Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben

Lazán lenyúlta a padon felejtett pénztárcát egy családjával érkező nő a komáromi gyógyfürdőben. A Komáromi Járási Ügyészség közérdekű munkabüntetést kért a lopással vádolt asszonyra azzal, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőt az áldozat kárának a megtérítésére is. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője közleményében azt írta, hogy a sértett belépőjegyet vett a fürdő előterében, majd leült egy padra, s letette rá a pénztárcáját, melyben 130 ezer forint, valamint személes iratai, és a bankkártyája volt. Ezután a pénztárcájáról elfelejtkezve bement a gyógyfürdő terül...
2024-05-06 09:08:03

Menczer Tamás: Elmegyünk szavazni, aztán győzünk, ahogy szoktunk

Úgy látja, Magyar Péter már régóta politikai pályára kívánt lépni.
2024-05-04 09:07:38

A magyar érdeket vagy Magyar érdekét képviseli majd a Tisza Párt Brüsszelben?

Semmi nem marad úgy, ahogy eddig volt. Négy kétharmad után már ez is valami.
2024-05-03 13:11:11

A magyar érdeket vagy Magyar érdekét képviseli majd a Tisza Párt Brüsszelben?

Semmi nem marad úgy, ahogy eddig volt. Négy kétharmad után már ez is valami.
2024-05-03 13:07:34

Ez a nő elátkozott babákkal, sírkövekkel és koporsókkal teli házban él

2024-05-03 11:08:57

Hide the Pain Harold közel 80 évesen is teli van tervekkel

Post Content
2024-05-01 22:08:39

Letartóztatták a bőnyi diáklányt, aki megkéselte osztálytársát

A bíróság szerint nem zárható ki a bűnismétlés veszélye.
2024-04-30 20:08:03

Kiengedték a börtönből a brit szadista diáklányt, aki megkínzott egy nagymamát

A szabadulásának híre felháborodást váltott ki az Egyesült Királyságban.
2024-04-26 11:09:16

Elképesztő izgalmak után kialakult a Final4 mezőnye a magyar fociligában

Rangadókkal teli volt az alapszakasz.
2024-04-26 10:09:51

Tizenegyedik alkalommal is elítélte az EP a magyar kormányt

Bőven több mint kétharmados többséggel fogadta el az Európai Parlament ennek a ciklusnak az utolsó, Magyarországgal kapcsolatos állásfoglalását. A 11. ilyen jellegű dokumentum is bírálatokat tartalmazott, de ahogy a korábbiakban, így most is volt benne újdonság.
2024-04-24 21:10:40

Súlyos baleset történt egy kolozsvári iskolában: kizuhant az ablakból egy diák

A 16 éves diáklányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba a történtek után.
2024-04-23 11:06:54

Súlyos baleset történt egy kolozsvári iskolában: kizuhant az ablakból egy diák

A 16 éves diáklányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba a történtek után.
2024-04-23 11:06:14

Súlyos baleset történt egy kolozsvári iskolában: kizuhant az ablakból egy diák

A 16 éves diáklányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba a történtek után.
2024-04-23 11:05:47

Videón, ahogy rakétacsapás után összedől a harkivi tévétorony

Látható, ahogy az óriási tévétorony felső része letörik és a földre zuhan.
2024-04-22 22:09:45

Videón, ahogy rakétacsapás után összedől a harkivi tévétorony

Látható, ahogy az óriási tévétorony felső része letörik és a földre zuhan.
2024-04-22 22:09:31

Gyerekekkel teli busz borult fel Németországban: többen súlyosan megsérültek

Súlyos buszbaleset történt Németországban vasárnap. Az ütközés során több gyerek súlyos sérüléseket szenvedett. Egyelőre nem tudni, miért tért le a jármű a sávról, de az ügyet vizsgálják a rendőrök.
2024-04-21 22:08:24

2024-04-21 22:08:01

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:14:23

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Még azután is zaklatott egy iskolás kislányt egy férfi, hogy már nyomoztak ellene

A 45 éves férfi megfenyegette a kislányt.
2020-12-01 22:06:18

Ezekre ügyeljen, ha meg akarja óvni autóját a téltől

Motorhiba, töréskár és bírság is szerepel a drága kockázatok közt. Hat tippet adunk a felkészítéshez.
2020-11-26 22:05:51

Jótékonysági MikuLÁSS Futást rendeznek online, bárki benevezhet

Ha valaki nem szeret futni, a kedvenc távján gyalogolhat és kocoghat is, ahogy a kedve tartja.
2020-11-25 22:06:05

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Halotti toron is zaklatta volt párját

A vádlott távcsővel és infrakamerával is figyelte a nőt, egy alkalommal brutálisan megverte.
2020-11-16 16:07:21

Videón, ahogy kinyitják a nemrég talált 2500 éves szarkofágot

Az elmúlt hónapokban sorra kerültek elő a lezárt, érintetlen szarkofágok az egyiptomi Szakkarában, ezek egyikét már ki is nyitották a szakemberek.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

