Elemzők: folytatta a cikk-cakkozást a magyar gazdaság, sok még a bizonytalanság

Az év egészét tekintve a mai első negyedéves GDP-adat alapján az elemzők átlagosan 2-3 százalékos növekedést várnak, azonban ez a prognózis még sok bizonytalansággal terhelt, főként a külső kereslet változása és a forint árfolyamának alakulása miatt. A fogyasztás és a beruházások élénkítő hatása továbbra is meghatározó lehet, míg az export oldaláról egyaránt jelentkezhetnek pozitív és negatív meglepetések. A kormány szerint már a dinamikus növekedéshez szükséges öt feltételből már négy teljesült, míg a pénzügyi tárca szerint tartható az idei, 4,5 százalékra emelt hiánycél is.
2024-04-30 10:07:20

Biztonságos orvosi ellátás helyett bizonytalanság: "42 ezer emberről van szó. Kell nekünk az ügyelet"

Pomázon, Tahitótfalun és Kocson a betegek úgy érzik, nem kapják meg azt az egészségügyi ellátást, amit az Országos Mentőszolgálat az orvosi ügyeleti rendszer átalakításával ígért. A Deutsche Welle riportja.
2024-04-27 09:09:33

2024-04-27 09:08:55

Felülvizsgálják az Európai Unió közös agrárpolitikáját

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a közös agrárpolitika (KAP) felülvizsgálat, amelynek célja az uniós gazdák adminisztratív terheinek csökkentése, nagyobb rugalmasság bizonyos környezetvédelmi feltételeknek való megfelelés tekintetében - írta közleményében az uniós parlament szerdán.
2024-04-24 21:06:51

Mészáros Lőrincék megvették a Brendon babaáruházláncot

A felvásárlás fő céljának azt nevezték, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszú távon biztosított legyen, és megőrizze az értékét.
2024-04-19 14:09:52

Megvásárolta a Brendon babaáruházláncot a Mészáros Csoport

Az akvizíció elsődleges célja, hogy a márka magyar kézben maradjon.
2024-04-19 13:10:43

Megvásárolta a Brendon babaáruházláncot a Mészáros Csoport

Az akvizíció elsődleges célja, hogy a márka magyar kézben maradjon.
2024-04-19 13:06:51

Magyar kézben fut össze öt ország mobil infrastruktúrája

Olyan változások jönnek, amire még nem volt példa.
2024-04-11 20:07:41

A tűz után újra járnak a vonatok Rákosrendezőnél

Az éjjel vasúti talpfák égtek a területen.
2024-04-09 07:08:50

Deutsch Tamás: Odakint szörnyek járnak diktafonnal és nadrágszíjjal

A fideszes politikusnak mindössze ennyi mondanivalója volt a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétellel kapcsolatban.
2024-03-28 15:14:22

Deutsch Tamás: Odakint szörnyek járnak diktafonnal és nadrágszíjjal

A fideszes politikusnak mindössze ennyi mondanivalója volt a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétellel kapcsolatban.
2024-03-28 15:12:59

Deutsch Tamás: Odakint szörnyek járnak diktafonnal és nadrágszíjjal

A fideszes politikusnak mindössze ennyi mondanivalója volt a Magyar Péter által nyilvánosságrahozott hangfelvétellel kapcsolatban.
2024-03-28 14:13:34

Deutsch Tamás: Odakint szörnyek járnak diktafonnal és nadrágszíjjal

A fideszes politikusnak mindössze ennyi mondanivalója volt a Magyar Péter által nyilvánosságrahozott hangfelvétellel kapcsolatban.
2024-03-28 14:13:21

Ide járnak az angolok pucérkodni

Úgy tűnik újra divat a nudizmus.
2024-03-27 08:08:57

Így járnak a buszok és villamosok Budapesten húsvétkor

Az óraállítás időszakában azonban egyes járatok indulása néhány perccel módosulhat.
2024-03-26 17:10:39

