Most aztán tényleg megéri szurkolni

Hatalmas nyereményesővel startolt el a XIXO nyereményjátéka, amelynek keretein belül több mint két hónapon át sorsolnak ki értékes nyereményeket a résztvevők között; így például Samsung TV-t, Xiaomi Rollert, Playstation 5-öt és akár a 10 millió forintos fődíjat is elnyerhetik a szerencsések.
2024-05-06 15:09:19

Pár hónapon belül újabb kiszervezés valósulhat meg a magyar közfinanszírozott egészségügyben. A kórházakban működő és számtalan alapvető funkciót ellátó intézeti patikák kerülhetnek egy kézbe és a hamarosan létrejövő projekttársaság valódi magánmonopóliumként működhet egy 350 milliárd forintos piacon. Szakértőkkel folytatott beszélgetéseink alapján bemutatjuk az átalakítás buktatóit.
2024-05-06 07:06:26

Váratlanul meghalt a második ember is, aki a Boeing hibáiról szivárogtatott

Két hónapon belül már a második, a Boeinghez köthető szakember veszítette életét, aki korábban terhelő állításokat fogalmazott meg a céggel szemben.
2024-05-03 17:10:59

2024-05-03 17:10:24

Két hónap alatt a második Boeing-informátor halt meg rejtélyes körülmények között

Két hónapon belül már a második Boeing-informátor hunyt el váratlanul, eközben a vállalatot az utasszállító repülőgépek biztonsági hibái miatt folyamatosan vizsgálják.
2024-05-03 14:06:44

2024-05-03 14:06:36

2024-05-03 14:06:15

2024-05-03 14:05:57

A világ legszerencsésebb nője kétszer nyert a lottón

Három hónapon belül kétszer ütötte meg a főnyereményt.
2024-05-03 11:09:05

300 egyetemistát tartóztattak le New Yorkban

Eric Adams New York-i polgármester szerint háromszáz embert tartóztattak le a rendőrök a Columbia és a City University kampuszain kedden, mert a gázai háború ellen tüntettek. Adams szerint a rendőrség mindkét egyetem kampuszát megtisztította a tüntetőktől. 109 letartóztatás volt a Columbián, 173 a Cuny-n. Adams szerint a tüntetések radikalizálják a fiatalokat. The post 300 egyetemistát tartóztattak le New Yorkban first appeared on 24.hu.
2024-05-01 19:07:49

Szakad a bitcoin - Mi áll a háttérben?

Noha az előzetes adatok alapján sokat vártak a befektetők a bitcoin felezésétől, az árfolyam két héten belül már másodjára került erős eladói nyomás alá és jelenleg is egy kulcsszinten mozog a jegyzés. Éppen ezért megnéztük, hogy mi áll a mostani esés hátterében, valamint azt is, hogy hogyan fest a technikai kép jelenleg a bitcoin esetében.
2024-04-30 18:06:55

Meghalt Marla Adams, Emmy-díjas színésznő

85 évesen meghalt Marla Adams színésznő, aki Dina Abbott Mergeron szerepét formálta meg évtizedeken át
2024-04-29 11:07:40

Meghalt Marla Adams, Emmy-díjas színésznő

85 évesen meghalt Marla Adams színésznő, aki Dina Abbott Mergeron szerepét formálta meg évtizedeken át
2024-04-29 11:06:21

Meghalt a Nyughatatlan fiatalok színésznője

85 éves volt.
2024-04-29 10:10:51

Meghalt Marla Adams, a Nyughatatlan fiatalok színésznője

85 éves volt.
2024-04-29 10:08:32

Nem hiszi el, melyik világsztárral forgat majd Mundruczó Kornél

Újabb világsztárt állít kamera elé Mundruczó Kornél. A neves magyar filmrendező, akinek olyan mozikat köszönhetünk, mint a Fehér isten, a Jupiter holdja vagy a három évvel ezelőtt hatalmas nemzetközi elismerést szerzett Pieces of a Woman, az Oscar-jelölt Amy Adams főszereplésével kezdi el új munkáját júniusban Bostonban, adta hírül a Deadline nevű amerikai filmes portál. A Bűbáj sztárja két éve nem forgatott.
2024-04-25 18:07:04

