Banánkeverőkre költöttek 90 millió forintot Karácsonyék - de mi az?

A méhlegelők, rovarhotelek, bezárt közvécék és negyven főpolgármesteri tanácsadó sorába pont beleillik.
2024-05-11 15:09:08

Tényleg 3 millió forintos négyzetméterárak vannak a Balatonnál?

Az elmúlt hetekben körbejárta a sajtót egy hír, miszerint a 3 millió forintot is elérhetik egyes Balaton-parti lakásfejlesztések négyzetméterárai. Az elsőre megdöbbentőnek tűnő szám hallatán kíváncsiak lettünk, hogy valóban ennyire megdrágult-e a balatoni lakáspiac, így az új és a használt lakások aktuális kínálati árai mellett a tavaly gazdát cserélt lakások és házak árait is összehasonlítottuk.
2024-05-11 07:06:31

Futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz vasárnap Budapesten

Busz- és villamosjáratokat is érint a korlátozás.
2024-05-10 11:09:19

Lélektani szinten a budapesti tégla lakások ára

Verhetetlen a tégla építésű lakások népszerűsége Budapesten, ahol a használtingatlan-adásvételek 80 százalékában ilyen típusú otthonok szerepeltek idén. A főváros egészét tekintve 992 ezer Ft/m2 az ilyen típusú értékesített lakások átlagos négyzetméterára, azonban hét kerületben a lélektani egymillió forintot is meghaladták. A legdrágább a XII. kerület, itt jelenleg az 1,2 millió forintot is meghaladja az átlag, míg a legtöbb lakást Erzsébet- és Józsefvárosban vásárolták a Duna House ügyfelei.
2024-05-10 11:07:22

Magyarországon nyaralnál idén? - Van egy rossz hírünk

A régió összes fővárosánál drágábbak lettek mostanra a budapesti szálláshelyek, az átlagos szállodai szobaár elérte a 47 ezer forintot éjszakánként. A növekedést főleg a nemzetközi események miatt megugrott külföldi látogatók erősítették, akiknek száma 10 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest. Aki viszont idén tervez belföldi nyaralást, annak akár a tavalyinál is magasabb árakra kell számítania, ugyanis minden jel arra utal, hogy a korábbinál is nagyobb kereslet mellett rekordot dönthet a magyar turizmus.
2024-05-09 12:07:27

Sose lesz vége: ismét emelkednek az árak a budapesti ingatlanpiacon

Egy friss elemzés szerint enyhe lassulás és kismértékű csökkenés után ismételten emelkedő árspirál jellemzi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban pedig a családi házak négyzetméterára nőtt.
2024-05-08 07:06:09

2024-05-08 07:05:50

Javul a fizetés? Ennyit lehet most keresni Magyarországon: a vidék behozhatja Budapestet, elkezdtek felzárkózni egyes vármegyék

Továbbra is Budapesten lehet a legjobb fizetésre szert tenni: a magyar fővárosban közel 200 ezer forinttal több a tisztán hazavihető kereset, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
2024-05-06 08:06:33

2024-05-06 08:06:12

A fővárosban az új lakások átlagos négyzetméterára 1,34 millió forint, ami csupán 2 százalékkal magasabb a tavalyi és tavalyelőtti árszintnél. Mindössze négy kerület átlagára van az 1 milliós határ alatt. A vármegyeszékhelyek közül Debrecen, Zalaegerszeg és Szeged a legdrágább 1 millió forint feletti átlagárral.
2024-05-04 14:06:09

2024-05-04 14:05:56

1,34 millió forint a fővárosi új lakások átlagos négyzetméterára

Budapesten mindössze négy kerület átlagára van az 1 milliós határ alatt. Idén mindenesetre a tavalyi lefagyás után megmozdult az új lakások piaca.
2024-05-04 13:09:49

2024-05-04 13:08:59

Éledezik az új lakások piaca

2024-05-04 13:07:44

További két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát a kormány

2026. december 31-ig az új építésű lakásokat és családi házakat csupán 5 százalékos áfakulcs terheli.
2024-05-04 12:09:03

További két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát a kormány

2026. december 31-ig az új építésű lakásokat és családi házakat csupán 5 százalékos áfakulcs terheli.
2024-05-04 12:08:11

További két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát a kormány

2026. december 31-ig az új építésű lakásokat és családi házakat csupán 5 százalékos áfakulcs terheli.
2024-05-04 11:08:56

Visszatérnek nyáron a kalauzos villamosok Budapesten

Budán és Pesten is lesznek nosztalgiajáratok.
2024-05-03 20:10:03

Visszatérnek nyáron a kalauzos villamosok Budapesten

Budán és Pesten is lesznek nosztalgiajáratok.
2024-05-03 20:09:20

A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál

A legolcsóbb és a legdrágább település között háromszoros a különbség.
2024-05-02 19:10:49

