Elítélték a nőt, aki 120 szülőt és nagyszülőt húzott le mesekönyvek ígéretével

Két év felfüggesztett fogházra ítélte a Bajai Járásbíróság azt a nőt, aki 120 embert húzott le úgy, hogy népszerű mesekönyvekkel és diafilmeket árult úgy, hogy azokkal nem is rendelkezett. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség  közleménye szerint a Pest vármegyében élő nő 2021 októbere és 2023 augusztusa között százhúsz gyanútlan vevőt csapott be azzal, hogy népszerű mesekönyveket, diafilmeket, továbbá diavetítőket és képregényeket úgy kínált előre fizetéssel egy közösségi oldalon, hogy azok valójában sosem voltak a birtokában. ugyeszseg.hu A nő előre utalással kérte rendezni a , ehhez időről id...
2024-05-10 09:07:50

Putyin a Győzelem napján: a Nyugat megpróbálja elferdíteni az igazságot a második világháborúról

Vlagyimir Putyin beszédet tartott Moszkvában a Győzelem napi felvonuláson, ahol a Szovjetunió náci Németország feletti második világháborús győzelmére emlékeznek.
2024-05-09 10:16:07

Gyengécske volt a moszkvai parádé: mindössze egyetlen egy harckocsi gurult végig a főtéren

Miután tavaly Ukrajna és a NATO is gúnyt űzött Oroszországból, amiért csak egyetlen harckocsi, egy második világháborús T-34/85-ös vonult fel a május 9-ei győzelmi napi parádén, úgy néz ki, ismét bejátszotta ezt az orosz vezetés: ugyanaz a szovjet páncélos vezette az ünnepi menetoszlopot, de ezen kívül egyetlen egy tank sem szerepelt a menetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a T-34-es volt az egyetlen harcjármű az ünnepségen: láthattunk a menetben egyebek mellett páncélozott szállító harcjárműveket, ballisztikus rakétaindítókat és légvédelmi rendszereket is, de tank nem volt több.
2024-05-09 10:16:05

Második világháborús bunkereket találtak a föld alatt

2024-05-09 08:07:43

Hagyományosan május 9-én, csütörtökön tartják a Győzelem napi megemlékezéseket Oroszországban, amikor a náci Németország fölötti második világháborús győzelmet ünneplik. Moszkvában megtartják a szokásos katonai felvonulást, és beszédet mond Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ukrajna az idén először május 8-án tartotta a második világháborús győzelem napját, ahogy a nyugati országokban jellemző. Vélhetően ukrán dróntámadás ért egy orosz olajfinomítót a Krasznodari területen, több tároló megsérült.
2024-05-09 07:07:35

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

Egyre közelebb a totális háború.
2024-05-07 17:09:34

Swinney to become SNP leader after challenger drops out

A veteran activist had secured a nomination but agreed to back front-runner Swinney at the 11th hour.
2024-05-06 01:07:06

Swinney warns of SNP rebuild delay if leader bid challenged

There are reports that a veteran SNP activist may stand against John Swinney, the only declared candidate.
2024-05-05 16:07:42

Lengyelország újabb drámai világháborús ötlete

Ezzel tényleg belerángatnák Európát a háborúba.
2024-05-05 08:07:28

Olaszország válaszolt Macron őrült, világháborús tervére

Mutatjuk.
2024-05-04 22:07:13

Németország újabb drámai világháborús lépése

Mutatjuk a részleteket.
2024-05-04 19:07:56

Nem tudta visszafizetni a több százmillió forint uniós támogatást, több mint három évet kapott a Mórahalmi Mini Magyarország Park ötletgazdája

Pénteken jogerősen is elítélték a mórahalmi makettpark ötletgazdáját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete miatt. Az ítélet szerint három év hat hónapos büntetést kell letöltenie.
2024-05-03 15:06:52

2024-05-03 15:06:08

2024-05-03 15:05:50

Két hónap alatt a második Boeing-informátor halt meg rejtélyes körülmények között

Két hónapon belül már a második Boeing-informátor hunyt el váratlanul, eközben a vállalatot az utasszállító repülőgépek biztonsági hibái miatt folyamatosan vizsgálják.
2024-05-03 14:06:44

2024-05-03 14:06:36

2024-05-03 14:06:15

2024-05-03 14:05:57

Különleges majálist ígér a Közlekedési Múzeum

Veterán járművek felvonulása, múzeumpedagógiai programok, és új tárlat is várja az érdeklődőket.
2024-04-30 21:08:23

Régiség veterán alkatrész felvásárlás!

