Ébredeznek az amerikaiak is, szerintük már túl sok támogatást nyújtanak Ukrajnának

A kritikusok száma jelentősen megugrott 2022 márciusa óta.
2024-05-09 14:09:51

Egy csimpánzzal hozták be hátrányukat az amerikaiak az űrversenyben

A két nagyhatalom között kibontakozó űrverseny első szakaszát a Sovjetunió nyerte meg.
2024-05-05 08:08:26

Megfojtotta a párját, majd beült egy szuperhősös filmre a moziba

A történteket végighallgatta a nő kisfia, ő fedezte fel anyja holttestét is.
2024-04-30 11:07:40

Hiába mennek megint a fegyverek, megoldhatatlan problémától szenved az ukrán hadsereg

Hosszas huzavonát követően az amerikai képviselőház végül elfogadta az Ukrajnának szánt gigantikus, mintegy 60,8 milliárd dollárnyi segélycsomagot. A hírek szerint a nyugati fegyverek gyorsan a frontra érkezhetnek, hozzájárulva ezzel az ukrán csapatokat érintő súlyos ellátási problémák enyhítéséhez. Kijev azonban egy olyan nehézséggel küzd, amelyen nem tud segíteni Washington sem, ez pedig a harcoló alakulatokat érintő létszámhiány gondja.
2024-04-25 14:08:02

Miért mennek külföldre középiskola után a magyar fiatalok? És főleg: hova? - megkérdeztük őket, itt vannak a válaszok, nem egyszerű a téma

Nehéz átfogó statisztika alapján megállapítani, miért mennek külföldre a magyar fiatalok, ha a felsőoktatásról van szó, ugyan rengeteg platformon informálódhatunk az adatokról, hova és mennyien jelentkeztek az utóbbi években, most azonban a magyar diákokat szólaltattuk meg: menni vagy maradni?
2024-04-18 14:06:58

Miért mennek külföldre középiskola után a magyar fiatalok? És főleg: hova? - megkérdeztük őket, itt vannak a válaszok, nem egyszerű a téma

Nehéz átfogó statisztika alapján megállapítani, miért mennek külföldre a magyar fiatalok, ha a felsőoktatásról van szó, ugyan rengeteg platformon informálódhatunk az adatokról, hova és mennyien jelentkeztek az utóbbi években, most azonban a magyar diákokat szólaltattuk meg: menni vagy maradni?
2024-04-18 14:05:53

Ezek a kínai autók mennek a legjobban Európában

Egy-két gyártótól eltekintve a számaik még korántsem olyan félelmetesek.
2024-04-17 15:11:34

Ezek a kínai autók mennek a legjobban Európában

Egy-két gyártótól eltekintve a számaik még korántsem olyan félelmetesek.
2024-04-17 15:11:02

N. Rózsa Erzsébet: Az amerikaiak épp most játsszák el nagyhatalmi szerepüket

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a közel-keleti térség szakértője szerint Izrael Iránnal való konfrontációja aláássa a zsidó állam Amerikával való kapcsolatát.
2024-04-17 13:10:51

N. Rózsa Erzsébet: Az amerikaiak épp most játsszák el nagyhatalmi szerepüket

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a közel-keleti térség szakértője szerint Izrael Iránnal való konfrontációja aláássa a zsidó állam Amerikával való kapcsolatát.
2024-04-17 13:10:30

Egyértelmű kijelentés érkezett: nem mennek NATO-katonák Ukrajnába

A NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére, erre vonatkozóan nem érkezett semmilyen kérés, de az ukránok felszerelést, lőszert, fegyvereket kérnek, amit mi biztosítunk, azonban ez nem tesz minket az orosz-ukrán konfliktus részesévé - szögezte le Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön a tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozását lezáró sajtótájékoztatóján. A főtitkár hangsúlyozta: az ukrajnai harctéri helyzet továbbra is súlyos, Ukrajnának több légvédelemre, lőszerre és segélyre van szüksége.
2024-04-04 20:07:32

