NASA: hatalmas aszteroida halad el a Föld mellett

Akkora, mint a gízai Nagy Piramis.
2024-05-09 16:09:50

Elveszett középkori templomot találtak Visegrádon

2024-05-09 15:08:06

Emlékszik Az elveszett ereklyék fosztogatói bombázó színésznőjére? Így néz ki most, még ma is szívdöglesztő

Az ikonikus sorozat hősnője még 2024-ben is bárkit elcsábítana!
2024-05-09 11:06:12

Második világháborús bunkereket találtak a föld alatt

2024-05-09 08:07:43

Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

Minden korábbinál erősebb bizonyítékot találhattak arra, hogy létezik egy kilencedik bolygó a Naprendszerben. Már korábban is feltételezték, hogy a Naprendszerben a Plútón túl létezik egy ismeretlen nagybolygó. Erre a hipotézisre a Plútó mozgásában tapasztalható rendellenességek inspirálták a kutatókat, akik úgy vélik, hogy ezt a kimutatható gravitációs perturbációt egy, a Plútótól jóval távolabb keringő, de nagytömegű ismeretlen bolygó okozhatja. Egy friss tanulmány a korábbiaknál sokkal átfogóbb kutatással erős statisztikai bizonyítékot talált a kilencedik bolygó feltételezett létezésére.
2024-05-08 11:12:22

Volt amerikai hírszerző: Moszkva a föld színéről is eltörölheti a francia alakulatokat

Az orosz állami Ria Novosztyi szemlézett egy interjút, amelyet a Youtubeon készítettek Scott Ritterrel, az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztjével. Szerinte Emmanuel Macron francia elnök lépései nagyon rossz irányba terelik az eseményeket.
2024-05-08 08:07:18

Élő kígyókat és gyémántgyűrűt találtak az elveszett bőröndökben, de nem ezek a lebizarrabb esetek

Már az is kérdéses, hogy a tulajdonosok miért rakták be ezeket egyáltalán a táskájukba.
2024-05-07 15:11:06

25 éve elveszett műholdat találtak

2024-05-07 05:06:21

Rekorddöntő exobolygót találtak civil tudósok

A Neptunusz méretű Percival, 309 fényévre található a Földtől.
2024-05-06 17:12:04

Rejtély, hogy mi rejtőzik a hatalmas tengeri üreg mélyén

2024-05-06 11:09:22

Hiába keressük, nem találunk még egy ilyen bolygót a világegyetemben

Annyira jó a Földön, hogy még a marslakók is itt éltek.
2024-05-04 15:08:46

Olyan lehetett egykor a Mars, mint ma a Föld

2024-05-03 10:07:51

Megtalálták a Boeing repülőből múlt héten kiszakadt vészcsúszdát

Már vissza is juttatták a légitársasághoz.
2024-05-01 16:09:13

Megtalálták a Boeing repülőből múlt héten kiszakadt vészcsúszdát

Már vissza is juttatták a légitársasághoz.
2024-05-01 16:06:50

Új bizonyítékok a 9. bolygó létezésére

A California Institute of Technology, az Université Côte d'Azur és a Southwest Research Institute bolygókutatókból álló kis csoportja a 9. bolygó lehetséges új bizonyítékairól számol be. Publikációjukat az arXiv preprint szerveren tették közzé, és elfogadták a The Astrophysical Journal Letters című folyóiratban való közzétételre.
2024-04-29 10:06:28

A Föld őslégköre a mai Vénuszéhoz hasonlított

Amikor a Föld több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtt létrejött, forró magmaglóbusz volt, őslégköre a mai Vénuszéhoz hasonlított egy új nemzetközi kutatás szerint.
2020-11-25 21:06:20

A mai Vénuszra hasonlított a fiatal Föld

Az őslégkör szén-dioxidban gazdag, oxigénben szegény volt.
2020-11-26 10:06:20

Negyven bányász rekedt a föld alatt Zimbabwében

Az aranybánya illegálisan foglalkoztatta a bányászokat.
2020-11-26 12:06:04

Föld körüli pályára állt egy mókás kerti törpe

Több mint fontos kísérleti célt szolgál az a küldetés, amely keretében egy kerti törpét juttatott alacsony Föld körüli pályára egy új-zélandi cég.
2020-11-26 19:06:20

