Az egyik legrosszabb éven vannak túl a boltok

A bolti kiskereskedelem a 2023. évben az egyik legnehezebb évét tudja maga mögött, hiszen a rekordmagas infláció mellett a napicikk kereskedelem meghatározó szereplőinek lehetőségeit rendkívüli mértékben korlátozták az olyan intézkedések, mint az extraprofit adó vagy a beszerzési áron és a beszerzési ár alatti értékesítés kötelezettsége - állapítja meg az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), amely csütörtökön tartotta meg közgyűlését.  
2024-05-10 15:07:03

Elítélték a nőt, aki 120 szülőt és nagyszülőt húzott le mesekönyvek ígéretével

Két év felfüggesztett fogházra ítélte a Bajai Járásbíróság azt a nőt, aki 120 embert húzott le úgy, hogy népszerű mesekönyvekkel és diafilmeket árult úgy, hogy azokkal nem is rendelkezett. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség  közleménye szerint a Pest vármegyében élő nő 2021 októbere és 2023 augusztusa között százhúsz gyanútlan vevőt csapott be azzal, hogy népszerű mesekönyveket, diafilmeket, továbbá diavetítőket és képregényeket úgy kínált előre fizetéssel egy közösségi oldalon, hogy azok valójában sosem voltak a birtokában. ugyeszseg.hu A nő előre utalással kérte rendezni a , ehhez időről id...
2024-05-10 09:07:50

Meglepőt húzott a Bugatti, turbó nélkül támad a vadonatúj 16 hengeres motorja

A Bugatti Chiron hamarosan érkező utódjának hatalmas benzinmotorja egyetlen turbót sem vonultat fel.
2024-05-10 08:12:30

Meglepőt húzott a Bugatti, turbó nélkül támad a vadonatúj 16 hengeres motorja

A Bugatti Chiron hamarosan érkező utódjának hatalmas benzinmotorja egyetlen turbót sem vonultat fel.
2024-05-10 08:11:46

Döntött a Kúria, jogellenesen építkezett az ismert ellenzéki politikus

Felújításra kért engedélyt, teljesen új házat húzott fel az országgyűlési képviselő.
2024-05-09 14:11:00

Íme a történelem érettségi megoldása - feladatról feladatra

Nánay Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke elemezte és meg is oldotta az érettségit az Origónak. Mutatjuk!
2024-05-08 15:09:25

Mennyire megy a történelem? Vajon ma is átmenne az érettségin? Tesztelje tudását!

A mai napon a történelem tudásukról adtak számot az érettségizők. Önnek vajon gondot okozott volna, ha velük együtt meg kell írnia a feladatsort?
2024-05-08 15:07:00

Mennyire megy a történelem? Vajon ma is átmenne az érettségin? Tesztelje tudását!

A mai napon a történelem tudásukról adtak számot az érettségizők. Önnek vajon gondot okozott volna, ha velük együtt meg kell írnia a feladatsort?
2024-05-08 15:06:06

Ilyen témakörök szerepelnek a történelem érettségiben

Erdélyi fejedelemség, angol alkotmányos monarchia is szerepel a történelem érettségi esszétémái között.
2024-05-08 10:08:36

Szijjártó Péter: A magyar-üzbég együttműködés sok hasznot hozott és hoz a hazai gazdaságnak

A kétoldalú kereskedelmi forgalom 2010 óta 86 százalékkal nőtt, ezzel az értéke tavaly meghaladta a százmillió dollárt.
2024-05-07 19:08:58

Palesztin emberi jogok mögé bújva borítja lángba az antiszemitizmus az amerikai egyetemeket

Az elnökválasztás szempontjából sem mellékes, hogy mikor csillapodnak a tüntetések.
2024-05-07 06:07:43

Palesztin emberi jogok mögé bújva borítja lángba az antiszemitizmus az amerikai egyetemeket

Az elnökválasztás szempontjából sem mellékes, hogy mikor csillapodnak a tüntetések.
2024-05-07 06:06:22

Júniusban mutatják be a gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel életén alapuló drámát, amelyet részben maga az alkotmányjogász ír. Szerzőtársai, Szenteczki Zita és Bíró Bence versenyt futnak az idővel, hogy a darab elkészültében Karsai minél tovább részt tudjon vállalni. Az Egy tökéletes nap nemcsak a fizikai leépülés tragédiája lesz, de megmutatja majd azt is, honnan lehet a legrosszabb pillanatokban is erőt meríteni.  
2024-05-06 20:11:31