Vásárolok régiséget! Régi porcelán, régi játék, elfekvő régi tárgyat. Mindenféle veterán jármű alkatrészt, tartozékot. Váz és blokk alkatrészt. Keresek Simson-t. Romet pony-t, Tündét, Bervát, Pannit, stb! Benzinmotoros kisgépet. Tandemet, felnőtt triciklit. Budapest, Pest-megye. Szállítást megoldom. 06706503168 http://motortveszek.hu
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:38

2020-06-23 22:20:33

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

Már a második helyen a Real Madrid a La Ligában

Sorozatban negyedik sikerét aratta Zinédine Zidane csapata a spanyol élvonalban.
2020-12-20 22:06:30

Nagy meglepetésekkel zárult a Nicsak, ki vagyok? adása

Újabb négy jelmezes mutatkozott be a TV2 show-jában.
2020-11-29 22:07:40

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.
2020-11-19 07:09:44

2020-11-19 07:09:45

Elítélték az óbudai iskoláslányokat molesztáló portást

Csaknem 12 évet kapott L. Tibor. Négy éven keresztül zaklatott kiskorú lányokat.
2020-11-19 15:12:52

Elítélték az óbudai iskoláslányokat molesztáló portást

Csaknem 12 évet kapott L. Tibor. Négy éven keresztül zaklatott kiskorú lányokat.
2020-11-19 15:12:52

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 21:09:18

2020-11-19 21:09:19

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 12:06:09

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 13:06:03

Ethiopia's Tigray crisis: Debretsion Gebremichael, the man at the heart of the conflict

War veteran and ex-minister Debretsion Gebremichael now leads the struggle against the government.
2020-11-22 02:07:31

Nem lelkesedik Szlovákia a második országos tesztelésért

Ez már önkéntes lapon megy, szombat délig pedig csak 30 ezren mentek el rá. 602 új fertőzöttet sikerült kiszűrni.
2020-11-22 08:06:32

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:34

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:38

Kisebb füst miatt kiürítették a Belügyminisztérium épületét

Kisebb füst miatt avatkoztak be a tűzoltók a Belügyminisztérium épületében kedd este ? közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a fővárosi hivatásos tűzoltók hőkamerával átvizsgálták az érintett területet, és megállapították, hogy egy szünetmentes tápegység meghibásodása miatt keletkezett a füst. Az átvizsgálás idejére az épületet kiürítették. A javítás és ellenőrzés után az áramszolgáltatást visszaállítják ? írták. The post Kisebb füst miatt kiürítették a Belügyminisztérium épületét first appeared on 24.hu.
2021-02-02 23:05:39

Captain Sir Tom Moore: 'National inspiration' dies with Covid-19

The World War Two veteran raised millions for NHS charities and is called a "true hero" by the PM.
2021-02-02 23:05:57

A koronavírus miatt elhalasztották az NB I-es női kosármeccset

Nem először érinti a járvány a pécsi csapatot.
2020-11-22 13:06:06

Több mint ötezerszer intézkedtek a magyar rendőrök eddig a kijárási tilalom megsértése miatt

Este 8 óra és reggel 5 óra között nem lehet az utcára menni.
2020-11-22 13:06:11

Tizenöt hónap góljait veszik figyelembe az idei Puskás-díjnál

A koronavírus-járvány miatt hosszúra nyúlt futballszezon miatt született meg ez a döntés.
2020-11-22 17:06:06

Több megyére is figyelmeztetést adtak ki ónos eső miatt

Elsősorban az északi, északnyugati megyékben lehet ónos eső.
2020-11-22 19:06:06

Dornbirni sikerével már második a Fehérvár az osztrák jégkorongligában

Mindhárom harmadban tudott egy-egy gólt ütni a magyar csapat.
2020-11-22 20:06:00

A Juventus újabb védője nem játszhat sérülés miatt a Ferencváros elleni BL-találkozón

Andrea Pirlo nincs könnyű helyzetben a hátsó alakzat összeállítását illetően.
2020-11-23 13:06:43

Gáspár Bea élő adásban hisztériázott a bírósági ítélet miatt

Győzike azt állítja, őt kidobták a bíróságról.
2020-11-23 22:06:03

11 megyére adtak ki figyelmeztetést a sűrű köd miatt

Főként az ország középső részén lesznek köddel borított részek.
2020-11-24 08:06:02

Elon Musk már a világ második leggazdagabbja, megelőzte Bill Gates-t

Átrendeződött a leggazdagabbak toplistája a Bloomberg szerint. Az élen azért még mindig Jeff Bezos áll, a több mint 55 400 milliárd forintnyi vagyonával.
2020-11-24 08:06:08

Már csak egyetlen ember van, aki gazdagabb Elon Musknál

Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója.
2020-11-24 09:05:53

Vettel kizárja, hogy máshol is elinduljon a hosszú F1-es naptár miatt

A német pilóta úgy véli, a koronavírus a következő szezon elejét is befolyásolhatja
2020-11-24 10:05:58

Nem érdekelték a korlátozások a keleméri presszó tulaját, játékversenyt is rendezett

Kijárási tilalom megszegése miatt miatt 324 személy ellen léptek fel a rendőrök az elmúlt 24 órában.
2020-11-24 12:06:12