Egyre több amerikai szeretne béketárgyalást

A legtöbben lezárnák a háborút. A Quincy Institute/Harris Poll közvélemény-kutató februárban készített, most ismertetett felmérése szerint az amerikaiak 69 százaléka támogatná, ha az Egyesült Államok arra ösztönözné Ukrajnát, hogy kezdjen diplomáciai tárgyalásokat Oroszországgal és az amerikai féllel. A megkérdezettek kétharmada azzal is egyetértene, ha a háború lezárásáért mindhárom félnek (Ukrajnának, Oroszországnak és az Egyesült Államoknak is) kompromisszumot kellene kötnie. Az MTI által szemlézett kutatás alapján az amerikaiak 34 százaléka szerint az Egyesült Államoknak úgy kellene a dipl...
2024-03-31 14:07:54

Nagy változás látszódik Amerikában, kiderült, mi az oka

Az amerikaiak kevéssel több mint harmada támogatja Izrael katonai fellépését a Gázai övezetben, ami jelentős csökkenés tavaly novemberhez képest, amikor még ötven százalékuk állt Izrael mögött. Főként a demokraták lemorzsolódásával csökkent az amerikaiak kiállása Izraelért - derül ki a Gallup közvélemény-kutató március első felében készített felméréséből.
2024-03-31 11:07:17

Csökkenő mértékben támogatják az amerikaiak Izrael gázai háborúját

Az amerikaiak kevéssel több mint harmada támogatja Izrael katonai fellépését a Gázai övezetben, ami jelentős csökkenés tavaly novemberhez képest, amikor még ötven százalékuk állt Izrael mögött.
2024-03-31 10:10:51

Ezek most a leginkább megbízható autók egy idei felmérés szerint

A lista élén a japánok, az alján az amerikaiak. A Tesla is, amelynél még hajszálat is találtak a fényezésben.
2020-12-02 11:06:00

Ezek most a leginkább megbízható autók egy idei felmérés szerint

A lista élén a japánok, az alján az amerikaiak. A Tesla is, amelynél még hajszálat is találtak a fényezésben.
2020-12-02 11:06:05

Filmre vehetik, ahogy Barack Obama megkapja a koronavírus elleni oltást

A volt elnök az amerikaiak bizalmát erősítené a vakcinákban.
2020-12-04 09:06:23

Clinton, Bush és Obama egyszerre adatja be magának a koronavírus elleni vakcinát

A korábbi elnökök ezzel próbálják meg növelni az amerikaiak bizalmát a koronavírus elleni védőoltásban.
2020-12-04 13:05:55

Trump szerint Kína, külügyminisztere szerint Oroszország áll az amerikaiak elleni hackertámadások mögött

Az elnök szerint nevetséges, hogy egyesek Moszkvára mutogattak.
2020-12-19 21:06:49

Ezek voltak 2020-ban a legnépszerűbb vállalatok a fiatalok körében - galéria

A közeljövő gazdasági várakozásai szempontjából sem mindegy, mit szeretnek a 18-21 éves amerikaiak.
2020-12-31 16:06:03

Az amerikaiak nyerték a junior jégkorong-világbajnokságot

Kanada lett a második a tornán.
2021-01-06 13:05:58

Újsághirdetésben toborzott magyar tehetséggel tennének csodát a kézilabda-világbajnokságon

Az amerikaiak a 2028-as, Los Angelesben rendezendő olimpiára építkeznek. Egy Amerikában született magyar játékos is jelentkezett a hirdetésre.
2021-01-07 07:05:57

Trump búcsúzóul még odacsap Kínának is, amely már a szabad piac működését magyarázza az USA-nak

Január 11-től amerikaiak nem fektethetnek néhány kínai vállalatba, a New York-i tőzsde ezért bejelentette, hogy kivezeti három cég részvényeit. Aztán azt, hogy mégse. Aztán azt, hogy de mégis. Az egész mögött Donald Trump amerikai elnök egyik rendelete áll, Trump azonban megy, és nem tudni, hogy utódja, Joe Biden mit hoz.
2021-01-07 18:06:01

Trend ellen mennek: nőtt az amerikai autók átlagos fogyasztása

Miközben a világszintű törekvések éppen a fogyasztás- és károsanyag-csökkentésről szólnak, egy felmérés szerint a valóság mást mutat. Ráadásul az autógyártók Amerikában is, hogy papíron megfeleljenek a kibocsátási céloknak, nagy mennyiségben vásárolnak más gyártóktól szabad károsanyag-kibocsátási kvótákat.
2021-01-07 18:06:04

