Egy teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon, emberi maradványokkal

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária-templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
2024-05-09 17:12:41

Eltűnt a démon a boltokból

Szinte teljesen lenullázódott az infláció a boltokban, összességében már alacsonyabb itt a drágulás, mint a gazdaság egészében mért infláció. Ez főként az élelmiszerek visszafogott áremelkedése miatt van, de érdekesség, hogy az egyéb bolti termékek még inkább lefelé húzzák az árindexet. Vagyis a diszkontokban, szupermarketekben és más élelmiszerjellegű vegyes üzletekben a nem-élelmiszer-termékek áralakulása még kedvezőbb a fogyasztók számára..
2024-05-09 15:06:50

Eltűnt 10 ezer német, sehol sem találják őket

Németországban csaknem 10 ezer embert tartanak nyilván a hatóságok eltűntként.
2024-05-09 10:14:38

Eltűnt egy 16 éves lány Szolnokon, mindenki őt keresi

A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik J. Laura felkutatására.
2024-05-08 15:09:34

Videón, ahogyan az alvó betegeknél fosztogat a kórházba besurranó tolvaj

A 36 éves férfi 175 ezer forint zsákmánnyal távozott egy budai kórházból.
2024-05-07 11:12:18

Videón, ahogyan az alvó betegeknél fosztogat a kórházba besurranó tolvaj

A 36 éves férfi 175 ezer forint zsákmánnyal távozott egy budai kórházból.
2024-05-07 11:11:46

Több külföldi turista is eltűnt Mexikóban

Szombaton még szörföztek, azóta semmit nem tudni róluk. Több embert letartóztattak.
2024-05-03 11:09:19

Madeleine McCann-ügy: újabb támogatást kapnak a nyomozók, eddig több mint 13 millió font ment el a keresésre

A hároméves korában eltűnt Madeleine esete 2007 óta megoldatlan.
2024-05-02 15:12:56

Egy hete tűnt el otthonról a hatéves autista kisfiú Németországban

Ezerkétszázan kutattak át vasárnap Németországban egy erdőséget egy csaknem egy hete eltűnt autista kisgyerek miatt, ám a hatéves Ariant továbbra sem találják.
2024-04-29 08:06:36

2024-04-29 08:06:14

2024-04-29 08:06:04

Óriási a baj! Otthonából eltűnt a Flickr alapítójának lánya, milliárdos vagyon örökse

Édesanyja otthonából tűnt el néhány nappal ezelőtt az egyik leghíresebb technológiai vagyon örököse, szülei attól tartanak, hogy a lány San Francisco egyik, kábítószerek által uralt negyedében kóborol.
2024-04-25 15:07:07

2024-04-25 15:06:20

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:01:04

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 22:01:04

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:45

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:23

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:59

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:19:26

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:38

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:19:45

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:20:33

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:20:33

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 22:20:33

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   egy ferfi nagypenteken hazaindult a korhazbol de nyomtalanul eltunt   •   kijutottak az eb re a magyar hosok igy lattak szoboszlai dominikek az ujabb focisikert videok   •   sajat anyjat olhette meg egy no obudan   •   arpa attila nem elegans a meccs utan ebbe a mikrofonba okoskodni panaszkodni mint egyesek   •   medvetamadas szetmarcangolt testtel szallitottak korhazba ket ferfit akik az erdoben letertek a turaosvenyrol 3   •   18 elefantot olt meg a villam   •   Kóbor   •   dzsihadistak megtamadtak egy ensz bazist es egy katonai tamaszpontot nigeriaban 2   •   a gyartasnak akkor is mukodnie kell ha egy teherhajo torlaszolja el a szuezi csatornat 4   •   rekordok a fovarosi ingatlanpiacon ezek iden a legmagasabb es legalacsonyabb aron gazdara lelt budapesti lakasok   •   januartol rogan antal miniszteriuma felel a kiemelt allami es sportrendezvenyekert   •   indonesia submarine navy releases video of crew singing farewell song   •   tizezernyi kisgyerek kerulhet ido elott iskolaba a hianyos kormanyzati tajekoztatas miatt 2   •   150 ezerbe is kerulhet a strandolas a dunaban 2   •   former head of chinese automaker jac under investigation anti graft watchdog says   •   tobb mint 450 hegymaszo jutott fel tavasszal a mount everest csucsara   •   heves tunteteshullam ormenyorszagban katonak csaptak ossze a rendvedelemmel 2   •   a muerto kommentelok szet is szedtek kim kardashian lanyanak festmenyet   •   drogot nem de sok gyogyszert talaltak matthew perry otthonaban   •   megmutottek hajdu b istvant meg honapokig nem kozvetit   •   nem el csak tulel a parizsi louvre   •   mar 307 ezren regisztraltak a koronavirus elleni oltasra video   •   gyaszol a magyar enekesno   •   rajtakaptak a parfumoket es samponokat lopo asszonyt megharapta az eladot hogy megtarthassa a szerzemenyeit   •   mar az elso nap megszerezhetjuk az elso ermunket a tokioi olimpia elso napja elo   •   navalnijt thunberget es a who t is jelolik nobel bekedijra   •   vintage williams wins australian opener in style   •   atutotte a 100 milliardot a raiffeisen nyeresege magyarorszagon   •   sorra jonnek a riasztasok a dunantult is letarolta a vihar 3   •   veget erhet a szen korszaka indiaban   •   vizsgalja a rendorseg cristiano ronaldo szuletesnapi kirandulasat   •   shopnewsid1961249tex   •   dijon 0 4 paris st germain kylian mbappe scores twice in routine win   •   majka legyen atkozott minden haboru most es mindorokke 2   •   a nemet hadiipari gepgyarto harom ev alatt megduplazna arbevetelet   •   izrael visszahivta a targyaloit a katarbol mert a hamasz szerintuk nem erdekelt a megallapodasban   •   saudi crown prince offers rare olive branch to iran after years of hostility   •   egy korszak vege ujabb legendas budapesti ettermet zartak be 2   •   kongatjak a veszharangot kihalhatnak a koalak ausztraliaban   •   kormanyzati kapcsolatokra hivatkozva csalt ki penzt vallalkozoktol egy magat ugyvednek hazudo ferfi   •   meghosszabbithatjak a meggyilkolt szilagyi istvan fianak letartoztatasat   •   index husvetig biztos nem lesz nyitas de meg megyenkenti zaras is johet   •   a szomszed allamig menekult mire elfogtak a csaladtagjaival vegzo pennsylvaniai amokfutot 2   •   a tesitanar otost igert a veresert es nevetve nezte vegig ahogy huszan utottek rugtak a 12 eves fiut mezocsaton   •   hatalmas valtsagdijat kovetelt egy bunbanda egy ferfitol akit golfozas kozben raboltak el   •   on parkland anniversary biden calls for tougher gun laws   •   jaszapati petra koronavirusos kihagyja az eb t   •   dania megis hazahozza a terroristak csaladtagjait sziriabol   •   russell crowe birthday message made my week   •   mexico says its ok with getting less pfizer vaccine for now