Föld körüli pályára állt egy mókás kerti törpe

Több mint fontos kísérleti célt szolgál az a küldetés, amely keretében egy kerti törpét juttatott alacsony Föld körüli pályára egy új-zélandi cég.
2020-11-26 19:06:22

500 éve tudjuk biztosan, hogy a Föld gömbölyű

Csak egy kis fűszerért indult, meg kellett kerülnie az egész Földet. Közben elnevezte a legviharosabb tenger Csendes-óceánnak.
2020-11-27 20:05:55

Úgy néz ki, hogy nem lesz sláger az összehajtható PC

Befutottak a Lenovo ThinkPad X1 Fold első tesztjei, és ezek alapján nem lesz siker az összehajtható PC ötlete.
2020-11-28 19:06:17

A jégkorszak Sixtus-kápolnájára bukkantak az Amazonas-őserdő mélyén

Többtízezer jó állapotban megmaradt sziklafestményt tártak fel.
2020-12-01 11:06:02

Hegyi tavak mélyén is kimutatható az emberi tevékenység hatása

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont paleoökológiai vizsgálata feltárta a műtrágyázás hatását.
2020-12-03 11:05:58

Megoldódott a Föld körül keringő titokzatos objektum rejtélye

A NASA Hawaiin lévő teleszkópjával azonosították a titokzatos tárgyat.
2020-12-03 14:06:00

Rejtély a tenger mélyén

Megelevenedik a Kódjátszma című film történelmi háttere egy most talált leletnek köszönhetően.
2020-12-03 20:05:54

Most már biztos, hogy nem aszteroida, hanem egy 54 éves rakéta a Föld körül keringő titokzatos objektum

A Hawaiin lévő teleszkóp megfigyelései révén sikerült azonosítani a Föld körül keringő, eddig ismeretlen eredetű objektumot – közölte a NASA bolygókutató intézete, a kaliforniai Pasadenában lévő Jet Propulsion Laboratory.
2020-12-04 15:06:09

Most már biztos, hogy nem aszteroida, hanem egy 54 éves rakéta a Föld körül keringő titokzatos objektum

A Hawaiin lévő teleszkóp megfigyelései révén sikerült azonosítani a Föld körül keringő, eddig ismeretlen eredetű objektumot – közölte a NASA bolygókutató intézete, a kaliforniai Pasadenában lévő Jet Propulsion Laboratory.
2020-12-04 15:06:11

Nézze, milyen hangulatos lett az ünnepi troli, melyen együtt utazhat a Mikulással

Szombaton délelőtt indul útjára a fővárosban az ünnepi díszbe öltöztetett Mikulástroli.
2020-12-04 17:06:12

Beszakadt a föld egy autó alatt Kaposváron

A csapadék és a szennyvíz utat talált magának, és nagyobb területet is alámosott – félő tehát, hogy máshol is beszakadhat még a föld.
2020-12-22 14:06:16

Beomlott egy szénbánya Ukrajnában, 687 méter mélyen rekedtek a bányászok

Egyiküknek már csak a holttestét találták meg a romok alatt.
2020-12-28 19:22:22

Észak-Olaszországban is többször rengett a föld

Verona tartományt is elérték a horvátországi természeti katasztrófa utóhatásai.
2020-12-29 18:53:06

Olaszországban is megmozdult a föld a horvát földrengés után

Verona tartományból jelentettek egy 4,5-ös erősségű földmozgást.
2020-12-29 18:53:08

12 új fajt fedeztek fel a tudósok az Atlanti-óceán mélyén

Az Atlas néven futó felfedező projekt célja, hogy feltérképezze a vízi élővilág eddig ismeretlen részét. Az elmúlt években ez különösen jól sikerült.
2020-12-29 20:05:59