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]

Karosszériajavítás, autófényezés, teljes körű biztosítási ügyintézés

Karosszériajavítás, biztosítási ügyintézés, 11. kerület Autójavítás, kárrendezéssel, ingyenes csereautóval Budapesten Nálunk a kár nem kár! Márkafüggetlen autószervizünk mindent elintéz Ön helyett! A biztosítóval sem kell küzdeni, mi elintézzük! Óde-car kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 9. https://goo.gl/maps/AoTDtVGj38ftqyZz5 06-20-9374-593 [email protected] http://www.karosszeriatjavit.hu/

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!

Autó bikázás Budapest

Autó bikázás Budapesten Ha az autó nem indul bikázásra mi segítünk: diesel autó bikázása vastag kábellel, autó indítása bikázása, az autó helyes bikázásának menete. https://auto-bikazas-budapest.eoldal.hu/ Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558, autó akkumulátor bikázása Budapest környékén.
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   fluminense   •   K   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a legkegyetlenebb horrorba illo modon vegezte ki unokaja kutyajat egy szilvasvaradi ferfi felfuggesztettet kapott   •   navalnij ozvegye mindent megteszunk hogy senki ne uljon targyaloasztalhoz putyinnal   •   ujabb hirek jottek az rtl klub bortonben ulo sztarjarol   •   what is an executive order and why dont presidents use them all the time   •   véleményszabadságnew   •   nyakunkon a rovarapokalipszis   •   dr varga eszter kulonleges eskuvojerol meselt a tanuik idegenek voltak   •   belefullad a muanyagba europa 2   •   ukrajna eu csatlakozasarol is lesz kerdes a nemzeti konzultacion 2   •   dramai valtozas az aranyeselyes kos hubert olimpiai felkeszuleseben   •   10 kilometeren at hajtott szemben a forgalommal egy autos az m30 as autopalyan video 2   •   eu s intezmeny nincs megfelelo vedelem a hackerek ellen   •   szovet boritja es egy kis ventilator is van az apple fejlesztes alatt allo vr szemuvegeben 2   •   megkerdeztek hat valaszolt rasszista modon osztana halalbuntetest a chatgpt   •   golden globe ratings sink to a record low sounding a warning to the oscars   •   szaud arabia eloszor vesz reszt a miss universe szepsegversenyen   •   meghalt egy 14 eves tigris miutan elkapta a koronavirust   •   megvaltozik a google kereso kinezete   •   aurelio elarulta mit csinal majd a bortonben a valosagshow hos abban is bizik hogy szerelme megvarja idekint video   •   traktorokkal tortek at a barikadot tuntetok indiaban   •   ader janos magyarorszag 2050 re klimasemlegesse valik   •   israel tells gazans to evacuate as it raids al shifa hospital   •   tapai szabina azt tanacsolja a kismamaknak hogy oltassak be magukat   •   anat   •   igy sikerult becset megtorni a reformnemzedeknek   •   Jégkorszak   •   ukrajna harmada retteg az orosz invaziotol 2   •   anan   •   tobb mint 75 ezer nezot vonzott a mozikba a nyito hetvegen a most vagy soha 2   •   kislanyaval lopott egy no es a sajat testverehez is betort   •   a pfizer es a biontech gyozelemhez kozelit a covid 19 influenza kombinalt vakcinaval   •   kifinomult stilus es elkepeszto ero talalkozik az asus vilagelso laptopjaban   •   nf6ve9nyve9df520te1p   •   amm   •   a felelosseg jelentosegerol es az opera campus latvanyos tervei kepek   •   Ásszal   •   egy nelkulozhetetlen targy jeles napja ma van a torolkozo vilagnapja   •   jonnek az ujabb lezarasok nyugat europaban egy holland szakertoi csoport ezt javasolja   •   doj investigating trump appointed postmaster general   •   tovabb tart az extrem hideg millioknak nincs vize az egyesult allamokban   •   beszedte a penzt az onkormanyzat a strandoloktol pedig ez a balatoni partszakasz nem is a varose   •   uj szabaly johet a labdarugasban nem eri meg feleselni   •   rig lajos befejezte szogre akasztja a kepviseloi igazolvanyt   •   durvan bekemenyit az idojaras a heten jobb lesz felkeszulni 2   •   vizben termesztenek novenyeket a libiai sivatagban kepek   •   mosgpmosogepenergoma thajdu   •   aluminiumred   •   dubaji hangulatban farsangozott megyeri csilla fotok   •   uighurs credible case china carrying out genocide   •   sajnaltatja magat a bortonben az rtl klub bukott sztarja aurelio