Eljött a fordulat, újra nőni kezdett az infláció

A szolgáltató szektor árai az egekben járnak, és áprilisban a benziné is kimondottan magas volt, így aztán 3,7 százalékra nőtt az infláció a KSH friss adatai szerint.
2024-05-10 09:11:32

2024-05-10 09:10:07

Megbüntette a pártokat az NVB

A határidő lejártáig vissza nem vitt ajánlóívek miatt 4 millió 27 ezer forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület csütörtöki ülésén 15 párt, pártszövetség ügyében hozott határozatot, a megbírságolt jelölőszervezeteknek ívenként ezer forint bírságot kell befizetniük a Nemzeti Választási Iroda (NVI) számlájára; a legtöbbet, 1 millió 500 ezer forintot a Megoldás Mozgalomnak.
2024-05-09 21:06:41

Lezárult a Nemzeti Színház ügyelője ellen indított nyomozás a novemberi baleset kapcsán: ez a döntés született

A tavaly novemberi Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán, amely során megsérült Szász Júlia és Horváth Ottó Lajos, már nem gyanúsítják tovább a színház ügyelőjét.
2024-05-09 16:07:03

A délelőtti pihenés után rákapcsolt a forint

Napok óta igen csendes a forintpiac, szűk sávban folyt a kereskedés. Délben aztán erősödni kezdett a hazai fizetőszköz az euróval szemben: a 388 alá süllyedő kurzus azt jelenti, hogy két és fél hónapja nem volt ilyen erős a forint.
2024-05-09 14:07:09

Nem okozott meglepetést a forint ma reggel

Jó hír-e, ha nincs hír?
2024-05-07 09:12:06

Nem okozott meglepetést a forint ma reggel

Jó hír-e, ha nincs hír?
2024-05-07 09:07:50

Fordulat a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében: kihallgattak egy gyanúsítottat a rendőrök

A tavaly novemberben történt súlyos színházi baleset kapcsán gyanúsítottként hallgatják ki a Nemzeti Színház ügyelőjét.
2024-05-06 20:07:15

Fordulat a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében: kihallgattak egy gyanúsítottat a rendőrök

A tavaly novemberben történt súlyos színházi baleset kapcsán gyanúsítottként hallgatták ki a Nemzeti Színház ügyelőjét.
2024-05-06 20:06:26

2024-05-06 20:06:01

Fordulat a Nemzeti Színház-baleset ügyében

A BRFK megerősítette értesülésünket, hogy a Nemzeti Színházban történt tavalyi baleset ügyében egy személyt gyanúsítottként kihallgattak.
2024-05-06 18:10:56

Nemzeti Színház-baleset: a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki az ügyelőt

A BRFK megerősítette értesülésünket, hogy a Nemzeti Színházban történt tavalyi baleset ügyében egy személyt gyanúsítottként kihallgattak.
2024-05-06 18:08:34

Félmilliárdos, a vasútépítéshez kötődő számlagyárat számolt fel a NAV: videón a rajtaütés

A költségvetésnek több mint félmilliárd forint kárt okozó számlagyárat működtető bűnszervezeten ütöttek rajta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.
2024-05-03 17:07:04

2024-05-03 17:06:45

2024-05-03 17:06:05

Ki érti ezt? A Nemzeti Színház azt állítja, nem szüntették meg Udvaros Dorottya szerződését

Újabb fejlemény van Udvaros Dorottya és a Nemzeti Színház ügyében. Mint a Blikk is megírta, a színművésznő azt mondta, hogy Vidnyánszky Attila nem hosszabbított szerződést vele, és nem is indokolta meg igazán a döntését.
2024-05-03 16:06:33

2024-05-03 16:06:19

A vissza nem vitt ajánlóívek után ezer forint bírságot kell fizetni

A 2019-es EP-választáson több mint kétmillió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság a vissza nem vitt ajánlóívek miatt.
2024-05-03 05:07:57