Emberi csontokat találtak egy ajkai tóban

A rendőrség vizsgálja az esetet.
2024-05-06 12:09:22

Emberi csontokat találtak egy ajkai tóban

A rendőrség vizsgálja az esetet.
2024-05-06 12:07:04

Emberi csontokat találtak az ajkai Csónakázó tóban

Koponya és egyéb emberi csontok miatt értesítették a rendőrséget.
2024-05-06 11:12:22

Emberi csontokat találtak az ajkai Csónakázó tóban

Koponya és egyéb emberi csontok miatt értesítették a rendőrséget.
2024-05-06 11:11:53

?Kádár, ahogy sok más kommunista, módosult tudatállapotban élt?

Miért drámába való Kádár János alakja, miért könnyebb a mai diktátoroknak, hogyan lehet egy szent cél érdekében gyilkolni, miért gyengék a mai „felvilágosulatlan monarchiák”? – erről beszél új drámakötete apropóján Spiró György a HVG legfrisebb számában.
2020-11-18 14:07:37

A kormány újabb ellenzéki város színházában nyomta át az akaratát

Zárt ajtós ülésen döntött az ellenzéki többségű pécsi önkormányzat a színház igazgatói pályázatáról, miután a kormány közölte: ha nem azt választják meg, akit a minisztérium támogat, az félmilliárd forintjába fog fájni a városnak.
2020-11-18 14:07:37

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:44

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:45

Szörényi Bródyról: ?Szégyent hozott magára és közös életművünk jó részére, beleértve az István, a királyt?

Nagyon felháborította korábbi szerzőtársára Szörényi Leventét, ezúttal a színművészetisek melletti kiállása miatt. A zenész az SZFE-ügyet a taxisblokádhoz hasonlítja.
2020-11-19 09:08:17

Európa Tanács: Sértenék az emberi jogokat a kormány múlt keddi törvénymódosító javaslatai

Rendkívüli felhatalmazással a zsebében nagyon sok törvénymódosító javaslatot nyújtott be múlt héten a kormány, köztük az Alaptörvényét és az örökbefogadásra vonatkozó szabályokét. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította Parlamentet, hogy ezekről a rendkívüli állapot feloldása után szavazzanak.
2020-11-20 09:09:17

Európa Tanács: Sértenék az emberi jogokat a kormány múlt keddi törvénymódosító javaslatai

Rendkívüli felhatalmazással a zsebében nagyon sok törvénymódosító javaslatot nyújtott be múlt héten a kormány, köztük az Alaptörvényét és az örökbefogadásra vonatkozó szabályokét. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította Parlamentet, hogy ezekről a rendkívüli állapot feloldása után szavazzanak.
2020-11-20 09:09:17

Európában gazdaságilag a magyarokat sújtja leginkább a járvány

Majdnem minden második magyar arról számol be az Európai Parlament reprezentatív felmérésében résztvevők közül, hogy a járvány miatt csökken a bevétele - ezzel listavezetők vagyunk az EU-ban. Ugyanakkor a magyarok szerint a korlátozó intézkedések több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak.
2020-11-20 10:05:45

Alkoholista anya és fia életéről szól az idei Booker-díjas regénye

Első regényéért vehette át az idei Booker-díjat a skóciai születésű, Amerikában élő Douglas Stuart.
2020-11-20 10:05:46

SZFE: Kineveztek egy új intézetvezetőt, a tanároknak nem szóltak róla

Sára Sándor és Moór Marianna fia, Sára Balázs kinevezéséről a Film- és Médiaintézet élére az egyetem oktatói csak egy nekik küldött levél aláírásából értesültek.
2020-11-20 13:07:21

Meghalt Konok Tamás képzőművész

Életének 91. évében, péntek hajnalban meghalt Konok Tamás, a nemzet művésze, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész – közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia pénteken az MTI-vel.
2020-11-20 13:07:22

Eperjes Károly is elkapta a koronavírust

A színész a hvg.hu-nak azt mondta: már kifelé van a fertőzésből.
2020-11-20 17:09:15

