Szentkirályi Alexandra: Szorosabb együttműködésre van szükség a főváros és a kormány között

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a belügyminiszterrel tárgyalt.
2024-05-07 16:09:20

Felküldtek az űrbe két műholdat, nagy eredményt értek el egy kis Bluetooth-chippel

Egymilliárd eszközt kötne össze Bluetooth-kapcsolat segítségével az amerikai Hubble Network. Az első műholdak már bizonyítottak.
2024-05-07 13:10:12

2024-05-07 13:09:56

Nemcsak a leggazdagabb, privátbanki ügyfelek, hanem a befektetési alapokat vásárlók esetében is egyre többször hallani olyan véleményekről, miszerint az utóbbi időszakban elkezdték keresni a devizás befektetéseket. Úgy tűnik, a hír részben igaz, a befektetési alapok piacán legalábbis egyre nagyobb érdeklődés övezi a forinttól eltérő devizában lévő alapokat. Különösen az abszolút hozamú és kötvényalapoknál láthattunk nagyobb felfutást az utóbbi három évben, de a részvényalapokból is egyre több a dedikáltan külföldi kitettségű konstrukció. Érdekesség, hogy míg a vizsgált időtávon közel egy száza...
2024-05-03 16:07:28

Schadl György ügyvédje a Fidesz zuglói jelöltje

Az ügyfél-ügyvéd kapcsolatnál is szorosabb szálak fűzhetik őket össze.
2024-04-30 08:08:54

Schadl György ügyvédje a Fidesz zuglói jelöltje

Az ügyfél-ügyvéd kapcsolatnál is szorosabb szálak fűzhetik őket össze.
2024-04-30 08:06:44

Heti horoszkóp: a Bikának szerencséje lehet a pénzügyekben, az Ikrek kérjen fizetésemelést

A Blikk nagy heti horoszkópjából megtudhatja, mit ígérnek önnek a csillagok a következő napokra.
2024-04-28 09:52:00

Hazudott Magyar Péter, továbbra is van kapcsolat a 'mozgalma' és Bajnai Gordonék között

Itt az újabb leleplezés.
2024-04-26 13:09:30

Romantikus fotóval köszöntötte férjét a Házasság első látásra sztárja - kép

Egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
2024-04-21 12:07:37

Újra drágulásnak indulhatnak az élelmiszerek

Egyre többen keresik a boltokban az akciós termékeket, ami arra utalhat, hogy egyre nagyobb réteg egyre kevesebb pénzből kell, hogy bevásároljon.
2024-04-20 18:08:38

Újra drágulásnak indulhatnak az élelmiszerek

Egyre többen keresik a boltokban az akciós termékeket, ami arra utalhat, hogy egyre nagyobb réteg egyre kevesebb pénzből kell, hogy bevásároljon.
2024-04-20 18:07:58

Szijjártó Péter: A migrációügyi egyetértés jó alap a kapcsolat fejlesztéséhez a Dominikai Köztársasággal

Az utóbbi öt évben három súlyos krízissel is szembe találta magát a világ.
2024-04-18 21:08:42

Gentiloni: állandó uniós kötvénykibocsátások kellenek

Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság gazdasági biztosa egy központi államkincstár létrehozását és eurókötvények kibocsátását javasolta a közös célők finanszírozására, különösen a védelmi kiadások megerősítésére az egyre feszültebb geopolitikai viszonyok között. Egy brüsszeli konferencián Gentiloni hangsúlyozta az EU gazdasági méretével arányos, állandó, biztonságos eszköz lehetséges előnyeit.
2024-04-09 20:06:50

Egyre jobb az idő, közeleg a nyári üdülési szezon. Ilyenkor tömegek indulnak külföldre, ahol a többség nem akarja teljesen elvágni magát a külvilágtól, de a telefonos kapcsolat, különösen az adatroaming sokba kerülhet. Az előrejelzések szerint a jövőben egyre többen hagyják el a szolgáltatói roamingcsomagokat az olcsóbb utazási eSIM-ek kedvéért.
2024-04-09 10:06:28

