Gyengécske volt a moszkvai parádé: mindössze egyetlen egy harckocsi gurult végig a főtéren

Miután tavaly Ukrajna és a NATO is gúnyt űzött Oroszországból, amiért csak egyetlen harckocsi, egy második világháborús T-34/85-ös vonult fel a május 9-ei győzelmi napi parádén, úgy néz ki, ismét bejátszotta ezt az orosz vezetés: ugyanaz a szovjet páncélos vezette az ünnepi menetoszlopot, de ezen kívül egyetlen egy tank sem szerepelt a menetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a T-34-es volt az egyetlen harcjármű az ünnepségen: láthattunk a menetben egyebek mellett páncélozott szállító harcjárműveket, ballisztikus rakétaindítókat és légvédelmi rendszereket is, de tank nem volt több.
2024-05-09 10:16:05

Nem sikerült a Boeingnek embert küldeni az űrbe

Nem sokkal a felszállás előtt hétfőn lefújták a Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner első legénységi tesztrepülését - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden.
2024-05-07 10:07:26

Nem zavarta őket, hogy a zsúfolt parkban gyerekek játszanak körülöttük.
2024-05-03 13:10:48

Holttestet találtak Székesfehérváron a Skálához közeli parkban

Mi történhetett?
2024-05-02 19:09:54

Mi történhetett? Holttestet találtak egy székesfehérvári parkban

Egy 60 év körüli férfi holttestét találták meg szerdán a hajnali órákban egy székesfehérvári parkban.
2024-05-02 19:06:52

Mi történhetett? Holttestet találtak egy székesfehérvári parkban

Egy 60 év körüli férfi holttestét találták meg szerdán a hajnali órákban egy székesfehérvári parkban.
2024-05-02 19:06:08

Mi történhetett? Holttestet találtak egy székesfehérvári parkban

Egy 60 év körüli férfi holttestét találták meg szerdán a hajnali órákban egy székesfehérvári parkban.
2024-05-02 19:05:50

Egyetlen alkalommal egyetlen számot adott elő a Victoria Beckham, azaz Posh Spice 50. születésnapjára a kilencvenes évek sikerzenekara, a Spice Girls.
2024-04-22 16:12:27

Elszabadult a pokol: középiskolás fiatalokra lőttek egy parkban - videó

Az egyikük súlyos állapotban van.
2024-04-20 17:08:39

Több embert megkéseltek Svédországban

A rendőrség még keresi a tettest.
2024-04-19 16:09:19

Majdnem félmillió embert megmozgatott a kormány lakásbiztosítós kampánya

Egy hónapig bárki szabadon felmondhatta lakásbiztosítását.
2024-04-15 17:10:44

Több embert megkéseltek egy ausztrál bevásárlóközpontban Sydneyben

Hat halálos áldozatról szólnak a beszámolók.
2024-04-13 17:13:29

Kiraboltak és megvertek egy embert az utcán Pécsett

A bűnöző arra viszont nem számított, ami ezután történt.
2024-04-13 13:09:27

Késes támadó ölt meg egy embert Bordeaux-ban

Franciaországban a legmagasabb szintű biztonsági készültség van érvényben.
2024-04-11 07:12:11

Késes támadó ölt meg egy embert Bordeaux-ban

Franciaországban a legmagasabb szintű biztonsági készültség van érvényben.
2024-04-11 07:11:37

9 millió embert érintő vízkorlátozást vezetnek be a dél-amerikai fővárosban

Bogotá városa és a közeli 11 település vízadagolást vezet be az El Nino által okozott, évtizedek óta nem látott szárazság és tározók alacsony vízszintje miatt, az intézkedés több mint 9 millió embert érint.
2024-04-08 20:07:50

Netanjahu: Egyetlen lépésre vagyunk a győzelemtől

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.
2024-04-07 17:07:06

Iránból üzentek: Egyetlen izraeli nagykövetség sem biztonságos többé

Egyetlen izraeli nagykövetség sem biztonságos többé - jelentette ki vasárnap Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei egyik katonai tanácsadója.
2024-04-07 15:07:47

Elgázolt a vonat egy embert Jászberénynél

Óriási késések várhatóak a Hatvan-Szolnok vonalon.
2024-04-07 14:10:17

Elgázolt egy embert a szegedi InterCity

A Szegedről Budapestre tartó Napfény InterCity Albertirsánál elütött egy embert; késésekre kell számítani.
2024-04-06 20:16:48