Átadták a 17. Verzió Filmfesztivál díjait, mutatjuk a nyertes dokumentumfilmeket

Az online filmfesztivál vasárnap estig tart, addig minden film elérhető még, a díjnyertes alkotásokat is megtekinthetik az érdeklődők. A fesztiválnak idén több, mint húszezer virtuális nézője volt, ami minden eddigi Verzió fesztivált és a szervezők várakozásait is felülmúlta.
2020-11-20 20:08:27

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

A zenész 73 éves volt. A hírt a zenekar osztotta meg a Facebook-oldalán.
2020-11-21 15:07:54

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

Halálhírét a zenekar jelentette be.
2020-11-21 16:06:05

?Nem tudom a neved? ? Hat Omega-sláger, amit Mihály Tamásnak köszönhetünk

A szombaton 73 évesen elhunyt Mihály Tamás nem csak basszusgitárosa volt az Omegának, hanem az egyik legtermékenyebb zeneszerzője is. Mutatunk hat dalt, amiről sokan nem is tudják, hogy Mihály-szerzemény.
2020-11-21 17:10:56

Folytatódik az Opera közvetítéssorozata - nézze és hallgassa az Origón élőben Kálmán Péter operaestjét!

Az olasz vígopera mestereinek darabjaiból válogat, de művészetének sötét oldalát is megmutatja.
2020-11-21 19:08:57

Mit szólna, ha rájönne, Orwell 1984-éből már sok minden megvalósult Magyarországon?

Biztos, hogy tudja, miről is szól Orwell klasszikusa, az 1984? Biztos, hogy csak a diktatúrákra igaz a sok borzalom, amit leírt benne? A Szegedi Nemzeti Színház a vírus miatt fél év késéssel végre bemutatta a művet Alföldi Róberttel; ez volt az utolsó előadás, amit az újbóli színházbezárás előtt még megnéztünk. Kritika.
2020-11-21 19:09:01

Koronavírus: A járvány elmúlására a legrosszabb reakció az volna, ha még lázasabb fogyasztásba kezdene a világ

A katolikus egyházfő szerint a szegényeket is be kell vonni a fejlesztésbe.
2020-11-22 05:08:03

Kásler Miklós az egészségügyi dolgozókat méltatta az emberfeletti helytállásukért

Az emberi erőforrások minisztere felhívta rá a figyelmet: A modern egészségügyi rendszerek világszerte olyan kihívással szembesülnek napjainkban, amely fennállásuk óta nem volt tapasztalható.
2020-11-22 10:12:17

Így búcsúzott Presser Gábor az Omega basszusgitárosától - videó

Mihály Tamás elképesztő jó zenész volt, de jobban szeretett hátul állni - írta.
2020-11-22 10:12:17

Leslie Mandoki Benkő Lászlóról: Csodálatos zenészt veszített el a világ

Az élet kihívásai dacára mindig meg tudta őrizni mosolygós, szeretetteli, segítőkész természetét - mondta a világhírű zenész.
2020-11-22 11:07:48

Schobert Norbert ismét rendőrnek állt Bagi Iván műsorában

Hallgassa meg Bagi Iván szórakoztató podcastműsorát az Origón.
2020-11-22 13:06:07

Folytatódik az Opera közvetítéssorozata - nézze és hallgassa az Origón élőben Rőser Orsolya Hajnalka és Kovács István operaestjét!

Nem csak operákban, de oratóriumokban is gyakran hallhatók. Az Opera szólistái nem először állnak együtt színpadra.
2020-11-22 19:06:05

Rákosi Mátyás feleségével járt egy osztályba, gyűlölte a kommunistákat, és ezért a diktatúra megbüntette

Székely László, a Nemzet Művésze, aki csodálatos magyarországi munkái mellett Pavarottiék Los Angeles-i koncertjének díszletét is tervezte, azt mondja: Az tart életben, hogy még dolgozhatok.
2020-11-22 20:06:01

Az internetezők rájöttek, hogy A Korona ausztrál jeleneteit nem Ausztráliában forgatták

A negyedik évad hatodik része dolgozza fel Károly és Diana ausztráliai turnéját. De az alkotók egy kis filmes varázslással éltek.
2020-11-23 07:06:14

"Ami volt, annak így vagy úgy nyoma marad" - 85 éves Törőcsik Mari

November 23-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a nemzet művésze.
2020-11-23 09:06:06