2024-04-25 18:06:23

Világhírű színésznő főszereplésével készít filmet Mundruczó Kornél és Wéber Kata

Az At the Sea című filmet júniusban kezdik forgatni Bostonban.
2024-04-25 17:11:10

Amy Adams főszereplésével készít filmet Mundruczó Kornél és Wéber Kata

Az At the Sea című filmet júniusban kezdik forgatni Bostonban.
2024-04-25 17:07:39

Bádogos élhajlító gep 2640/ 0.8-1mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Eladó kézi élhajlító + tárcsás lemezolló - munkahossz 2640mm - hajlított lemez vastagság – 0,8-1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - súlya 300 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Hajlítógép ZGR 2640/ 0,8-1mm 336 000 HUF/ 940 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapo...
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító 3140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Ez a bádogos élhajlító minden bádogos munkára és parapetek hajására alkalmas. - max.hajtási hossz 3140 mm - max. lemez vastagság 0,8 mm - hajtási szög 180 fokig - súlya 400 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapos garancia. Szállítás egész Magyarországon belül. Az élhajlító ára 428 000 HUF/1200 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 H...
2020-06-20 16:41:43

Élhajlító bádogos gép 2140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító bádogos gép + tárcsás lemezolló Munkahossz 2140mm. Hajlítható lemezvastagság - acél lemez max. 0,8 mm - aluminium lemez max 1,2 mm Hajtási szög 145-180 fokig Súlya 175 kg. Az ár magába foglalja a lemez tartóját, szögmérőt és az első ütközőt. A tárcsás olló garantálja a minőséges vágást deformálás nélkül. Az olló kemény aczélból készült, és nagyon élesek. Az élhajlító ára 232 000 HUF/ 650 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. A gép új- garanciált, digitális...
2020-06-20 16:41:43

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-20 16:41:43

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-20 16:41:44

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-20 16:41:44

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Tapasztalat – szaktanácsadás – biztonság. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt! https://panelablakcsereujpest.blog.hu/ panel ablakcsere Újpest, panel ablak méretek Újpesten, panel ablakcsere árak Újpest, panel ablakcsere mennyibe kerül, panel ablakcsere akció Újpest
2020-06-20 16:41:44

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel: +36 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.

2020-06-20 16:41:46

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel:06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön és külföldön. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel:06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön és külföldön. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel: +36 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel:06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel: +36 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel:06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Duguláselhárítás Budapest https://dugulaselharitas1.org

Duguláselhárítás Budapesten akár 1 órán belül, 14 napos garanciával! Duguláselhárítás telefonszám, 0-24 órás, NON-STOP ügyfélszolgálat: 06 20 293-4400 https://dugulaselharitas1.org Fix áras budapesti duguláselhárító. Womázás Budapesten, duguláselhárítás bontás nélkül, csatornatisztítás, lefolyótisztítás. WC, mosdó duguláselhárítás.
2020-06-20 16:41:46

Szélvédő javítás Budapesten https://szelvedojavitas.org/

Szélvédő javítás Budapest 06 70 602 6000. Garanciális, olcsó szélvédő Szélvédő javítás Budapesten és környékén (06 70 602 6000), akár 1 órán belül https://szelvedojavitas.org/ Akár azonnali autó ablak javítás, kőfelverődés javítás, szélvédő repedés javítás kárrendezéssel.
2020-06-20 16:41:46

Kondenzációs kazán csere Budapesten és környékén.