Menő, hogy a pardubicei rendőrök 5,7 literes motorú Dodge Chargerral járnak

Ráadásul nem is csak egy amerikai járőrautójuk van.
2020-12-22 04:07:14

Menő, hogy a pardubicei rendőrök 5,7 literes motorú Dodge Chargerral járnak

Ráadásul nem is csak egy amerikai járőrautójuk van.
2020-12-22 04:07:16

Menő, hogy a pardubicei rendőrök 5,7 literes motorú Dodge Chargerral járnak

Ráadásul nem is csak egy amerikai járőrautójuk van.
2020-12-22 23:50:10

"Lélekölő a bizonytalanság, romlottak a kilátásaim, jóval többet iszom" ? Ilyen volt fiatalnak lenni 2020-ban

2020 a Z generáció életének leghosszabb éve volt, és úgy tűnik, a nehézségeket kénytelenek lesznek tovább cipelni 2021-ben is. Fiatalokkal beszélgettünk, hogy megtudjuk, mit tanított a felnőtt életük kezdetén lévőknek a koronavírus-járvány.
2020-12-31 11:06:02

Újévkor változik a vonatok és a buszok menetrendje

Nem a megszokott menetrend szerint járnak a vonatok, és a buszok.
2021-01-01 08:05:52

Vízumkényszer? Bezárt állatok? Sorok a reptéren? ? elmondjuk, mi változik a Brexit miatt

Négy és fél évnyi bizonytalanság után a legtöbb területen már tudni lehet, mivel is jár a Brexit. Az biztos: az élet nem lesz egyszerűbb, de némi odafigyeléssel azért az egyszerű utazó számára kezelhető a helyzet. Összeszedtük, mivel is jár a magyarok számára a britek kilépése az Európai Unióból.
2021-01-01 14:05:57

2021-01-01 14:06:00

Az elmúlt évtized 10 legmeghatározóbb videójátéka

A felsorolásból kihagytuk azokat a játékokat amelyek már közelebb járnak az e-sporthoz.
2021-01-04 12:06:09

Rengeteg a bizonytalanság, az viszont biztos, hogy áremelést hoz majd a Brexit

Lesznek olyan, jellemzően kisebb szállítmányozási cégek, amelyek nagy valószínűséggel elvéreznek 2021 januárja után, hiába a vámmentesség. A nagyok azonban kitartanak, és áremelkedést jövendölnek, mert több lesz a papírmunka, és lassúbb az ügyintézés.
2021-01-04 15:06:51

2021-01-04 15:06:55

Villamossal ütközött egy autó a Bartók Béla úton

A baleset miatt pótlóbuszok járnak Kelenföld vasútállomás a Móricz Zsigmond körtér között.
2021-01-06 11:06:00

Novák Katalin: örökbe fogadott gyermek után is járnak kedvezmények

Ha egy család 2019. július elseje előtt született gyermeket fogad örökbe, igényelheti a babaváró támogatást és a jelzáloghitel elengedését.
2021-01-06 20:07:08

Összeütközött két teherautó Kőbányán

A baleset miatt pótlóbuszok járnak az 1-es villamos helyett.
2021-01-07 08:05:51

Nagy a bizonytalanság a diákok körében a korlátozások meghosszabbítása után

Január 23-án jön például az általános iskolások központi írásbeli vizsgája.
2021-01-08 23:06:15

Halálra gázolt egy férfit a 2-es metró a Pillangó utcánál

A Puskás Ferenc Stadion és az Örs vezér tere között pótlóbuszok járnak.
2021-01-09 16:05:55

Hatvan centis hó esett Madridban, sokan sítalpakkal közlekednek ? fotók

Bár másfél nap után kezd helyreállni a közlekedés, a buszok továbbra sem járnak.
2021-01-10 20:05:58

