Államfőknek kijáró kíséretet kapott a holokauszttagadó iráni exelnök Budapesten

Az iráni sajtóból derült ki, védett személyeknek járó kíséretet kapott a volt iráni elnök Mahmud Ahmadinezsád Magyarországon. A felvételek szerint a holokauszttagadó szélsőséges expolitikus rendőrkonvoj kísértében hagyta el a Liszt Ferenc Repülőteret. A kormány szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására érkezett Budapestre, a magyar államnak semmi köze a látogatáshoz, ennek ellenére Ahmadinezsád államfőknek kijáró fogadtatásban részesült az RTL szerint. Az iráni exelnököt az a páncélozott Audi vitte például, amely a szlovák kormányfőt is szállította budapesti látogatásán pár évvel eze...
2024-05-10 21:07:41

A Magyar Honvédség ezredesét gázolták halálra az M1-esen csütörtökön

A Magyar Honvédség 55 éves ezredese halt meg a csütörtökön történt brutális balesetben az M1-es autópályán.
2024-05-10 18:06:50

A Magyar Honvédség ezredesét gázolták halálra az M1-esen csütörtökön

A Magyar Honvédség 55 éves ezredese halt meg a csütörtökön történt brutális balesetben az M1-es autópályán.
2024-05-10 18:06:21

A Magyar Honvédség ezredesét gázolták halálra az M1-esen csütörtökön

A Magyar Honvédség 55 éves ezredese halt meg a csütörtökön történt brutális balesetben az M1-es autópályán.
2024-05-10 18:05:53

Szorul a hurok Donald Trump nyaka körül

Egyre gyűlnek a bizonyítékok a volt elnök büntetőügyében.
2024-05-10 16:10:10

Alsógatyában pózolt Donald Trump

Egyre gyűlnek a bizonyítékok a volt elnök büntetőügyében.
2024-05-10 16:06:57

VV Greg kiakadt a ValóVilágra, amiért az első női győztes fotóját nem tették ki a villában a többi nyertes mellé: "Egy matricát a falon igencsak megérdemelt volna!"

A magyar Ken baba, vagyis VV Greg úgy véli, az első női győztesnek is helye lett volna a ValóVilág villájának falán.
2024-05-10 16:06:09

2024-05-10 16:05:49

Donald Trump ügyvédje szerint csak a pénz miatt vallott a volt elnök ellen a felnőttfilmes

A nő ugyanakkor hangsúlyozta, az ellentmondások ellenére is igazat mond.
2024-05-10 09:10:43

Donald Trump ügyvédje szerint csak a pénz miatt vallott a volt elnök ellen a felnőttfilmes

A nő ugyanakkor hangsúlyozta, az ellentmondások ellenére is igazat mond.
2024-05-10 09:07:17

Sokkoló felvétel készült az adácsi vonatbalesetről: a kamion és a tehervonat sem fékezett a brutális ütközés előtt

Nyilvánosságra hozták az adácsi vonatbalesetről készült videót: a felvételből kiderül, hogy egyik jármű sem lassított a brutális ütközés előtt.
2024-05-10 08:06:35

2024-05-10 08:06:17

2024-05-10 08:06:03

Magyar közmondással köszöntötte Hszi Csin-ping Sulyok Tamást

A budai várban és a Sándor-palotában is járt a kínai elnök.
2024-05-09 15:10:29

Elég lagymatagra sikeredett Putyin katonai parádéja, de egy érdekesség azért akadt

Meglepetések nélkül futott le Oroszországban a 79. Győzelem Napja alkalmából rendezett ünnepség. Vlagyimir Putyin orosz elnök semmi olyat nem mondott, amit eddig ne hallhattunk volna tőle, a katonai felvonulás pedig a tavalyihoz hasonlóan szerény keretek között zajlott. Egy érdekességet azonban felfedezhettek a szemfüles nézők.
2024-05-09 15:07:23