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:44

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

A Cali Condors nyerte a Nemzetközi Úszóligát, világcsúcsok a zárónapon

A finálé egyetlen magyar résztvevője Jakabos Zsuzsanna volt.
2020-11-22 22:05:59

Ammóniaszivárgás miatt vittek kórházba öt embert egy baranyai gyárból

105 ember volt az üzemben a baleset idején.
2020-11-23 22:06:03

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Audival ütközött, majd elütött egy gyalogost egy mentő a Bécsi úton

Két embert – a gyalogost és a mentő sofőrjét – kórházba szállították.
2020-11-15 20:15:39

Ki az, aki megvesz egy lopott Picassót? ? Interjú Noah Charney-val, az eltűnt remekművek szakértőjével

Ha egyetlen múzeumba gyűjtenénk össze a világ elveszett műalkotásait, nagyobb intézmény jönne létre, mint az összes létező múzeum együttvéve. De ki az, aki megvesz egy lopott Picassót vagy Van Goghot? Hogy lehet megtalálni ezeket a festményeket? Interjúnk dr. Noah Charney művészettörténésszel, aki az Eltűnt Remekművek című virtuális kiállítás kurátoraként segítet...
2020-11-18 07:06:11

2020-11-18 07:06:12

Terepmotorosokat fogtak a Börzsönyben, volt, aki menekült, más a természetvédelmi őrök ellen fordult

Nemzeti parkban motoroztak, és hiába próbálkoztak, nem sikerült kimagyarázniuk magukat. Pénzbírságra számíthatnak.
2020-11-18 13:07:25

2020-11-18 13:07:26

Lopták a katalizátorokat Dunaújvárosban, a kijárási korlátozások miatt bukhattak le a tolvajok

Több mint tíz autó katalizátorát vágták ki egyetlen hónap alatt a fiatalok.
2020-11-19 08:06:13

Lopták a katalizátorokat Dunaújvárosban, a kijárási korlátozások miatt bukhattak le a tolvajok

Több mint tíz autó katalizátorát vágták ki egyetlen hónap alatt a fiatalok.
2020-11-19 08:06:14

Tarajos sült fotóztak a Kiskunsági Nemzeti Parkban

Fogságból szökhetett meg. Ne próbálkozzon senki, nagyon szúr.
2020-11-20 17:09:16

Tarajos sült fotóztak a Kiskunsági Nemzeti Parkban

Fogságból szökhetett meg. Ne próbálkozzon senki, nagyon szúr.
2020-11-21 13:35:14

Öt fertőzött miatt tesztelnek 3 millió embert Kínában

Csak öt fertőzöttet találtak, mégis letesztelnek 3 millió embert egy Pekinggel szomszédos városban. Kínában rendkívül alacsony a koronavírusos esetek száma.
2020-11-21 15:07:54

2020-11-21 15:07:55

2020-11-21 16:06:11

Továbbra is Szekeres Pál az IWAS kerekesszékes vívóbizottságának elnöke

Első elnöki megbízását 2016-ban kapta, amikor az olaszországi Pisában egyetlen szavazat híján egyöntetűen voksoltak rá.
2020-11-21 20:06:18

Történelmi győzelmet aratott az Atlético Madrid a Barcelona ellen - videó

A meccs egyetlen gólját egy óriási védelmi hiba előzte meg. Yannick Carrasco lett a mérkőzés hőse.
2020-11-21 23:08:12

Embert ölt a cápa Ausztráliában

2020-11-22 18:05:58

?Ebben az országban eléggé elvesztettem a hitemet. A Kékkör sokat visszaadott belőle?

Elege lett a színházi közegből, így most már a hosszútávú túrázásnak szenteli az életét. Az Egyesült Államok embert próbáló útvonalain vagy épp az El Caminón edzette magát, mielőtt Magyarországot is körbegyalogolta volna. Csutka István, alias Camino Steve, rekordidő alatt teljesítette az Országos Kékkört október elején. Szellemi erőnlétről, az ország...
2020-11-22 19:06:10

Hétfőn kezdődik az üzérkedéssel és korrupcióval vádolt Sarkozy pere

Az egykori francia államfő ellen nem ez az egyetlen folyó eljárás, de ez indult el hamarabb.
2020-11-22 21:06:03

Hétfőn kezdődik az üzérkedéssel és korrupcióval vádolt Sarkozy pere

Az egykori francia államfő ellen nem ez az egyetlen folyó eljárás, de ez indult el hamarabb.
2020-11-22 21:06:05

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki

Több egység oltja a tüzet.
2020-11-23 04:06:04

Több embert megöltek, elraboltak egy nigériai mecsetben

Imádkozó híveknek adták ki magukat, majd lövöldözni kezdtek.
2020-11-23 05:06:28

Több mint 58 és fél millió embert fertőzött meg a koronavírus

A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.
2020-11-23 08:06:06

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki a tűzoltók

A Pázmány Péter utcában található épület több helyisége is lángra kapott, újpesti önkéntesek is érkeztek oltani a tüzet.
2020-11-23 08:06:08

