ESG TOP 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

Immár második alkalommal készült el a HVG és a Planet Fanatics' Network fenntarthatósági tanácsadó cég közös listája, amely a magyarországi nagyvállalatokat fenntarthatósági, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási (ESG) szempontok alapján állítja rangsorba. Hasonló széleskörű lista vagy értékelés korábban nem készült itthon.
2024-05-08 20:11:30

Fordult a kocka: egy elfeledett szektor lehet a tőzsdék új sztárja?

Április első három hetének részvénypiaci esését eddig nagyon kevés részvény tudta ledolgozni az Egyesült Államokban. Az S&P 500 index 11 szektorindexéből is érdemben csak egynek sikerült eddig, az egyik legkisebb szegmensnek, a közműszektornak. Itt viszont a technikai kép és a fundamentumok úgy tűnik, együtt állnak egy jó időszakhoz.
2024-05-08 17:06:41

Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
2024-05-08 12:07:07

Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
2024-05-08 12:06:42

Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
2024-05-08 12:06:16

Dízel, zöld rendszámos és kombi ez a ritka Volvo

Kiváló családi autónak tűnik ez a gázolajból keveset fogyasztó plugin hibrid Volvo, csak ne lenne ilyen drága.
2024-05-08 08:11:28

Dízel, zöld rendszámos és kombi ez a ritka Volvo

Kiváló családi autónak tűnik ez a gázolajból keveset fogyasztó plugin hibrid Volvo, csak ne lenne ilyen drága.
2024-05-08 08:09:48

Tense exchanges as Trump lawyer spars with Stormy Daniels

The former adult-film star provided a detailed, salacious account of her alleged sexual encounter with Mr Trump.
2024-05-08 01:07:07

Lecsukhatják Trumpot, ha továbbra sem tudja befogni a száját

Szorul a hurok.
2024-05-07 22:09:20

Lecsukhatják Trumpot, ha továbbra sem tudja befogni a száját

Szorul a hurok.
2024-05-07 22:07:13

Tizenkét év késéssel bekapcsolják a francia Paks II.-t

Az Electricite de France SA (EDF) megkapta a hatósági engedélyt az északnyugat-franciaországi Flamanville 3. számú új atomreaktorának beindítására 12 éves késedelem után. Az Autorite de Surete Nucleaire keddi közleménye szerint az üzembe helyezéshez adott zöld lámpa lehetővé teszi az EDF számára, hogy betöltse a reaktorba az üzemanyagot, folytassa a terhelési próbákat, majd megkezdje az üzemi termelést.
2024-05-07 19:06:41

Manipulálta egy részvényes a Masteplast részvényeinek piacát, lecsapott az MNB

Az MNB 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre a piaci visszaélésekről szóló uniós rendeletben foglalt piaci manipuláció miatt, és megtiltotta a jogszabály ismételt megsértését. A magánszemély Masterplast részvények kereskedési volumenének lényeges megemelésével adott hamis, félrevezető jelzést a befektetőknek - áll az MNB közleményében.
2024-05-07 12:07:14

Donald Trump bokszlátogatása miatt magyarázkodik a McLaren

A volt amerikai elnök felbukkanása finoman szólva is ellentmondásos volt.
2024-05-07 11:12:24

Donald Trump bokszlátogatása miatt magyarázkodik a McLaren

A volt amerikai elnök felbukkanása finoman szólva is ellentmondásos volt.
2024-05-07 11:11:25

Több hónapig tartó késlekedés után Mike Johnson amerikai házelnök végül benyújtotta az ukrajnai katonai támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit a Képviselőház el is fogadott. A hosszas huzavona mögött az állhatott, hogy Donald Trump és a hozzá hű republikánusok meg akarták állítani az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket. De vajon miért és hogyan történt meg a fordulat az ügyben? Talán a Trump Towerbe látogató Andrzej Duda lengyel államfő győzte meg a volt amerikai elnököt Ukrajna támogatásának szükségességéről?
2024-05-07 06:06:25

Judge warns Trump he risks jail over gag order violations

The court is now hearing from its next witness in the trial - former Trump Organization controller Jeff McConney
2024-05-06 16:08:29

Meglepő folyamat indult az amerikai kötvénypiacon

Közel egy generáció óta először fordul elő, hogy a hírnevükhöz híven fix jövedelmet biztosítanak az amerikai állampapírok. Mindez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban az irányadó kamatlábak két év alatt 0%-ról 5% fölé ugrottak, ami miatt a lakosság kedvelt befektetési eszközei lettek a kincstárjegyek.
2024-05-06 16:07:04

Több lesz a zöld fejlesztés, ha női menedzser vezeti a céget

Egészen friss kezdeményezés az idén februárban indult EU Women Climate Leaders Network, amely a női vezetők bevonásával szeretne hozzájárulni a környezetbarát innovációk számának növeléséhez a nagyvállalati szektorban. Több kutatás is azt támasztja alá ugyanis, hogy a nők által vezetett vagy tulajdonolt cégeknél több és hatékonyabb zöld fejlesztés valósul meg. A szervezet életre hívó konferencia tanulságairól Simon Anita, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt a Portfolio-nak, aki egyetlen magyar meghívottként ve...
2024-05-06 10:06:59

Zajlanak a tárgyalások.
2024-05-05 13:09:15

Zajlanak a tárgyalások.
2024-05-05 13:07:03

X-akták: megcsonkított szarvasmarhákat találtak, nagy erőkkel nyomoz a rendőrség ? Senki nem tudja, mi történhetett az állatokkal