Ennél viccesebben nehéz lett volna értelmezni a Met-gála ruhakölteményeit

Gondolta volna, hogy a sztárok ruháit mind össze lehet kötni a könyvtárlátogatással?
2024-05-09 13:11:17

Gulyás nem hiszi, hogy Tompos Márton momentumos politikussal szemben kínai rendőrök intézkedtek volna, de ha megtörtént, akkor ki kell vizsgálni

Mint mondta, Tompos szavahihetőségére nem lehet kristálypalotát építeni.
2024-05-09 13:11:05

2024-05-09 13:10:35

Xavi szerint nincs mentségük a Real Madrid elleni kiütés után

Csak a bajnoki címben bízhatnak a katalánok.
2023-04-06 08:12:22

Xi Proposes Palestinian Peace Conference After Saudi-Iran Deal

Post Content
2023-06-15 07:15:44

Xabi Alonso kiesésével egy nagy visszatérő érkezhet a Bayern Münchenhez edzőként

Erre talán nem sokan számítottak volna pár hónappal ezelőtt.
2024-03-30 15:08:50

Xavi meggondolta magát, mégsem hagyja el a Barcelona kispadját

Joan Laporta elnök bírta őt maradásra.
2024-04-24 23:07:29

Xavi meggondolta magát, mégsem hagyja el a Barcelona kispadját

Joan Laporta elnök bírta őt maradásra.
2024-04-24 23:06:12

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Pozitív vírustesztje miatt játék nélkül esett ki élete első darts-vb-jén

Annak, aki beugrott volna a helyére, szintén karanténba kellett vonulnia.
2020-12-20 22:06:30

Joe Biden: 'Enormous damage' to US security agencies by Trump

The president-elect says his team is not getting the information it needs on national security.
2020-12-28 23:05:50

Trump's hesitation on relief bill will delay aid payments

2020-12-28 21:06:08

Perdue seeks payoff from Trump loyalty in Georgia runoff

2020-12-22 22:08:21

Trump pardons Flynn, taking direct aim at Russia probe

2020-11-25 22:06:04

Trump egyperces villám-sajtótájékoztatóval ünnepelte meg a Dow Jones sikerét

A riporteri kérdésekre most nem maradt idő.
2020-11-24 22:06:12

Trump Skips Pandemic Session At G-20 Summit, Heads To Golf Club

2020-11-21 21:38:12

Pentagon installs 2 Trump allies on defense advisory board

2020-12-04 22:35:04

Balogh Gábor maradt az NDHSZ elnöke

A szervezet tisztújító közgyűlését csütörtökön tartották, online formában.
2020-12-03 22:05:57

Trump 'ashamed' to have endorsed Republican Georgia governor

2020-11-29 22:07:38

Donald Trump plans to shut two remaining US consulates in Russia

2020-12-19 04:06:23

Trump pardons ex-National Security Adviser Flynn

Michael Flynn was among former aides convicted in an investigation into Russian election interference.
2020-11-25 22:06:04

Trump orders most American troops to leave Somalia

2020-12-04 22:35:04

Week offers snapshot of how Trump, Biden approach presidency

2020-11-21 21:38:13

Ez történt: Beindította a mémgyárat a kijárási tilalom

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-15 20:13:58

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
2020-11-15 20:14:00

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.

2020-11-16 02:10:16

Miért dobál 30 méter magasból az aszfaltra új autókat a Volvo?

Soha nem végzett még extrémebb töréstesztet a svéd gyártó maga is elismeri.
2020-11-16 04:10:55

Miért dobál 30 méter magasból az aszfaltra új autókat a Volvo?

