Magyar tulajdonban lévő román céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata

Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata - írja az economedia.ro.
2024-05-10 12:06:41

Tóth Gy. László és Raffay Ernő most a Mi Hazánk Mozgalom stratégiai tanácsadó testületéhez csatlakoztak, miközben kijelentették, hogy a nemzeti érdekeket már nem a Fidesz képviseli.
2024-05-09 13:06:32

Tóth Gy. László és Raffay Ernő most a Mi Hazánk Mozgalom stratégiai tanácsadó testületéhez csatlakoztak, miközben kijelentették, hogy a nemzeti érdekeket már nem a Fidesz képviseli.
2024-05-09 13:06:12

Rangos elismerést kapott a magyar fejlesztésű alkalmazás

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer vállalkozás között a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai mezőnyben pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.
2024-05-07 14:06:28

Több lesz a zöld fejlesztés, ha női menedzser vezeti a céget

Egészen friss kezdeményezés az idén februárban indult EU Women Climate Leaders Network, amely a női vezetők bevonásával szeretne hozzájárulni a környezetbarát innovációk számának növeléséhez a nagyvállalati szektorban. Több kutatás is azt támasztja alá ugyanis, hogy a nők által vezetett vagy tulajdonolt cégeknél több és hatékonyabb zöld fejlesztés valósul meg. A szervezet életre hívó konferencia tanulságairól Simon Anita, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt a Portfolio-nak, aki egyetlen magyar meghívottként ve...
2024-05-06 10:06:59

Csődeljárás alá került Nagy-Britannia egyik legnagyobb üvegezéssel foglalkozó cége

Most vevőt keresnek az Everestre, hogy a vállalat mintegy 350 alkalmazottjának minél több munkahelyét megmentsék.
2024-04-26 12:08:44

Magyar Péter is belegabalyodott a Bajnai-féle Datadat hálójába

A bíróság jogerős ítélete szerint jogszerű adathalásznak nevezni Bajnai Gordon cégét.
2024-04-25 16:10:17

Magyar Péter is belegabalyodott a Bajnai-féle Datadat hálójába

A bíróság jogerős ítélete szerint jogszerű adathalásznak nevezni Bajnai Gordon cégét.
2024-04-25 16:07:27

Trükkös csalással akart tízmilliókkal lehúzni egy magyar céget egy nemzetközi bűnbanda

Egy ingatlanhirdetésre jelentkeztek a csalók, akik egy izraeli társaság képviselőjeként mutatkoztak be.
2024-04-25 12:10:26

Ütik Európa legnagyobb tech cégét

A tech szektor képviselői közül is megérkezett az első fontosabb gyorsjelentés, az ASML a vártnál gyengébb első negyedéves rendelésállományról számolt be, bár az pozitívum volt, hogy a Kínába irányuló eladások kitartottak az exportra vonatkozó amerikai korlátozások ellenére. A részvényárfolyam 4 százalékot esett a jelentés után.
2024-04-17 11:07:33

Külföldről kap támogatást Magyar Péter, a Gyurcsány-közeli tanácsadó, Láng Balázs elismerte

