Elmaradt ellenőrzések, meghamisított nyilvántartás - Újabb Boeing-gépnél vizsgálódik a hatóság

Az amerikai repülési hatóság, az FAA új vizsgálatot indított a Boeing 787 Dreamliner repülőgépekkel kapcsolatban, miután kiderült, hogy a gyártó nem hajtotta végre az előírt ellenőrzéseket, valamint felmerült a nyilvántartások meghamisításának gyanúja is - írja a Reuters.
2024-05-06 22:07:07

Elindult a kínai űrszonda a Hold "sötét oldalára"

Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról.
2024-05-03 19:06:37

Több eszközt kér a kezébe az új magyar csalás elleni hatóság

A magyar Integritás Hatóság, az európai uniós források felügyeletével megbízott csalásellenes szerv nem rendelkezik megfelelő vizsgálati hatáskörrel az esetleges visszaélések feltárásához - mondta Biró Ferenc, a hatóság vezetője a Reutersnek adott interjújában. Ezért a hatóság hatáskörének kiterjesztését szorgalmazza.
2024-04-25 21:06:58

Súlyos visszaéléseket tártak fel a napelempályázatoknál

Az Integritás Hatóság a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul.
2024-04-24 15:11:49

Súlyos visszaéléseket tártak fel a napelempályázatoknál

Az Integritás Hatóság a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul.
2024-04-24 15:07:36

Visszaéléseket találtak a napelemes pályázatokon

Versenykorlátozó magatartást azonosított az Integritás Hatóság egy korábbi napelemes pályázaton. Az összejátszó cégek a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnökségi tagjainak érdekeltségei.
2024-04-24 13:11:30

Visszaéléseket találtak a napelemes pályázatokon

Versenykorlátozó magatartást azonosított az Integritás Hatóság egy korábbi napelemes pályázaton. Az összejátszó cégek a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnökségi tagjainak érdekeltségei.
2024-04-24 13:10:06

Kutatás: A hároméves gyermekek negyedének van okostelefonja

A kormányzati hírközlési szabályozó hatóság tanulmánya szerint a 3-4 éves gyermekek negyede már rendelkezik okostelefonnal az Egyesült Királyságban.
2024-04-23 15:09:29

A hatóság hivatalból is elrendelheti a jogellenes adatbázis eltörlését

Egyre szaporodnak a jogsértés gyanúját felvető mozzanatok Magyar Péter mozgalma körül.
2024-04-22 22:08:43

A holland kormány beinthet a Facebooknak

A holland kormány azt tervezi, hogy megszünteti fiókjait a Facebookon, miután a holland adatvédelmi szabályozó hatóság figyelmeztetést adott ki a közösségi médiaplatform adatvédelmi kockázatairól.
2024-04-20 17:06:25

Az Integritás Hatóság elnöke arra panaszkodik, hogy nem tudják ellátni a feladatukat

Biró Ferenc szerint nincsenek felvértezve elegendő hatáskörrel.
2024-04-19 13:11:36

Az Integritás Hatóság elnöke arra panaszkodik, hogy nem tudják ellátni a feladatukat

Biró Ferenc szerint nincsenek felvértezve elegendő hatáskörrel.
2024-04-19 13:11:16

Az Integritás Hatóság elnöke szerint nem tudják ellátni azt a feladatot, amiért létrejöttek

Biró Ferenc úgy látja, nincsenek felvértezve a hatékony működéshez.
2024-04-19 13:10:23

Az Integritás Hatóság elnöke szerint nem tudják ellátni azt a feladatot, amiért létrejöttek

Biró Ferenc úgy látja, nincsenek felvértezve a hatékony működéshez.
2024-04-19 13:07:05

Gázellátás: riasztó figyelmeztetést küldött az EU-s hatóság

Az EU energiaügyi szabályozó hatósága, az Acer figyelmeztetett, hogy a blokknak továbbra is szüksége van orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatalára egy ellátási válság elkerüléséhez, annak ellenére, hogy egyes tagállamok a Moszkvától való vásárlás betiltását szorgalmazzák. Az Acer jelentése hangsúlyozza, hogy az orosz LNG-behozatal fokozatos csökkentésére van szükség az Oroszországból származó vezetékes gázszállítások év végi várható csökkenése és a globális gázpiac szűkössége miatt.
2024-04-19 10:07:04