Kondenzációs kazán csere Junkers Bosch,alkatrészek értékesítése, Gázszervíz Gázkészülék csere Budapesten Teljes körű gázkazán csere Budapesten és a környékén ! Az új jogszabályok miatt sajnos már csak kondenzációs kazánokat lehet felszerelni . Teljes körű kivitelezéssel állunk a kedves ügyfelek részére . Kémény bélelés engedélyezéssel , gázterv és gázmeo átadás, gázkészülék beszerzés , szerelés , beüzemelés . Bosch kondenzációs gázkészülék már 275000 ft- tól. Gyors szerelés akár 1-2 napon belül is ! Hívjon bizalommal ! www.gazkeszulek-szerviz- budapest.hu
2020-06-20 16:41:46

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-20 16:41:47

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:47

Szélvédő javítás Jánossomorja

Garanciális, áron aluli autóüveg javítás Jánossomorja területén és környékén (06 70 602 6000), akár 1 órán belül. http://www.szelvedojavitasjanossomorja.eoldal.hu/ szélvédő Jánossomorja, szélvédő javítás Jánossomorja, szélvédőüveg javítás Jánossomorja, autóüveg javítás Jánossomorja, kőfelverődés javítás Jánossomorja, olcsó szélvédő javítás Jánossomorja, akciós szélvédő javítás Jánossomorja, garanciális szélvédő javítás Jánossomorja, gyors szélvédő javítás Jánossomorja, szélvédő javítás hétvégén Jánossomorja
2020-06-20 16:41:47

Szélvédő javítása Kapuvár 06 70 602 6000

Garanciával történő, kedvező árú autóüveg javítás Kapuvár területén és övezetében (+36 70 602 6000), akár 1 órán belül. http://szelvedojavitaskapuvar.blogspot.com szélvédő Kapuvár, szélvédő javítás Kapuvár, szélvédőüveg javítás Kapuvár, autóüveg javítás Kapuvár, kőfelverődés javítás Kapuvár, olcsó szélvédő javítás Kapuvár, akciós szélvédő javítás Kapuvár, garanciális szélvédő javítás Kapuvár, gyors szélvédő javítás Kapuvár, szélvédő javítás hétvégén Kapuvár
2020-06-20 16:41:47

Szélvédő javítás Sopron +36 70 602 6000

Szélvédő javítás Sopron +36 70 602 6000 https://szelvedojavitassopron.iwk.hu/ Garanciális, kedvező árú szélvédőjavítás Sopron területén és környékén (+36 70 602 6000), azonnal. Néhány órán belül elvégzett sérült szélvédő csere Sopron övezetében akár a helyszínen, több évtizedes tapasztalat, garancia, 06 70 602-6000 Szita Ferenc. Teljes körű kárrendezés, pénztárcakímélő árak.
2020-06-20 16:41:47

Műanyag ablak Kistarcsa, beépítés, bontás, csere http://muanyagablakbudapest.hupont.hu/

Műanyag ablak Kistarcsa, beépítés, bontás, csere http://muanyagablakbudapest.hupont.hu/ Kedvező áron akciós műanyag ablakcsere, bontás, beépítés Budapest régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: gyorsaság, precizitás, 10 év gyakorlat a szakmában 70 630 78 59, Becze Krisztián.
2020-06-20 16:41:47

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-20 16:41:47

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 11:30:09

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító gep 2640/ 0.8-1mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Eladó kézi élhajlító + tárcsás lemezolló - munkahossz 2640mm - hajlított lemez vastagság – 0,8-1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - súlya 300 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Hajlítógép ZGR 2640/ 0,8-1mm 336 000 HUF/ 940 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapo...
2020-06-23 11:30:09

Kondenzációs kazán csere Budapesten és környékén.