A kormány válasza George Clooney interjújára: Soros

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerint Soros György minden olyan lehetőséget felhasznál, amellyel a magyar kormányt támadhatja. Most épp George Clooneyt.
2020-11-23 10:06:47

Taylor Swift eltűnt, de elmagyarázta, hogy miért

Az énekesnő a saját rekordját döntötte meg a vasárnap esti American Music Awards (AMA) díjátadóján.
2020-11-23 10:06:48

A maszkot hanyagul viselő Kasza Tibit regulázta meg Győrfy Pál Bagi Iván műsorában

Kövesse a Darázsfészek Újratöltve podcastműsor adásait az Origón.
2020-11-23 11:06:03

Énekkel köszönti a Nemzeti társulata a születésnapos Törőcsik Marit

"Isten éltessen, Mari!" - üzenték a színésznőnek a kollégái.
2020-11-23 11:06:08

Hajdú Péter helyett Vujity Trvtko vezeti az Összezárva című műsort Bagi Iván podcastjében

Hallgassa a Darázsfészek Újratöltve adásait az Origón.
2020-11-23 15:06:07

Elárverezik a lemezt, amelyet gyilkosának dedikált John Lennon

120 millió forintról indult hétfőn a licit.
2020-11-23 15:06:08

Az idei legszebb magyar szerelmes filmet nevezzük be az Oscarra

Döntött az Oscar-díjra nevező bizottság: Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje képviseli Magyarországot a 93. Oscar-versenyben a „nemzetközi film” kategóriában.
2020-11-23 15:06:22

Olasz világsztárral folytatódik a Müpa Home műsora

A Müpa továbbfejlesztette közvetítéssorozatát.
2020-11-23 17:05:54

Aki most sem képes összefogni, az egyenesen a történelem szemétdombjára való

Bordács Bálint véleménycikke Müller Cecília alantas megtámadásáról.
2020-11-23 18:06:02

Csuja Imre Torrente szerepében trükkös pincérnek állt Bagi Iván műsorában

Hallgassa a Darázsfészek Újratöltve adásait az Origón.
2020-11-23 18:06:02

Kifogott az oxfordi szótárkészítőkön az idei év

Nem tudtak egyetlen szót megnevezni 2020 legjellemzőbb szavaként az angol nyelv legfontosabb szótáraként emlegetett Oxfordi Angol Szótár összeállítói.
2020-11-23 21:07:41

Galaktikus fosszíliára bukkantak a Tejútban

Tízmilliárd évvel ezelőtt a galaxisunk összeütközött egy másikkal.
2020-11-24 06:06:17

Meghalt Böröndi Tamás

A Vidám Színpad igazgatója 65 éves volt.
2020-11-24 07:05:51

Meghalt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója

65 éves korában elhunyt Böröndi Tamás - tudatta Facebookon a Vidám Színpad társulata.
2020-11-24 08:06:08

Itt az új lista: ezek 2020 legrosszabb jelszavai

Vagy a leggyakoribb. A lényeg, hogy sehol ne használjunk ilyeket, mert semmit nem védenek.
2020-11-24 09:05:58

Itt az új lista: ezek 2020 legrosszabb jelszavai

Vagy a leggyakoribb. A lényeg, hogy sehol ne használjunk ilyeket, mert semmit nem védenek.
2020-11-24 09:06:00

Magyar is van Elena Ferrante kedvenc szerzői között

A legnépszerűbb kortárs olasz író megnevezte 40 kedvenc női szerzőjét.
2020-11-24 10:06:08

Így emelték be Spielberg hatalmas cápáját az Oscar-múzeumba (videó)

Judy Garland piros cipőjét az Óz, a csodák csodájából, Lugosi Béla köpenyét a Drakulából és sok más filmes relikviát láthatnak az érdeklődők az amerikai filmakadémia áprilisban nyíló múzeumában.
2020-11-24 12:06:13

Szarka Tamás: idén olyan karácsonyunk lesz, amilyen még nem volt soha

Különleges adventi naptárral készül idén a Ghymes együttes alapítója.
2020-11-24 15:06:05

Újabb művészeti aukciót szervezett a Heti Betevő, Alföldi Róbert képére is lehet licitálni

A kiállítást november 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
2020-11-24 16:06:18