12 új fajt fedeztek fel a tudósok az Atlanti-óceán mélyén

Az Atlas néven futó felfedező projekt célja, hogy feltérképezze a vízi élővilág eddig ismeretlen részét. Az elmúlt években ez különösen jól sikerült.
2020-12-29 20:06:00

Szerda hajnalban is rengett a föld Horvátországban

A szerdán Petrinja városának komoly részét elpusztító földrengés után ezúttal három gyengébb érkezett.
2020-12-30 11:02:04

Szerda hajnalban is rengett a föld Horvátországban

A szerdán Petrinja városának komoly részét elpusztító földrengés után ezúttal három gyengébb érkezett.
2020-12-30 12:03:00

Channing Tatum és Sandra Bullock közös romantikus filmre készülnek

Egy elveszett várost keresnek majd.
2020-12-30 16:05:52

Kihalt gyapjas orrszarvú maradványai kerültek elő Jakutföldön

A globális felmelegedés miatt egyre több lelet kerül elő a fagyott talajból.
2020-12-30 19:06:00

12 ezer éve élt orrszarvú maradványai kerültek elő Szibériában

A felmelegedés miatt mind több hasonló leletre bukkannak a tudósok.
2020-12-30 19:06:03

12 ezer éve élt orrszarvú maradványai kerültek elő Szibériában

A felmelegedés miatt mind több hasonló leletre bukkannak a tudósok.
2020-12-30 19:06:04

Hétfő óta folyamatosan reng a föld Horvátországban

A területen 3500 ház sérült meg a hétfői 5,2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi 6,3-as erősségű főrengésben.
2020-12-31 16:06:06

Zacher Gábor az Indexnek: Az embereknek tele van a töke a több hónapos bezártsággal

A toxikológust már megkapta a védőoltást, és szerinte a magyar társadalom nagyon mélyen van.
2021-01-01 19:06:01

147 ezerrel közelítenek a Föld felé

Érdemes lesz az eget kémlelni az esti órákban, ugyanis egy igen látványos meteorhullásnak lehetünk szemtanúi.
2021-01-02 17:05:52

Greta Thunberg a Föld megmentését, vagy egy biciklilámpát kér a 18. születésnapjára

Vasárnap óta nagykorú a svéd aktivista, aki azt tervezte, egy kocsmában fogja leleplezni a klímaösszeesküvés mögötti titkokat.
2021-01-04 08:06:57

Greta Thunberg a Föld megmentését, vagy egy biciklilámpát kér a 18. születésnapjára

Vasárnap óta nagykorú a svéd aktivista, aki azt tervezte, egy kocsmában fogja leleplezni a klímaösszeesküvés mögötti titkokat.
2021-01-04 08:07:00

Nyolc év után tért vissza gazdáihoz egy elveszett kutya

A walesi családnak jól kezdődik az év, szilveszterkor értesítették őket, hogy megtalálták kedvencüket.
2021-01-04 13:06:23

Újra rengett a föld Horvátországban

Éjfél óta már négy rengés volt, a legnagyobb ezek közül 4,5-ös értékű a Richter-skálán.
2021-01-04 13:06:26

Újra rengett a föld Horvátországban

Éjfél óta már négy rengés volt, a legnagyobb ezek közül 4,5-ös értékű a Richter-skálán.
2021-01-04 13:06:27

Jön a Samsung új terméke, egy érdekes kulcstartó

Úgy fest, hogy az Apple AirTag mintájára a Samsung is elkészíti a maga kis eszközét, amely segít megtalálni az elveszett holmikat. Az új mobiljukkal, a Galaxy S21-el mutathatják be.
2021-01-04 15:06:54

Jön a Samsung új terméke, egy érdekes kulcstartó

Úgy fest, hogy az Apple AirTag mintájára a Samsung is elkészíti a maga kis eszközét, amely segít megtalálni az elveszett holmikat. Az új mobiljukkal, a Galaxy S21-el mutathatják be.
2021-01-04 15:06:55