Újra elkezdték forgatni a Witcher második évadát

2020-11-24 13:06:03

Egy csók miatt bojkottálnák a Netflixet Indiában

A vallási érzékenységek megsértése miatt kifogásolnak egy jelenetet.
2020-11-24 15:06:10

December 2. hetére jósolják a járvány halálozási csúcsát Magyarországon az amerikai elemzők

Onnantól kezdve folyamatosan egyre laposabb lesz a görbe, de csak márciusban csökkenhet 60 fő alá a halálozási szám.
2020-11-24 17:05:57

Cristiano Ronaldo miatt indított pert nyertek meg dél-koreai fociszurkolók

162 drukker úgy gondolta, nem azért vettek jegyet, hogy a portugál világklasszis a kispadon üldögéljen.
2020-11-24 20:06:06

Rejtélyes embertenyésztés a második világháború idején

Az életforrás programban tiszta vérvonalú nők egyesültek árja férfiakkal
2020-11-25 05:05:56

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tatott szajjal rajong a fiaertgryllus dorka soma egy filmben szerepel a szuleivel 2   •   a kokteljegtol a jegkasaig 4 dolog amit eddig nem tudtunk a jegkeszitesrol   •   fitneszg   •   megszunik a ceges skype 2   •   egy naperomu nem fog 100 ev mulva uzemelni de egy vizeromu igen gibarton jartunk 2   •   peking hisszuk hogy az egyesult allamok nepe stabilitasra es bekere vagyik   •   a szelsojobboldali javier milei nyerte az argentin elnokvalasztast donald trump mar gratulalt is neki   •   tomegsirral a kuszoben valt halalzonava gaza legnagyobb korhaza   •   dunakeszi csaladi tragedia helyszini fotok a tetthelyrol 2   •   igy teheti pollenmentesse az otthonat az allergiaszezonban 2   •   az m0 ason es a budaorsi uton is harom harom auto karambolozott   •   meghalt a haromszoros oscar jelolt piper laurie   •   az eb elott derult ki ket magyar atletarol hogy koronavirusosak   •   komoly havazas varhato kiadtak a narancssarga figyelmeztetest 2   •   meghosszabbithatjak a nemet kormany kulonleges felhatalmazasat   •   mar jovore epulhet a harmadik sztrada erdely fele   •   filungk   •   on elkezdett mar sporolni a varhato rosszabb idokre gondolva gigantikus dragulas johet minden fronton   •   menczer tamas kozos eredmenyeinket meg kell vedenunk video   •   tortenelmet irt a boeing ujfajta modon tankoltak meg az amerikai vadaszrepulogepet video 2   •   az orszag ahol evente otszaz emberrel vegeznek az elefantok 2   •   filmez   •   bors nem fizettek ki a serelemdijat a hableany tragediaban elhunytak csaladjainak 2   •   paul reubens pee wee herman actor dies age 70   •   meghalt egy sofor dunakeszinel   •   kiemelten fontos kozerdeknek minositette a kormany a motogp rendezesi joganak megszerzeset   •   eliteltek az iszlam allam nemetorszagi fotoborzojat   •   fiatals   •   az ev vegere erkezett meg a legjobb idei magyar film   •   az ukrajna tamogatasa miatt kirobbant vita rontott a nemet francia kapcsolatokon   •   peterfalvi attila unios szabalyozas kellene az oltasigazolasrol   •   szoboszlai dominik lett a tel legdragabb igazolasa nemetorszagban 2   •   church of cyprus says countrys eurovision entry promotes devil worship 2   •   itelet a maffiaperben olaszorszagban tobb mint 200 elitelt 2200 ev bortonbuntetes   •   azoppenheimerealegjo   •   nyolc honapos labadozas utan ujra szarnyra kapott visske a kolyokgolya 2   •   acemoglu nagyobb rombolas kovetkezhet be mint amire szamitunk   •   visszaestek a tesla eladasai   •   szemelyi kolcsont szeretne 10 dolog amin a hiteligenyles sikere mulhat   •   a legjobb peldak arra hogyan csokkentheti a lakashitele torlesztoreszletet milliokat sporolhat   •   tobb gyilkossaghoz is koze lehet a kamfor utcai keselo hajlektalannak   •   nott a bankoknal a babavaro hitel folyositasa   •   lassu kilabalas ele nez a magyar gazdasag erdemi kockazatok leselkednek az idei koltsegvetesre   •   koronavirusos babakat is kezelnek gyerekeket is kell lelegeztetni a bethesda gyermekkorhaz foigazgatoja szerint   •   szegyellem hogy olyan boldogok voltunk amikor megoltek ceausescut   •   author lands 3 books in library before dying   •   dontott a fovarosi patkanyperben a kuria akar karteritest is fizethet budapest   •   merenyletet terveztek aleksandar vucic szerb allamfo ellen 2   •   elon musks teslas entry into india a red carpet rolled out with terms   •   nincs ra bizonyitek hogy a pfizer vakcinaja hat a termekenysegre