás szerint.
2020-11-17 12:08:03

Az Obama-korszak zenében elbeszélve ? újabb ütős playlist az exelnöktől

Önéletrajzi könyvéhez, mintegy mellékletként újabb playlistet állított össze Barack Obama.
2020-11-17 16:06:54

SZFE-ügy: újabb német társulat mondta le a szereplést Vidnyánszky fesztiválján

A Berliner Ensemble után a drezdai színház sem hajlandó eljönni a MITEM-re. Így vállalnak szolidaritást a Színművészeti tanáraival és diákjaival.
2020-11-18 11:06:55

92 újabb áldozata van a koronavírusnak

Az aktív fertőzöttek száma 121 ezer felett van. 7532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
2020-11-19 09:08:17

Rossz hírünk van, ha erre várt: egyelőre nem lesz újabb olcsó iPhone

Csalódottak lehetnek azok, akik vártak, mert úgy gondolták, újabb „jóárasított’ iPhone, az iPhone SE érkezhet a jövő év első felében. A neves Apple-elemző szerint ennek igencsak kicsi az esélye.
2020-11-19 14:05:45

2020-11-19 14:05:46

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:51

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:52

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 21:09:18

Újabb ingyenes vagyonátadás: az egykori esztergomi királyi székhelyet az egyház viheti az államtól

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez kerülhet az esztergomi vár. A javaslatot kiegészítésként nyújtották be ahhoz a törvényjavaslathoz, amellyel a szabadkígyósi kastélyt a mezőhegyesi Ménesbirtokhoz csatolnák.
2020-11-20 10:05:45

Újabb rekordot ért el a halálozások száma Oroszországban

Közel 25 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt az országban.
2020-11-21 11:06:57

Újabb korlátozásokat vezetnek be Szerbiában

18 óráig minden üzletnek be kell zárnia, kötelezővé teszik a maszkviselést szabadtéren is.
2020-11-21 15:07:50

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Massa örülne egy újabb Schumachernek a Forma?1-ben

A brazil pilóta szerint Mick Schumacher egyre kiválóbban teljesít.
2020-11-21 15:07:52

Újabb koronavírusgyógyszer-szállítmány érkezett, ezúttal Japánból

A gyógyszer sokat segít a koronavírusos betegeken.
2020-11-21 16:06:06

Újabb rekordot ért el a halálozások száma Oroszországban

Közel 25 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt az országban.
2020-11-21 16:06:12

A Bayern München nem tudott nyerni Hansi Flick 50. tétmeccsén - videó

A Werder elvitte az egyik pontot az Allianz Arénából, mégsem lehet teljesen elégedett.
2020-11-21 17:10:52

Újabb megdöbbentő fotók: a plázákban nem törődnek a koronavírus-járvánnyal az eladók

Legutóbbi cikkeink után egyre több fotót kapunk olvasóinktól, amelyek azt bizonyítják, hogy a vásárlók hiába tartják be a szabályokat, sok multinacionális cég nem követeli meg dolgozóiktól.
2020-11-21 18:06:54

Megint nem tudott nyerni a Real Madrid - videó

A fővárosi csapat zsinórban második meccsén maradt nyeretlen.
2020-11-21 18:06:54

Ismét nem tudott nyerni a La Ligában a Real Madrid

A Villarreal viszont továbbra is jól teljesít, Unai Emery csapata továbbra is a második helyen áll.
2020-11-21 18:06:57

Shark attack in Western Australia kills man near Cable Beach

The attack near Cable Beach is the eighth fatal shark attack in Australian waters this year.
2020-11-22 09:07:17

A basmati rizs áll két atomhatalom újabb konfliktusának középpontjában

India magának követelné a rizsfajta védjegyét, így szerezve meg az EU piacát.
2020-11-22 09:07:18

A szervezők szerint nincs veszélyben az Australian Open megrendezése

A napokban felröppentek olyan hírek, miszerint a járványhelyzet miatt halasztani kell.
2020-11-22 09:07:18