2024-05-03 05:07:50

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 22:14:40

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:42

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:15:34

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:16:18

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:54

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:18:02

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:18:04

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:47

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:18:49

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:09

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:19:11

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:21

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:32

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:19:35

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:19:42

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:20:33

Ha már a Range Rover is snassz, akkor ez a következő lépés - Bentley Bentayga V8 teszt

Száguldó szivarszalon százmillió forintért - így lehet összefoglalni a Bentley Bentayga tesztautót.
2020-11-28 22:05:55

Pintér Sándor: Gyakorlatilag nem marad olyan korrupció felderítetlenül, amely sérti az állampolgárok érdekeit

A Nemzeti Védelmi Szolgálat eredményeit nem az ügyek számában méri.
2020-11-26 22:05:53

Elárverezték Marie Antoinette fél pár cipőjét

A remélt ár többszöröséért, 43 750 euróért (15,6 millió forint) árverezték el vasárnap Párizsban Mária Antónia (Marie Antoinette), az utolsó francia királyné egy fél pár fehér cipellőjét.
2020-11-15 20:11:39

Extra adóval büntetik a nehéz autókat a franciák

Egy kéttonnás autó után például 2000 euró (717 ezer forint) pluszadót kell majd fizetni.
2020-11-16 18:11:04

Extra adóval büntetik a nehéz autókat a franciák

Egy kéttonnás autó után például 2000 euró (717 ezer forint) pluszadót kell majd fizetni.
2020-11-16 18:11:05

Extra adóval büntetik a nehéz autókat a franciák

Egy kéttonnás autó után például 2000 euró (717 ezer forint) pluszadót kell majd fizetni.
2020-11-17 07:08:43

Újra gyengül a forint, visszatért a 361-es szintre

Két hétig tartott csak ki a jobb devizapiaci hangulat.
2020-11-17 10:11:00

Furcsán viselkedett az Apple egyik szoftvere, kémkedést sejtettek a felhasználók

Az elmúlt napokban furcsán kezdett el működni az Apple számítógépeit a kártékony appoktól védő Gatekeeper, ezért már az Apple is magyarázkodni kezdett miatta.
2020-11-17 11:07:34

2020-11-17 11:07:35

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

Félmillió forintos érmét is kibocsát a jegybank

A Szent Istvánnak emléket állító érmét közel egymillió forintért lehet megvásárolni.
2020-11-17 20:07:03

Mostantól egy Mercedes a leggyorsabb sorozatgyártású autó a Nordschleifén

A mintegy 135 millió forint értékű sportkocsit egy 730 lóerős biturbó V8-as erőforrás hajtja.
2020-11-18 07:06:11

Mostantól egy Mercedes a leggyorsabb sorozatgyártású autó a Nordschleifén

A mintegy 135 millió forint értékű sportkocsit egy 730 lóerős biturbó V8-as erőforrás hajtja.
2020-11-18 07:06:12

Terepmotorosokat fogtak a Börzsönyben, volt, aki menekült, más a természetvédelmi őrök ellen fordult

Nemzeti parkban motoroztak, és hiába próbálkoztak, nem sikerült kimagyarázniuk magukat. Pénzbírságra számíthatnak.
2020-11-18 13:07:25

2020-11-18 13:07:26

1600 forint fölé ugorhat egy doboz cigaretta ára jövő áprilisra

Ahogy gyengült a forint, újra kicsúszott a dohánytermékek adója az uniós határértéken kívülről. Az újabb adóemelés közel 230 forint drágulást okozhat a dobozonkénti átlagárban.
2020-11-18 17:06:11

Mostantól egy Mercedes a leggyorsabb sorozatgyártású autó a Nordschleifén

A mintegy 135 millió forint értékű sportkocsit egy 730 lóerős biturbó V8-as erőforrás hajtja.
2020-11-18 18:06:35