2024-04-09 10:06:04

Békejobbot nyújtana Orbán Viktornak egyik régi ellenfele

Politikai fordulatot hozhat a szorosabb együttműködés.
2024-04-03 17:07:59

Békejobbot nyújtana Orbán Viktornak egyik régi ellenfele

Politikai fordulatot hozhat a szorosabb együttműködés.
2024-04-03 16:11:13

Joe Biden már a fiatalok körében is egyre népszerűtlenebb

Az amerikai elnök egyre több jelentős problémával kell szembenézzen a választások előtt.
2024-04-02 13:09:32

Jöhet egy kiadós esés a tőzsdéken? Megszólaltak a profi befektetők

Az elmúlt időszakban egyre többen kezdtek el figyelmeztetni azzal kapcsolatban, hogy a tőzsdék túl gyorsan és túl sokat emelkedtek, ezért itt az ideje egy nagyobb korrekciónak. Egy friss felmérés szerint a profi befektetők egyre nagyobb arányban számítanak arra, hogy időszerű lenne egy részvénypiaci esés, azonban egyes hangok szerint ez inkább vételi lehetőséget fog jelenteni, különösen a magasan szálló technológiai részvényekben, ezért érdemes lehet szárazon tartani a puskaport.
2024-03-31 13:06:52

Ijesztő robotfarkasok védik a lakosságot egy japán városban ? videó

Takikava térségében egyre nagyobb veszélyt jelentenek a medvék. A vadállatokat horrorfilmbe illő robotokkal igyekeznek távol tartani.
2020-11-18 19:06:23

Még nyáron feloszlott a vizsolyi képviselő-testület, de idén már biztosan nem lesz időközi választás

Egyre feszültebb a viszony Palotás András polgármester és a képviselő-testület között az Átlátszó szerint. A novemberi időközi választást viszont elsodorta a februárig tartó vészhelyzet.
2020-11-19 21:09:19

Tízből egy szülő osztott már meg gyerekéről meztelen tartalmat

Rengeteg szülő maga teszi ki a gyerekét az internetes bántalmazás kockázatának, sok gyerekfotó jut illetéktelenek kezébe. Miközben egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, a szülők még nem elég tudatosak a veszélyekkel kapcsolatban. Az SOS Gyermekfalvak felmérést készített és videós kampányt indít a Gyermekjogi világnap alkalmából.
2020-11-20 08:06:13

Megkapták a létesítési engedélyt az új paksi blokkok, már csak egyre van szükség

Engedélyezte az új paksi blokkok létesítését a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A döntést már októberben soron kívül meghozták, csak pénteken tették közzé. Egy engedély még hátra van, arra lehet, hogy jövő őszig kell várni.
2020-11-20 15:06:44

Már a Mount Everest csúcsát is mikroműanyag borítja

Miközben kutatók egy csoportja műanyagszennyezést mutatott ki a csúcsnál vett mintákból, más szakértők a hegycsúcs közelében fekvő gleccser egyre gyorsuló olvadását mérték ki.
2020-11-20 19:06:04

Egyre több fertőző betegséget szabadít a világra a klímaváltozás

Főleg a vadállatok körében nőhet a megbetegedések száma, de az emberek is megfertőződhetnek, ahogy azt a koronavírus-járvány is mutatta.
2020-11-21 12:06:09

A koronavírus miatt egyre többen műttetik magukat magánkórházakban

Nemcsak az állami, de a magánegészségügyben is megnőtt a terhelés a járvány második hullámában. Utóbbi leginkább a tesztek végzésével segít, de több magánkórházban megnőtt a műtétek iránti igény is. Ugyanakkor, mivel a magánintézményben dolgozó orvosok és szakemberek többsége az állami szférában is dolgozik, néhány magánkór...
2020-11-21 13:06:04

Egyre több fertőző betegséget szabadít a világra a klímaváltozás

Főleg a vadállatok körében nőhet a megbetegedések száma, de az emberek is megfertőződhetnek, ahogy azt a koronavírus-járvány is mutatta.
2020-11-21 13:35:14

Már a Mount Everest csúcsát is mikroműanyag borítja

Miközben kutatók egy csoportja műanyagszennyezést mutatott ki a csúcsnál vett mintákból, más szakértők a hegycsúcs közelében fekvő gleccser egyre gyorsuló olvadását mérték ki.
2020-11-21 13:35:14

Massa örülne egy újabb Schumachernek a Forma?1-ben

A brazil pilóta szerint Mick Schumacher egyre kiválóbban teljesít.
2020-11-21 15:07:52