165 lóerős ma egy átlagos új autó Németországban

Évről évre erősebb autókkal járnak.
2021-01-11 08:05:53

165 lóerős ma egy átlagos új autó Németországban

Évről évre erősebb autókkal járnak.
2021-01-11 08:05:55

Palvin Barbara disznóvágásra vitte pasiját, Dylan Sprouse-t

Palvin Barbara január elején interjút adott a Nemzeti Sport lapnak, amiben olyan dolgokat mesélt, minthogy az utóbbi hónapokban végig követte a Fradi mérkőzéseit, a karrierje kezdetén, 13 évesen megtanult japánul és, hogy régebben nem szerette a zöldségeket. Emellett a riporter kérdése alapján kiderült, hogy nem olyan régen disznóvágáson járt Dylan Sprouse-szal, akivel két éve járnak. Az eseményről sokkal több információ nem derült ki, mindössze ennyit mondott: Éppen nemrégen vittem el élete első disznóvágására, és mondhatom, remekül érezte magát! Azért azt hozzátette, hogy párját már egy ide...
2021-01-11 10:05:39

165 lóerős ma egy átlagos új autó Németországban

Évről évre erősebb autókkal járnak.
2021-01-11 13:07:08

Részegen járnak dolgozni egy Temes megyei önkormányzat dolgozói

A polgármester alkoholszondával javítaná a munkamorált.
2021-01-13 20:06:06

Euró: nem bír eltávolodni a 360 forintos szinttől

Év eleje óta szűk sávban mozog a forint az euróval szemben. A tavalyi év utolsó napján volt 365 forint is 1 euró ára, de idén 357-362 forint közötti sávban ingadozott az árfolyam. Ma kora reggel 360,6 forintnál járnak a jegyzések. A dollárárfolyam 296,7 forint körül mozog.
2021-01-14 08:32:07

?Elképzelhető, hogy csak egy órával a találkozó előtt derül ki, megrendezik-e a mérkőzést?

Akár az utolsó pillanatban is lefújhatják a magyar válogatott első csoportmeccsét a kézilabda-világbajnokságon, tette közzé az MKSZ. A szövetség alelnöke, Nagy László a helyszínről adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a Zöld-foki köztársaság játékosait a meccs előtt is teszteltetni szeretnék. Nagyon nehéz szituációban vagyunk, hiszen óriási a bizonytalanság, elképzelhető, hogy csak egy órával a találkozó előtt derül ki, megrendezik-e a mérkőzést. A programunkon nem változtatunk, úgy készülünk, hogy lesz találkozó, ugyanakkor a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) felé a német együttessel kö...
2021-01-15 12:05:42

Nagy László: Egy órával a meccs előtt derülhet ki, hogy játszunk-e

Hatalmas a bizonytalanság a kézilabda-válogatott nyitó meccse körül az egyiptomi világbajnokságon az ellenfél újabb koronavírusos esetei miatt.
2021-01-15 12:06:10

Kombi Mercedes S-osztály? Igen, 39 éve készült ilyen

Ilyen az, amikor a tágas luxus utastér és a praktikusan pakolható nagy csomagtér kéz a kézben jár egymással.
2021-01-16 07:06:18

Kombi Mercedes S-osztály? Igen, 39 éve készült ilyen

Ilyen az, amikor a tágas luxus utastér és a praktikusan pakolható nagy csomagtér kéz a kézben jár egymással.
2021-01-16 07:06:19

A legutóbbi vb-utolsó adott leckét a horvát kézilabda-válogatottnak

A férfi kézilabda-világbajnokság első fordulójának egyik legnagyobb meglepetését a japán válogatott aratta, a két évvel ezelőtti vb utolsó helyezettje ugyanis 29-29-es döntetlent játszott a tavalyi Eb-ezüstérmes horvátok ellen. A távol-keletiek végig kézben tartották az irányítást, egy nagyszerű kezdést követően az első félidőben már hat góllal is vezettek (14-8-ra, majd 17-11-re), és a horvátok csak a 48. percben tudtak egyenlíteni. Lino Cervar csapata 23-23 után négy támadást is vezethetett a vezetés megszerzése érdekében, de egyiket sem tudta kihasználni. Az utolsó percben Josino Tacuki gó...
2021-01-16 10:05:39

Kombi Mercedes S-osztály? Igen, 39 éve készült ilyen

Ilyen az, amikor a tágas luxus utastér és a praktikusan pakolható nagy csomagtér kéz a kézben jár egymással.
2021-01-16 15:06:04

PM: jól járnak a cégek az elektronikus fizetéssel, mert így többet költ a lakosság