Elindult a siklóernyős, csak a forgószéllel nem számolt - videó

Nem oda jutott, ahova tervezte.
2024-04-17 17:09:30

Windows 10 van a gépén? Elindult a végső visszaszámlálás

2024-04-16 09:10:19

Windows 10 van a gépén? Elindult a végső visszaszámlálás

2024-04-16 09:09:50

Elindult Trump büntetőpere: máris komoly beismerés született

New Yorkban második napjába lép kedden Donald Trump volt amerikai elnök büntetőperének tárgyalása, folytatódik az esküdtek kiválasztásának folyamata.
2024-04-16 09:07:27

Elindult a Holdra a kínai szonda

Amennyiben sikerrel jár, Kína lesz a harmadik ország, amely mintákat tudott venni a Hold felszínéről a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat követően.
2020-11-24 05:07:18

Elindult a Holdra a kínai szonda

Amennyiben sikerrel jár, Kína lesz a harmadik ország, amely mintákat tudott venni a Hold felszínéről a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat követően.
2020-11-24 07:05:55

Elindult az Agrármarketing Centrum borszakmai és üzletfejlesztési programja

A magyar borok továbbra is keresettek külföldön.
2020-11-25 17:06:23

"Az első próbán csengett a fülem" ? benéztünk a SzínházTV kulisszái mögé

Ha nincs reakció a nézőtérről, az nagyban megnehezíti a színészek munkáját, de a streamelt színház is sokkal jobb, mint a semmilyen. Elindult a színházi streamingszolgáltató, megnéztük, hogy működik élesben egy előadás közvetítése.
2020-11-25 19:06:12

Elindult Magyarország legnagyobb ünnepi összefogása a 1353-as adományvonalon

Az ünnepi sajtótájékoztatón Lévai Anikó 13 óra 53 perckor gyújtotta meg az első gyertyát az adventi koszorún.
2020-11-29 16:06:09

Elindult az adventi fényvillamos Debrecenben

2020-11-30 21:06:02

A külügyminisztérium államtitkára szerint az Egyesült Államoknak nincs hivatalosan megválasztott elnöke

Az államtitkár annak ellenére nem gondolja hivatalosnak Joe Biden győzelmét, hogy az Egyesült Államokban már elindult a hatalomátadás folyamata.
2020-12-01 19:06:07

Elindult vissza a Földre a kínai űrszonda

A szonda 19 órán keresztül gyűjtötte be a kőzetmintákat a Holdon.
2020-12-03 19:06:00

Ajánlást adott ki az allergiára hajlamosak oltására az amerikai járványügyi hatóság

A szombat reggelig beadott 272 ezer oltásból hat esetben jeleztek komolyabb allergiás reakciót.
2020-12-20 07:06:10

Meglepődtek a szakemberek, milyen sok 5G-tornyot rongáltak meg 2020-ban a briteknél

A brit hírközlési hatóság összesítése szerint mintegy 170 ezer óra kiesést okoztak az 5G-szolgáltatásban a konteóhívők.
2020-12-28 19:22:26

Meglepődtek a szakemberek, milyen sok 5G-tornyot rongáltak meg 2020-ban a briteknél

A brit hírközlési hatóság összesítése szerint mintegy 170 ezer óra kiesést okoztak az 5G-szolgáltatásban a konteóhívők.
2020-12-28 19:22:28

Barnier: A Brexit is bizonyítja, nem jó ötlet az EU elhagyása

Aláírta az EU és Nagy-Britannia kapcsolatait szabályozó egyezményt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője és Charles Michel az Európai Tanács elnöke. Boris Johnson brit miniszterelnök is szerdán írja alá az egyezményt, melyet a londoni parlament minden bizonnyal megszavaz.
2020-12-30 13:07:07

Barnier: A Brexit is bizonyítja, nem jó ötlet az EU elhagyása

Aláírta az EU és Nagy-Britannia kapcsolatait szabályozó egyezményt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője és Charles Michel az Európai Tanács elnöke. Boris Johnson brit miniszterelnök is szerdán írja alá az egyezményt, melyet a londoni parlament minden bizonnyal megszavaz.
2020-12-30 13:07:12

