Erre az adatra vártak a piacok egész héten - Mennyire korai az öröm a tőzsdéken?

Péntek délután megérkeztek a várt foglalkoztatottsági adatok az Egyesült Államokból. Az áprilisi számok alapján optimisták lehetnek a befektetők azzal kapcsolatban, hogy valóban a lehűlés jeleit mutatja az amerikai munkaerőpiac, a friss adatok azonban egyúttal felerősíthetik a recessziós félelmeket is. A közlés ezúttal is nagyobb elmozdulásokat hozott a dollár piacán és a tőzsdéken is, melynek következtében az EUR/USD árfolyama és az S&P 500 is is kritikus szintre ért. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutatnak jelenleg a grafikonok.
2024-05-03 16:07:20

Körvonalazódik az EP-listavezetők vitája, de senki nem tudja, hogy valóban megtörténik-e

Dobrev Klára már igent mondott.
2024-05-02 15:08:25

Nem akarta kifizetni az idősotthonba kerülő férfitól vett házat a nő, az ügyészség pert indított

Az ügyészi per nyomán a bíróság kötelezte a nőt a vételár megfizetésére.
2024-05-02 12:13:03

Nem akarta kifizetni a megvett lakás árát egy nő

Kihasználta volna az idős férfi rossz mentális állapotát.
2024-05-02 12:10:14

Kínos jelentés a Pentagontól: az amerikai csúcsfegyverek jelentős része egyszerűen befuccsolt Ukrajnában

Az Egyesült Államok a háború kitörése után majdnem egy évvel kezdett szállítani Ukrajnának precíziós irányítású lőszereket. Ezek hatékonyságát viszont jelentősen csökkentette az orosz elektronikus hadviselés, ami kihívást jelent az amerikai segélyek harctéri alkalmazásban - tudósított a Defense One.
2024-04-30 12:12:34

Egész héten ünnepli a magyar film napját a TV2: ezek a filmek kerülnek képernyőre

Több mint harminc alkotás vetítésével ünnepli a TV2 Csoport a Magyar Film Napját.
2024-04-30 07:06:14

Egész héten ünnepli a magyar film napját a TV2: ezek a filmek kerülnek képernyőre

Több mint harminc alkotás vetítésével ünnepli a TV2 Csoport a Magyar Film Napját.
2024-04-30 07:05:56

Megdöbbentő, milyen egyszerűen ellophatják adatainkat a nyaralás alatt

2024-04-27 08:07:34

Így készítsen gyorsan és egyszerűen sült csirkét airfryerben

Garantáltan a család kedvence lesz!
2024-04-26 20:08:08

Nászéneküktől az egész környék zeng: kikészíti a zuglóiakat a békakórus

Nehezen tudnak nyugovóra térni pár hete a 14. kerületi, Rákos patak melletti társasházak lakói. A Paskál lakópark melletti kis tó partját ellepték a békák, a kétéltűek esti éneke pedig nem mindenki számára kifejezett altatódal. Ám a békák már csak ilyenek, brekegnek, s mivel most van a párzási időszak, az eszeveszett, figyelemfelkeltő kuruttyolás valóban zavarhatja annak a nyugalmát, akit idegesít a békazaj.
2024-04-25 19:07:10

2024-04-25 19:06:31

2024-04-25 19:05:55

Egzotikus nevű embereknek küldözgetnek leveleket: külföldieket keres nálunk a mobilcég

Hol bujkálhat Roth Yaakov? Talán a garázsban van Marinával? Vagy a kerti házban húzta meg magát Moalemmel? Eszter nem tudja, de a Yettel szerint ezek az emberek mind vele laknak a péceli házban, hiszen hetek óta ide küldik a nekik szóló leveleket.
2024-04-23 21:07:08

2024-04-23 21:06:38

2024-04-23 21:06:19

Kvíz: Ön tudja, hogyan készülnek a magyaros ételek?

Tesztelje tudását!
2024-04-22 07:08:54

Kóstolja meg a leggazdagabbak kedvenc zöldségét

A Mindmegette megmutatja, hogyan kell spárgát készíteni hollandi mártással.
2024-04-20 23:06:53

Ha nyaralásra készül, ezeket jó, ha tudja

Az egyéni és a csoportos utak mellett és ellen is rengeteg érv szól.
2024-04-20 14:07:53

Ön tudja, hogy mikor nyerték el hivatalosan a függetlenségüket ezek az országok?