Az idei évtől az online kasszát működtető cégek kötelesek biztosítani az ügyfelek számára az elektronikus fizetés lehetőségét és annak folyamatos rendelkezésre állását. A szabályozás általi fejlesztések előrelépést jelenthetnek a vállalkozások számára - közölte a Pénzügyminisztérium.
2021-01-16 17:05:58

2021-01-16 17:06:03

A hétfő reggeli síntörés miatt még ma is késnek a vonatok Kőbánya-Kispestnél, este az utat is le fogják zárni

Kedd reggel közölte a MÁV, hogy az egy nappal korábbi síntörés kijavításához le kell zárni a Kőér utcai vasúti átjárót, de ezt csak este fogják megtenni, amikor nem lesz akkora a forgalom. Addig sebességkorlátozással haladhatnak ott a vonatok, a monori személyvonatok pedig csak Kőbánya-Kispestig járnak.
2021-01-19 08:06:06

Kiderült, kik az amerikai államadósság legnagyobb finanszírozói

A japánok birtokolják a legtöbb amerikai állampapírt, de törpeállamok is szerepelnek az első tíz között.
2021-01-20 14:06:00

A BKK egyes járatainak közlekedését is érinti a VIII. kerületi bombahatástalanítás

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a tűzszerészi munkálatok miatt várhatóan 20.30-tól szombat hajnali 2 óráig jelentős forgalomkorlátozásra kell készülni a Kerepesi úton és az Asztalos Sándor úton. Az érintett szakaszon a BKK-járatok rövidített, illetve terelőútvonalon járnak. A lezárás miatt a 80-as trolibusz csak az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között jár, nem érinti a Keleti pályaudvar, az Arena Mall bevásárlóközpont és a Gumigyár megállóhelyeket. A kimaradó szakaszon a lezárás idején is menetrend szerint közleked...
2021-01-22 15:05:56

Újra járnak a gerincvelősérülés miatt lebénult egerek

Különleges fehérjét alkalmaztak német kutatók.
2021-01-22 15:06:23

Két és fél hónapja drágul az üzemanyag. Merre tovább?

Két és fél hónapja volt legutóbb, hogy csökkentek az üzemanyagárak Magyarországon, azóta jelentősen drágult a benzin és a gázolaj is. November 6-án a benzin átlagára még 348 forint volt, a gázolajé 363 forint, ehhez képest most az átlagárak 386, illetve 401 forintnál járnak. Merre tovább? A holtankoljak.hu elemzése szerint nagyobb mozgások, események nélkül zajlott a hét az olajpiacon. Az év eleji Brent olajár emelkedés után a héten 55 dolláros szint körül mozgott az olaj hordónkénti ára, az új amerikai elnök beiktatása sem mozdította jelentősen az árfolyamot. Talán ennek hatására némileg gye...
2021-01-24 12:05:42

Beismerte tettét a székesfehérvári fegyveres rabló

Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki hétfő reggel fegyverre rabolt ki egy autóalkatrész-szaküzletet Székesfehérváron. A hajtóvadászat után egy másik férfit is előállítottak, de kiderült, hogy neki semmi köze nincs a rabláshoz. A bűncselekménnyel összefüggésbe hozható 34 éves férfit őrizetbe vették és fegyveresen elkövetett rablás, fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Kiderült, hogy a férfi egy fekete színű autóval érkezett a helyszínre, amelyre egy másik gépjárműre érvényes rendszámot szerelt. A székesfehérvár...
2021-01-26 16:05:40

Gerendai: A vendéglátósok felélték minden tartalékukat, kilátástalan helyzetben vannak

A helyzet sokak számára már tarthatatlan, ezért az lenne a szerencsés, ha a kormány észszerű keretek között minél előbb lehetővé tenné az újranyitást ? ezt mondta a Magyar Hangnak Gerendai Károly. A Michelin-csillagos Costes étterem tulajdonosa szerint nincs mit csodálkozni azon, hogy elégedetlenek a vendéglátósok, hiszen ki vannak véreztetve, felélték minden tartalékukat, kilátástalan helyzetben vannak. Miközben hónapok óta nem nyithatnak ki és a jelek szerint ez még egy darabig így is marad, a kormány által korábban beígért bérkompenzációból szinte semmi nem érkezett meg a lassú és nehézkes...
2021-01-26 19:05:40