Varga Judit: Magyarországot ki akarják éheztetni

Ahogy arra számítani lehetett, nem közeledtek az álláspontok jogállamiság és költségvetés ügyében a tagállamok között az EU úgynevezett Általános Ügyek Tanácsában, amelyen az európaügyi miniszterek vettek részt. A vitában a jogállamisági feltételrendszer alkalmazása mellett 13, ellene pedig 2 tagállam érvelt.
2020-11-17 18:06:00

Ilyen, amikor Varga Judit valódi újságírói kérdéseket kap

A sajtószabadságról, az Indexről és a CEU-ról is kérdezték az igazságügyi minisztert a BBC HARDtalk című műsorában. Varga Judit szerint kérdések helyett unalomig ismert vádaskodást, elfogultságot és liberális lózungokat kapott. Az interjú közben azonban néhány esetben nem konkrétan a feltett kérdésre válaszolt, inkább a jól ismert kormányzati kommunikációs fog&aa...
2020-11-18 12:07:43

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   otthoni ápolás   •   britain battles omicron tidal wave as infections double every two to three days   •   senki nem tudja mi tortenik majd az usa ban a legregebbi felmerese erdekes szamokat mutat   •   az internet vilagabol a fizikai terbe legnagyobb uzletet nyitja meg az emag a budai plazaban   •   valovilag megtiltottak a napkozbeni alvast merci halalra remult amikor raorditott a nagy testver   •   why naftali bennett will have to put his ambitions for israel on the back burner   •   budapesten 35 posta zar be az energiavalsag miatt   •   350 757 szer dobtak fel egy penzermet hogy kideruljon nem 50 50 a fej vagy iras eselye   •   elkeszitik a mesterseges intelligencia iphone jat jony ive es sam altman cege egymilliard dollarra szamit 2   •   szerdaig mar nem erdemes tankolni   •   mi tortent a popzenevel mert valami biztosan   •   kihuztak a skandinav lotto szamait 2   •   russias navy is flexing its muscles in one of the worlds smallest seas 2   •   isteni jel volt az instagram es a facebook leallasa veli a magyar tevesztar   •   hozzaferest adott stockholm az amerikai hadseregnek a sved katonai bazisokhoz 2   •   tizenket magyar ceg mutatkozik be a vilag legnagyobb oktatastechnologiai vasaran   •   coronavirus germany fights trade in fake covid vaccine certificates   •   niger megerositi katonai jelenletet a tersegben ahol fegyveresek civileket gyilkoltak   •   tobb testmozgast szorgalmaz a who   •   a magas energiaarak miatt tobb europai autogyar is becsodolhet   •   egekig forgathato motorral var uj gazdara ez a remek honda integra type r 2   •   husz ev utan ujra van demokrata szenatora georgia allamnak   •   kozolte a blizzard hogy mikor erkezik a mobilos diablo majd jott egy nagy meglepetes   •   pénzkölcsönök   •   tájékoztatón   •   kepeken mutatta meg elkepeszto fogyasat toth vera   •   downing street christmas party called off after row   •   kocsis mate csak iden mar kozel 6500 hatarsertot fogtak el a magyar hatosagok   •   levai aniko sutogetett a ferje kiposztolta   •   autosok figyelem matol buntetnek ha nincs ervenyes matrica 2   •   ez a ceg vegezheti a megujulo eurocenter generalkivitelezeset   •   sajat fonoke mondta ki az oszintet ricciardo eddigi teljesitmenyerol   •   mozizz es alkoss a cinemira kids en   •   ballisztikus raketat lott ki eszak korea ki tudja hol allt meg   •   tina alaposan beszolt emilionak csak nem gondolod hogy a te mocskos pofadra teszem fel a draga maszkomat   •   ezek voltak a tragikus balesetben meghalt treat williams legjobb filmjei kepek   •   a kavepiacra is betort a repohar   •   tobb mint 9 milliarddal megugrott a korhazi adossagallomany egy honap alatt   •   szornyu baleset tortent budapesten meghalt egy 23 eves no a nagykoruton   •   magyar siker szuletett az olivier roellinger nemzetkozi szakacsversenyen   •   what we know about the covid 19 variant first identified in india   •   gyorgy herceg a grimaszaival ellopta a show t a wimbledoni donton   •   a hazastarsaknak nem muszaj mindenben egyeterteniuk mondja az alkotmanybirosag 4   •   erre figyeljenek az oszi paras idoben az asztmasok 2   •   az edesanyja ma is hallja flipper ocsi hangjat csak azt sajnalom hogy nem tudhatta hogy van gyermeke pedig ez talan megmenthette volna 2   •   eletmeghosszabbito szereket reklamoztak merkely bela nevevel megszolalt az aldozat is   •   michael flynn pleaded the fifth on the most basic question of democracy   •   dozens of sea turtles found stabbed off japanese island   •   elon musk found not guilty of fraud over tesla tweet   •   ezert eri meg doktori kepzesre jelentkezni tobb nemzetkozi lehetoseg gyumolcsozo kapcsolatok