Menczer Tamás: Mindenkit el kell vinni június 9-én szavazni, aki velünk van

Soha többé baloldalt! Június 9-én: csak a béke, csak a Fidesz.
2024-05-09 22:08:54

Deutsch Tamás: Nekünk Brüsszelben is Magyarország az első

Június 9-én ötödik alkalommal dönthetünk arról, kik képviseljék Magyarországot az Európai Parlamentben.
2024-05-09 20:09:20

Menczer Tamás: Nem a munkanélküliséget szeretnénk finanszírozni, hanem a munkahelyek megtartását

A kormány, a kormánypártok és a magyar emberek és vállalkozók összefogásának eredménye az, hogy ma Magyarországon egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben.
2024-05-09 19:08:34

Deutsch Tamás: kész vagyok valamennyi listavezetővel vitázni

2024-05-09 18:08:22

Magyar Péter Dobrev Klárának és Deutsch Tamásnak üzent

A DK politikusa már reagált is a Tisza Párt alelnökének.
2024-05-09 17:11:00

Magyar Péter Dobrev Klárának és Deutsch Tamásnak üzent

A DK politikusa már reagált is a Tisza Párt alelnökének.
2024-05-09 17:08:05

Sulyok Tamás is köszöntötte Hszi -csin Pinget: a kínai államfő magyar közmondást idézett a találkozón

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Budai Vár Oroszlános udvarában egy ünnepélyes ceremónián fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt, amin Orbán Viktor is jelen volt.
2024-05-09 16:06:34

2024-05-09 16:06:08

Huszármegtekintés után a Sándor-palotában fogadja a kínai elnököt Sulyok Tamás

Amíg az államfők tárgyalnak, a feleségek kulturális programon vesznek részt.
2024-05-09 12:12:32

Magyar Péter Dobrev Klára és Deutsch Tamás segítségét kéri

Azt szeretné, ha hárman felszólítanák a köztévét, hogy tegyék lehetővé a hármójuk közötti élő vitaműsort.
2024-05-09 12:12:13

Huszármegtekintés után a Sándor-palotában fogadja a kínai elnököt Sulyok Tamás

Amíg az államfők tárgyalnak, a feleségek kulturális programon vesznek részt.
2024-05-09 12:11:53

Magyar Péter ezúttal Deutssh Tamáshoz és Dobrev Klárához célozta üzenetét, melyben megkérte őket arra, szólítsák fel együtt a közmédia vezetését, hogy lehetővé tegyék az élő vitaműsor megrendezését.
2024-05-09 11:06:07

Vargha Tamás: A háború nemcsak a pusztításról szól, hanem az életről is

A Magyar Honvédség bakonykúti gyakorlóterén beszélt a HM államtitkára.
2024-05-09 08:08:53

Menczer Tamás: Atombombáról hallani sem akarunk!

Új videót osztott meg a politikus.
2024-05-08 21:08:26

Menczer Tamás: Háborúról vagy békéről kell dönteni

Ez nem a mi háborúnk, mi ebből ki akarunk maradni.
2024-05-08 19:09:42

Hogyan befolyásolta a történelmet a betegségekről való gondolkodás?

Post Content
2024-05-08 18:10:57

Hogyan befolyásolta a történelmet a betegségekről való gondolkodás?

Post Content
2024-05-08 18:07:42

Menczer Tamás: El kell kerülnünk a háborús vihart és meg kell védenünk Magyarországot!

A választás tétje Európa jövője: béke lesz vagy háború?
2024-05-08 17:08:47

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc elmondta, aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember

Ez a baloldal háborúpárti álláspontja.
2024-05-07 19:09:46

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap.Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki:+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Kisebb nagyobb kőműves javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! TÖRÖTT KILINCS CSERE „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó, ablak csere utáni kőműves javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. K...
2020-06-20 16:41:42

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, panellakás, téglalakás, ajtócsere utáni kőműves javítási munkák elkészítése, teljes körű kivitelezése, hagyományos módon. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...

Eladó Zalakaroson egy jól működő,ismert apartmanház

Zalakaroson eladó egy 18+2 félszobás,ismert és jól működő Apartmanház, teljes bútorzatával és felszereltségével,közel az Európa hírű gyógy-termál és élményfürdőhöz.A két épületből álló kétszintes létesítmény per és tehermentes, 998 m2 telken egy hr.számon épült családi ház kategóriában, ~540 m2 hasznos térrel,+35 m2-es szolgáltató helyiség bútorokkal,konyhával,mosdóval és Wc-vel,+10 m2-es kamra,+8 m2-es karbantartó műhely és tároló az utcai épület alsó szintjén,+50 m2-es fedett kertipavilon asztalokkal és padokkal. Összközmű van ipari árammal,fűtés+melegvíz gázk...
2020-06-20 16:41:44

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-889...
2020-06-20 16:41:44

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:44

Mobilgarázs alapozás, beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: MOBILGARÁZS,LEMEZGARÁZS ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Mobilgarázs beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés! Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal.Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakásba, építhetőek be, kivéve „Dán-ház panel nem” Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Eladó Zalakaroson egy jól működő,ismert apartmanház

Zalakaroson eladó egy 18+2 félszobás,ismert és jól működő Apartmanház, teljes bútorzatával és felszereltségével,közel az Európa hírű gyógy-termál és élményfürdőhöz.A két épületből álló kétszintes létesítmény per és tehermentes, 998 m2 telken egy hr.számon épült családi ház kategóriában, ~540 m2 hasznos térrel,+35 m2-es szolgáltató helyiség bútorokkal,konyhával,mosdóval és Wc-vel,+10 m2-es kamra,+8 m2-es karbantartó műhely és tároló az utcai épület alsó szintjén,+50 m2-es fedett kertipavilon asztalokkal és padokkal. Összközmű van ipari árammal,fűtés+melegvíz gázk...
2020-06-20 16:41:45

Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most! Ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások. Ajtóbeépítés után kőműves javítási munkák elkészítése, hagyományos módon, helyszínen kevert habarccsal simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. R...
2020-06-20 16:41:45

Tömör, csaphornyos hagyományos parketta lerakása

Tömör, csaphornyos hagyományos parketta lerakása Hagyományos csaphornyos parketta lerakás, felújítás, csiszolás, lakkozás is szerepel a szolgáltatásaink között Makács Tamás . https://parkettacsiszolas.org/tomor-csaphornyos-hagyomanyos-parketta-lerakasa/ Parketta lerakást, parkettázást, komplett parketta kivitelezést vállalunk.
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSŐTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KŐMÛVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok ...
2020-06-20 16:41:45

Kerti faházalapozás, betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre KERTI FAHÁZAK, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faházalapozás, betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre KERTI FAHÁZAK, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faházalapozás, betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre KERTI FAHÁZAK, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faházalapozás, betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre KERTI FAHÁZAK, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Törött fémbiztonsági ajtó kilincsek cseréje!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!”kis munka” Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: Nyílászárók cseréje utáni KŐMŰVES javítási munkák elkészítése, hagyományos módon, helyszínen kevert habarccsal simított kivitelben. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak, ha megoldható akár hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   deutsch tamas europa konfliktusait mindig is a birodalmi gondolkodas okozta   •   a fidesz mar 14 teljes gazdasagi agazatot osztott ujra a sajatjai kozott   •   albertirsai tuzeset elengedik az otthonat veszto csalad tartozasanak egy reszet   •   elloptak egy autot az egyesult allamokban koronavirus elleni vakcinak is voltak benne video   •   olympic gold medalist reveals early onset alzheimers diagnosis   •   indulhat a bringas es pr parkolok fejlesztese budapesten   •   ma nagyon hianyzik az apukam szivszorito foton bruce willis a betegeskedo vilagsztar lanya egyre rosszabbul van 2   •   legifelvetel ahogy lecsapnak az illegalis gyorsulasi versenyre erkezo tomegre   •   donath anna nekiment magyar peternek es emlekeztette is valamire   •   pelosi ujabb impeachment johet ha nem valtjak le trumpot   •   holttestet talaltak a romai parton   •   veszelyes anyag szivarog az elhagyatott banyakbol   •   add ide a telefont vagy megszurkallak kessel rabolt ki egy gyereket a janoshalmi ferfi   •   most akkor urhajos lett a milliardos richard branson   •   zelenskyy appoints representative to advisory group of experts on selection of constitutional court judges   •   bezuhant a gaz ara   •   minden ugyfelet erinto valtozas jon a kh nal eltunik ket bankkartyatipus   •   csiro   •   komoly problemakat vet fel az ai a muveszetben kie a mesterseges intelligencia munkaja   •   szerelmes a gemenci fekete golya 2   •   a bortonbol iranyitottak egy unokazos csalasra szakosodott bunszervezetet romaniaban 2   •   turazot mentettek ki a matyas hegyi barlangbol fotokon a hajmereszto mentoakcio 2   •   lemond az ir miniszterelnok   •   cesar chavezs son happy dads bust is in biden oval office   •   osseuse   •   ilyen a korcsolyazhato balaton   •   felsult a mesterseges intelligencias ruhakituzo   •   jo hirt osztott meg a bkk a repuloteri buszjaratokrol   •   csaltak az utdijakkal lebuktak a stromanok egymilliardos kart okozott egy fuvarozo ceghalozat   •   epp akkor lott ki ballisztikus raketat eszak korea amikor az amerikai kulugyminiszter del koreaban volt   •   szijjarto peter a kozelgo valasztasok kulcsfontossaguak a szuverenitas megovasaert folytatott kuzdelemben   •   kreko peter bepereli az ujsagokat amelyek szerint az oltasokba vetett bizalom alaasasara buzditott 3   •   s korea consumer sentiment drops as food inflation emerges as top election issue   •   jeges vizben furdozok veresegyhazon   •   szexi formaival is sikert arat a bamulatos ukran ufc sztar kepek   •   megint harry miatt tombol a botrany a kiralyi csaladban a herceg elvesztette a fellebbezest   •   vitezy david nekiment karacsony gergelynek a kormany retorikajahoz hasonlitotta a fopolgarmester viselkedeset 2   •   szuperokos es strapabiro hordozhato hangszoroval allt elo a sonos   •   kelta lakohazak rejtoztek a kastely kertjeben   •   m25 reopens eight hours ahead of schedule   •   tallai a kormany megvedi az embereket az onkormanyzati adoemelestol 2   •   osszevertek es megszegyenitettek egy 13 eves fiut dabason egy teljesen reszeg felnott ferfi szallt ra a fiatal fiura 3   •   szabo szebasztian ezustermet nyert a rovid palyas uszo eb n   •   nagy marton kemenyen visszaszolt egri gabor valotlansagokat allit es felelotlenul riogat 2   •   kiesett a noi vilagelso az australian openen   •   tajszam alapjan szurhetik majd ki a kronikus betegeket a vedooltasok elott   •   birosagi targyalasa volt ma donald trumpnak   •   piacszervezés   •   a londoni allatkert visszautasitotta az ismert humorista utolso kivansagat   •   tobb tizezer dollart sporolt azzal a new york i anyuka hogy felmondott a munkahelyen otthagyta lakhelyet es satorba koltozott