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki a tűzoltók

A Pázmány Péter utcában található épület több helyisége is lángra kapott, újpesti önkéntesek is érkeztek oltani a tüzet.
2020-11-23 08:06:09

Ezekre a kérdésekre nem árt tudni a választ, ha a nyugdíjas éveire akar félretenni

Tízezrek keresik most a nyugdíjmegtakarításokat az év végéig elérhető 20 százalékos adóvisszatérítés miatt. De nem ez az egyetlen érv, ami a nyugdíjcélú megtakarítások mellett szól. Aki ilyen jellegű befektetést választott, gyakran 10 százalék feletti hozamot is el tudott érni, a nem mindennapi teljesítményeknek köszönhetően. A Bankmonitor megnézte, hogy az egyes biztos...
2020-11-23 10:06:31

2020-11-23 10:06:48

A hétvégén ketten is meghaltak lakástűzben

Összesen 57 tűz volt, több embert is kórházba vittek füstmérgezés miatt.
2020-11-23 11:06:01

Tízből kilenc magyar hobbicukrász feketén ad el

Abban mindenki egyetért, hogy a magyar hobbicukrászokat jelenleg olyan előírások elé állítják, amelyek ellehetetlenítik az otthonról való üzleti célú sütést. Ám miközben a Nébih szerint ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságos étel kerüljön a vásárlók elé, a hobbicukrászok azt mondják, hogy ezzel csak a feketézés felé hajtják őket. A Magyar Cukrász ...
2020-11-23 11:06:09

Lionel Messi nem utazik a Barcelonával a Dinamo Kijev elleni BL-meccsre

Nem az argentin világklasszis játékos az egyetlen, aki kimaradt a katalán sztárcsapat keretéből.
2020-11-23 13:06:42

Több mint háromszáz embert vettek őrizetbe a vasárnapi tüntetés után Belaruszban

Vasárnap ismét több ezren vonultak az utcára Minszkben – az idén immár tizenötödik alkalommal – Aljakszandr Lukasenka államfő távozását követelve.
2020-11-23 14:06:21

Vakcinákról beszélt Szijjártó a Parlamentben, nem úszta meg a jachtozást sem

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a kormány egyetlen koronavírus elleni vakcina mellett sem lobbizott, nem üzleti vagy politikai érdek dönti el, mit lehet majd itthon beadatni. Az ellenzéki politikusok szinte kivétel nélkül arról beszéltek, lassítani kellene a tempón, az orosz vakcina fejlesztése átláthatatlan.
2020-11-23 14:06:24

Vádat emeltek a csengeri örökösnő ellen

Húsz embertől kért kölcsön mintegy 780 millió forintot a nem létező apai örökség felszabadítására P. Mária az ügyészség szerint. A Mátészalkai Járásbíróság fogja tárgyalni az ügyét. Ha beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyalás jogáról, akkor tíz évet kaphat.
2020-11-23 16:06:10

2020-11-23 16:06:11

Hétfőn kezdődik az üzérkedéssel és korrupcióval vádolt Sarkozy pere

Az egykori francia államfő ellen nem ez az egyetlen folyó eljárás, de ez indult el hamarabb.
2020-11-23 17:05:59

Ammónia szivárgott egy Baranya megyei húsüzemben, öt embert kórházba vittek

Százöt embert kellett evakuálni.
2020-11-23 21:07:39

Kifogott az oxfordi szótárkészítőkön az idei év

Nem tudtak egyetlen szót megnevezni 2020 legjellemzőbb szavaként az angol nyelv legfontosabb szótáraként emlegetett Oxfordi Angol Szótár összeállítói.
2020-11-23 21:07:41

Nemcsak a vakcina hatásossága fontos, hanem az is, hány embert oltanak majd be vele

Hiába „csak” 70 százalékos az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagának hatásossága, ettől még tökéletes fegyver lehet a járvány elleni harcban. Könnyű szállíthatósága és viszonylag alacsony ára pedig még előnyt is jelenthet. De pontosan mit takar, hogy egy vakcina hány százalékban hatásos és milyen eredményekkel sikerült legyőzni korábban olyan járván...
2020-11-24 06:06:59

2020-11-24 07:05:55

Már csak egyetlen ember van, aki gazdagabb Elon Musknál

Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója.
2020-11-24 09:05:53

Láng Zsolt: Karácsony vizsgálja ki a BKV buszbérlését!