Trend ellen mennek: nőtt az amerikai autók átlagos fogyasztása

Miközben a világszintű törekvések éppen a fogyasztás- és károsanyag-csökkentésről szólnak, egy felmérés szerint a valóság mást mutat. Ráadásul az autógyártók Amerikában is, hogy papíron megfeleljenek a kibocsátási céloknak, nagy mennyiségben vásárolnak más gyártóktól szabad károsanyag-kibocsátási kvótákat.
2021-01-07 18:06:07

Trump búcsúzóul még odacsap Kínának is, amely már a szabad piac működését magyarázza az USA-nak

Január 11-től amerikaiak nem fektethetnek néhány kínai vállalatba, a New York-i tőzsde ezért bejelentette, hogy kivezeti három cég részvényeit. Aztán azt, hogy mégse. Aztán azt, hogy de mégis. Az egész mögött Donald Trump amerikai elnök egyik rendelete áll, Trump azonban megy, és nem tudni, hogy utódja, Joe Biden mit hoz.
2021-01-07 18:06:07

Trend ellen mennek: nőtt az amerikai autók átlagos fogyasztása

Miközben a világszintű törekvések éppen a fogyasztás- és károsanyag-csökkentésről szólnak, egy felmérés szerint a valóság mást mutat. Ráadásul az autógyártók Amerikában is, hogy papíron megfeleljenek a kibocsátási céloknak, nagy mennyiségben vásárolnak más gyártóktól szabad károsanyag-kibocsátási kvótákat.
2021-01-07 19:06:09

Félmeztelenül ült be a moziba a Playboy modellje - fotó

Majdnem százezren kedvelték már a képét.
2021-01-08 16:05:59

Az amerikaiak több mint fele azonnal elmozdítaná Trumpot

Az amerikaiak 57 százaléka azonnal el akarja mozdíttatni Donald Trump elnököt tisztéről, mert úgy véli, hogy beszédével a Capitolium ostromára bátorította híveit ? áll a közvélemény-kutatásban, melyet a Reuters hírügynökség az Ipsos céggel közösen végzett csütörtökön és pénteken. A megkérdezettek döntő többsége elítéli a kongresszus megrohamozását, míg 12 százalék rokonszenvez a behatolókkal. 79 százalék ugyanakkor bűnözőknek és bolondoknak minősíti az ostromlókat, még a republikánusokra és Trumpra szavazók kétharmada is. Hazafiaknak mindössze öt százaléknyian titulálták a Capitoliumba betörő...
2021-01-09 08:05:39

Nem tudott csarnokban edzeni a magyar kéziválogatott vb-ellenfele

A magyarokkal azonos világbajnoki csoportban szereplő uruguayi férfi kézilabda-válogatott a koronavírus-járvány miatt csak szabadtéren tudott edzeni a felkészülés során. Olyan óvintézkedések vannak érvényben nálunk, amelyek nem tették lehetővé, hogy csarnokban eddzünk, ezért szabadtéren készültünk ? mondta a január 13-án kezdődő egyiptomi torna honlapján Jorge Botejara szövetségi kapitány. Hozzátette, a világjárvány miatt ? a magyarokhoz hasonlóan ? barátságos mérkőzéseket sem tudtak játszani. Az uruguayi bajnokság márciustól augusztusig szünetelt, majd decemberben ismét félbeszakadt. A gízai...
2021-01-09 17:05:39

Akik idén mennek nyugdíjba, jó hírt kapnak

A KSH január 6-án közzétett kereseti gyorstájékoztatója alapján biztosra vehető, hogy az idén alkalmazandó valorizációs szorzók akár 9-10 százalék körüli mértékben is magasabbak lehetnek, mint a 2020-ban alkalmazott szorzók voltak ? hívja fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő, akinek az elemzését a napi.hu vette észre. ?A valorizáció lényege, hogy az életpálya során a korábbi években szerzett, nettósított éves kereseteket az adott évre vonatkozó valorizációs szorzóval meg kell szorozni, így kell azokat a nyugdíjba vonulás évét megelőző év nettó átlagkereseti szintjéhez igazítani. Idei...
2021-01-09 18:05:45

Eladják az SZFE épületét, megszűnik az Ódry Színpad is

Már a kollégisták sem a Vas utcába mennek vissza és az Uránia lehet az egytemisták játszóhelye. Más változások is jönnek.
2021-01-10 13:06:02