Tesztelje tudását!
2024-04-19 07:09:42

Kötelező biztosítás: figyelmeztetést adtak ki a robogósoknak

Becslések szerint meghaladja a 650 ezret a Magyarországon közlekedő segédmotoros kerékpárok száma, ezek közül azonban kevesebb mint 300 ezerre kötöttek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb). A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy fokozottan megéri kifizetni a kategóriától és lakhelytől függően havi 600-800 forintos kgfb-havidíjat, mivel azzal nem csupán a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírság küszöbölhető ki, hanem a közúti baleset során okozott, akár többmilliós kártérítési kötelezettség is.
2024-04-18 09:06:48

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-20 16:36:23

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-20 16:41:42

Bádogos élhajlító gep 2640/ 0.8-1mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Eladó kézi élhajlító + tárcsás lemezolló - munkahossz 2640mm - hajlított lemez vastagság – 0,8-1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - súlya 300 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Hajlítógép ZGR 2640/ 0,8-1mm 336 000 HUF/ 940 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapo...
2020-06-20 16:41:42

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-20 16:41:42

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...

2020-06-20 16:41:43

Ingyenes hirdetési lehetőség

Ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítunk mindenkinek. Hirdetését nem csak az oldalunkon adhatja fel, hanem a Facebook hirdetési csoportunkban is. Ide egyszerűen eljuthat ha az oldalunkon a Facebook csoportunk menüpontra kattint. Jelenítse meg hírdetéseit az oldalunkon és a facebookon is!
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító 3140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Ez a bádogos élhajlító minden bádogos munkára és parapetek hajására alkalmas. - max.hajtási hossz 3140 mm - max. lemez vastagság 0,8 mm - hajtási szög 180 fokig - súlya 400 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapos garancia. Szállítás egész Magyarországon belül. Az élhajlító ára 428 000 HUF/1200 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 H...
2020-06-20 16:41:43

Kézi élhajlító bádogos gép 3140/1.0mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép, hibamentesen müködik. - munkahossz 3140 mm - hajlított lemez vastagság - 1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hoszán - lemeztartó álvány, vágó blokád, szögmérő mutató - tárcsás lemezolló kb. 40km vágott lemezt tud megmunkálni egy élezéssel - 35-40x élezhető - digitális CNC gépeken legyártva - tömeg 600kg Árak: Élhajlító bádogos gép 3140/1 mm - 670 000 HUF/ 1880 EUR Görgős lemezvágó olló - 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Leszáll...
2020-06-20 16:41:43

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...
2020-06-20 16:41:43

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-20 16:41:43

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...

Bioptron lámpa bérlés, kölcsönzés.

Bioptron lámpa bérlés, Bioptron lámpa kölcsönzés: 06 70 429-8212. Ezek a 4, 11, vagy 15 cm. átmérőjű orvosi készülékek alkalmasak a Bioptron polarizált fényterápia segítségével: felfekvések, fekélyek teljes meggyógyítására - a sebek szokásosnál szebb és gyorsabb gyógyulására - reumás és ízületi panaszokra - égési sérülésre - fájdalomcsillapításra -bõrproblémákra, ránctalanításra, kozmetikai kezelésre. Kauciót nem kérünk. Megrendelés csak telefonon lehetséges! A járvány idején nincs kiszállítás, érte kell jönni. Megrendelés, csak telefonon.
2020-06-20 16:41:43

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten.

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten. Hívja számítógép-laptop szervízünket egyeztesen egy Önnek megfelelő időpontot, és számítógépes kollégánk a helyszínen segít elhárítani a hibákat. Telefonos ügyfélszolgálat, hibabejelentés, időpont egyeztetés: ☎+3630 684-32-45 Számítógép, laptop szervíz házhoz megy Budapesten. Számítógépe szokatlan dolgokat csinál, kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Laptopot vásárolt és nem volt rajta operációs rendszer? Új router internetkapcsolatát kell beállítani? Vírusos számítógépét,laptopját nem tudj...
2020-06-20 16:41:44