Újabb megdöbbentő fotók: a plázákban nem törődnek a koronavírus-járvánnyal az eladók

Legutóbbi cikkeink után egyre több fotót kapunk olvasóinktól, amelyek azt bizonyítják, hogy a vásárlók hiába tartják be a szabályokat, sok multinacionális cég nem követeli meg dolgozóiktól.
2020-11-21 18:06:54

A súlyos áfacsalási ügybe keveredett Staudt Gábor vezeti a budafoki Jobbikot, a csoport közösségi oldala szerint

Úgy tűnik, Jakab Péterék pártjában egyre nagyobb az emberhiány.
2020-11-21 20:06:18

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:34

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:38

Ecettel és szódabikarbónával szinte az egész lakást kitakaríthatjuk

Számos termékből a fenntarthatóbb drágább és így dilemmázhatunk, hogy a Föld vagy a pénztárcánk. A vegyszermentes takarítás azonban nem ilyen. Külföldön és itthon is egyre többen döntenek úgy, hogy száműzik a bolti tisztítószereket és ők maguk keverik ki ezeket. Munkácsi Brigittával, a Levendula és ecet című könyv szerzőjével beszélgettünk.
2020-11-22 13:06:08

2020-11-22 13:06:12

Romániában már több mint tízezren haltak meg a koronavírus miatt

A kórházakban egyre kevesebb a hely.
2020-11-22 14:06:04

Egyre több olyan betegséget szabadít a világra a klímaváltozás, amit ember is elkaphat

A felmelegedés megkönnyíti a hideg miatt eddig nehezen terjedő paraziták terjedési lehetőségét is.
2020-11-22 16:06:06

A német kórházakat is támadják a hackerek

Egyre több az ország működéséhez szükséges szolgáltatási hálózat elleni kibertámadás.
2020-11-22 16:06:10

Egyre több olyan betegséget szabadít a világra a klímaváltozás, amit ember is elkaphat

A felmelegedés megkönnyíti a hideg miatt eddig nehezen terjedő paraziták terjedési lehetőségét is.
2020-11-22 16:06:14

Egyre valószínűbb, hogy a félig magyar Anthony Blinken lesz az USA új külügyminisztere

A Bloomberg és a The New York Times is úgy tudja, kedden azt jelenthetik be, hogy Anthony Blinken lesz a következő amerikai külügyminiszter.
2020-11-23 05:06:30

2020-11-23 05:06:31

Hosszú Katinka nem elégedett, de egyre motiváltabb

Az úszó nyolc hónapon keresztül nem tudott versenyezni, de az ISL nagy lökést adott neki.
2020-11-23 09:06:01

"Nem kell tízezreket költeni" - Vérbeli gamert kérdeztünk a kedvenc mobilos játékairól

Robi 8 éves kora óta nagy videojátékos, de felnőttként nincs annyi ideje a gép előtt ülni, ezért egyre többet használja a mobiltelefonját erre a célra. Közel 20 év videojátékos tapasztalat után őt kérdeztük, hogy mik a legjobbak.
2020-11-23 09:06:03

2020-11-23 09:06:06

Egyre többen kerülnek kórházba Horvátországban és Szlovéniában

Mindkét országban nagy gond a kórházi személyzet túlterheltsége.
2020-11-23 13:06:42

Egyre keresettebb a platina, növekszik a termelés

A növekvő kínai ékszeripari igény is hozzájárul a keresleti oldal túlsúlyához.
2020-11-23 13:06:44

Egyre valószínűbb, hogy a félig magyar Anthony Blinken lesz az USA új külügyminisztere

A Bloomberg és a The New York Times is úgy tudja, kedden azt jelenthetik be, hogy Anthony Blinken lesz a következő amerikai külügyminiszter.
2020-11-23 17:05:59

Visszatérhetnek a kompakt Sony Xperia okostelefonok

Egyre több a pletyka az Xperia 10 III és az Xperia 1 III mobilokról, valamint a Compact széria visszatéréséről.
2020-11-23 20:07:39

Nagyvadak diétán: menetpróbán a konnektoros Audi Q7-es és az A8 L

Az Audi egynapos program keretében mutatta meg legnívósabb magyarországi kínálatát, amelyben érezhetően egyre nagyobb szerepet kapnak az elektromosan is hajtott modellek.
2020-11-24 04:07:40

