A Kínai Kommunista Párt propagandaosztályának részeként működő Kínai Filmügyi Igazgatóság vezetője és Káel Csaba kormánybiztos filmszakmai együttműködési megállapodást írtak alá közös filmes projektek indításának céljából.
2024-05-10 16:11:40

Újabb tétel kerül ki az Apple dobozaiból

Az Apple bejelentette új iPad Pro és iPad Air termékcsaládját, melyek már előrendelhetők, de a csomagolásból ezúttal hiányoznak az ikonikus Apple matricák, a környezetvédelmi törekvések jegyében. Azonban limitált számban, kérésre az Apple boltjaiban továbbra is elérhetők lesznek ezek a matricák - írja a 9to5mac. .
2024-05-10 13:06:53

A szakértő szerint a magyar fél jelentős eredményeket ért el a magyar-kínai csúcstalálkozó során

A Nyugat nem kérheti tőlünk, hogy ne barátkozzunk Kínával - mondta Moldicz Csaba, az MCC Külgazdasági Műhelyének vezetője.
2024-05-10 11:09:41

Horváth Csaba korrupciós ügyét emlegetve szúrt vissza Karácsonynak Vitézy

Karácsony lobbistázott, Vitézy korrupciózott.
2024-05-08 13:10:13

Horváth Csaba korrupciós ügyét emlegetve szúrt vissza Karácsonynak Vitézy

Karácsony lobbistázott, Vitézy korrupciózott.
2024-05-08 13:09:48

Senki nem sír az Üllői úton, hogy a "dózsások" nem lesznek ott a Fradi elleni rangadón

A lila-fehér csapat szurkolói értelmetlen handabandázással körítették a nyilatkozatukat.
2024-05-08 12:10:11

Dömötör Csaba: Akinek fontos Magyarország békéje és biztonsága, csak a Fidesz-KDNP-re számíthat - videó

Minden magyarországi politikai szereplő elmondta a véleményét, ismert az álláspontjuk a háborúval kapcsolatban - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
2024-05-08 12:09:45

Akinek fontos Magyarország békéje, a mostani körülmények között csak a Fideszre számíthat

háborús készülődés és választás tétje
2024-05-07 08:09:17

Kisorsolták, milyen sorrendben lesznek rajta a pártok az EP-szavazólapon: a Fidesznek a Momentum és a Jobbik a szomszédja, 10. a Tisza

Elképzelhető azonban, hogy a listák száma végül ennél kevesebb lesz.
2024-05-03 20:10:07

2024-05-03 20:09:32

Kajdi Csaba bevallotta: a karrierje miatt alakult ki konfliktusa a nagymamájával

A modellügynökség vezetőjének apai nagymamája nem repesett az örömtől, amikor unokája bejelentette modellügynökségi terveit.
2024-05-03 12:06:11

2024-05-03 12:05:55

Első fővárosi polgármesterjelöltjét máris bejelentette Magyar Péter pártja 

Három polgármesterjelölt kell ahhoz, hogy fővárosi listát állíthassanak Magyarék, az elsőt már be is jelentették: a XVIII. kerületben Balogh Balázst indítják.
2024-05-02 15:12:25

Első fővárosi polgármester-jelöltjét máris bejelentette Magyar Péter pártja 

Három polgármester-jelölt kell ahhoz, hogy fővárosi listát állíthassanak Magyarék, az elsőt már be is jelentették: a XVIII. kerületben Balogh Balázst indítják.
2024-05-02 14:11:21

2024-05-02 14:11:09

Dömötör Csaba: nem ilyen Európai Unióról álmodtunk

2024-05-01 14:07:51

Dömötör Csaba: Nem ilyen Európai Unióról álmodtunk!

Ma húsz éve vagyunk az EU tagjai - emlékeztetett az államtitkár.
2024-05-01 11:08:40

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Jöjjön el budapesti rendelőnkbe és egy térítésmentes konzultáció keretében megtudhatja, hogy milyen fogszabályozó készülékre van szüksége. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:01:04

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Benkő: hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák

Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását - mondta a honvédelmi miniszter az M1 vasárnap esti műsorában.
2020-11-15 22:06:20

Három játékos sem lesz ott a válogatott szerbek elleni focimeccsén

Sérülések és a karanténszabályok miatt nem lesznek ott a válogatottban.
2020-11-15 20:15:39

Győrben is ingyenes a parkolás, csak kerékbilincs jár érte

Dézsi Csaba polgármester megtalálta a kiskaput, egyben a belváros elözönlésének ellenszerét.
2020-11-15 20:15:39

Benkő: hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák

Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását - mondta a honvédelmi miniszter az M1 vasárnap esti műsorában.
2020-11-15 21:06:42

Ezek a biztonsági extrák lesznek kötelezők minden új autóban

Az autó árától függetlenül minden kocsiban lesz intelligens tempomat, tolatóradar, fekete doboz. Ezen túlmenően a fedélzeti alkoholszondák beszerelését is elő kell készíteni.
2020-11-16 12:06:07

2020-11-16 12:06:09

2020-11-17 07:08:43

Hogy nem lesznek a távoktatástól zombik a diákok?