A BKV egy olyan - offshore hátterű - cégtől bérelne buszokat, amelynek egyetlen alkalmazottja van, a vezetőségét Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársának, Leisztinger Tamásnak a csapata adja.
2020-11-24 10:05:59

3 napos üzemidőt ígér a Xiaomiból kivált Poco új mobilja, 6000 mAh-s akkumulátor van benne

A Poco M3 a gyártó szerint normál használat mellett 3 napig bírja egyetlen feltöltéssel.
2020-11-24 15:06:10

3 napos üzemidőt ígér a Xiaomiból kivált Poco új mobilja, 6000 mAh-s akkumulátor van benne

A Poco M3 a gyártó szerint normál használat mellett 3 napig bírja egyetlen feltöltéssel.
2020-11-24 15:06:10

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   jon a baba   •   tovabbraishullamvasu tonazalberletarak   •   kozolte a belugyminiszterium hogy mit vizsgalnak a korhazakban   •   epstein pedofiliaval kerkedett   •   a magyar valogatott legyozte franciaorszagot visszajutott a vilagelitbe   •   karacsony gergely reszvetet fejezte ki a foldrenges aldozataiert   •   kaparos sorsjegyet hamisitott egy floridai par 1 millio dollart akartak nyerni   •   mihalec gabor parterapeuta a kommunikacio a kulcs   •   az uj nemzet szinesze az indexnek jolesik hogy elismerik a munkassagomat 2   •   pfizer vezerigazgato valoszinu hogy egy harmadik oltast is fel kell majd venni   •   pekingben modositottak a hongkongi valasztasi torvenyt   •   ezeket erdemes tudni a japan edessegrol a mochirol 3   •   nem akarnek meghalni meg igy kuzdenek a covid ellen a legfertozottebb szlovak regioban video   •   frances attal says eu canada trade deal is a win win for all   •   a francia kormany tagjai valamint ellenzeki politikusok is eliteltek trump felfuggeszteset   •   megkeseltek londonban egy irani ellenzeki ujsagirot   •   ujabb darwin dijas mutatvany oroszorszagtol igy ne sussunk el raketavetot   •   hiaba perelt a ryanair az europai birosag szerint minden rendben van   •   hallotta mar magyar petert enekelni notas kedveben volt a mai tuntetesen video is van rola 2   •   soha nem latott mertekben tamogatja a kormany az iden a megvaltozott munkakepesseguek foglalkoztatasat   •   tulzas nelkul elkepeszto amikor raengedtek a google mesterseges intelligenciajat a kristalyokra 22 millio uj anyagot fedezett fel 2   •   durva szigoritas majdnem ketmillio forintra is buntethetik a gyorshajtokat ausztriaban   •   mi tortent csuszik a hatos lotto sorsolasa ez all a hatterben   •   modosul a hev menetrendje karbantartas miatt   •   hulk hazaigazolt braziliaba   •   elfogadta az ukrajnanak izraelnek es tajvannak szant segelycsomagot az amerikai kepviselohaz   •   csomagolasu   •   ujabb oriasceg betoresere keszul brusszel   •   israel starts reopening economy after two month lockdown   •   tobb olasz varost lezarnak a koronavirus gyorsan terjedo mutacioja miatt   •   harmas karambol az m0 son tobb baleset is tortent   •   black models boycott melbourne fashion week citing racism   •   clubhouse what is it and how do you get invited   •   ez nem trefa sorra doltek a melegrekordok aprilis 1 jen 3   •   itthon is bearaztak a gazolajrol benzinre valtott uj audi sq7 et 2   •   maszkban akart mas helyett vizsgazni egy autos   •   brutalis verekedes tort ki az 1 es villamoson video   •   megallt a szive meghalt a vasas legendaja muller sandor 2   •   ujabb minisztere hagyja ott trumpot   •   geszti peter a ner alaptezise hogy csak egyfajta igazsag letezik az ove   •   simon harris lett irorszag miniszterelnoke 2   •   iran tells skorea its seized vessel a matter for the courts   •   a fidesz es az lmp is jo hirt kapott fontos dontes szuletett a valasztasok szempontjabol   •   konyhatechnikaikészü   •   debt ceiling janet yellen warns us could hit debt ceiling by 1 june   •   muanyag ablak csere akcio beepites httpsmuanyagablakzso lacom 6   •   viharos szel rondit bele a csutortokbe   •   az apa utan keszul a fiu hugh jackman es laura dern a foszereplo 2   •   oriasi bukas es mentohelikopter az ausztriai siversenyen   •   lebuktak vedettsegi igazolvanyokat hamisitottak a jarasi hivatalban