Az ellenzékiek több Európát szeretnének az egészségügyben, a kormánypártiak nem

Egy felmérés szerint a magyarok 71 százaléka jó dolognak tartaná, ha az Európai Unió nagyobb szerepet vállalna az egészségügy fejlesztésében és működtetésében. Ez a terület ugyanis tagállami feladat, azonban elindult egy folyamat, amelynek eredményeként az EU hatásköre kibővülhet. A kormánypárti szavazók azonban inkább ellenzik ezt a tervet és elégedettek a hazai egészségügy állapotával.
2020-12-30 15:05:53

Az ellenzékiek több Európát szeretnének az egészségügyben, a kormánypártiak nem

Egy felmérés szerint a magyarok 71 százaléka jó dolognak tartaná, ha az Európai Unió nagyobb szerepet vállalna az egészségügy fejlesztésében és működtetésében. Ez a terület ugyanis tagállami feladat, azonban elindult egy folyamat, amelynek eredményeként az EU hatásköre kibővülhet. A kormánypárti szavazók azonban inkább ellenzik ezt a tervet és elégedettek a hazai egészségügy állapotával.
2020-12-30 15:05:56

Elindult a kapcsolati erőszakról szóló videopodcast-sorozat

A sorozatot az áldozatsegítő központokban előforduló valódi esetek alapján készítik a szakemberek.
2020-12-30 19:06:00

Elindult az Áldozatsegítő Központ videopodcast-sorozata

Egy-egy konkrét történet bemutatásán keresztül igyekeznek a párkapcsolati erőszak témakörében felvilágosítást adni.
2020-12-30 20:06:03

54 millió forintnyi bírságot gyűjtött össze egy amerikai drónpilóta

Egy ismeretlen amerikai drónpilóta a Szövetségi Légügyi Hatóság szerint legalább 26 repülés alkalmával összesen 12 szabályt sértett meg.
2021-01-01 16:05:52

54 millió forintnyi bírságot gyűjtött össze egy amerikai drónpilóta

Egy ismeretlen amerikai drónpilóta a Szövetségi Légügyi Hatóság szerint legalább 26 repülés alkalmával összesen 12 szabályt sértett meg.
2021-01-01 16:05:53

Vizsgálat alatt áll, mégis 5 ezer forintért előjegyezhető egy oltás egy magáncégnél

A Nemzeti Oltóközpontnál bárki foglalhat magának vakcinát, noha a hatóság vizsgálatot folytat a cég ellen.
2021-01-02 07:05:57

ATV: M. Richárd szilveszteri bulijára lecsapott a rendőrség

A hatóság a járványügyi szabályok megsértése miatt 60 napra bezárta a Dózsa György úti gázolóhoz köthető éttermet. Kábítószert is találtak.
2021-01-04 17:06:08

ATV: M. Richárd szilveszteri bulijára lecsapott a rendőrség

A hatóság a járványügyi szabályok megsértése miatt 60 napra bezárta a Dózsa György úti gázolóhoz köthető éttermet. Kábítószert is találtak.
2021-01-04 17:06:09

Elindult a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térségének működése

Afrika 55 független országából 54 csatlakozott a kezdeményezéshez.
2021-01-04 21:05:59

Késik a kormány a drónozást szabályozó rendeletekkel

Január 1-jén kellett volna életbe lépnie a szabályozásnak.
2021-01-05 20:06:03

Késik a kormány a drónozást szabályozó rendeletekkel

Január 1-jén kellett volna életbe lépnie a szabályozásnak.
2021-01-05 20:06:04

Engedélyezte a Moderna védőoltását az Európai Unió

Ez a második vakcina, amit engedélyezett a hatóság.
2021-01-06 14:05:58

Péterfalvi Attila: Megnyugtathatom, hogy Rogán Antal nem nézegetheti senkinek az egészségügyi adatait

Az adatvédelmi hatóság elnöke nem találja aggályosnak az oltásregisztráció online felületét. Elvi kifogása nincs az oltási igazolás ellen sem, de Péterfalvi Attila meggyőződése, hogy ebben a kérdésben nemzetközi, uniós szintű szabályok elfogadására lenne szükség.
2021-01-09 10:06:01