A fél bolygó hallgatja Dua Lipát

2021-01-04 19:05:54

Földön kívüli élet után is kutathatnak a világ legnagyobb teleszkópjával

Van néhány bolygó a Naprendszerünk közelében, amelyen akár élet is lehet.
2021-01-05 16:06:08

Megmutatta a NASA az űrtávcsövet, amivel az univerzum keletkezését fogja kutatni

Valamikor 2024-2025-ben állíthatja Föld körüli pályára a NASA a SPHEREx nevű űrtávcsövet, ami 10 milliárd fényévre tud majd elnézni.
2021-01-06 14:06:01

Megmutatta a NASA az űrtávcsövet, amivel az univerzum keletkezését fogja kutatni

Valamikor 2024-2025-ben állíthatja Föld körüli pályára a NASA a SPHEREx nevű űrtávcsövet, ami 10 milliárd fényévre tud majd elnézni.
2021-01-06 14:06:02

Megint rengett a föld a horvátoknál, ez is érezhető volt Magyarországon

A műszerek 5,3-as erősségű földmozgást mértek szerda este a horvátországi Petrinja közelében.
2021-01-06 19:06:08

Megint rengett a föld a horvátoknál, ez is érezhető volt Magyarországon

A műszerek 5,3-as erősségű földmozgást mértek szerda este a horvátországi Petrinja közelében.
2021-01-06 19:06:09

GKI: A kormány az összes munkahelyet megmenthette volna, ha nem másra költ

A gazdaságvédelminek nevezett (de például stadionépítéseket is magukban foglaló) állami kiadások ötödéből a válság miatt elveszett összes munkahelyet megmenthette volna a kormány a GKI szerint.
2021-01-07 13:07:52

GKI: A kormány az összes munkahelyet megmenthette volna, ha nem másra költ

A gazdaságvédelminek nevezett (de például stadionépítéseket is magukban foglaló) állami kiadások ötödéből a válság miatt elveszett összes munkahelyet megmenthette volna a kormány a GKI szerint.
2021-01-07 13:07:56

Hol némán, hol üvöltve jelentkezik be Vanessa Kirby az Oscar-díjért Mundruczóék filmjében

Mélyen megrázó film lett Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Woman-je, amely egy tragikus otthonszülés következményeiről, az elviselhetetlen gyász feldolgozásának útjairól mesél. Shia LaBeouf botránya nagyon nem tett jót a filmnek, Vanessa Kirbyt viszont nem véletlenül emlegetik Oscar-esélyesként.
2021-01-07 20:05:59

Lélegzetelállító képek jöttek a Naprendszer legnagyobb kanyonjáról

Feleakkora a Mars mint a Föld, mégis háromszor mélyebb kanyonok szaggatják.
2021-01-08 12:06:30

Megnyílt a föld Nápolyban

2021-01-08 13:06:02

2020-ban felgyorsult a Föld forgása, de a tudósok szerint nincs miért aggódni

A forgási sebesség változása a mindennapi életre nincs kihatással, az érzékenyebb eszközöket viszont zavarhatja.
2021-01-08 15:06:54

Megnyílt a föld Nápoly mellett és elnyelte egy kórház parkolóját

Több autó is eltűnt a gödörben, de áldozatokról nem tudni.
2021-01-08 15:06:55

2020-ban felgyorsult a Föld forgása, de a tudósok szerint nincs miért aggódni

A forgási sebesség változása a mindennapi életre nincs kihatással, az érzékenyebb eszközöket viszont zavarhatja.
2021-01-08 15:06:55