Eladják az SZFE épületét, megszűnik az Ódry Színpad is

Már a kollégisták sem a Vas utcába mennek vissza és az Uránia lehet az egytemisták játszóhelye. Más változások is jönnek.
2021-01-10 13:06:03

ValóVilág: Robi a főnyereményből fákkal telepítené be a szülővárosát

A ValóVilág tegnapi adásában megtudhattuk, hogy mire költötték már el fejben a főnyereményt, azaz a 36 millió forintot a játékosok. A feladatuk az volt, hogy mondják el az átlátszó, elbarikádozott dobozban lévő pénznek, hogy mi a céljuk vele. A legtöbben új autót vagy lakást vennének a pénzből, Bálint a balatoni otthonát renoválná belőle, Renátó pedig a már meglévő vállalkozásába fektetné az összeget, ami a koronavírus-járvány gazdasági hatása miatt bedőlt. Viszont még ennél is érdekesebb az ötlet, amivel Robi előállt, ugyanis ő Kunhegyesen, otthonában telepítene fákat, mert nemrég kivágtak e...
2021-01-11 08:05:39

Az Egyesült Államok ismét terrorizmus finanszírozásával vádolja Kubát

A kubai külügyminisztert képmutatásként értékelte az amerikaiak cselekedetét.
2021-01-12 08:06:05

Veszélyben egy válogatott szereplése a kézi-vb-n

Veszélybe került Brazília szereplése a szerdán kezdődő egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokságon, miután hét koronavírusos esetet regisztráltak a válogatott portugáliai edzőtáborában. Kedden a járvány miatt visszalépett Csehország és az Egyesült Államok. A braziloknál két játékos ? Thiagus Petrus, a Barcelona és a kapus Leonardo Terçariol, a Benidorm kézilabdázója ? és öt stábtag fertőződött meg, mindannyiuknak enyhe tüneteik vannak. Kapcsolódó Értelmetlenné válhat a vébé: újabb kéziválogatott lépett vissza A csehek után az amerikaiak sem tudnak csapatot küldeni a koronavírus...
2021-01-13 09:05:57

Fűnyírószerű zajjal riasztaná dolgozóit egy vállalat, ha túl közel mennek egymáshoz

Nem fogadták kitörő lelkesedéssel az ötletet a munkavállalók.
2021-01-13 21:06:06

Szigorú országos karantént rendeltek el Portugáliában, de focimeccsek lesznek

Igaz, nézők nélkül. Az egy hónapig tartó zárlat alatt csak akkor léphetnek ki az utcára a portugálok, ha vásárolni vagy dolgozni mennek.
2021-01-14 09:06:03

Szigorú országos karantént rendeltek el Portugáliában, de focimeccsek lesznek

Igaz, nézők nélkül. Az egy hónapig tartó zárlat alatt csak akkor léphetnek ki az utcára a portugálok, ha vásárolni vagy dolgozni mennek.
2021-01-14 09:06:04

Tiltólistára tette Amerika a Xiaomit, a Huawei sorsára juthat a cég

Újabb kilenc kínai cég, köztük a Xiaomi is felkerült az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának tiltólistájára. Az ezen szereplő vállalatokba nem fektethetnek be amerikaiak. Ezzel a feltörekvőben lévő mobilgyártó a Huawei sorsára juthat.
2021-01-15 10:07:04

Oroszországban az égbolt zár

Az amerikaiak már novemberben kiléptek a Nyitott Égbolt szerződésből.
2021-01-15 16:06:12

Nem díjazzák az amerikaiak a Capitolium ostromát, zuhant Trump népszerűsége

Bő egy hét alatt beszakadt az elnök támogatottsága.
2021-01-16 16:06:26

Zimány Linda szerint az amerikai férfiak erkölcsösebbek a magyaroknál

Zimány Linda a Reggeli műsorban járt, ahol Miller Dávid és Lakatos Márk megkérték, mondja el véleményét, milyen különbséget vannak az amerikai és a magyar férfiak között a tapasztalatai szerint. Először megállapította, hogy ez egy kemény téma, de elsősorban az erkölcsi különbségeket vetette fel. Az a tapasztalatom az elmúlt években, szingli hölgyként, hogy az erkölcsök itthon más irányba mennek. A látszat ellenére én azt gondolom, hogy komolyabban veszik a házasság intézményét. Mondjuk az tény, hogy sokkal komolyabb szabályok is vannak. Jogilag is komolyabbak, nyilván ők ebbe születnek bele, ...
2021-01-18 11:05:40

A magyar celebvilágban a politika tabunak számít?

