Mellbevágó a tulajdonosok közönye, pedig a saját vagyonukról van szó - Hat érv amellett, hogy megéri közgyűlésre járni

Egy új jogszabály értelmében hamarosan a megnézhetjük a kiszemelt lakás társasházi tulajdoni törzslapján, hogy ki a közös képviselő, és mikor nyújtották be az utolsó beszámolót. Nagyon nem mindegy, hogyan gazdálkodik a társasház, hiszen ezen múlhat, hogy szép lassan elértéktelenedik, vagy ellenkezőleg, egyre többet ér majd az ingatlanunk. A társasházi tulajdonosok jelentős részét mégsem érdekli a téma annyira, hogy legalább évente egyszer részt vegyen a közgyűlésen.
2024-05-01 07:06:03

2024-05-01 07:05:53

Molnár Andi ismét világbajnok lett

Világbajnoki címekkel tértek vissza a Dancing with the Stars profi táncosai a világversenyről.
2024-04-29 21:06:01

Molnár Andi ismét világbajnok lett

Világbajnoki címekkel tértek vissza a Dancing with the Stars profi táncosai a világversenyről.
2024-04-29 21:05:45

A Fradi-meccsen tért vissza Hajdú B. István

Úgy volt, hogy a márciusban megműtött népszerű kommentátor legkorábban az olimpiára térhet vissza.
2024-04-28 19:09:36

Janicsák Veca élvezi, hogy egyetemista lett

Janicsák Veca hisz az életen át tartó tanulásban, így 34 évesen örömmel ült vissza szeptemberben az iskolapadba, miután tavaly felvették a Szegedi Tudományegyetem államilag finanszírozott pszichológia szakára. Az énekesnőnek régi vágya vált valóra ezzel, és a mindennapokba is könnyen be tudja illeszteni a vaskos kötetek tanulmányozását.
2024-04-27 11:06:19

2024-04-27 11:06:01

Börtönbüntetése óta először térhet vissza Wimbledonba a teniszlegenda

Egyelőre nem biztos, hogy beengedik Angliába.
2024-04-22 20:10:05

Az előválasztást elbukó DK követeli, hogy a győztes párt vonja vissza polgármester jelöltjeit

"Egy valóban ellenzéki pártnak semmi oka nem lehet arra, hogy ellenzéki polgármesterekkel szemben induljon" - olvasható a Demokratikus Koalíció közleményében. A párt felszólította a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, hogy vonja vissza polgármester jelöltjeit azokból a fővárosi kerületekből, ahol ellenzéki politikusok dolgoznak.
2024-04-20 12:05:52

2024-04-20 12:05:44

Egy nő kerekesszékben tolta be halott nagybátyját a bankba, hogy kölcsönt vegyen fel a nevében

A brazíliai pénzintézetben észre vették, hogy az ügyfél már nem él.
2024-04-17 18:07:28

Bevitte halott nagybátyját a bankba egy brazil nő, hogy a nevében vegyen fel hitelt

Nem fogja elhinni, hogy mit mondott az ügyintéző.
2024-04-17 16:08:55

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

Fontos engedélyt kapott meg a cég,
2024-04-17 08:09:42

Többen is kikerülték a lezárt sorompót, egy autós az utolsó pillanatban tolatott vissza a vonat elől - videó

Mintha csak dísz lett volna a lezárt sorompó Vácrátótnál.
2024-04-16 12:09:43

Itt az újabb telefonos csalás - most a Nemzeti Kibervédelmi Intézet nevével élnek vissza

Telefonos csalók élnek vissza a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet nevével és telefonszámával. Az NKI arra kéri az embereket, hogy amennyiben a szervezetre hivatkozva telefonhívásban bárkit arra kérnek, hogy adja meg érzékeny adatait, semmiképp ne tegye.
2024-04-15 21:06:36

2024-04-15 21:06:10

2024-04-15 21:05:52

Mérgező, gyerekeknek készült köhögés elleni szirupot hívnak vissza

Hat országból rendelik vissza a terméket.
2024-04-14 22:08:19

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-20 16:41:42

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:14:22

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Karanténba vonul a horvát kormányfő

Negatív lett a koronavírustesztje, a felesége viszont megfertőződött.
2020-11-28 22:05:54

Több újítással tért vissza a TV2 jelmezes showműsora, a Nicsak, ki vagyok?