WHO-főigazgató a koronavírusról: Egyre több a fény a sötét alagút végén

Egyre több az ígéretes koronavírus elleni oltás, de arra is figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz: komoly veszély, hogy a legkiszolgáltatottabbaknak nem jut belőlük.
2020-11-24 05:07:19

Nagyvadak diétán: menetpróbán a konnektoros Audi Q7-es és az A8 L

Az Audi egynapos program keretében mutatta meg legnívósabb magyarországi kínálatát, amelyben érezhetően egyre nagyobb szerepet kapnak az elektromosan is hajtott modellek.
2020-11-24 06:06:28

WHO-főigazgató a koronavírusról: Egyre több a fény a sötét alagút végén

Egyre több az ígéretes koronavírus elleni oltás, de arra is figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz: komoly veszély, hogy a legkiszolgáltatottabbaknak nem jut belőlük.
2020-11-24 07:05:56

Becsempészi a Google a Stadia játékait az iPhone-okra

Egyre több lehetőség áll azon iPhone-osok, iPadesek előtt, akik szívesen töltenék idejüket a neves játékstreaming szolgáltatásokkal, amelyek nem juthatnak be az Apple zárt világába. De léteznek kiskapuk.
2020-11-24 09:05:59

2020-11-24 10:06:06

WHO-főigazgató a koronavírusról: Egyre több a fény a sötét alagút végén

Egyre több az ígéretes koronavírus elleni oltás, de arra is figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz: komoly veszély, hogy a legkiszolgáltatottabbaknak nem jut belőlük.
2020-11-24 14:05:56

Előzetest kapott Viggo Mortensen rendezői debütálása

Egyre leépülő idős apját költöztetné magához a filmben.
2020-11-24 16:06:12

December 2. hetére jósolják a járvány halálozási csúcsát Magyarországon az amerikai elemzők

Onnantól kezdve folyamatosan egyre laposabb lesz a görbe, de csak márciusban csökkenhet 60 fő alá a halálozási szám.
2020-11-24 17:05:57

Egyre hízik a jegybanki államkötvény-állomány

Egészen 2 ezer milliárdig elmehet az MNB a vásárlásokkal.
2020-11-24 17:06:00

Az M0-s autóútat javítják, így a szokásosnál is lassabb lesz

Egyre telítődnek a fővárosba vezető főbb útvonalak, de jelentős torlódásra egyelőre nincsen.
2020-11-25 07:06:45

Szerbiában egyre súlyosabb a járványhelyzet, bezárhatják az óvodákat és az iskolákat

Egy nap alatt megközelítette a hétezret az újonnan regisztrált fertőzöttek száma az országban.
2020-11-25 08:06:04

Egyre nehezebb lesz a falvakban vásárolni

Egymillió kistelepülésen élő ember megszenvedi a korlátozásokat.
2020-11-25 13:06:23

Biden illegális migránsok millióinak betelepítésével akarja kezdeni elnökségét, Brüsszel is egyre jobban felbátorodik

A leendő demokrata elnök pártja hatalmát akarja megerősíteni. A migránskaravánokat szervező Soros György az amerikai változások után Európában is fokozza tevékenységét.
2020-11-25 15:06:05

A körforgásos gazdaságban egyre fontosabb szerep jut a korszerű komposztáló telepeknek

A komposztálással csökken a hulladék mennyisége és az értékes zöld javakat visszaforgatjuk a természet körforgásába.
2020-11-25 19:06:01

Egyre jobban terjed a koronavírus-járvány Finnországban

Egyre jobban terjed a koronavírus-járvány Finnországban.
2020-11-26 11:06:30

Operatív törzs: nincs rangsor, logisztikai alapon tesztelnek az iskolákban

A vírus jelen van az iskolákban, a tanítás egyre nehezebb a kiesők miatt.
2020-11-26 13:06:29

Operatív törzs: nincs rangsor, logisztikai alapon tesztelnek az iskolákban

A vírus jelen van az iskolákban, a tanítás egyre nehezebb a kiesők miatt.
2020-11-26 13:06:30