Soha nem végzett még extrémebb töréstesztet a svéd gyártó maga is elismeri.
2020-11-16 04:10:57

Az egyik legígéretesebb vakcinafejlesztő szerint még egy évet kell várnunk, hogy újra normális életünk legyen

A Pfizer-BioNTech cégek szerint 300 millió embernek kellene beadni új vakcinájukat, ugyanis már ezzel is érezhető módon csökkenne a járvány terjedése. De az idáig vezető út hosszú, akkor is, ha az oltás jól működik.
2020-11-16 05:10:55

Volna itt egy nem mini gond az iPhone 12 mini képernyőjével

Több felhasználó is arra panaszkodik, hogy az iPhone 12 mini kijelzője lezárás után nem mindig reagál a feloldási kísérletekre.
2020-11-16 09:12:01

Volna itt egy nem mini gond az iPhone 12 mini képernyőjével

Több felhasználó is arra panaszkodik, hogy az iPhone 12 mini kijelzője lezárás után nem mindig reagál a feloldási kísérletekre.
2020-11-16 09:12:02

A Huawei szerint itt az ideje, hogy a britek meggondolják magukat az 5G-ügyben

A Huawei szerint a britek csak azért zárták ki az 5G-fejlesztésekből a Huaweit, mert az Egyesült Államok pártjára álltak a kereskedelmi háborúban, és nem azért, mert a kínai cég kiberbiztonsági szempontból veszélyt jelent.
2020-11-16 17:08:13

2020-11-16 17:08:14

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-16 19:06:56

Kulka Jánosból Clint Eastwood lett, de többet beszél majd, mint Schwarzenegger

„Szerettem volna filmet írni Kulka Jánosra, de nem néma, hanem újra beszélő szerepet” – mondja A játszma írója. Tíz év után készül folytatás A vizsga című filmhez, ismét Kulkával a főszerepben: a színész olyan figurát játszik, aki maga is átesett egy sztrókon. A film stábjának szerencséje volt: folyamatos tesztelés mellett még a járványügyi korlá...
2020-11-16 19:06:57

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-16 19:06:57

Lebeszélték Trumpot arról, hogy búcsúzóul megtámadja Iránt

Donald Trump terveket kért arról, hogy milyen módon lehetne csapást mérni a legfontosabb iráni atomközpontra, de végül meggyőzték a tanácsadói, hogy nem volna jó ötlet egy ilyen támadás.
2020-11-17 05:06:41

2020-11-17 05:06:42

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

Víruskutatók: még nagyobb légúti járványok követhetik a koronavírus-pandémiát

Ha még nem volna elég mindaz, amit a koronavírus-járvány eddig okozott, a Princeton-i Egyetem kutatói szerint már a közeljövőben is eddiginél pusztítóbb influenza- és RSV-járványok várhatók.
2020-11-17 08:12:02

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:01

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:02

Egyre nagyobb gondban a Dunaferr, bíróság döntheti el van-e egyáltalán a cégnek törvényes vezetése

A szakszervezet szerint a vezérigazgató fel sem mondhatta volna a kollektív szerződést, ezért bíróságra mennek.
2020-11-17 11:07:35

Barack Obama elegánsan kitessékeli Donald Trumpot a Fehér Házból

A volt elnök új memoárja, az Egy ígéret földje pont akkor kerül az amerikai könyvesboltokba, amikor az utóda a hatalomhoz való makacs ragaszkodásával még mélyebbre ássa az országát kettéválasztó szakadékot. Barack Obama a könyvében a kételyek és csalódások megfogalmazása mellett egy pillanatra sem inog meg optimista hitében és idealizmusában, hogy az Amerikának nevezett nagyszerű...
2020-11-17 13:06:42