Péterfalvi Attila: Megnyugtathatom, hogy Rogán Antal nem nézegetheti senkinek az egészségügyi adatait

Az adatvédelmi hatóság elnöke nem találja aggályosnak az oltásregisztráció online felületét. Elvi kifogása nincs az oltási igazolás ellen sem, de Péterfalvi Attila meggyőződése, hogy ebben a kérdésben nemzetközi, uniós szintű szabályok elfogadására lenne szükség.
2021-01-09 10:06:01

Rakonczay elindult Gran Canariáról, hogy állva evezze át az óceánt

Az extrémsportoló hetedszer vág neki a tengernek speciális szörfdeszkán.
2021-01-10 14:05:59

Elindult Rakonczay Gábor, SUP-on szeli át az Atlanti-óceánt

Bő két hónapig tarthat az út.
2021-01-10 20:06:01

Elindult Rakonczay Gábor, SUP-on szeli át az Atlanti-óceánt

Bő két hónapig tarthat az út.
2021-01-10 20:06:03

Nem lesznek nézők a kézilabda-világabjnokságon

Vasárnap bejelentette a férfi kézilabda-világbajnokság szervezőbizottsága, hogy nézők nélkül rendezik meg a január 13-án kezdődő tornát. Az Európai Kézilabdázók Uniója (EHPU) szerdán írt nyílt levelet a nemzetközi szövetségnek (IHF), amelyben kifejtette, túl kockázatos a járványügyi helyzet mellett nézők előtt játszani. A szövetség ezt is figyelembe véve úgy határozott, nem engedik be a csarnokok nézőterének 30 százalékát, helyette zárt kapuk mögött rendezik meg a mérkőzéseket. Kapcsolódó Kézi-vb: a játékosok felszólaltak a közönség ellen A magyarok nem fordultak nyomatékos ké...
2021-01-10 21:05:39

Eszméletlenre rugdosta az ivócimboráját egy 20 éves borsodi férfi

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 20 éves borsodi férfi ellen, mert tavaly februárban eszméletlenre verte ismerősét a közös italozás után. A borsodi kistelepülésen élő fiú február közepén az esti órákban átment egyik szomszédja házába, ahol több ismerősével együtt italoztak. A vendégek között volt a sértett férfi, aki erősen ittas állapotba került, és még a lakásban szóváltás kezdődött közte és a fiatal között. A részeg férfi a késő éjszakai órákban elindult haza, de a 20 éves fiú utánament és az utcán újból vitatkozni kezdtek, ame...
2021-01-11 13:06:40

Elindult a nagy Trump-tweetgenerátor

2021-01-11 14:06:13

Nekünk írhat önmagáról

Elindult a HVG Extra Pszichológia magazin blogja. Nemrégiben podcast és YouTube-csatorna is startolt.
2021-01-12 14:06:08

Szentendrei polgármester: A kormányhivatal feladata ellenőrizni a temetőket

A halottasház ügyben lefolytatott vizsgálatról és annak eredményéről sem kapott tájékoztatást a szentendrei önkormányzat a kormányhivataltól ? írja a városi portál, amely közzétette Fülöp Zsolt polgármester közleményét. Pénteken számoltunk be arról, hogy kegyeletsértő állapotok uralkodtak a szentendrei köztemetőben, a halottasházban a Hadházy Ákos független képviselő által közzétett videó alapján egymásra pakolt nyitott koporsókban tárolták az elhunytakat. A felvételeket látta a polgármester is, aki ezt követően helyszíni bejárásról döntött, majd az ott tapasztalt hiányosságok nyomán soron kí...
2021-01-12 18:05:40

Elindult a jegyértékesítés a 2022-es magyar-szlovák férfi kézilabda-Eb-re

Napra pontosan egy év múlva kezdődik a torna három magyarországi és két szlovákiai helyszínen.
2021-01-13 13:06:12

Elindult a jegyértékesítés a részben hazai rendezésű 2022-es férfi kézi-Eb-re

Az elődöntőknek, a bronzmeccsnek és a finálénak is Budapest ad otthont.
2021-01-13 16:06:24