4320 újabb koronavírus-fertőzöttet azonosítottak itthon

Meghalt 111 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-22 09:07:18

Az Australian Open szervezői szerint nincs veszélyben a torna

Victoria állam nemrég enyhítette a koronavírus-járvány második hulláma nyomán meghozott szigorú intézkedéseket.
2020-11-22 09:07:21

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   vannak akik mar felnek tolem megtanultak a rivalisok a 17 eves magyar vilagbajnok nevet   •   fizioter   •   zimany linda tangaban vonul a homokos vizparton video   •   de mitol ennyire kulonleges egy teljesen atlagosnak tuno lany   •   korrupcio brutalis dragulas es egy nagy atveres is kellett europa legujabb focibotranyahoz   •   elon musk segiti a kirugott megalazott szinesznot a disney elleni harcban   •   istenes bence mar nem zarandokol   •   testvere helyett szallt fel a gepre a repulobaleset fiatal aldozata igy bucsuzik edesanyja 3   •   a hackerek mar az analdugokban vannak   •   megvetozta a lengyel elnok hogy veny nelkul lehessen esemeny utani tablettat venni   •   ujra osszeall az ikonikus banda joe biden beiktatasara   •   ezt tette az inflacio a magyar lakasarakkal   •   lelegzetvisszafojtva nezi a vilag ahogy egy atomhatalom valaszcsapasra keszul   •   deer soars over two cars in new jersey   •   bunko vagy bugsy kitalalja melyik legendas bud spencer terence hill filmbol ideztunk   •   ha egy technikailag profin osszerakott unalmas filmet keres ez az 2   •   kiderult mennyit fogyasztanak a magyarok a tobbi eu tagallamhoz kepest   •   cserbenhagyta tarsait nem ment el a forgatasra farkas alexa   •   chinas xi to visit saudi arabia sources say amid frayed ties with the us   •   fixb   •   tatott szajjal rajong a fiaertgryllus dorka soma egy filmben szerepel a szuleivel 2   •   a kokteljegtol a jegkasaig 4 dolog amit eddig nem tudtunk a jegkeszitesrol   •   fitneszg   •   megszunik a ceges skype 2   •   egy naperomu nem fog 100 ev mulva uzemelni de egy vizeromu igen gibarton jartunk 2   •   peking hisszuk hogy az egyesult allamok nepe stabilitasra es bekere vagyik   •   a szelsojobboldali javier milei nyerte az argentin elnokvalasztast donald trump mar gratulalt is neki   •   tomegsirral a kuszoben valt halalzonava gaza legnagyobb korhaza   •   dunakeszi csaladi tragedia helyszini fotok a tetthelyrol 2   •   igy teheti pollenmentesse az otthonat az allergiaszezonban 2   •   az m0 ason es a budaorsi uton is harom harom auto karambolozott   •   meghalt a haromszoros oscar jelolt piper laurie   •   az eb elott derult ki ket magyar atletarol hogy koronavirusosak   •   komoly havazas varhato kiadtak a narancssarga figyelmeztetest 2   •   meghosszabbithatjak a nemet kormany kulonleges felhatalmazasat   •   mar jovore epulhet a harmadik sztrada erdely fele   •   filungk   •   on elkezdett mar sporolni a varhato rosszabb idokre gondolva gigantikus dragulas johet minden fronton   •   menczer tamas kozos eredmenyeinket meg kell vedenunk video   •   tortenelmet irt a boeing ujfajta modon tankoltak meg az amerikai vadaszrepulogepet video 2   •   az orszag ahol evente otszaz emberrel vegeznek az elefantok 2   •   filmez   •   bors nem fizettek ki a serelemdijat a hableany tragediaban elhunytak csaladjainak 2   •   paul reubens pee wee herman actor dies age 70   •   meghalt egy sofor dunakeszinel   •   kiemelten fontos kozerdeknek minositette a kormany a motogp rendezesi joganak megszerzeset   •   eliteltek az iszlam allam nemetorszagi fotoborzojat   •   fiatals   •   az ev vegere erkezett meg a legjobb idei magyar film   •   az ukrajna tamogatasa miatt kirobbant vita rontott a nemet francia kapcsolatokon