Történelmi csúcsot állított be a BUX

A pozitív nemzetközi hangulattal együtt a magyar tőzsde is emelkedéssel zárt, ezzel új történelmi zárócsúcsot állított be a BUX index. A hajnalban jelentős két blue chip közül az OTP 0,5 százalékos mínuszban, a Mol pedig 1,2 százalékos pluszban fejezte be a napot.
2024-05-10 18:06:57

Berobbant a magyar tőzsde egyik legnagyobb növekedési sztorija, duplázásra készül az AutoWallis

A magyar tőzsde egyik legizgalmasabb növekedési sztoriját rakta le az asztalra az AutoWallis, a korábbi tervszámokat adott esetben többszörösen túlteljesítve bővült a társaság az elmúlt években, és a menedzsment a héten lerántotta a leplet az újabb célokról. A 2028-ig szóló stratégia szerint a vállalat nemcsak az eladott autók számát, de az árbevételét is duplájára növelheti, míg a profit ennél is nagyobb arányban nőhet, egyrészt az évi 2-3 tervezett akvizíciónak, másrészt az organikus bővülésnek köszönhetően. Az iparági környezetről, a frissen bemutatott stratégiáról, és a növekedés következő...
2024-05-10 11:07:25

Rekordot döntött a magyar tőzsde

Emelkedést láttunk ma az európai részvénypiacokon, vagyis folytatódott az a pozitív trend, amit a hét első felében is láttunk, a vezető részvényindexek közül kiemelkedően teljesített a német DAX, amely történelmi csúcsot is döntött ma, de a hazai BUX index is új rekordot tudott beállítani annak ellenére, hogy elég volatilis volt a mai kereskedési nap.
2024-05-09 18:07:39

Nem találja az irányt a magyar tőzsde

A hét elején látott pozitív momentum lelassult a tőzsdéken, iránykeresés látszik Európa-szerte, ami alól a magyar piac sem képez kivételt.
2024-05-09 10:15:17

Vb-selejtezőkkel kezdi meg az olimpiai felkészülést a férfi kézilabda-válogatott

A litvánok elleni két mérkőzés tökéletes ráhangolódásnak ígérkezik az igazán kemény munkára.
2024-05-08 10:09:17

Vb-aranyérmes hokisaink méltó ellenfelei voltak a világsztárokkal kiálló Kanadának

Csak a magyar becsületgól hiányzott Budapesten, kapusaink nagy napot fogtak ki.
2024-05-07 22:08:59

Vb-aranyérmes hokisaink méltó ellenfelei voltak a világsztárokkal kiálló Kanadának

Csak a magyar becsületgól hiányzott Budapesten, kapusaink nagy napot fogtak ki.
2024-05-07 22:07:17

Tízmilliós bírsággal sújtott le a jegybank egy tőzsdei manipulátorra

Nagyban játszott, sokat veszített.
2024-05-07 14:08:46

Ötödik elnöki ciklusát kezdi meg Putyin

2024-05-07 11:07:37

Óriási napot zárt a Budapesti Értéktőzsde

Egy történelmi csúcs és ami mögötte van.
2024-05-06 18:10:42

Óriási napot zárt a Budapesti Értéktőzsde

Egy történelmi csúcs és ami mögötte van.
2024-05-06 18:08:06

Feltülteljesítő a magyar tőzsde

Kiváló hangulatban indult a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek emelkedését az OTP vezeti.
2024-05-06 10:07:20

Jedinek állt Karácsony Gergely

Május 4-én tartják a nemzetközi StarWars napot a rajongók. Ennek apropóján Karácsony Gergely főpolgármester egy vicces képpel tiszteleg a jeles nap előtt, amelyen jedi karddal a kezében áll a filmet idéző jelmezbe bújt szereplők mellett.
2024-05-04 10:06:07

2024-05-04 10:05:56

Alulteljesítő volt ma a magyar tőzsde

Miközben a nemzetközi hangulat ma végig pozitív volt és az emelkedés begyorsult délután az amerikai munkaerőpiaci adatokat követően, a magyar tőzsde nem tudott menni a jó hangulattal, így végül mínuszban zárt a BUX.
2024-05-03 18:06:38

Emelkedéssel próbálkozik a magyar tőzsde

Kis emelkedéssel indult a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek egyelőre minimális elmozdulást mutatnak.
2024-05-03 10:06:47

Nem tudott irányba állni a magyar tőzsde

Vegyes és mérsékelt mozgások jellemezték a mai kereskedést a nemzetközi színtéren, ami igaz volt a magyar tőzsdére, a BUX napon belül a pozitív és a negatív tartomány között mozgott, majd a nap végére gyakorlatilag a tegnapi záróértékétől csupán néhány pontra érkezett meg a hazai részvényindex.
2024-05-02 18:06:53

Az OTP húzta új csúcsra a magyar tőzsdét

A nemzetközi átlaghoz képest jócskán felülteljesített a magyar tőzsde, a BUX pedig új történelmi csúcson zárt kedden. A hazai nagypapírok közül az OTP teljesített a legjobban.
2024-04-30 18:06:51

Rekord szintről emelkedik a magyar tőzsde

Továbbra is kifejezetten jó hangulatban zajlik a kereskedés a magyar tőzsdén, mind a négy hazai blue chipnek emelkedik az árfolyama.
2024-04-30 14:07:05

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

Van egy amerikai város, ahol 66 napon át tart az éjszaka

November 18-án szerdán leszállt a sarki éjszaka az amerikai Utqiagvik nevű településre, ami azt jelenti, hogy a következő több mint két hónapot teljes sötétségben töltik majd az ott élők.
2020-11-20 10:05:44