2020-06-20 16:41:45

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

Ipari és lakossági lakatosmunkák, kapuk, kerítések, korlátok, stb

Vállaljuk kapuk, kerítések, korlátok, fémszerkezetek gyártását szénacél, alumínium, rozsdamentes anyagokból. Rozsdamentes kertibútorok, hintaágyak, kiegészítők, virágtartó állványok, előszobafalak, fémbútorok, design bútorok gyártása, hegesztések szénacél, rozsdamentes és aluminium anyagokból. Továbbá vállaljuk a különböző ipari cégeknél felmerülő lakatosmunkák kivitelezését, mint pl. oszlopvédelem, különböző javítások, karbantartások, elkerített részek kialakítása, kármentők, tárolótartályok, badellák, padlóösszefolyók, stb gyártását. Vállaljuk ezen munkák elvégzését helyszínen, az ország egé...
2020-06-20 16:41:45

Autójavítás, kárrendezéssel, csereautóval Budapesten

Karosszériajavítás, autófényezés, teljes körű biztosítási ügyintézés Közlekedési balesetet szenvedett autójával és nem tudja, mi ilyenkor a teendő, mi a legjobb megoldás Önnek? Nincs ideje papírokat beszerezni, biztosítóba járkálni és ügyintézéssel foglalkozni? A teljes körű biztosítási ügyintézést, elvégezzük Ön helyett! A javítás idejére, ingyenes kölcsönautó! Óde-car kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 9. https://goo.gl/maps/AoTDtVGj38ftqyZz5 06-20-9374-593 [email protected] http://www.karosszeriatjavit.hu/
2020-06-20 16:41:45

Költöztetés Budapest

Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál, Halásztelek, Kistarcsa, Mogyoród, ...
2020-06-20 16:41:45

Költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-20 16:41:46

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:47

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-20 16:41:47

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 11:30:09

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 11:30:09

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító gep 2640/ 0.8-1mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Eladó kézi élhajlító + tárcsás lemezolló - munkahossz 2640mm - hajlított lemez vastagság – 0,8-1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - súlya 300 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Hajlítógép ZGR 2640/ 0,8-1mm 336 000 HUF/ 940 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapo...
2020-06-23 11:30:09

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-23 11:30:09

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 11:30:09

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-23 11:30:09

Ingyenes hirdetési lehetőség

Ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítunk mindenkinek. Hirdetését nem csak az oldalunkon adhatja fel, hanem a Facebook hirdetési csoportunkban is. Ide egyszerűen eljuthat ha az oldalunkon a Facebook csoportunk menüpontra kattint. Jelenítse meg hírdetéseit az oldalunkon és a facebookon is!
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító 3140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Ez a bádogos élhajlító minden bádogos munkára és parapetek hajására alkalmas. - max.hajtási hossz 3140 mm - max. lemez vastagság 0,8 mm - hajtási szög 180 fokig - súlya 400 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapos garancia. Szállítás egész Magyarországon belül. Az élhajlító ára 428 000 HUF/1200 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 H...
2020-06-23 11:30:09

Kézi élhajlító bádogos gép 3140/1.0mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép, hibamentesen müködik. - munkahossz 3140 mm - hajlított lemez vastagság - 1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hoszán - lemeztartó álvány, vágó blokád, szögmérő mutató - tárcsás lemezolló kb. 40km vágott lemezt tud megmunkálni egy élezéssel - 35-40x élezhető - digitális CNC gépeken legyártva - tömeg 600kg Árak: Élhajlító bádogos gép 3140/1 mm - 670 000 HUF/ 1880 EUR Görgős lemezvágó olló - 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Leszáll...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-23 11:30:09

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító gep 2640/ 0.8-1mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Eladó kézi élhajlító + tárcsás lemezolló - munkahossz 2640mm - hajlított lemez vastagság – 0,8-1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - súlya 300 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Hajlítógép ZGR 2640/ 0,8-1mm 336 000 HUF/ 940 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapo...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító 3140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Ez a bádogos élhajlító minden bádogos munkára és parapetek hajására alkalmas. - max.hajtási hossz 3140 mm - max. lemez vastagság 0,8 mm - hajtási szög 180 fokig - súlya 400 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapos garancia. Szállítás egész Magyarországon belül. Az élhajlító ára 428 000 HUF/1200 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 H...
2020-06-23 11:30:09