Három sztárt már lelepleztek, azt továbbra sem tudjuk, hogy a Tigris jelmeze kit rejtett.
2020-11-22 22:05:57

Merkely Béla koronavírusos, tünetei is vannak

Merkelynek a hét elején lett pozitív a tesztje.
2020-11-19 22:05:58

Moszkva szerint már költöznek vissza a menekültek Hegyi-Karabahba

Tizenkilenc, visszatérő menekülteket szállító autóbuszt kísértek végig az orosz egységek az Örményországot Hegyi-Karabahhal összekötő lacsini folyosón - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
2020-11-15 20:11:40

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megdobbento reszletek a tengerbe zuhant malev gep tragediajarol   •   nyari dia kozbelepett amikor a fiat hatba rugta egy idosebb gyerek   •   brooklyn nets owner joe tsai says he believes kyrie irving does not have any beliefs of hate towards jewish people   •   17 milliard dollar toket vonhat be elon musk urcege   •   a subway rider confronted two cops not wearing masks this is what happened next   •   izrael lett a koronavirus laboratorium ezert kaphatott eloszor vakcinat 2   •   meghalt szeremley huba 4   •   megemelte inflacios elorejelzeseit az mnb   •   95 evesen tor politikai baberokra gina lollobrigida 2   •   kinizsi ugy harcolt mint egy oroszlan   •   nem kevesebb mint het elnoki szornyeteg szallitotta bideneket washingtonban 2   •   24 szeres aron veszi a gazt god miutan elszalltak az energiaarak   •   kozel 100 millio eurot koltott ingatlanokra a paneuropai befekteto   •   sztarban sztar leszek majdnem kicsusszant az enekesno melle video   •   matsuyamas caddie bowing respectfully to augusta symbolizes emotional masters win for a proud japan   •   a tularazott ingatlanok piaca lejart   •   meglepo dolog derult ki az egyik sulycsokkento gyogyszerrol   •   keddi friss hirek forgalom idojaras reggeli pakk 27   •   who az alacsony atoltottsagu teruleteken terjed igazan a delta varians   •   egy lovessel ket celpontot is sokkolni tud a magyar rendorseg   •   the single most damning email exchange in the new january 6 committee filing   •   itt van amerika bevezetik a rendorsegnel a testkamerakat 3   •   wimbledon novak djokovic beats tim van rijthoven to set up jannik sinner quarter final   •   mire szamithatunk a benzinkutakon   •   ukran miniszterelnok helyetes orakon at eroszakoltak az ukran noket   •   hatarozati javaslatot terjesztettek be a parlamentnek ellenezzuk hogy ukrajna megkezdje az unios csatlakozasi targyalasokat 2   •   magikus amire ezek az orulten vekony akkumulatorok kepesek a honor magic v2 ben 2   •   novenytermeszto volt a hazai gazdasagok tobbsege tavaly   •   magyar geologus az izlandi vulkankitoresrol ujabb teruleteken hasadhat fel a fold   •   megdobbento hangfelvetelek az erdokertesi kettos ongyilkossag egyik aldozatanak edesanyja mutatta meg   •   former cyclist jan ullrich says he was nearly dead before a visit from lance armstrong   •   eles kirohanas utan kormanyvalsag is lehet a lengyeleknel a tegnapi unios birosagi dontes utan   •   talks on ukraines peace plan open in malta with officials from 65 countries but not russia   •   koncerthelyszinne valtozik a festetics kastely parkja fellep az edda es oszvald marika is   •   terepre garantaltan nem mereszkednek majd az 512 lovas legujabb land roverrel 2   •   vezettuk a bmw hidrogenhajtasu ix5 et 2   •   non stop automentes autoszallitas tel 36 20 9188 649 73   •   mariah carey magyarazkodni kenyszerult miutan divanak nevezte meghan markle t   •   vulkankitores miatt evakualtak a karibi saint vincent sziget lakoit barmely pillanatban bekovetkezhet a termeszeti katasztrofa   •   oriasi elorelepes tortent a gyerek aldozatok traumainak merseklese erdekeben   •   jogerosen pert vesztett az oberbank tisztessegtelen szerzodesi feltetelei miatt   •   olyan draga az energia hogy leallt egy olasz gyar   •   megszunik a benzinarstop szloveniaban   •   ket nap alatt felszaz buszsavozot buktattak le a rendorok budapesten   •   vaddisznokent kiloves vart volna rajuk torpemalac konda riogatta a varost 3   •   orfk szombaton 24 ukran kapott ideiglenes engedelyt   •   ket autos is atrendezte a budakalaszi turbokorfogalmat video 2   •   the mistake biden cant afford to make   •   jo hir a fizikai munkasoknak emelkednek a berek az is kiderult mennyivel 3   •   a dk es a jobbik sem akarja megszavazni a felhatalmazasi torveny meghosszabbitasat  

srv.38.