Eljöhetett a fordulat a boltokban

Márciusban nagyot ugrott a kiskereskedelmi forgalom, ami akár azt is jelentheti, hogy a reálbérek emelkedése nyomán megindul a lakossági fogyasztás. Ezt azonban kellő óvatossággal kell kezelni, mert az elmúlt hónapokban is láttuk már pozitív előjelű változást - például decemberben jelentőset - de ezt kijózanodás követte. A trend azonban most már egyértelműen pozitív.
2024-05-07 09:07:11

Hajléktalanként telitalálata volt a lottón a győri férfinek, aki most halt meg

Andraschek László több százmillió forintot nyert a skandináv lottón, aztán kis híján tönkrement az élete. Néhány héttel a diagnózis után elvitte a betegség.
2024-05-05 12:08:14

Kizuhant egy kisgyerek az ötödikről, de egy hét után már haza is engedték a kórházból

A hároméves gyermeket bordatöréssel kórházba szállították, de egy héttel később már haza is mehetett, hogy otthon gyógyuljon.
2024-05-01 21:10:25

Itt a friss GDP-adat, már nem stagnál a magyar gazdaság!

2024 első negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 0,8%-kal meghaladta az előző negyedévit. Ezzel a stagnálást növekedés váltotta fel, és a várakozások szerint innentől pozitív előjelű GDP-számokat fogunk látni. A szakértők előzetesen 0,5%-os GDP-bővülésre számítottak, a megnövekedett becslési bizonytalanságot figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy a KSH jelentése kis mértékű pozitív meglepetést okozott.
2024-04-30 09:08:09

Vasvári Vivien 20 kilót dobott le a szülés után, így lett álomalakja a háromgyermekes édesanyának - fotó

Vasvári Viviennek irigylésre méltó alakja van pár hónappal a szülése után. Elárulta, mennyit és hogyan fogyott.
2024-04-26 15:06:48

2024-04-26 15:06:25

Gólyahír: nagypapa lett Borkai Zsolt

Nagypapa lett Borkai Zsolt, egykori olimpikon és polgármester, akit öt évvel ezelőtt szexbotránya után ismert meg az egész ország.
2024-04-23 16:06:34

Gólyahír: nagypapa lett Borkai Zsolt

Nagypapa lett Borkai Zsolt, egykori olimpikon és polgármester, akit öt évvel ezelőtt szexbotránya után ismert meg az egész ország.
2024-04-23 16:06:09

Babos négy év után lett ismét tornagyőztes párosban

2024-04-21 22:08:57

"Szüksége lett volna a látogatásomra, de kétszer is elszúrtam" - Aurelio teljesen megváltozott szabadulása óta, a celebet látva Pumped Gabo is kedvet kapott a börtönhöz

A barátja szerint nagyon sokat változott pozitív irányba a börtönben megélt évek után az egykori villalakó, aki immár teljesen józan édesapa, akire a szerelem is újra rátalált.
2024-04-19 08:06:08

2024-04-19 08:05:55

Alig három héttel a cipoe után máris itt van Azahriah legújabb albuma, a Skatulya I.

A februári mariana.árok, illetve a márciusi cipoe után most itt van Azahriah új albuma, a Skatulya I., ami röviddel éjfél után szinte egyszerre tűnt fel a különböző zene- és videomegosztókon. A huszonkilenc perces anyaghoz a Youtube-on klipek is készültek, amik a mariana.árok stílusát viszik tovább, sőt, a biztonság kedvéért feliratozták is őket, hiszen a dalszövegek magyar, angol, illetve spanyol részeket is tartalmaznak. A dalok a Spotify-on itt találhatók. The post Alig három héttel a cipoe után máris itt van Azahriah legújabb albuma, a Skatulya I. first appeared on 24.hu.
2024-04-18 11:08:27

Összeesett és nem tért magához: járókelők mentették meg egy férfi életét egy budapesti villamosmegállóban

Drámai pillanatok játszódtak le egy budapesti villamosmegállóban. Egy 60 év körüli férfi lett rosszul, akihez segítséget kellett kérni, ugyanis minden előzmény nélkül összeesett. A történetnek szerencsére pozitív kimenetele lett.
2024-04-11 16:07:15

Xabi Alonso megtartása után újabb szenzációs hírt jelentett be a Leverkusen

A baszk edző a napokban jelentette be, hogy nem lesz sem a Liverpool, sem a Bayern München edzője.
2024-03-31 16:10:13

