Ez lett idén a világ tíz legokosabb városa

Az okos város kifejezést egyre gyakrabban használják világszerte, ami többek között arra utal, hogy egy adott település milyen innovatív stratégiákkal próbálja megtartani a népességét, hogyan tud vonzó lenni a befektetők számára, és mit tesz a fenntartható városfejlesztés érdekében. Ennek mindennapi megjelenési formái gyakran a döntéstámogató digitális technológiák alkalmazásában jelennek meg. Hogy mely világvárosok teljesítenek ebben a legjobban, azt az áprilisban közzétett 2024 Smart City Index ranglista alapján néztük meg.
2024-05-05 16:06:32

Idén 2,5, jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány

A kormány elkötelezett a költségvetési hiány csökkentése mellett, idén 4,5, jövőre 3,7, majd 2026-ra 2,9 százalék lesz a várakozások szerint.
2024-05-01 15:08:11

Kiderült, mire készülhetnek az oroszok a következő hetekben

Az Institute for the Study of War (ISW) szakértői szerint az oroszok erők fokozhatják támadásaikat az Ukrajnának nyújtott új amerikai biztonsági segítség megérkezéséig - írja az Ukrajinszka Pravda.  
2024-04-21 11:07:09

Még több önkormányzattól szed be pénzt idén a kormány

Egy éve még 724, idén már 848 településtől gyűjtik be a szolidaritási hozzájárulásnak nevezett összeget, az pedig továbbra sem világos, hogy pontosan milyen logika alapján osztják tovább.
2024-04-16 08:10:59

2024-04-16 08:09:42

A kávé hamarosan luxuscikk lehet: nemcsak drágulhat, de eltűnhet a polcokról is

Noha a világ legnagyobb termelője, Brazília rekordot döntő exportot produkált, hosszabb távon aggasztó a kép a kávé piacán. A klímaváltozás korlátozza a termelés növelését, miközben a kínai fogyasztás berobbant. A helyzet a világ legnagyobb kávéfogyasztóját, Európát különösen sújtja.
2024-04-14 17:10:12

2024-04-14 17:09:10

A kávé hamarosan luxuscikk lehet: nem csak drágulhat, de eltűnhet a polcokról is

2024-04-14 16:10:25

2024-04-14 16:09:39

Korai kijelenteni, hogy túl vagyunk az energiaválságon, a trilemma kezelésén dolgozik a kormány

A kormány újabb intézkedést lengetett be, készülhetnek a napelemesek.
2024-04-12 16:09:47

Korai kijelenteni, hogy túl vagyunk az energiaválságon, a trilemma kezelésén dolgozik a kormány

A kormány újabb intézkedést lengetett be, készülhetnek a napelemesek.
2024-04-12 16:07:07

Ön tudja ezekre a becsapós kérdésekre a választ?

Tesztelje velünk a tudását!
2024-04-08 07:10:58

Nagy világűr kvíz: Ön tudja ezekre a kérdésekre a választ?

Tesztelje velünk a tudását!
2024-04-07 07:08:11

Fellélegezhetnek a hitelkamatstopos adósok, a lakásfelújítók készülhetnek az új pénzesőre

Több százezer forintot spórolhattak már eddig is a júliustól újra meghosszabbodó lakáshitel kamatstoppal az adósok, akik várhatóan minimum 3 évig élvezhetik ezt a védelmet. A holnap bejelentendő új lakásfelújítási támogatás nagy kérdése az lehet, hogy az előzőhöz hasonlóan gyerekneveléshez kötik-e az igénylését.
2024-04-04 16:07:16

2024-04-04 16:06:17

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p

2020-06-20 16:41:44

2020-06-20 16:41:46

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hamvakbol keszit ekszert a tatabanyai edesanya volt arra pelda hogy egeszen pici babak maradvanyaival erkeztek   •   16 nemzetkozi ujsagiroszervezet fejezte ki aggodalmat a magyar media helyzete miatt 2   •   az agrarminiszter szerint valsagallo a magyar mezogazdasag 2   •   szabo zsofi arcarol levakarhatatlan a mosoly shane tusup nem akarmivel lepte meg foto   •   csokkenteni kell a balaton vizszintjet 2   •   panikrohamot kapott egy beszelgetestol visszalepett az ukran teniszezo   •   obama in pursuit of a more perfect union looks back on his life and legacy   •   3 dolog amitol minden no agyfszt kap   •   elet a botranyfelho felett harom kulfoldi cegalapitasi helyszin ami magneskent vonzza a toket 5   •   myanmar state of emergency extended with coup leader as pm   •   felejtse el a kgfb kampanyt 2   •   stallonet rendszeresen osszeverte az apja   •   kritikus helyzetben van kijev a nato szerint a tel csak ront a felallason oroszorszag haboruja ukrajnaban az index keddi hirosszefoglaloja 2   •   szokott edzes elott kavezni lehet hogy erdemes lenne 3   •   egy nap alatt ket medvetamadas is tortent szekelyfoldon   •   kotelcsere kozben lezuhant es meghalt egy bolgar hegymaszo a k2 n   •   kezes hitel   •   igy nez ki a 62 eves jean claude van damme foto   •   amnesty accuses israel of apartheid is labeled anti semitic in return   •   oriasi drama eleteben eloszor kiutottek conor mcgregort video   •   levagtak volna a csinos tevesztar karjat ha nem rohan a surgossegire   •   a viral image of a black fetus is highlighting the need for diversity in medical illustrations   •   five civilians and one police officer die in colombia protests 2   •   boeing accepts liability for ethiopian airlines 737 max crash   •   4f   •   myanmar police who fled to india say they refused orders to shoot protesters   •   jon a bar show budapest 2022   •   felemasan kezdte a napot a forint estere ebbol meg barmi lehet   •   megvan milyen ido lesz szilveszterkor es az is hogy mi var rank ujev elso napjan 3   •   bilincsben szokott meg egy rab becsben aki azota drogos videokkal idegesiti a rendoroket   •   sandorpeter   •   51 tipp amivel felkeszitheti autojat a telre 2   •   gyozelemmel zarta a rangos hokitornat a magyar valogatott   •   szerdatol emelkedik az uzemanyagok ara itthon ujra 450 forint felett lesz a benzin   •   katonaszaboerzsebet   •   hate crime charges in stabbing of asian man   •   itt vannak a legujabb hirek a koronavirus jarvany elleni vedekezesrol eloben az operativ torzs tajekoztatojarol 3   •   dobrev klara az en strategiamon ez nem valtoztat 2   •   meghalt seymour stein aki madonnat es a ramonest is szerzodtette 2   •   mol vezer kevesebb kormanyzati beavatkozasra van szukseg   •   ujra kepviseli magyarorszagot nagykovet ormenyorszagban orban viktor szemelyes ismerose az   •   itt a nato vilaghaborus lepese   •   konyvet irt berettyan nandor   •   pete davidson aterzi a haboru altal okozott gyaszt edesapja is terrortamadas aldozata lett   •   tavirózs   •   meghalt shannon wilcox   •   the game boosting diversity in esports and creating role models for the next generation 2   •   shed never run a marathon then she qualified and won an olympic bronze   •   mi tortent a torok sikersorozat a tiltott szerelem sztarjaival   •   olaszorszag nyerte a mediterran derbit dontobe jutott az eb n 2  

srv.38.