Még nincs döntés róla, de köztévében már tény a szegedi egyetem átalakítása

?Átalakul a Szegedi Tudományegyetem ? alapítványi fenntartásba kerül az egyetem? ? ezt a köztévén feltűnt szalagcímet szúrta ki a szegeder.hu. Az adás szerdai volt, szenátusi döntés azonban csak pénteken lesz az esetleges modellváltásról. Fendler Judit kancellár az alábbiakról beszélt az adásban: az államilag finanszírozott hallgatói létszám 5 évre biztosítva lesz; az állam 25 évre megvásárolja az egyetem szolgáltatásait; bizonyos pandémiás alapból indulnak fejlesztések; úgy hallották, hogy bértömeg-emelkedés várható idén szeptembertől két lépcsőben, de csak az oktatóknál; ?vonzó az a gazdál...
2021-01-28 08:05:40

Több mint százezer érettségiző vár a kormány döntésére az oltásról

Az érettségi körül rengeteg a bizonytalanság, az egyik ilyen, hogy az Oktatási Hivatal oldalára az idei érettségi jelentkezési lapja még nem került fel.
2021-01-28 09:06:08

2021-01-28 09:06:09

Babaváróhitel-körkép: milyen feltételekre számíthatnak, akik most adják be az igénylést?

A járvány ellenére sem vesztett népszerűségéből a babaváró hitel, 2020 áprilisa óta rendszerint havonta 50 milliárd forint körüli összeget folyósítanak belőle a hitelintézetek. Most azok is jól járnak, akiknek az igénylést követő öt évben nem születik gyerekük vagy elválnak, az őket sújtó büntetést meghatározó referenciamutató ugyanis csökkent.
2021-01-29 08:05:52

2021-01-29 08:05:57

Orbánék mentőövet dobtak a dubaji dollármilliárdos luxusszállodájának is

A világ egyik leggazdagabb emberének tartja az mfor.hu a dubaji dollármilliárdost, akinek budapesti luxusszállodáján is  segített az Orbán-kormány, ezzel kompenzálva a koronavírus-járvány miatt kieső bevételeit. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója még november 11-én tudatta, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) regisztrált szálláshelyeknek az állam megtéríti a november 8-ig beérkezett, a zárás utáni 30 napra vonatkozó bevételkiesés 80 százalékát. Az mfor.hu a Kisfaludy-program támogatásait listázó dokumentumban talált rá arra, hogy a The Ritz...
2021-01-30 11:05:40

Menet közben szétvált egy vasúti szerelvény

Tatabányán nem járnak a vonatok.
2021-02-01 14:05:56

A vártnál jóval többen foglaltak már le külföldi utazást

A vártnál jóval többen foglalták már le idei külföldi utazásukat, ugyanakkor a foglalások száma még mindig csak a harmada a tavalyinak ? mondta az InfoRádiónak a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. Molnár Judit szerint az érdeklődést fokozta, hogy több iroda előfoglalási díjat sem kért, de a vakcina megjelenése is növelhette az utazási kedvet. A szakmai érdekérvényesítő szervezet elnöke azt mondta, hogy az utazási irodák óvatosabban tervezték meg az idei szezont, feleannyi kapacitást kötöttek le, ezért nagy a bizonytalanság, hogy a koronavírus-járvány esetleges enyhülése, az oltási ka...
2021-02-02 08:05:39

?A mozi visszatér, de másmilyen lesz?