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-20 16:41:43

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...
2020-06-20 16:41:43

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-20 16:41:46

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 11:30:09

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:38

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:22

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:58

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   farkasok terrorizaljak a juhokat es baranyokat a matraban 2   •   keanu reeves megcsinalja az altala irt kepregenybol a filmet es meg anime sorozat is keszul belole   •   tovabb folytatodik a botrany magyar peter tuntetese utan hazugsagvizsgalo alatt vallott a dk politikusa itt az eredmeny video   •   ujhelyi istvan kiszurt egy erdekes dolgot az oltasi tervben   •   2 3 szazalekos gazdasagi novekedesre szamit a kormany   •   dominikan kaptak el egy magyar bunozot 16 elfogatoparancs volt ellene video   •   defibrillatort kapott christian eriksen nem terhet vissza a palyara az interben 2   •   egy egesz iparagat tehet tonkre a youtube   •   ismetletartoztattaka   •   muemleki vedettseggel mentheti meg a kormany a marvanymenyasszonyt es a wichmann epuletet   •   rosszul parkolt egy magyar autos a jardara soha nem latott zsenialis cetlit kapott cserebe kep   •   hoba rajzoltak valentin napi uzenetet az 1500 loeros hibrid hiperautoval   •   attol felnek a hatosagok hogy ujrakezdodhet a koronavirus jarvany kinaban   •   kaosz es eroszak a texasi hataron atgazoltak a hatarorokon az illegalis bevandorlok 2   •   dobrev klara dontott a szemkilovetesekrol bepereli a dk az mtv t mert szerintuk tenykent kezelte az elkxrtuk allitasait   •   1117 kilometeres falat epit texas a mexikoi hataron 2   •   allitolag ezeket az iphone okat mar nem fogja tamogatni az apple   •   varga mihaly ket es fel milliard egeszsegugyi beruhazasra   •   kisfia szeme vilagaert kuzd a mentotiszt annyi emberen segitett mar most mi segitsunk neki   •   dontott az operativ torzs megtartjak a ma esti tuzijatekot   •   defektet kapott a kamionsofor olyan modszert talalt ki amitol a rendorok is rosszul lettek   •   veget ert a hires koppenhagai hippienklaveban a drogtolerancia   •   rolex helyett mar apple watch kell a gazdag amerikai fiataloknak 2   •   abban bizik a who hogy 2023 ban vege lesz a vilagjarvanynak   •   megint az mnb uzenetei forditjak erosodesbe a forintot   •   behind the scenes of ap photographers experience covering violence against women in haiti   •   carbonfeldolgoz17171   •   tobb tucat vakcinat pusztitott el egy gyogyszeresz mert azt hitte modositjak a dns t   •   az arsenal edzoje tobbet beszel a kollegajaval mint a sajat felesegevel   •   kettos hatas lassitja itthon az uj autok eladasait   •   atadtak a down dijakat 3   •   brutalis kiutessel kuldte padlora rivalisat a mexikoi sztarbokszolo video   •   meghoditotta az internetet szoboszlai dominikek szerelmes pillanata kep   •   800 1000 eves ermeket talaltak kinaban tizezernel is tobbet 2   •   jatszani is engedd teszten a felnottek matchboxa a toyota gr86   •   magangeppel csapodtak az oceanba a visszatero urhajosok video   •   ugy megvertek egy iskolas gyereket franciaorszagban ujra kellett eleszteni   •   kisut a nap de ahol nem ott ho fog esni   •   ferenc papa az emberek kozotti beket es gondoskodast surgette ujevi beszedeben   •   gulyas gergely miniszter visszatert a munkaba nagy szavakkal koszontottek   •   parjat ritkitja ami most tortenik az usa es oroszorszag kozott 2   •   memmel reagalt ukrajna hivatalos twitter fiokja az orosz fenyegetes hirere   •   haromszor is felrobbant egy tuzgomb magyarorszag felett   •   szabalyosan vegigszantotta a hazat egy urbol erkezo tormelek az iss rol elengedett 26 tonnas akkucsomagrol szarmazhat video 2   •   a sofor figyelmetlensege okozta az m5 oson tortent lengyel busztragediat   •   brutalis kutyatamadas csepregen   •   fontos dontest hozott a kormany uj gyogyszerek kerulnek az allamilag tamogatott korbe   •   gyaszol orban viktor foto 3   •   van valami amiben lehagyjuk majdnem egesz europat de legyunk buszkek ra 2   •   igy van most a bebortonzott herczeg zoltan tobb nap utan vegre ruhat cserelhetett a divatguru 2