A magyarok teljesen másként gondolkodnak erről, mint az amerikaiak.
2021-01-19 16:06:01

Magyarország?Brazília ? percről percre

A csoportelső válogatottunk a dél-amerikaiak ellen kezdi meg középdöntős szereplését.
2021-01-21 18:05:58

Ismét elhalasztották az új Bond-film bemutatóját

A Nincs idő meghalni volt az első hollywoodi blockbuster, amelynek premierjét elsodorta a járvány tavaly tavasszal. Emiatt először áprilisról novemberre tolták a bemutatót, majd az őszi második hullámot látva újra átették 2021 április 2-re. Most azonban kiderült, hogy ismét halasztás jön, az új dátum: 2021 október 8, és csak remélni tudjuk, hogy addigra már tényleg lehet majd normálisan moziba járni. A döntés nem iparági berkeken belül nem lepett meg sokakat, hiszen a Nincs idő meghalni 200 millió dollár fölötti költségvetéssel készült, amit képtelenség visszahozni olyankor, amikor a mozik na...
2021-01-22 09:05:39

Az amerikaiak állják a világ vakcinafejlesztésének a javát

Az Index utánanézett, hogy kik, mire és mennyit adtak.
2021-01-22 21:06:04

Zanzibár az új Paradicsom, oda mennek a lengyel vendégmunkások

A reggel 9-től délig, majd délután 4 órától este 9 óráig tartó munkáért akár ezer dollárt is lehet keresni.
2021-01-25 12:06:03

Emmi: Védőruha nélkül mennek oltani az idősekhez

A tárca szerint mivel a szakemberek egészséges embereket látogatnak meg, nem kell speciális védőöltözetet viselniük.
2021-01-25 19:06:09

Emmi: Védőruha nélkül mennek oltani az idősekhez

A tárca szerint mivel a szakemberek egészséges embereket látogatnak meg, nem kell speciális védőöltözetet viselniük.
2021-01-25 19:06:09

Meg is van a kézivébé legnagyobb hoppon maradása

Argentína meglepetésre 26-25-re kikapott Katartól az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének harmadik, utolsó fordulójában, hétfőn. A kairói II. csoportban a dél-amerikaiak szombaton 23-19-re nyertek az Európa-bajnoki ezüstérmes Horvátország ellen, ezzel megteremtették maguknak az esélyt a negyeddöntőbe jutásra, egy döntetlen is elég lehetett volna Katar ellen. Az első félidőben 11-4-re, a másodikban pedig 19-15-re is vezettek a dél-amerikaiak, ám ezt követően az ellenfelük fordított, és izgalmas hajrában egy góllal győzött. Kapcsolódó ?Semmi okunk lógatni az orr...
2021-01-25 23:05:39

Jane Fonda kapja a Golden Globe életműdíját

A hétszeres Golden Globe-díjas és tizenötszörös jelölt Jane Fonda kapja idén a Golden Globe életműdíjának számító Cecil B. deMille-díjat. A gála életműdíját tavaly Tom Hanks kapta, előtte Jeff Bridges, Oprah Winfrey, Meryl Streep és Denzel Washington kapták meg az elismerést, de van ilyen díja Morgan Freemannek, Jodie Fosternek, Robert DeNirónak és Steven Spielbergnek is. Jane Fonda első Golden Globe-díját 1962-ben kapta a Tall Story című vígjátékért, de a Júliáért, a Klute-ért és a Hazatérésért is kapott Arany Glóbuszt, utóbbi kettőért az Oscart is elhozta, illetve négy Henrietta-díjat is ka...
2021-01-26 16:05:41