Kásler Miklós bármelyik vakcinát beadatná magának

Az emberi erőforrások minisztere szerint “év végén a karácsony hangulatához jobban illő híreket fogunk mondani.”
2020-11-24 17:06:03

Kásler Miklós bármelyik vakcinát beadatná magának

Az emberi erőforrások minisztere szerint “év végén a karácsony hangulatához jobban illő híreket fogunk mondani.”
2020-11-24 17:06:04

Koronavírusban halt meg Böröndi Tamás

A színész hétfőn este halt meg.
2020-11-25 07:06:42


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   perapro   •   J   •   rozsa sandor   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   fluminense   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ez a kultura hasznot huzott az emberi tortenelem legrosszabb evebol   •   megnyilik az elso olyan uzlet amelyet mesterseges intelligenciaval mukodtetnek   •   megerkezett a magyar vakcinaszallitmany ghanaba   •   ujabb majomhimlos beteget regisztraltak magyarorszagon igy kapta el a betegseget a ferfi 2   •   orban harom feladatot szabott a nindzsa kormanynak ebbol ketto valasztasi gyozelem 2   •   deli tamasek eremert utaznak arnold schwarzenegger legendas versenyere   •   ezuttal elmaradt a teniszcsoda alcaraz visszavagott marozsannak   •   az egeszsegugyi dolgozok ujabb koret hivjak vedooltasra 2   •   shirley anne field alfie actress dies aged 87   •   dardai pal alaposan kiosztotta egyik jatekosat az edzesen   •   nicolas cage bevezeti a nezoket a szitokszavak tortenetebe   •   virslijuket meregettek a sefek es a rangsort is felallitottak   •   a het elejen tavaszias ido varhato de utana visszaterhet a tel   •   ez a vr szemuveg megoli a viselojet ha meghal a jatekban   •   terepre hangolva itt az uj mercedes c osztaly all terrain 3   •   akÄËÄšËctÄšËÄšËÄĹ ˇËzi   •   bosnian court sentences former is fighter to 6 years in jail   •   tobb mint 250 kilonyi masodik vilaghaborus aknagranatot talaltak egy szantofoldon   •   csalánand56unionsele ct0x5e5b7d7e0x5e5b7d 7e   •   eacomponentsphpoptio   •   agitates   •   tobb ezer eurora vagtak meg aldozataikat az agyipoloska parat meglovagolo csalok   •   novak katalin ujabb szintre lepett az otthonteremtes   •   meghalt nicolae manolescu irodalomkritikus a romaniai iroszovetseg elnoke 2   •   letezik hogy a mesterseges intelligencia elveszi a junior programozok munkajat 2   •   soaring house prices create a new crisis in australia   •   kiderult mennyi allampapirt tart a magyar lakossag a postanal   •   megsem ert veget a haboru hegyi karabahban   •   het aranybanyaszt mar kimenekitettek kinaban   •   megvalasztotta uj elnoket az europa tanacs parlamenti kozgyulese   •   mszersznyugdjaslakat os   •   srgaangyaltelefonsz   •   families dont qualify for free drinking water   •   10 things you need to know today february 3 2021   •   Skiathos   •   zelenszkij a szavak nem allitjak meg a dronokat es nem haritjak el a raketakat 2   •   normal idoben kezdodhetnek az ejfeli misek   •   csak papiron kerult piacra az uj geforce rtx 2060   •   ujabb foldrengesek horvatorszagban   •   vadat emeltek az ukran alkotmanybirosag elnoke ellen   •   agazati bertamogatas 22 milliardot kaptak a munkaltatok   •   100 lett maradhat atment a teszten a hajtomu ami atirhatja a repules legrosszabb hatasat 2   •   nicolas sarkozy ketszer annyit kolthetett a kampanyara a megengedettnel ujabb ket pert kapott a nyakaba   •   bulgaria egyenlitett 1 1 re all a magyar valogatott szofiai eb selejtezoje kovesse eloben a hvg hu val 2   •   legkisebbtollakasfel ujitasburkolas   •   visszavasarolta az erste a magyar leanybankjaban az ebrd tulajdonreszet 2   •   megoldodott a windows 11 bosszanto hibaja   •   beoltathatjak e vegre magukat a kismamak   •   giorgia meloni az orosz gazrol valo lemondas ongyilkossag   •   kirugna a dolgozok haromnegyedet elon musk a twitternel