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   mag   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   rozsa sandor   •   youtube   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   buntetofekezett egy jo nagyot a 84 es uton kepes volt azt mondani hogy egy kutya miatt volt video   •   jo heccnek tartotta kiszurni a rendorautok kerekeit   •   levideoztak ahogyan a szilveszteri durrogtatas kozben kiramolnak egy uzletet   •   a ciganycsuk lett az ev madara 2   •   delhusa gjon a lifetv n mutatta be uj koronavirus ihlette dalat   •   israeli leader tells convicted spy were waiting for you   •   uj biztonsagi funkcio erkezik az androidos firefox bongeszohoz   •   tiz eve kuzd europa a nokkel szemben elkovetett eroszak ellen   •   tobb sulyos serultje van az izraelt ert drontamadasnak   •   elelmiszeriapri gepek konzervipari gepek szallitoszalagok felhordoszalagok tartalyok savallo rozsdamentes 33   •   jennifer garner buszke a testere harom gyermek utan is   •   orban viktor jovore brutalis penzt ont videkre   •   40 eve hasznaljuk a mesterseges intelligenciat csak eddig nem igy hivtuk   •   hirszerzesi jelentes nagy faba vagta a fejszejet moszkva de ehhez kijevnek is lesz meg egy ket szava   •   kulonos egi fenyoszlopokat fotoztak fejer megyeben   •   kover laszlo brusszeli diktatura helyett szuveren nemzeti allamokra van szuksege az eu nak 2   •   egy hajcsattal kezdte addig cserelget amig nem lesz sajat haza   •   szerbiaban megtizszerezodott a fertozottek szama az utobbi egy honapban   •   brexit egy nagy szakitas kepekben 3   •   770 millio forintot fizettek az uj elektromos hummer elso peldanyaert 2   •   bidens 1 9tn covid relief bill expected to pass us congress 2   •   megeroszakoltak megoltek egy 85 eves szalonnai not negy ferfi ellen emeltek vadat   •   husz evet kertek az orosztonyi ferfire aki leszurta es elasta a baratjat miutan nem szexelt vele   •   nincs visszaut orban viktor alairta a szigorito rendelkezeseket nehez ket het var rank   •   simone biles says she still has the twisties and its affecting her individual events 2   •   26 eves rekord dolt meg a doom 2 ben mire kettot pislogna ez a jatekos mar vegig is szaguldott az elso palyan   •   a vilagbajnok sztar nem tudta meguszni az olimpia szintidot   •   veszjoslo jelek ismet erore kaphat a koronavirus jarvany   •   navalnij uton van oroszorszagba 2   •   kilencszer mondta ki zsinorban gyurcsany nevet szentkiralyi amikor budapest legnagyobb problemajarol kerdeztek 3   •   ketszaz oktatovideot tett nyilvanossa a gyori gimnazium tanara 2   •   ki nem talalna ez lett 2021 ben az ev szava 3   •   taiwan train crash lorry boss offers deep remorse   •   az eu ban mar csak magyarorszag csung az orosz gazcsovon friss adatok   •   megvan az idei elso hosegnap is tobb mint 30 fokot mertek kelebian 2   •   atalakitotta a harmincasok penzugyi szokasait a jarvany   •   durva legicsapast mertek az oroszok odesszara   •   ketezer eves gyermeksirra leltek franciaorszagban   •   elkezdodott az uj magyar romantikus vigjatek forgatasa karacsonyra a mozikba is kerulhet   •   belgium mar januar elejen elkezdheti a lakossag beoltasat 2   •   cop26 uk pledges 290m to help poorer countries cope with climate change   •   hungarys anti gay law threatens programming of tv favourites   •   benyujtottak az energiaitalok 18 even alattiaknak valo eladasat tilto torvenyjavaslatot   •   hamarosan felfedik a szeptember 11 ei terrortamadas titkos dokumentumait   •   (SELECT(CASEWHEN(507 5=3781)THEN5075ELSE5 075*(SELECT5075FROMI NFORMATION_SCHEMA.PL UGINS)END))   •   sprinter shacarri richardson sees double standard in handling of kamila valieva case   •   bodrogi gyulat a rendorsegen kaptak lencsevegre foto   •   tucker carlson orban viktor nem szelsoseges rendkivul tehetseges politikus   •   magyar peter tuntetest szervez pentekre   •   visszaveszi az ikea a hasznalt gyerekbutorokat