Olyan sokat csúszik az új James Bond-film, hogy pótforgatásra lehet szükség

Továbbra sincs itt az ideje, hogy bemutassák a Nincs idő meghalni című James Bond-filmet. Eredetileg tavaly áprilisban lett volna a premier, a koronavírus-járvány miatt viszont azóta tologatják az időpontot. Jelenleg úgy néz ki, 2021. október 8-án érkezhet majd a mozikba a 007-es ügynök. A Sun most arról ír, a jókora csúszás miatt elképzelhető, hogy pótforgatásra is szükség lesz. Méghozzá a filmben látható kütyük miatt, azok közül ugyanis egyik-másik elavulhat vagy kikerülhet a piacról, mire a Bond-film moziba kerül. Ennek a kütyük reklámértéke szempontjából van igazán jelentősége, ugyanis Ja...
2021-01-27 11:05:40

Szállodában kell tölteniük a karantént azoknak a briteknek, akik az új mutációkkal fertőzött országokból mennek haza

Kijelölt szállodákban kell tölteniük a karantént a koronavírus újabb variánsaival fertőzött országokból hazatérő briteknek ? jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök. Az intézkedés a brit állampolgárok mellett azokra a külföldiekre is vonatkozik, akik életvitelszerűen Nagy-Britanniában élnek. Johnson a londoni alsóházban tartott tájékoztatójában felidézte, hogy a brit kormány nemrégiben megtiltotta a beutazást 22 országból, amelyekben a koronavírus ismert új variánsai fertőzési kockázatot jelentenek, írja az MTI. Ezek közé tartoznak a dél-amerikai országok és Afrika déli állama...
2021-01-27 16:05:39

Máris több száz embert tartóztattak le a Navalnij mellett tartott tüntetéseken

Az ellenzéki politikust támogató tüntetések voltak vasárnap az orosz Távol-Kelet és Szibéria több városában. Moszkvában is utcára mennek a támogatói.
2021-01-31 12:06:26

Máris több száz embert tartóztattak le a Navalnij mellett tartott tüntetéseken

Az ellenzéki politikust támogató tüntetések voltak vasárnap az orosz Távol-Kelet és Szibéria több városában. Moszkvában is utcára mennek a támogatói.
2021-01-31 12:06:27

Denzel Washington új filmje úgy is vezeti a mozis kasszasikerlistát, hogy streamelni lehet

A Denzel Washington és Rami Malek főszereplésével készült The Little Things hozta a legtöbb bevételt a múlt hétvégén a még nyitva tartó észak-amerikai mozikban, annak ellenére, hogy a bűnügyi thriller egy abból a tizenhét filmből, melyet a mozipremierrel egy időben az HBO Max streamingszolgáltatón is meg lehet nézni ? írja a Variety. És bár az ismert okok miatt ezek a járvány alatti box office-listák csak korlátozottan hasonlíthatók össze azokkal, melyeket békeidőben állítanak össze, ez mégiscsak meglepő lehet azoknak, akik a mozi halálát várták az HBO Max és a Warner sokat vitatott tavalyi m...
2021-02-01 09:05:40

Harcba száll a Xiaomi az Egyesült Államokkal

A kínai mobilgyártó le akar kerülni az amerikaiak feketelistájáról.
2021-02-01 11:06:04

Amerika szankciókat fontolgat Oroszország ellen

A hétvégi Navalnij melletti tüntetések kezelése, a tömeges letartóztatások miatt.
2021-02-01 19:06:02

Tényleg le tudja fotózni a Holdat a Samsung Galaxy S21 Ultra

Kiderült, hogy a 100x-os nagyítás mellett, a Holdról készített fotók nem hamisítványok - de azért erős feldolgozáson mennek át.
2021-02-01 20:06:03

?A mozi visszatér, de másmilyen lesz?

A koronavírus-világjárvány nem törli el a föld színéről a filmszínházakat, az emberek a válság után ismét járnak majd moziba ? véli a Berlinale volt igazgatója.
2021-02-02 09:06:05

Több amerikait oltottak be koronavírus ellen, mint ahányan megfertőződtek

Az amerikaiak körülbelül 7,8 százaléka kapott már legalább egy oltást, míg a lakosság 1,8 százaléka már mindkettőt megkapta.
2021-02-02 18:06:02

A Google új vezetékén 250 Tb/s sebességgel jönnek-mennek az adatok

Több ezer kilométer hosszú, transzatlanti kábelt helyezett működésbe a Google. A mélytengeri vezeték Franciaország és az Egyesült Államok között biztosít több mint gyors összeköttetést.
2021-02-04 09:06:03