Csaknem 11,5 milliárdba került a koronavírusos nemzeti konzultáció

Csak a kérdőívek postázása 1,7 milliárd forint volt.
2020-11-19 12:09:48

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   erosodni kezdett a forint a nemzeti unnepen   •   fontos valtozas lesz az onkormanyzatok eleteben a jovo evtol 2   •   a hutlenseg nem a szexrol szol 2   •   meghosszabbitjak az ukrajnai menekultek ingyenes utazasi lehetoseget a bkk jaratain   •   egy fiatal par a luxusnyaralasokat valasztja a gyerekvallalas helyett es ezt buszken hirdetik   •   ukraine attacks more russian landing craft in crimea crippling naval landing operations   •   evezredek ota isznak kecsketejet kelet afrikaban   •   kozel 7 milliard forintert bocsatott ki zoldkotvenyt az autowallis jelentos volt a tuljegyzes   •   futarnak allt hogy megtarthassa sajat kocsmajat   •   teljesen osszetort az eskuvojen a tv2 sztarja   •   veget ert a blikk szuletesnapi nyeremenyjateka am egy dologra meg nem derult feny 3   •   megint az angolok agyonszidott sztarfocistajan rohog mindenki video   •   the untold story of the munich olympics   •   alig nyitott meg maris bezar a fovaros jeles intezmenye   •   jot tenne a magyar roman viszonynak ha az rmdsz erosebb lenne a roman parlamentben   •   eldolt a legmegosztobb exatlon versenyzo sorsa   •   a 22 gyerekes brit csalad szamara remalomma valt a karanten   •   halalos baleset miatt lezartak az 51 est   •   rendorautok karamboloztak budapesten egy rendor korhazba kerult   •   gondolta volna mar 30 eves tarantino klasszikusa a ponyvaregeny igy neznek ki most a kultfilm sztarjai fotok   •   a korlatozasok feloldasat veszelyeztetik akik a vakcinakat tamadjak kasler miklos szerint   •   malavita   •   "cdocuments   •   in uganda bamboo has governments backing as a crop with real growth potential   •   januar elsejetol a csok eseteben nincs illetek   •   Eger,AND2642=7489AND JZNC=JZNC   •   egy vilag ahol megszuntek a ferfiak   •   autotemetove valtozott egy hid egy tomegbaleset utan az egyesult allamokban   •   ettol retteg minden autos durva balesetet okozott egy figyelmetlen sofor budaorson video   •   nezem ezt a gonosz haborut putyin agresszioja ijeszto   •   ujra szigoritottak a jarvanyugyi intezkedeseken a svedek 2   •   uj helyszint kell keresni orban viktor brusszeli konferenciajanak 2   •   szeretnelek szerelemmel szeretni de nem megy sajnalom   •   ez hogy tortenhetett meg budapesten a buszrol rangatott le a hetvegen egy noi utast egy kulfoldi hogy megeroszakolja   •   magyar peter ujra posztolt most a rendorsegnek uzent ki milyen cellal es kinek az utasitasabol szivarogtatta ki 2   •   budapest xvii kerulet 2   •   sziklafal omlott egy szallodara del tirolban   •   cheng lei journalist held in china says she misses sunshine   •   medscape united nations and global health experts collaborate to educate healthcare professionals on covid 19 prevention and treatment   •   europai orszagok sora segit a bajba jutott romanianak   •   csodalatos stadiont kaphat a vilag egyik legnepszerubb klubja 2   •   a magyar lakossag 1 szazaleka valasztana a kinai vakcinat   •   attores az alzheimer kor felismereseben egyetlen okostelefon eleg hozza   •   az irot megoltek a regenyeit betiltottak a siker a mai napig toretlen 2   •   visszakerul az egyes es kettes szulo megnevezes az olasz igazolvanyokba   •   pangong lake india and china complete pull back of forces   •   orban a jarvanyugyi szakemberek mereven ellenzik a korlatozasok nagyobb lelegzetu enyhiteset 2   •   a szulok es a diakok velemenye is szamithat a pedagogusok teljesitmenyertekele se soran   •   etrendkiegeszitokame   •   durva tomegbunyo egy tatabanyai gordeszkapalyan video 3