2020-11-20 10:05:45

Orbán Viktor erősen kezdett reggel: öt perc alatt tíz Soros

Nagyon rég sikerült akkorát sorosoznia eddig a miniszterelnöknek, mint ma reggel a Kossuth rádióban.
2020-11-20 12:07:00

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Győztes gólt lőtt a magyar válogatott focista - videó

Holendernek ez volt az első gólja a Partizan Beograd csapatában.
2020-11-21 18:06:53

19 órás szex, szerepjáték: magyar sztárok intim titkai

Majka egy egész napot töltött az ágyban Kiss Ramónával, Polgár Tünde a szerepjátékot is kipróbálta férjével, Pásztor Anna 40 felett pótolt be mindent.
2020-11-21 22:05:53

Szinte létkérdés, hogy Szalai Ádám ott legyen a magyar válogatottban az Eb-n

Ehhez viszont mostani sérülése után állandó játéklehetőséget kellene kapnia a Bundesligában. Vagy valahol máshol.
2020-11-22 06:06:53

Megható videóval emlékezik a magyar pólószövetség Benedek Tiborra

A júniusban meghalt háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázóról az olimpia kapcsán osztottak meg egy videót.
2020-11-22 12:07:33

Csökkentett létszámmal kezdi az Eb-felkészülést a magyar női kézilabda-válogatott

BL-riválisánál talált koronvírus-fertőzés miatt több ferencvárosi játékos sem csatlakozhatott kerethez.
2020-11-22 18:05:55

Csökkentett létszámmal kezdi a felkészülést az Eb-re a női kéziválogatottunk

Még mindig sok a bizonytalanság a tornával kapcsolatban, vasárnap válságértekezletet tartottak a szervezők.
2020-11-22 18:05:58

Van csapatunk, stílusunk, futballunk

Marco Rossi végig az eredményre és a sikerre koncentrált, a magyar válogatott pedig bravúrosan jutott ki a 2021-es labdarugó EB-re. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.
2020-11-23 05:06:27

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   ftp   •   m   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   J   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   térkép   •   szótár   •   G   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   erosen kezdi a napot a magyar tozsde   •   kilakkozta   •   man utd captain maguire suffered ligament damage solskjaer confirms   •   atlepte a 20 szazalekos kuszoberteket a pannergy   •   ma 50 eves a mercedes legendas legzsakos abs es autoja 2   •   vege a szeszelyes idojarasnak matol visszater a nyarias meleg reszletek 2   •   gobo   •   elviteli dijat szamol fel a mcdonalds   •   megvartak a munkahelyenel majd kovettek igy raboltak ki egy ferfit dunaujvarosban   •   a holland vilagbajnok vezerletevel nyert a fradi noi kezicsapata az nb i ben   •   ez a kulonleges tartaly megoldhatja a koronavirus vakcina szallitasanak problemajat   •   verfurdo az utcabalon tuzet nyitottak a tobb szaz fos tomegre halalos aldozatok is vannak video 3   •   duhosek a helyiek a halalsarok miatt   •   unalom helyett egyediseg es luxus kiprobaltuk a vadonatuj ds 4 et 2   •   abasar feltarasa tovabb folytatodik   •   unios oltalom ala vettek a budaorsi oszibarackot 2   •   nepirtas vadjaval feljelentettek szegedi tudomanyegyetem tanszekvezetojet 2   •   tobb mint 10 millio forintert vette sajat reszvenyeit egy magyar ceg   •   global long term care market to reach 1 5 billion by 2027   •   az ukranok eltalalhattak az oroszok mentohajojat a krimnel   •   zongoranekoktatsma   •   a holdon es marson vegezheto novenytermesztest tesztelik az antarktiszon   •   rusvai miklos virologus szerint jelenleg nem elerheto magyarorszagon a covid elleni vedooltas   •   teljesen mas allapotban van a vilaggazdasag mint barki hitte   •   xavi set to take over at barcelona say al sadd   •   segelyhivasa buktatta le a halalos balesetet okozo fiatalt 2   •   a rendorseg elarulta kihallgattak e mar k endret az elokerult felvetel miatt 2   •   koltoztetokent vallalt munkat molnar gusztav egyaltalan nem tartom cikinek 2   •   kmksz elnok ukrajna nem ertekeli magyarorszag gesztusait 2   •   sem balo gyorgy sem ez a gyonyoru orszag nem ezt erdemelne 2   •   csalok hirdettek nyeremenyjatekot az aldi neveben 2   •   trump co defendant pleads guilty in georgia election interference case   •   autoextrákcomponents   •   nok elleni eroszak magyarorszagon evtizedes mulasztasban a kormany 2   •   eltemettek szilagyi istvan ozvegyet   •   jakab peter igerete ha gyoz az ellenzek elindul az x faktorban   •   levetkozott a hazassag elso latasra szereploje megmutatta formas testet kep   •   meg ev vege elott 20 milliardos raktarepitesbe kezd a rossmann   •   parja gyujt penzt az amator balerina szabadulasara akit oroszorszagban tartanak fogva hazaarulas vadjaval   •   onos esovel havazassal es esovel erkezik egy kettosfront 2   •   ok most a legkeresettebb szinkronhangok magyarorszagon   •   Bandog))ASrVGeWHERE6   •   Kitti   •   ralepett a holdra akkor jott ra hogy allergias a holdporra 2   •   russias vladimir putin seeks fifth term in tightly controlled election   •   kis tuning es maris 400 loeros a kecskemeti mercedes amg a 35 3   •   itt vannak magyarorszag kedvenc automarkai   •   nagyon fura okbol terjed egy uj zelandi onkormanyzat ulesen felvett video   •   nagy bejelentes a masterplasttol kozel 50 szazalekkal emelte meg a profitvarakozasat a ceg   •   al pacino vegre megmagyarazta az oscar gala legbotranyosabb pillanatat 2