Emberi fogyasztásra alkalmasnak nyilvánította a lisztbogár lárváját az uniós élelmiszerbiztonsági hatóság

Nemsokára zöld jelzést kaphat a tücsök, a sáska és a gyászbogár is. A többi már a tagállamokon áll.
2021-01-13 18:06:11

Emberi fogyasztásra alkalmasnak nyilvánította a lisztbogár lárváját az uniós élelmiszerbiztonsági hatóság

Nemsokára zöld jelzést kaphat a tücsök, a sáska és a gyászbogár is. A többi már a tagállamokon áll.
2021-01-13 18:06:15

Emberi fogyasztásra alkalmasnak nyilvánította a lisztbogár lárváját az uniós élelmiszer-biztonsági hatóság

Nemsokára zöld jelzést kaphat a tücsök, a sáska és a gyászbogár is. A többi már a tagállamokon áll.
2021-01-13 19:06:01

Emberi fogyasztásra alkalmasnak nyilvánította a lisztbogár lárváját az uniós élelmiszer-biztonsági hatóság

Nemsokára zöld jelzést kaphat a tücsök, a sáska és a gyászbogár is. A többi már a tagállamokon áll.
2021-01-13 19:06:07

Régi kardot, szablyákat, engedély nélküli fegyvereket, lőszereket találtak egy szügyi férfinél

Régi kardot, szablyákat, lőfegyvernek látszó tárgyakat és lőszereket foglaltak le a balassagyarmati rendőrök szerdán egy szügyi férfinél tartott házkutatás során. Összesen 216 darab lőszer került elő. Az 53 éves férfinak nem volt engedélye a lőfegyverek és a lőszerek tartásához. A rendőrök a férfit lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit. A hatóság tagjai szakértők bevonásával folytatják a büntetőeljárást, és vizsgálják, hogy a férfi cselekményével a kulturális javakkal visszaélés bűntettét is megvalósította-e. Police.hu
2021-01-14 11:05:39

100 milliós bírság egy sportélelmiszereket forgalmazó cégnek

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy forgalmazója fiktív leárazással és valótlan, vásárlásra sürgető üzenetekkel hirdette honlapján a MyProtein termékeket. A hatóság 100 millió forintos bírságot rótt ki az angol cégre ? köziölte a GVH. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy a Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited tisztességtelen módon, a fogyasztókat megtévesztve forgalmazta ?MyProtein? márkájú étrend-kiegészítőit (elsősorban fehérjéket) és ruházati termékeit. A cég ugyanis az eljárás során nem tudta igazolni, hogy korábban valaha is alkalmazta ...
2021-01-14 13:05:39

Közel 160 ezer autóját kellene visszahívnia a Teslának

Az illetékes amerikai hatóság kéri ezt a gyártótól, ami önmagában merőben szokatlan.
2021-01-14 19:06:02

Már százhúszmilliónál tart a BKV és BKK bírsága

Bármilyen döntést hoz a közlekedési cég, szembemegy valamelyik hatóság határozatával.
2021-01-15 09:06:12

Wintermantel: 50 milliós bírságot kapott a BKK egy közbeszerzés miatt

50 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKK-t a jegyértékesítő automatákban használt biztonsági hőpapír közbeszerzése miatt ? számolt be Facebook-oldalán Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi fideszes polgármestere, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. igazgatósági tagja. A politikus szerint az eljárás során többször is felvetette aggályait, azonban a Draskovits Tibor vezette igazgatóság bár meghallgatta, de egytől egyig lesöpörte észrevételeimet, kizárta az anyagilag kedvezőbb, azaz olcsóbb ajánlattevőt és eredményt hirdetett, a drágábbat kihozva győzt...
2021-01-15 10:06:39

Egymást segítve küzd a Nébih és a rendőrség az állatkínzás és az állatkínzók ellen

Együttműködési megállapodást kötött a hatóság, a munkatársak és munkakutyák képzése, továbbá az illegális kutyaviadalok felszámolása érdekében.
2021-01-15 14:06:03

Szijjártó: A kínai mellett az orosz vakcinagyártóval is intenzívebbé váltak a megbeszélések

