Ukrán drónok csaptak le a Kalugai területen, egy olajfinomítóban tűz ütött ki. Orosz közlések szerint Moszkvától délre, valamint a Brjanszki és a Belgorodi területen is ukrán drónokat lőtt le a légvédelem. A brit védelmi minisztérium hírszerzési jelentése szerint márciusról áprilisra jelentősen növekedett az orosz támadások száma Kelet-Ukrajnában, Csasziv Jarnál 200 százalékos növekedés volt. Csütörtökön megtartották Moszkvában a Győzelem napi katonai parádét, amely ezúttal is szerényre sikeredett. Vlagyimir Putyin Mihail Misusztyin eddigi kormányfőt javasolja továbbra is miniszterelnöknek.
2024-05-10 07:07:46

Két fiatal akart megerőszakolni egy lányt Miskolcon

Rávették, hogy szálljon le a villamosról, majd szexre akarták kényszeríteni.
2024-05-09 18:08:56

Nyáron érkezhet az első személyzet nélkül is működő bolt Magyarországon

A módszer bevezetése után akár éjszaka is betérhetünk a boltokba.
2024-05-09 17:10:49

Komoly gondot okoz az illegális bevándorlás

A szövetségi kormány által közzétett új adatok szerint Németországban 10-ből 6 erőszakos bűncselekményért illegális migránsok a felelősek.
2024-05-09 17:10:23

Nyáron érkezhet az első személyzet nélkül is működő bolt Magyarországon

A módszer bevezetése után akár éjszaka is betérhetünk a boltokba.
2024-05-09 17:08:10

Magyar Pétert Miskolcon is áthúzott nadrágszíjas plakátokkal várják

Így fogadták Debrecenben is.
2024-05-09 16:11:29

Magyar Pétert Miskolcon is áthúzott nadrágszíjas plakátokkal várják

Így fogadták Debrecenben is.
2024-05-09 16:10:49

A Hezbollahra csaptak le Libanonban az izraeliek

2024-05-09 14:08:00

Régiós viszonylatban is kiemelkedő, elképesztően profi illegális cigigyárra csapott le a NAV

Nagy kapacitású illegális cigarettagyárat számolt fel a NAV. Az üzem működtetői konspiráltan dolgoztak, kézi rádiókon kommunikáltak, hang- és hőszigetelés mögé rejtették a gyárat, ahol már félig készen állt egy új gépsor. Raktáraikban 600 ezer karton ciginek megfelelő mennyiségű alapanyagot tároltak, az előállított áru adótartalma eléri az egymilliárd forintot.
2024-05-09 13:11:22

Ennyi volt? Hiába engedélyezték, ismét illegális lesz a fű ebben az országban

Szretta Tavizin, Thaiföld miniszterelnöke szerdán bejelentette, hogy legkésőbb az év végéig ismét illegális lesz a marihuána Thaiföldön.
2024-05-09 12:07:06

Feketén működő autószervizeket kapcsolt le a NAV

A szervizek több millió vagyoni kárt okoztak.
2024-05-07 14:12:14

Egy cseh hajléktalan gyilkolt Miskolcon

Elismerte tettét.
2024-05-06 20:10:56

Egy cseh hajléktalan gyilkolt Miskolcon

Elismerte tettét.
2024-05-06 20:08:01

Holtan találtak egy nőt Miskolcon

A rendőrség emberölés miatt nyomoz.
2024-05-04 14:10:12

Holtan találtak egy nőt Miskolcon

A rendőrség emberölés miatt nyomoz.
2024-05-04 14:10:00

Megöltek egy nőt Miskolcon

2024-05-04 14:07:40

Rendőrök törték rá az ablakot a kétéves kislányra, aki egy felhevült autóban rekedt

A gyermek már kezdte elveszíteni az eszméletét, amikor a nyíregyházi rendőrök megérkeztek.
2024-05-03 19:11:40