Pizzásdobozok pörgetik a papír-újrahasznosítást az Egyesült Államokban

A világjárvány miatt változik a háztartásokban keletkező papírhulladék összetétele: egyre több a kartoncsomagolás és a pizzásdoboz.
2020-11-26 16:06:10

2020-11-26 16:06:14

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem hiszi el kriptovalutaert eladja fel karjat a horvat teniszezo 2   •   dontottek nem lesz tobbe buntetheto ha valaki nem a bejelentett lakcimen el 3   •   ukranok robbantottak fel egy oroszorszagi olajvezeteket 2   •   egyre valoszinubb hogy betiltjak a tiktokot az egyesult allamokban   •   jelentett a katonai hirszerzes most robbantjak csak be igazan a harcokat az oroszok   •   new rule could allow gas firing squads for us executions   •   lefilmeztek ahogyan auto csapodik az m1 esen a kozutkezelo nagy sarga dobozaba 2   •   az airbus lenyomta a boeinget   •   50 evig rejtozkodott ez a bugatti ami most 28 milliard forintot erhet 2   •   dwts toth andi rohogve magyarazta hogy valoszinuleg a tancos musorban is a negativ oldalat lathatjak majd a nezok   •   levettek ket orosz milliardost az eu szankcios listajarol 2   •   penny okoskonyha kihivas   •   igy tortek be donald trump hivei a capitoliumba kepek   •   az egyesult kiralysag oriasi segelyt kuld gazaba   •   legalabb 58 an meghaltak egy afrikai hajobalesetben   •   nemeth lajos az idojaras felult egy hullamvasutra   •   von der leyen ossze kell fognia a klimasemlegessegert az eu nak es az egyesult allamoknak   •   kiderult hogy mik voltak a legnepszerubb nevek 2023 ban   •   harom halaleset is tortent az ivancsai akkugyar epitese soran munkavedelmi hianyossagokat talaltak 2   •   vegso bucsut vettek sir captain tom moore tol   •   megteltek az intenziv osztalyok romania oriasi bajban otven koronavirusost magyar korhazakba hoznak   •   aparol fiura szall a valogatottsag meghivot kapott a legendas magyar kapus fia   •   valosagshow t csinaltak a halalos tancversenybol   •   kemfotokon a megujult ford focus   •   iden is folytatodnak a mupa online kozvetitesei 2   •   itt a vilag elso ugyvedi irodaja ami a megujulo energiara es egy uj napelemfarmra bizza a mukodeset   •   tobb helyen is atirnak a valasztasok eredmenyet erdoganek 2   •   vikings   •   dronok miatt kellett jaratokat torolni a frankfurti repuloteren   •   beteg lehet paris hilton egyetlen kisfia   •   sulyos orosz vad ukran merenyleteket finanszirozott az a ceg melynek korabban joe biden fia is igazgatosagi tagja volt   •   der henit betamadtak a rajongok hogy 8 hettel a szules utan maris koncertezni fog   •   baleset tortent balatonfured kaptalanfured belteruleten motoros es egy auto utkozott 2   •   nepal earthquake thousands spend night outdoors in cold   •   is brutality returning to syrian towns   •   autojaban lottek agyon az irani atomprogram vezetojet   •   golyahir babat var az exatlon sztarja foto 2   •   varhatoan meghosszabbitjak a szuksegallapot csehorszagban 2   •   itt a meta uj dobasa veget vethet a nyelvtanulasnak az uj eszkoz   •   nehez helyzetben van a tungsram jelentos letszamleepites johet   •   ez a gep egy ora alatt repulhetne new yorkbol londonba   •   gyerekkel ment rabolni egy no ongan majdnem megkeselt valakit 2   •   ron perlman ugyan oregnek erzi mar magat de a rajongok miatt belevagna a pokolfajzat 3 ba   •   suhajda szilard halad a mount everest csucsa fele   •   mi tortent itt ma semmi mondtak az onkormanyzatok miutan gulyas gergellyel targyaltak 2   •   figyelmeztetest adtak ki eszak magyarorszagra   •   a gyerekek uvoltenek felelmukben a lakasban a marina parton kitort a panik az obudai filmforgatas miatt 3   •   lakásfelújításszeged   •   nagyon fontos het jon a tozsdeken   •   nagy veszelyre figyelmeztetett a bundesbank elnoke