Kondenzációs kazán csere Junkers Bosch,alkatrészek értékesítése, Gázszervíz Gázkészülék csere Budapesten Teljes körű gázkazán csere Budapesten és a környékén ! Az új jogszabályok miatt sajnos már csak kondenzációs kazánokat lehet felszerelni . Teljes körű kivitelezéssel állunk a kedves ügyfelek részére . Kémény bélelés engedélyezéssel , gázterv és gázmeo átadás, gázkészülék beszerzés , szerelés , beüzemelés . Bosch kondenzációs gázkészülék már 275000 ft- tól. Gyors szerelés akár 1-2 napon belül is ! Hívjon bizalommal ! www.gazkeszulek-szerviz- budapest.hu
2020-06-23 11:30:09

262/1. Kerekesrakodó német munkahely Augsburg alatt

Kotrógép és kerekesrakodó, azaz ”Radladerfahrer” felvétel! Feltétel ”C” jogosítvány, szakmai tapasztalat kotrógép kezelés terén és A2 német tudás. A munkabér 2.800 - 2.900,-€ bruttó, a munkaidő havi 200 óra. A szállás költsége 250,-€/hónap. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/sofor-kamionos-nehezgepkezelo/2621-markolos-kerekesrakodo-augsburg JELENTKEZÉS: (telefonon csak munkanapokon 9:00-17:00-ig) -önéletrajz küldésével http://www.nemetmunka.hu/oneletrajz-keszito/ -telefonszámok: 06 1 920 3433 (HU) vagy 0049 8641 6949 000 (DE) -e-mailben: német nyelvű...
2020-06-23 11:30:09

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 11:30:09

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító 3140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Ez a bádogos élhajlító minden bádogos munkára és parapetek hajására alkalmas. - max.hajtási hossz 3140 mm - max. lemez vastagság 0,8 mm - hajtási szög 180 fokig - súlya 400 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapos garancia. Szállítás egész Magyarországon belül. Az élhajlító ára 428 000 HUF/1200 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 H...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 2140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító bádogos gép + tárcsás lemezolló Munkahossz 2140mm. Hajlítható lemezvastagság - acél lemez max. 0,8 mm - aluminium lemez max 1,2 mm Hajtási szög 145-180 fokig Súlya 175 kg. Az ár magába foglalja a lemez tartóját, szögmérőt és az első ütközőt. A tárcsás olló garantálja a minőséges vágást deformálás nélkül. Az olló kemény aczélból készült, és nagyon élesek. Az élhajlító ára 232 000 HUF/ 650 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. A gép új- garanciált, digitális...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító gep 2640/ 0.8-1mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Eladó kézi élhajlító + tárcsás lemezolló - munkahossz 2640mm - hajlított lemez vastagság – 0,8-1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - súlya 300 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Hajlítógép ZGR 2640/ 0,8-1mm 336 000 HUF/ 940 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapo...
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító 3140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Ez a bádogos élhajlító minden bádogos munkára és parapetek hajására alkalmas. - max.hajtási hossz 3140 mm - max. lemez vastagság 0,8 mm - hajtási szög 180 fokig - súlya 400 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapos garancia. Szállítás egész Magyarországon belül. Az élhajlító ára 428 000 HUF/1200 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 H...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 2140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító bádogos gép + tárcsás lemezolló Munkahossz 2140mm. Hajlítható lemezvastagság - acél lemez max. 0,8 mm - aluminium lemez max 1,2 mm Hajtási szög 145-180 fokig Súlya 175 kg. Az ár magába foglalja a lemez tartóját, szögmérőt és az első ütközőt. A tárcsás olló garantálja a minőséges vágást deformálás nélkül. Az olló kemény aczélból készült, és nagyon élesek. Az élhajlító ára 232 000 HUF/ 650 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. A gép új- garanciált, digitális...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-23 11:30:09