Eladó Zalakaroson egy jól működő,ismert apartmanház

Zalakaroson eladó egy 18+2 félszobás,ismert és jól működő Apartmanház, teljes bútorzatával és felszereltségével,közel az Európa hírű gyógy-termál és élményfürdőhöz.A két épületből álló kétszintes létesítmény per és tehermentes, 998 m2 telken egy hr.számon épült családi ház kategóriában, ~540 m2 hasznos térrel,+35 m2-es szolgáltató helyiség bútorokkal,konyhával,mosdóval és Wc-vel,+10 m2-es kamra,+8 m2-es karbantartó műhely és tároló az utcai épület alsó szintjén,+50 m2-es fedett kertipavilon asztalokkal és padokkal. Összközmű van ipari árammal,fűtés+melegvíz gázk...
2020-06-23 22:14:25

Motorkerékpár

Motorkerékpár Vásárolok Simson motorkerékpárt, motor és váz alkatrészt, komplett blokkot, típustól függetlenül! S50, S51, Enduro, Sr50, Star, Schwalbe, stb! Lehet romos, nem működő, hiányos. Érdekel még kis és nagyköbcentis motorkerékpár típustól, állapottól függetlenül! Budapest, pest-megye. Szállítást megoldom. 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-23 22:14:26

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu

VEGYES

Keresek típustól független régi motorkerékpárt, pony motort, benzinmotoros kisgépet. Üzemképtelen elektromos kerékpárt, Simson, Mz alkatrészt. Simson lehet romos, elhanyagolt, hiányos. Nem működő régi karórákat, matchboxot. Réz tárgyakat, bizsukat. Ár megegyezés szerint. Budapest Pest megye 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:42

Motorkerékpár

Motorkerékpár Vásárolok Simson motorkerékpárt, motor és váz alkatrészt, komplett blokkot, típustól függetlenül! S50, S51, Enduro, Sr50, Star, Schwalbe, stb! Lehet romos, nem működő, hiányos. Érdekel még kis és nagyköbcentis motorkerékpár típustól, állapottól függetlenül! Budapest, pest-megye. Szállítást megoldom. 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:36

Motorkerékpár

Motorkerékpár Vásárolok Simson motorkerékpárt, motor és váz alkatrészt, komplett blokkot, típustól függetlenül! S50, S51, Enduro, Sr50, Star, Schwalbe, stb! Lehet romos, nem működő, hiányos. Érdekel még kis és nagyköbcentis motorkerékpár típustól, állapottól függetlenül! Budapest, pest-megye. Szállítást megoldom. 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:58

VEGYES

Keresek típustól független régi motorkerékpárt, pony motort, benzinmotoros kisgépet. Üzemképtelen elektromos kerékpárt, Simson, Mz alkatrészt. Simson lehet romos, elhanyagolt, hiányos. Nem működő régi karórákat, matchboxot. Réz tárgyakat, bizsukat. Ár megegyezés szerint. Budapest Pest megye 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:04

Motorkerékpár

Motorkerékpár Vásárolok Simson motorkerékpárt, motor és váz alkatrészt, komplett blokkot, típustól függetlenül! S50, S51, Enduro, Sr50, Star, Schwalbe, stb! Lehet romos, nem működő, hiányos. Érdekel még kis és nagyköbcentis motorkerékpár típustól, állapottól függetlenül! Budapest, pest-megye. Szállítást megoldom. 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:49

Motorkerékpár

Motorkerékpár Vásárolok Simson motorkerékpárt, motor és váz alkatrészt, komplett blokkot, típustól függetlenül! S50, S51, Enduro, Sr50, Star, Schwalbe, stb! Lehet romos, nem működő, hiányos. Érdekel még kis és nagyköbcentis motorkerékpár típustól, állapottól függetlenül! Budapest, pest-megye. Szállítást megoldom. 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:11

Motorkerékpár

Motorkerékpár Vásárolok Simson motorkerékpárt, motor és váz alkatrészt, komplett blokkot, típustól függetlenül! S50, S51, Enduro, Sr50, Star, Schwalbe, stb! Lehet romos, nem működő, hiányos. Érdekel még kis és nagyköbcentis motorkerékpár típustól, állapottól függetlenül! Budapest, pest-megye. Szállítást megoldom. 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:35

Motorkerékpár

Motorkerékpár Vásárolok Simson motorkerékpárt, motor és váz alkatrészt, komplett blokkot, típustól függetlenül! S50, S51, Enduro, Sr50, Star, Schwalbe, stb! Lehet romos, nem működő, hiányos. Érdekel még kis és nagyköbcentis motorkerékpár típustól, állapottól függetlenül! Budapest, pest-megye. Szállítást megoldom. 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:42