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   cristiano ronaldo breaks another record during 600th league game   •   ez soha nem tortent volna meg ha en lennek az elnok donald trump szerint o megakadalyozta volna iran brutalis tamadasat   •   dancs ferenc a fuggetlensegert a szabadsagert es a demokraciaert erdemes harcolni   •   a 99 eves betty white szerint a hosszu elet egyik titka a vodka   •   a kreml szerint nincs sok esely ra hogy ismet meghosszabbitjak a fekete tengeri gabonaegyezmenyt   •   csikos sandor lett a nemzet szinesze 4   •   szornyu tragedia halalra keseltek egy 17 eves gyereket elmenekult a gyilkos   •   bedontheti a gazdasagot a kannabisz legalizalasa 2   •   457 milliard az adossag az orvostechnikai szovetseg a kormany segitseget keri 2   •   kutya tamadt egy 15 eves fiura szegeden segitsen a rendoroknek megtalalni az allat gazdajat video 2   •   a belga kormanyfo nagyon kemenyen beszolt orban viktornak brusszelben de egybol megbanta   •   matol tolthetok a playstation plus juniusi ingyen jatekai   •   utcan is kiprobaltak az 5 perc alatt feltoltheto villanymotoros hiperautot   •   covid hand outs how different countries pay if you are sick   •   donath anna megrendult a rendszer a kozteve vitat szervez   •   spiegel orban zaklatja a kulfoldi cegeket magyarorszag azonnali megbirsagolasat kovetelik ep kepviselok 2   •   german defence minister proposes cooperation with canada in arctic   •   ez jusson eszebe mielott tulsagosan felhuzna magat 8 perc duhonges eleg a szivrohamhoz 3   •   megvan a 158 levai zoltan is olimpiai kvotas   •   megsemmisult egy orosz tank ukrajnaban amely az 56 os magyar forradalomban is reszt vett   •   lebuktak a tulszamlazok 212 ezer forintba fajt egy kave egy budapesti szorakozohelyen video 2   •   allamfoknek kijaro kiseretet kapott a holokauszttagado irani exelnok budapesten   •   lang gyorgyi jelen van es ez igy is marad falusi mariann eletenek resze elhunyt tarsa 2   •   az egyesult allamok szerint az atomhaboru az egyetlen megoldas   •   a kenyelemnek tul nagy az ara 2   •   molnar piroska vidnyanszky rtl es riportjarol ilyen nincs hogy valakinek nincs joga kerdezni   •   ujabb balhe a heten mar harmadszor riasztottak a rendoroket drake luxusvillajahoz 2   •   lang gyorgyi jelen van es ez igy is marad falusi mariann eletenek resze elhunyt tarsa   •   reszvenycsomagot kaptak a mol igazgatosagi tagjai   •   south africa asks world court to order israels withdrawal from rafah   •   molnar piroska is megszolalt kulka janos es udvaros dorottya ugyeben oruljon egy szinhaz hogy ha video 2   •   vadonatuj autovasarlasi tamogatas johet magyarorszagon   •   spiegel orban zaklatja a kulfoldi cegeket magyarorszag azonnali megbirsagolasat kovetelik ep kepviselok   •   elado vettel alig hasznalt ferrari enzoja 2   •   ordog noraek bezarjak a balatonfuredi kisboltjukat   •   gondnoksag ala helyezne m richardot a csaladja hogy enyhebb buntetessel megussza 2   •   csalok kernek bankkartyaadatokat a nav neveben   •   februarban indulhat az uj villanyautos palyazat egy 25 millios jarmu beszerzeset 4 millioval tolja meg az allam 2   •   ujabb horrorisztikus jarmucsodat kapcsoltak le az m0 son   •   felismerhetetlenre lottek han juniszt   •   67 ev a szinhazban es a szinhazon tul a szulinapos mate gabor eleteben is voltak rosszabb pillanatok   •   elverzett a kertesz osszetakolt funyiro vagta le a ferfiassagat fotok 2   •   felelmetes morajlassal kezdodott a budapest melletti foldrenges   •   internetes csalok a magyar posta neveben probalkoznak   •   kim yo jong steals the spotlight at big brothers coronation   •   fantasztikus magyar talalmany allithatja meg a koronavirus terjedeset   •   nem kapnak kijelzo alatti kamerakat a galaxy s22 mobilok 2   •   mlb reaches labor deal agreement with players union   •   baj van korhazbol a nagymamaja kezet szoritva jelentkezett be vajna timea   •   kezilabda vb legyoztek a nemeteket maximalis pontszammal jutottak tovabb a magyarok 2