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 11:30:09

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 11:30:10

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-23 11:30:10

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   németállás   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   bryan adams koronavirusos egy honapon belul masodjara   •   tuntetes budapesten a blaha lujza ter elfoglalasara indult egy csoport de ugy tunik ez csak egy trukk volt   •   parlament ele kerul az ezer forintos egynapos autopalya matricarol szolo javaslat 2   •   az uj netflix thriller utan kevesbe hiszunk majd az instanak   •   vas kata blanka oriasi bravurt hajtott vegre belgiumban   •   350 757 szer dobtak fel egy penzermet hogy kideruljon nem 50 50 a fej vagy iras eselye 2   •   eszak korea nem tud leallni ujabb raketateszt hajtott vegre   •   a lekvarfozes tortenete   •   mc hawer molnar gusztirol vagy most eszbe kap vagy belehal mint flipper ocsi 2   •   feladja a lecket az elefantkutatoknak a kinat keresztul kasul bejaro csorda 2   •   az interneten rendelt meg mindent amire szuksege volt kabitoszer termesztore csaptak le a tiszaujvarosi rendorok video 2   •   a mob elnok bukta a fogadasat szolgalati autoja banta   •   eloszor jart magyarorszagon a grammy dijas zenekar szakado esoben is fergeteges koncertet adtak 2   •   mikhail gorbachevs love affair changed his country and the world   •   on felismeri ezt a ferfit keresi a kazincbarcikai rendorseg 3   •   a gyerek bizalmaval el vissza a pedofil   •   joe biden kutyai is megerkeztek a feher hazba   •   magyar peter beferkozott az ellenseg a tisza partba es ezert nem indulnak a megyei kozgyulesi helyekert   •   ex national security adviser warns nuclear war with russia is a lot closer than it was   •   2 milliardos tokebevonas ot eves strategia a delta technologies nal   •   husklopfoloval simitotta el a nezeteltereset egy kazincbarcikai ferfi   •   putins crimea bridge has been out of military use for at least 3 months satellite images suggest   •   az epp szovivoje magyarorszagot is kritizalta putyin beiktatasa miatt   •   a bkk jopofa modon tesztelte az erettsegizok matek tudasat   •   forgalomkorlatozas lesz az m0 as autouton szerdan es csutortokon is 2   •   uj regiokba koltozhetnek be a merges kigyok   •   a szerb elnok meg jobban megdolgoztatna az egyebkent alulfizetett alkalmazottakat 2   •   meghivtak a kozszolgalati egyetemre a holokauszttagado irani exelnokot   •   twitter suspends irans supreme leader after tweet threatening trump   •   szoboszlai serult a dortmund elleni rangadot is kihagyja   •   donath anna ismet beleallt a dk ba szerinte gyurcsany guzsba koti az ellenzeket   •   deutsch tamas az indexnek szappanoperakkal nem foglalkozom   •   az aprilis az idojarast is megbolonditotta fel magyarorszagon esett a ho 2   •   valtozas a ma esti x faktorban   •   igy vedik gyumolcsfaikat a fagytol a gazdak kepek   •   velkey gyorgy nem erdemes megvarni hogy hasonlo helyzet alakuljon ki mint a pedagogusoknal   •   as merkel exits germans debate famed budget discipline   •   tobb mint 500 nap utan ujra bikaviadalt rendeztek madridban   •   brusszelben is tobb tizezren vonultak utcara hogy tiltakozzanak a megszorito intezkedesek ellen   •   sri lanka elnoke repulovel akart elmenekulni az orszagbol   •   a vizes sportok vilagszervezete kilenc honapra eltiltotta az olimpiai bajnok orosz uszot   •   afgan valsag kudarcot vallott a hollandok evakualasi kiserlete   •   dontott az alapkamatrol az mnb igy reagalt a forint   •   reszletre lakas   •   uj adofizetesi konnyitesek leptek eletbe ime a reszletek   •   kubatov egy hajlektalanokrol keszult fotoval probalt odapiritani karacsonynak valami azonban nem stimmel a keppel   •   stossel pompeo is a surprising politician   •   mi kell meg hogy tomegesen elterjedjenek a passzivhazak   •   u s notified israel in advance about strike on iran backed militia facilities in syria   •   italy knocks out world no 1 belgium in euro 2020 thriller