A tanulókból The Sitting Dead-szereplők válhatnak a távoktatás során, ha nem gondolják át a pedagógusok a tanítási módszereiket. A közelgő ZOOM-apokalipszisról és annak elkerülési lehetőségeiről írt a Tanárblog.
2020-11-17 09:08:02

Aludni biztos, hogy jó lesz Amerika legnépszerűbb autójában

A legújabb Ford F-150-ben olyan első ülések lesznek, amelyek szinte tökéletes ággyá alakíthatók.
2020-11-17 10:10:59

Elindult Magyarországon a Google Pay

Öt év után Magyarországra is megérkezett a Google Pay. A Mastercard kedd délelőtt bejelentette, hogy kártyakibocsátó partnereivel együttműködve tíz európai országban, köztük Magyarországon is elérhetővé teszi az androidosoknak a mobilfizetős szolgáltatást.
2020-11-17 10:10:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   fluminense   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   10 things you need to know today february 18 2021   •   a lanyok verese megalazasa es zaklatasa is mindennapos volt a bicskei gyermekotthonban megrazo reszletekrol meselt az intezmeny egykori lakoja 2   •   malaysia airlines flight 370 when did the aircraft disappear   •   titkos szerzetesek es kolozsvari plebanos kaptak a hit pajzsa dijat   •   rare locked letter sealed 300 years ago is finally opened virtually   •   letezhet e igazi baratsag ember es roka kozott   •   hackerek loptak el 70 terabajtnyi adatot a parler szervereirol   •   eloszor beszelt egymassal az iden az amerikai es kinai elnok   •   mintegy 200 hoember szurkolt a sepsi osk nak a szombati bajnokin foto   •   veget erhet a szallasadok remalma megkezdte a booking com a kifizeteseket   •   itt az itelet lovasi andras egy evig nem vezethet autot   •   joe biden egy 17 perces interju soran 15 hazugsagot mondott   •   jtgjmfhfttfhhrefcalc ulatepaydayloanscom   •   lekapcsoltak a zsaruk will smitht   •   eljott a pont amikor a lakaseladok hajlandok voltak arat csokkenteni   •   kemenytisztito es ellenorzoajtok csereje 38   •   a koronavirus idoszak veszelyes mellekhatasa tobb baleset tortent ittas vezetes miatt 2   •   ecstasy a hatizsakban   •   folyoban talaltak meg egy oteves kisfiu holttestet   •   nagyot alkotott az ekegyszeru orosz mernoki tervezes elkepeszto jarmu indulhat a frontvonalra   •   egy kicsit geppe valtam pacemakert kapott arnold schwarzenegger igy van a szivmutet utan a legenda   •   kilencvenot illegalis bevandorlot talaltak ket teherautoban a rendorok   •   horvatorszagban olyan meleg van hogy meg mindig tart a strandszezon 2   •   hetmillio forint erteku noi cipot loptak a vonatrol   •   orban viktor sorsdonto nap kozeleg europa tortenelmeben 2   •   mihalik enikoek hazatertek kislanyaval a kezeben jelentkezett be tatarol foto 2   •   meghalt a no megallj csak alkotoja   •   felfoghatatlan megolte ujszulott gyermeket egy fiatal no nagykanizsan   •   egyetlen nap alatt magyarorszagnyi gdp tunt el a kriptopiacrol   •   epitse fel a memoriapalotajat konnyu es szorakoztato modja az informaciok tarolasanak 2   •   megjelentek a partvonalon a befektetok hamarosan lecsaphatnak a nyomott aru ingatlanokra   •   letiltotta a facebook a venezuelai elnokot egy komment miatt 2   •   megerkezett moszkvaba navalnij 2   •   sikerpropagandat gyartott a kormany a terasznyitas kore pedig sok oka nem volt ra   •   divďż˝ziďż˝   •   megis megmenekulhet a del pesti kerekparut projekt 2   •   austrian ex far right leader strache guilty of corruption   •   a zeneszekkel fizetteti meg a konyvek arat a spotify   •   mirol szol a szlovakiai nepszamlalas magyarsagvitaja   •   horror oroszorszagban satanistak kovettek el ritualis gyilkossagokat ilyen iteletek szulettek az ugyukben   •   ukran eromuveket tamadott az orosz hadsereg keszultsegbe helyeztek a lengyel legierot   •   not valasztottak a szexizmusba belebukott ferfi helyere a tokioi olimpia foszervezojenek   •   szokatlan szolgaltatassal rukkolt elo az egyik legnagyobb budapesti bevasarlokozpont   •   tizenot ev utan kiszall a hooligansbol a basszusgitaros   •   bugyiban melltartoban simogatja magat david hasselhoff hatalmas mellu lanya video   •   nem engedtek felszallni a delta air lines gepere egy not mert nem volt rajta melltarto   •   oriasi csapast mert ukrajna oroszorszagra felrobbantottak egy orosz olajvezeteket 3   •   netanjahu kiosztotta a haboru befejezeset surgetoket ez megakadalyozna a hamasz felszamolasat 2   •   faith lifted pittsburgh jews in long wait for massacre trial   •   minden utas remalma valt valora egy repulogepen