Láng Balázs most Magyar Péter körül sündörög.
2024-04-16 14:09:39

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:01:05

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:12

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:14:23

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:19:21

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:19:33

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:19:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   csodeljaras ala helyeztek egy magyar tanacsado ceget   •   a juventus hosszabbitas utan jutott tovabb az olasz kupaban video   •   kisut a nap de ahol nem ott ho fog esni 2   •   kiderult miert mertek a vartnal magasabb inflaciot aprilisban a szakerto elarulta 3   •   arzaaaaasvaaaadelemr   •   oroszorszag ujbol megprobalja attorni az ukran vedelmet harkivnal   •   dardai a szerelemhez hasonlitotta a hertha helyzetet   •   ot stilushiba amit soha ne kovessunk el   •   egy 15 eves lany is gyanusitott letta dunavarsanyi gyilkossagban 2   •   dutch election anti islam populist wilders ahead exit poll   •   kilepett a dk bol az obudai alpolgarmester mert csalodott gyurcsany ferencben   •   szivmelengetoen hetkoznapi peldak arrol hogyan bekulhetne meg egymassal a fiatal generacio es a nyugdijas korosztaly   •   hihetetlen borral es sajttal uzemel karoly kiraly aston martinja   •   dragabban adhatja a foldgazt europanak a gazprom 2   •   raszolt az emmi a debreceni szuleszetre nem lehet korlatozni a szabad orvosvalasztas jogat   •   hatborzongato mi tortenik g w m es nagy melanie gyerekeivel   •   occse vette at karsai daniel elismereset   •   a jarvany elleni kuzdelem reszekent atalakitjak az olasz kormanyt   •   iden nem lesz akkora horror a karacsonyi bevasarlas mint tavaly   •   harom miniszter es uj kormanyszovivo   •   itt lehet megnezni melyik utakat zarjak le a matraban a havazas miatt   •   adatvedelmi incidens tortent magyar petereknel 2   •   folytatodnak a tuzszuneti targyalasok izrael es a hamasz kozott   •   teszteltuk toth vera ferjenek kisboltjat a politikusok vadjai utan megneztuk mi kaphato es mennyiert   •   dobbenetes jelenet az osztalyterembol a tanarara tamadt egy tulkoros diak video   •   oszter sandor ozvegye megszolalt az allapotarol miutan varatlanul rosszul lett a balatoni villaban nem jo hireket kozoltek vele az orvosok 2   •   a heten hatalmas segitseget kaphatnak az ukranok   •   hegyomlasnyi meretu de sportkocsikent lo ki ez az 1000 loeros uj amerikai pickup 2   •   durvan megdragult a voroshagyma szakertok szerint ez meg csak a kezdet hamarosan kozel 1000 forint lesz kiloja 2   •   mutatjuk ez tortenik a testevel ha egy honapra lemond az alkoholrol 2   •   pence seeks dismissal of suit aiming to overturn election   •   akkor tudod hogy baj van ha mar a bajos szomszed gyerekek is a veredet akarjak   •   orban viktor soha nem volt a helyzet olyan nehez es bonyolult az elmult harminc evben mint most   •   kenopenzt ajanlottak az szbu tisztjenek nyolc ev bortont kaphatnak   •   nigeriai bunbanda lophatta el varga judit profiljat a blikknek sikerult beszelni az oldal egyik kedvelojevel ez derult ki 2   •   megtevesztette a piacot az apple komoly birsagot fizetnek   •   alonso hamarosan elarulja hogy folytatja e forma 1 es karrierjet   •   benyujtotta a szamlat zelenszkij az oroszok fogjak megteriteni az ukrajnaban okozott karokat   •   ratamadt a nav ellenoreire egy vendeglatos siofokon   •   a fovarosban eloregedett gepekkel tisztitjak meg a behavazott csuszos utakat   •   csak tizbol harom magyar fujja ki helyesen az orrat   •   norvegia masodik soraval is siman verte tuneziat hibatlan merleggel jutott ki a parizsi olimpiara   •   tul sokat vallalt a deutsche bank vezere most lemond feladatai egy reszerol   •   meghalt steve harley 2   •   evnyito marciusban a rossi csapat a torokok ellen kezdi meg europa bajnoki felkeszuleset indul az europa bajnoki felkeszules magyarorszag torokorszag   •   milliokra perli a zaklatassal vadolt havas henrik bauko evat   •   ime a motogp 2021 es szupersportos bmw m biztonsagi autoi   •   okoskutyuk az egeszsegunk szolgalataban orvosi pontossagu eszkozok vigyaznak rank   •   fustot eszleltek a pilotafulkeben bukarest helyett budapesten szallt le egy repulogep 2   •   bucsuzunk 21