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a who egyuttmukodest tapasztalt a vuhani laborban ahonnan az osszeeskuves elmeletek szerint elindulhatott a virus   •   kicsoda orban viktor v 5 itt a befejezo resz elozetese   •   titokban a mesterseges intelligencia irta meg a jogszabalyt olyan jo lett hogy megszavaztak mar hatalyba is lepett braziliaban 2   •   nem csak kijevet tamadjuk nuklearis fenyegetest kapott moszkvabol london   •   azt hitte az ehezok viadalaba csoppent ezert megolt egy 87 eves oregembert a londoni ferfi 2   •   thriller film sinks teeth into hungarys opposition   •   horok   •   baj van az antarktiszon gyorsan toredezik a jeg utolso vedvonala   •   izrael szinte az osszes csapatat kivonta a gazai ovezetbol   •   adam sandler a legmaganyosabb ember a vilagon   •   Madeline   •   aquapol szigeteles lemezbeutes injektalas hagyomanyos szigeteles falszaritas befureszeles saletromos vakolatjavitas epuletdiagnosztika nedvessegmeres helyszini felmeres arajanlat adas veteli szake 171   •   paris hilton gigaszi gyemant gyurut villantott   •   gunmen abduct 9 students in nigerias north in the latest attack targeting schools   •   doctors describe a worrying pattern in brazils latest surge with young people getting severely ill and dying   •   szallitoszalagok duplikator ustok vibracios razoasztalok 142   •   minusz 20 fok is lehet a heten   •   atlepte a 2 milliot a koronavirus okozta halalesetek szama a vilagon   •   bajban van a spotify oriasi leepites kovetkezik a dolgozok 17 szazalekat elkuldik 2   •   novak djokovic lett az ev legjobb teniszezoje   •   delmenhorsti   •   most barki alkotasa felkerulhet a legmenobb bulihelyek poharaira rajzpalyazatot indit a cup revolution 2   •   lezarult a nyomozas a halalos esztergomi robbantas ugyeben 3   •   tokeletes viharba kerult a forint   •   should we worry about recent us covid spike   •   extrem korulmenyek nehezithetik a mezony dolgat a las vegas i nagydijon 2   •   nato magyarorszag egyedulikent ket fontos ukrajnat erinto kerdesben is nemet mondott   •   autaaaaaaleladaaaaaa   •   later election pound flying high your saturday uk briefing   •   dunaba akart ugrani egy no bajan de a rendorok kozbeleptek   •   eleguk van a hatar mentieknek abbol hogy filmbe illo akciokban uldozik az embercsempeszeket az osztrak rendorok   •   beres anettet a teaszeanszos esete osztonozte arra hogy reszt vegyen az azsia expresszben   •   emily ratajkowski terhesen is megmutatta magat meztelenul fotok   •   osszefoglalo videoval lepi meg felhasznaloit a tiktok   •   varjak nehezitik a futok eletet a margitszigeten 2   •   16 eves fiurol keszitett pornograf kepeket egy 51 eves sumegi ferfi   •   futballtortenelmet irt neymar szaudi csapata   •   a demokratak nekialltak atalakitani a valasztasi rendszert az egyesult allamokban   •   matolcsy gyorgyek joslata beteljesult uj korszakba leptunk   •   menczer tamas is bemutatta milyen jol dekaznak a fideszesek 2   •   kiadta az adatokat szel bernadettnek muller cecilia dobbenetesen sok aldozatot szedett a virus az idosotthonokban 2   •   csehorszagban meghosszabbitjak a szuksegallapotot 2   •   az internet azon rohog hogy a hangya 3 pont ugy nez ki mint a 20 eves kemkolykok   •   tokioban zajlik az olimpia kozben dolnek a fertozottsegi rekordok   •   erosebb processzort szeretne a laptopjaba ebben barmikor kicserelheti   •   uj autoalkatreszgyar nyilik debrecenben 450 ember kap majd munkat   •   aranybol keszult nyelvet talaltak egy csontvaz szajaban   •   kim dzsongun megnezte az apokalipszist es tulelte fotokon az elrettento eszak koreai tuzvihar   •   olloval esett neki 7 eves kislanya hajanak a turelmetlen apa nagy baj lett belole   •   mar legalabb 60 halottja van a moszkvai terrortamadasnak 2