Motorkerékpár

Motorkerékpár Vásárolok Simson motorkerékpárt, motor és váz alkatrészt, komplett blokkot, típustól függetlenül! S50, S51, Enduro, Sr50, Star, Schwalbe, stb! Lehet romos, nem működő, hiányos. Érdekel még kis és nagyköbcentis motorkerékpár típustól, állapottól függetlenül! Budapest, pest-megye. Szállítást megoldom. 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-23 22:19:43

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   bordelyhazkent mukodo illegalis kartyabarlangra csaptak le a rendorok miskolcon   •   ukraines focus on protecting kharkiv zelensky says   •   szalah rosszul turi a kispadot tuz lenne abbol ha megszolalnek   •   szobrot allitanak a lazado zsoldosvezernek   •   erkezik a szokasos husveti razzia a rendorseg erre figyelmeztet 2   •   t danny a szakitasarol a szerelem meg megvan a lany mar nincs   •   ragyogo formaban nicole scherzinger itt vannak uj bikinis kepei   •   spalding   •   analysis joe manchin on the fate of joe bidens agenda   •   meggyotorte a tavalyi ev a teves musorvezetot   •   csunyan at akartak verni vastag csabat   •   ot honapos csucsra ugrott az olajar   •   minden idok legbrutalisabb tavaszaval kezdi meg az f1 uj korszakat a felfrissitett mezony   •   volt aki fogast keresett es talalt nagy grofo temetesen   •   megemelte idei es jovo evi inflacios elorejelzeset az mnb   •   north korean parliament to convene to approve kims agenda   •   magyarnak lenni nem egy koponyeg amit le lehet dobni   •   a tigrisek kozt talaltak ra egy ferfi holttestere az allatkerti gondozok 3   •   oprah interview meghan didnt want to be alive anymore   •   snoop doggal is rappelt mar a the voice felfedezettje 2   •   tobb milliardbol epitenek lombkoronas projektet egy par szaz fos faluban   •   first migraine pill could help 170000 in england   •   belehalt a koronavirus szovodmenyeibe ferenc papa orvosa   •   meddig lesz meg oraatallitas 2   •   elhunyt a nemet labdarugas vilagbajnok legendaja bernd holzenbein   •   marabu feknyuz titkos infok   •   megkezdodott a lufthansa sztrajk tobb mint szazezer utast erint   •   kesz vege csodvedelmet kert a vilag egykori legertekesebb startupja   •   irani tamadas szijjarto peter az izraeli kulugyminiszterrel egyeztetett errol beszeltek 2   •   berobbant a muanyag etelhordok forgalma tavaly   •   meghato mentoakcio rohamcsonakkal siettek egy ketsegbeesett hattyuhoz a tuzoltok fotok 2   •   mlsz gozerovel folyik a kepzes a videobiro bevezetesehez 2   •   fakat dontott ki az eros szel borsod megyeben   •   beres anett es aleska diamond lebuktak most ujabb szeanszra mondtak igent   •   tobb mint egy tonnanyi potencianovelot talaltak a ferihegyi repuloteren   •   eladfahoptioncom_ckf orms   •   uk fishers cry foul as brexit red tape leaves catch rotting   •   kisebb nagyobb komuves burkolo javitasok 60   •   megan rapinoe condemns us capitol rioters as white supremacist mob   •   kulonleges kamera kerulhet a galaxy s22 be osszeallhat samsung es az olympus   •   taiwan ex colonel gets 20 years for spying for china   •   sokgolos meccset szeretne latni a korabbi magyar valogatott focista az fradi paks rangadon   •   az ember akit tenyleg harry potternek hivnak most eladna a harry potter konyvet   •   proud boys leader enrique tarrio once a prolific police informer   •   50 000 tonna hidrogen lehet egy alban banya alatt es ez oriasi lokest adhat a foldnek   •   meghalt racz sandor istvan 56 os szabadsagharcos 4   •   from the siau scops owl to the cuban kite a global hunt aims to find 10 birds long feared extinct   •   social media is a lifeline for desperate indians and a threat for narendra modi   •   videki nagyvarosok bereljunk vagy inkabb lakast vegyunk egyetemista gyermekunknek   •   willi orban goljaval harcolt ki dontetlent az rb leipzig a wolfsburg otthonaban video