Mind a kínai, mind az orosz gyártóval intenzívebbé váltak a megbeszélések, és amint a magyar nemzeti hatóság megadja az erre vonatkozó engedélyt, keleti irányból is megkezdődik a vakcinák szállítása, közölte Szijjártó Péter külügyminiszter Kazinczbarcikán, ahol a Linde Gáz helyi befektetéséről beszélt. Elmondta, hogy folyamatosan konzultálnak az Egyesült Arab Emirátusokkal és Bahrein kormányával is, mivel ezekben az országokban a kínai oltóanyagot használták fel, így a tőlük kapott tapasztalatokat, illetve dokumentációkat is fel tudja használni a nemzeti hatóság az engedélyezési folyamatban. ...
2021-01-15 17:05:41


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   southern baptists meet amid controversy over leaked letters   •   orban viktor emmanuel macronnak igaza van   •   ujabb magyar eloadok veszik be a sziget nagyszinpadat   •   Bdcs   •   mostantol nem kerulhetnek noies ferfiak a kinai tevekepernyokre   •   17nkorm17nyzatilak17   •   puszit kuldott karacsony gergelynek es visszaultette a kovetoi altal letaposott viragokat a penzszoro influenszer   •   egy 20 eves fiu volt az akit halalra gazolt az m3 as metro itt vannak a reszletek   •   exatlon szente gretat az ejszaka folyaman kellett korhazba szallitani   •   az inter tovabbra is impotens torinoban dontos a juve   •   az iskola udvarat is eladna ujbuda onkormanyzata   •   a macskaknak 276 arckifejezesuk van tobb mint az embernek   •   rogan barbara csaladjanak ismet nem sikerult a foldvasarlas   •   nick kyrgios rows back on support for unvaccinated players   •   oriasi a keszultseg spanyolorszagban   •   parizs jovunk igy jutott ki az olimpiara a noi kezilabda valogatott galeria   •   hirel erkeztek a kisfiurol aki az otodik emeletrol zuhant ki csepelen a szomszedok a rossz ablakot okoljak 3   •   retvari bence a pedofiloknak nincs kegyelem   •   crucial test for boeings starliner built to carry humans delayed until 2022   •   osszecsapasok kisertek a a jeruzsalem napi zaszlos menetet izraelben   •   putyin nem lett volna harmadik vilaghaboru a brit rombolo elsullyesztese eseten sem   •   chad after idriss deby african union urges end to military rule   •   megint gyengult a forint ez az oka 2   •   hatalmas melleivel hodit a szemermetlen szexi amerikai fitneszmodell kepek   •   a fidesz apraja nagyja vigasztalja hosszu katinkat facebook posztja alatt 2   •   hazakba betoro emberekre tamado medveket kellett megolni montanaban   •   sudan israel deal fuels migrants fears   •   amazing photos from the tokyo olympics 3   •   agyba fobe vert ket embert a villamosmegalloban egy fiatal   •   singapore sentences briton to six weeks in prison for not wearing face mask   •   felfuggesztette az mnb a cetelem szemelyi kolcsonenek minositeset   •   ket ember eletebe kerult a szaguldozas nagykatanal fotokon a horrorbaleset 3   •   trollkodott a parlamentben az ellenzek nem is akarmekkorat ilyen javaslatot meg nem latott az orszaggyules   •   itt a lista erre a 61 elelmiszerre ervenyes a kormany legujabb bolti fegyvere   •   merkel is kritizalta a homofobtorvenyt 2   •   felismerhetetlenne gyurta magat zac efron igy nez ki az egykori tinisztar   •   nak eros mezogazdasag nelkul nincs onellatas   •   amikor kiakad a tahosag mero egy vasuti atjaroban   •   kilenc eves csucson az europai bankreszvenyek   •   western special forces inside ukraine leak shows   •   igy hasit az autopalyan a v8 as uj land rover defender video   •   KARTONPAPRINGYENELS   •   ttusa   •   schobert norbert ismet rendornek allt bagi ivan musoraban   •   meg a halal torkaban is bekesen legelt egy bajba jutott tehen somogysardon 2   •   Ktk   •   jelentkezs375num374   •   dzeko set for roma exit with everton west ham interested tuesdays gossip   •   putin western leaders would look disgusting topless   •   megdolt a rekord ekkora forgalom meg nem volt a liszt ferenc repuloteren 2