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tovabb folytatodik rafael nadal dramaja   •   amig mi elveztuk a hetveget tobben meghaltak a pokoli arvizek miatt gyaszol a vilag foldontuli volt a kaosz 3   •   dramai meccsen jutottak nl dontobe a franciak 2   •   ujabb bombafenyegetes miatt kellett riasztani a magyar gripeneket   •   halalra gazoltak egy ferfit aki az m3 as autopalyan gyalogolt   •   azt kiabalta hogy elvagja a torkom megszolalt a hev en megtamadott no   •   koronavirus utlevelet kerhetnek el a ruhauzletekben is angliaban   •   albrletkiadszolnokon   •   orizetbe vettek a ferfit aki a capitoliumi zavargasok alatt feltette a labat nancy pelosi iroasztalara   •   ukraine 3   •   ensz negy iskolaepuletbol kialakitott ovohely rongalodott meg gazaban   •   a megtorlastol tartva otthon maradtak a hitelminosito dolgozoi amikor megjelent a velemenyuk kinarol   •   ujra gigadugo varhato az m0 as autopalyan   •   megorjitette a rajongokat az igazsag ligaja uj elozetese   •   aranyos fotoval tudatta tom ellis a lucifer sztarja hogy harmadjara is apa lett   •   vege az arstopoknak itt az uj vilag durvan elszallt egyes termekek ara   •   hetek ota nigeriaban gyogyit csokay doktor megmentette egy agytumoros 12 eves fiu eletet fotok 2   •   elverzett a holland kijarasi tilalom a hagai birosagon 2   •   verlazito dolgot mondott a konyoradomanynak is beillo csaladi potlekra szorulokrol hende csaba aki nem dolgozik ne is egyek 2   •   orjongott a repulogep ajtajanak kinyitasaval fenyegetozott egy szerb ferfi azt allitja bepanikolt video   •   us mountain pine tree that feeds grizzlies is threatened   •   agyonlottek a legfiatalabb polgarmestert megsem ez a legdurvabb politikai gyilkossag ecuadorban   •   guardiola man cityje most erhet fel a csucsra 2   •   nagyon eros mezonyben indul az oscarert horvat lili filmje   •   airport officials egypt reopens airspace to qatar flights   •   ez mar a nyar repkednek a rekordok a meteorologusok is csak kapkodjak a fejuket 3   •   abducted trafficked or killed the life of a sex worker in sierra leone   •   marketingszolgďż˝lta tďż˝i   •   sulyos buntetes lehet a vege ha nem figyelunk a repteren   •   itt a nagy hir milak kristofrol eldolt mikor all ismet rajtkore 2   •   nemetorszag szigorit maximum ot ember talalkozhat ket haztartasbol   •   magyar peter ultimatumot adott a kozmedianak ha tiz napon belul nem hivjak vitara tuntetest szervez a kunigunda utcaba   •   pasi vagy konyorogve kerlek ne szortelenits   •   hihetetlen mentest hajtott vegre egy teherauto soforje 2   •   kihagyhatja a bl dontot a real madrid sztarja   •   egeszen dobbenetes megint honnan jott vissza az el dontobe juto leverkusen 2   •   taylor swift changes eras tour setlist for europe   •   hivatalosan is megszunt szabo balint kepviseloi megbizatasa   •   europa liga orulet ujabb leverkusen csoda a 97 percben   •   menczer tamas mindenkit el kell vinni junius 9 en szavazni aki velunk van   •   a frissen visszaleptetett varga mihaly fotojaval tajekoztat a jelenlegi tortenesekrol orban viktor 2   •   intenziv osztalyon fekszik az a 10 eves fiu akit diaktarsai vertek meg egy kemecsei iskolaban   •   a repteren kaptak el letartoztattak a csokbotranyba keveredett focielnokot   •   szenzacios rekordot dontott meg a bayer leverkusen es az atalantaval jatszik az europa liga dontojeben   •   mostantol michelin csillagos sef foz a british airways utasaira   •   intenziv osztalyon fekszik az a 10 eves fiu akit diaktarsai vertek meg egy kemecsei iskolaban 2   •   szijjarto peter ingyen repkedhet a szolgalati helikopterrel   •   o volt a vasarnapi vendeg lazar janosnal   •   uj zeland szigoritja a vizumszabalyait a bevandorlasi helyzet miatt   •   verengzes parizs utcain egy gyilkos amokfuto kessel es kalapaccsal tamadt a vedtelen turistakra 3