A koronavírus-világjárvány nem törli el a föld színéről a filmszínházakat, az emberek a válság után ismét járnak majd moziba ? véli a Berlinale volt igazgatója.
2021-02-02 09:06:05

Jobban fog szólni a Netflix az androidos készülékeken, ha gyors az internet

Jól járnak azok a Netflix-előfizetők, akik mobilon vagy táblagépen követik a szolgáltató műsorait, az ahhoz használt eszköz pedig Android-rendszerű. Esetükben ugyanis jobb hangminőség jár majd a rengeteg sorozat és film mellé.
2021-02-03 10:06:05

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   eb   •   tes   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   bizonytalansag es rugalmassag kez a kezben jarnak az irodapiacon   •   elkezdte a mutet utani rehabilitaciot gulacsi peter 2   •   tobb tucat ii vilaghaborus robbanoszert talaltak balatonfokajaron   •   firm part owned by uk chancellors wife closing russia office   •   kulcsar edina es g w m hajoskapitanyok lettek jachtot is szeretnenek venni   •   bidens dogs are back at the white house   •   golfer helps raise 2 1m to buy worlds most expensive drug for sick cousin   •   megtalaltak a koronavirus sulyos lefolyasanak egyik okat   •   szellemkezet fotozott a nasa urtavcsove   •   orban viktornak nagy sikere volt szerbiaban lerohantak a nyugdijasok fotok 2   •   a kozonseg szeretete eltette egy eve hunyt el torocsik mari   •   2414 km h val repul az uj harci dron de az ara igen szereny 2   •   megerkezett az elso vakcinaszallitmany az egyesult kiralysagba a jovo heten kezdodhet az oltas   •   sztarbox nyari dia meg nem tudja hogyan talalja a kisfianak hogy nokkel fog verekedni   •   a zsakolo csontvaz ami olimpiara vitte minden idok egyik legjobb csapatat   •   a momentum azt akarja hogy a szlovakok a romanok es szerbek megtanuljanak magyarul   •   libya welcomes un decision to deploy cease fire monitors   •   exceedingly bad retired lt general on state of russian forces in ukraine   •   arpa attila 19 evvel fiatalabb szerelmevel mutatkozott   •   tunisian leader meets with libyas new government in tripoli   •   interim libya government assumes power after smooth handover   •   szakadek szelen a tesla van meg visszaut musknak   •   bébi body   •   ho fedte be jeruzsalemet fotok   •   the other missing americans where is their coverage   •   nem sikerult visszavarrni besenczi arpad leszakadt ujjat   •   mar el is iteltek a slovan bratislava buszat megdobalo ferfit   •   meszaros lorinc cege felfuggesztette a vasutepitest   •   meghato a down szindromas zak egyetlen alma hogy profi birkozova valjon   •   megkegyelmeztek az elitelt katalan fuggetlensegi vezetoknek 2   •   feljelentest tesz egy hamisitott foto miatt semjen zsolt   •   iran executions surge in bid to spread fear rights groups   •   the airplane cabin designs of the future   •   ilyen egy kiralyi szendvics ii erzsebet ezt kerte minden delutan video   •   a sberbank eladja a magyarorszagi leanybankjat   •   baratnoit vedte amikor agyonutotte egy 17 eves fiu kaposvaron a korhazban meghalt   •   ron arad mossad agents mount mission for missing airman   •   ezt erdemes tudni az ffp2 es maszkokrol   •   nadas gyorgy vallomasa az alkoholt egy eletre elfelejtettem video   •   ujabb orszagos tesztelest tartanak szlovakiaban 2   •   harom napig szunetelnek az oltasok magyarorszagon   •   how gloria calderon kellett is making room for latinx stories one show at a time   •   baranyi krisztina a fidesz es az ellenzek osszeborulasarol beszel a pinceszinhaz uj igazgatojanak ugyeben   •   pert inditottak trump ellen mert a vad szerint megsertett egy ku klux klan ellenes torvenyt 4   •   csepreghy nandor az allami beruhazaspolitika es az epitesugy olyan hardverek amik teljesen uj szoftvereket igenyelnek   •   britain still lacks a plan to hit its bold climate goals   •   lecsaptak az ellenorok a salgotarjani ruhauzletre   •   these were some of the highs and lows at the 2022 winter olympics   •   sarah ferguson padlora kerult ii erzsebet halala miatt szamomra o volt a leghihetetlenebb anyos egyben barat 2   •   libya dismisses foreign minister after meeting with israeli counterpart causes outcry