Rejtélyes körülmények között elpusztult állatok ügyében nyomoznak a hatóságok Texasban: hat megcsonkított szarvasmarha tetemét találták meg a közelmúltban az állam több részén.
2023-04-24 07:06:17

2023-04-24 07:06:48

2023-04-24 07:07:11

2023-04-24 07:07:16

Xbox chaten szivárogtattak bennfentes információkat, pikáns felvétel került elő

Amerikai ügyészek értékpapírcsalással vádoltak meg egy volt Goldman Sachs-alkalmazottat, aki állítólag az Xbox-chaten keresztül adott bennfentes tippeket barátainak az ügyletekről - írja a Finextra.
2023-10-03 01:14:03

Xavit kiállították, a Barcelona kivégezte az Atlético Madridot

Robert Lewandowski volt a meccs hőse, a lengyel csatár gólt lőtt és két gólpasszt is adott.
2024-03-18 00:07:10

Xavi szupercseréi és Donnarumma szerencsétlenkedései kinyírták a PSG-t

Első labdaérintésből adott gólpassz, születésnapos gól és hatalmas kapushibák Madridban és Párizsban a BL-negyeddöntő szerdai játéknapján.
2024-04-11 05:07:32

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-20 16:41:44

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:46

KUKA 60l, 80l, 110l, fekete és 120l. 240l. hat féle színben, vagy különböző tetővel

Kuka,szelektív hulladéktároló 120l. barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben továbbá 240l. barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben.valamint fedél barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben,tengely 120l. tengely 240l. és kerekek is kaphatók. 60l.,80l.,gurolós, 85l.,110l., kerek, 110l. horganyzott fém és többféle szemétgyűjtő konténer különböző színekben. https://www.fjsbt.hu/kukahulladekgyujto-edenyek-k49906/name/asc

2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:42

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hasba szurta elettarsa ferjet egy nograd megyei ferfi   •   nem engedunk direkt fegyverszallitast ukrajnaba   •   11 milliard forintos beruhazas az any biztonsagi nyomdanal   •   a koronavirus 999 szazalekat olheti el a szajviz ha benne van egy fontos hatoanyag 2   •   az olasz maffianak aranyat er a jarvany 3   •   capitol riots how many arrests so far   •   nyomozok jelentek meg galambos lajosek hazanal   •   baleset miatt 10 kilometeres a torlodas az m0 s autouton 2   •   kihagyhatatlan lehetoseg kulfoldon is mindenki bokszolni akar   •   tobben is koronavirusosak lettek a premier league csapatnal   •   maradjon csak nyugodtan az autojaban ez a robot majd megtankol on helyett video   •   nyári munka anglia   •   elon musk wants to have a cage match with his tech world nemesis jiu jitsu enthusiast mark zuckerberg   •   fellazadt a stab tom cruise ellen   •   parizsi latvanyossagok 2   •   orban a szajer ugyrol fantaziam nekem is van de nincs bizonyitek a nyomasgyakorlasra 2   •   st vincent suffers power outage after la soufriere volcano erupts 2   •   world leaders are appalled by storming of us capitol   •   nehezebb az ismerkedes ha dohanyosok vagyunk 3   •   sokan nem tudjak de vannak nyugdijasok akik kulon emelest kaphatnak ez kell hozza 2   •   elemzok ukrajna legadazabb ellensegei koze soroltak magyarorszagot 2   •   harom auto utkozott lezartak a bah csomopont feluljarojat   •   kulcsar edina elmondta hogy viseli negyedik terhesseget   •   greta thunberg vegre szabad   •   kis visszakapaszkodas utan 360 felett kezdi a kulcsfontossagu hetet a forint   •   urtechnikaval gyogyitja magat reviczky gabor   •   balesetveszelyesse valhat a normafa kornyeke 2   •   megvaltozik a tv2 sztarjanak elete itt a nagy bejelentese   •   elhuzodhat a trump elleni eljaras   •   romaniaban januar vegeig mintegy 600 ezer adag oltoanyag behozatalara szamitanak   •   felsegsertessel gyanusitjak a thaifoldi tuntetesek tobb vezetojet   •   VitézyDávidfőpolgárm   •   the burundian refugee soap maker who is fighting coronavirus in kenya 2   •   folyamatosan erkeznek orszagszerte az oltoanyagok a korhazakba   •   visszaterne a kepernyore a vissza a jovobe sztarja de csak egy feltetellel 2   •   meg soha nem volt ekkora eselyunk egy ujabb magyar nobel dijra   •   kiderult itt folytatja a palyafutasat koman vladimir 2   •   kesz horror hogy borzongjunk rettegjunk 2   •   ismet irannal es kinaval tart kozos hadgyakorlatot oroszorszag   •   vidaman turaztak a lanyok aztan olyan tortent amit soha nem felejtenek el video 2   •   meghalt egy szurkolo a lisszaboni europa liga meccsen   •   hianypotlo weboldalt keszitett a ketfarku kutya part a kormanyzati tajekoztato oldalakrol 2   •   valosagos adatdomping lesz a heten komoly piacmozgasok johetnek az unnepek utan   •   molnar nini sajat valosagshow t indit ez a minimumosszeg amennyiert lehet jelentkezni video 2   •   a viselestol bevizesedhetnek az apple meregdraga fejhallgatoi 2   •   atvitte a forint a technikai szintet 360 folott az euro   •   mesut ozil mar a telen tavozhat torokorszagba tart   •   8 milliot fizetett a koffeinnel felutott kokainert egy hazi orizetben levo budapesti diler   •   eppen a szemunk lattara dol ossze a reszvenypiac huzoagazata   •   meszaros lorinc bemondta mennyit kellene ernie az opusnak