Egy kicsit megnyugodtak a kutasok: Akkor marad az ellátásbiztonság, ha a kormány tényleg nem avatkozik bele az üzemanyagok árazásába

Rendkívüli közgyűlésen értékelik majd a független benzinkutasok Nagy Márton szavait, de azt már most jó iránynak látja a szövetségük elnöke, hogy nem avatkozik be a kormány a piaci folyamatokba.
2024-05-08 17:10:26

Mostohafiától szült gyereket az avar nő

2024-05-07 15:09:13

Tényleg igaz, hogy az ellenségem ellensége a barátom

2024-05-07 13:07:08

Brutálisan megverte a terhes feleségét, majd később a saját gyerekét verte halálra

Csak 9 hónapos volt.
2024-05-06 18:09:48

Tényleg arra készül a NATO, hogy beszáll az ukrajnai háborúba? Egyértelműen válaszolt a szövetség egyik legerősebb országa

David Cameron brit külügyminiszter pénteki nyilatkozatában kizárta annak lehetőségét, hogy a NATO katonákat küldjön az ukrajnai hadszíntérre.
2024-05-03 17:07:50

Politikai viták kereszttüzébe kerülhet a bolygóformálás

Tényleg lehet baj belőle és tényleg lehet jó is belőle.
2024-05-02 19:10:56

A Bloomberg megerősítette a tippünket: tényleg a Luminort veheti meg az OTP

Bankot venne Európában az OTP, Csányi Sándor több információt is megadott a megfejtéshez, a mi tippünk a baltikumi Luminor volt, ezt most a Bloomberg is megerősítette.
2024-05-02 13:07:21

Szabó Simon elárulta, mikor költöznek össze Balogh Edinával

Szabó Simon számára igencsak eseménydús volt az utóbbi időszak: elvált a feleségétől, új otthonba költözött, közben pedig az új szerelem is bekopogott az ajtaján Balogh Edina személyében.
2024-04-30 08:06:00

2024-04-30 08:05:47

Szentkirályi Alexandra gazból kötött csokorral köszöntötte Karácsony Gergelyt

Szerinte a főváros jelenlegi vezetése elhanyagolja a közterületek kezelését.
2024-04-29 17:10:46

Szentkirályi Alexandra gazból kötött csokorral köszöntötte Karácsony Gergelyt

Szerinte a főváros jelenlegi vezetése elhanyagolja a közterületek kezelését.
2024-04-29 17:07:49

Buszmegállóban hagyta újszülött gyerekét egy nő Fonyódon

Kutyasétáltatók találtak rá a gyerekre. A bíróság most hozott íréletet.
2024-04-24 00:06:52

Most tényleg nő a Windows 11 gépigénye

Az idei főverziója már nem fog elindulni a túlságosan vén hardvereken.
2024-04-23 18:08:18

Ez meg mi volt? Az imádott stand up-sztár kizavart az előadásáról egy anyukát és hét hónapos gyermekét

Arj Barker amerikai komikus kiküldött egy édesanyát és hét hónapos kisbabáját a szombat este Melbourne-ben megrendezett fellépéséről. Az eset hatalmas felháborodást és vitát váltott ki.
2024-04-22 20:07:00

2024-04-22 20:06:30

2024-04-22 20:06:00

Tényleg lemondott az izraeli katonai hírszerzés vezetője

Valóban benyújtotta lemondását hétfőn Aharon Haliva, az izraeli katonai hírszerzés vezetője. Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a vezérkari főnök elfogadta Haliva lemondását, és megköszönte neki a szolgálatát. A katonai hírszerzés távozó vezetője már nem sokkal a mintegy 1200 halálos áldozatot követelő terrortámadást követően közölte, hogy úgy érzi, őt terheli a felelősség, amiért az megtörténhetett. Nem teljesítettük küldetésünket. Örökké magammal hordom a fájdalmat, írta a vezérkari főnöknek küldött levelében a katonai hírszerzés vezetője, aki már másfél héttel a háború kitörése után ...
2024-04-22 12:10:25

X-Faktor: Kiderült, ők már biztosan ott lesznek az élő show-ban

Az X-Faktor tegnapi adása is sok meglepetést okozott. Csobot Adélon és ByeAlex-on volt a sor, hogy eldöntsék, kik mehetnek velük a Top 12-be, az Élőshowba.
2021-11-14 10:29:28

2021-11-14 10:31:18

XVI. Benedek bocsánatot kért az egyházon belüli szexuális zaklatásokért

A müncheni híveknek írt levelében XVI. Benedek emeritus pápa arról értekezett, hogy mindenki hibás, aki az egyházon belüli pedofília ügyét elhanyagolja, vagy csak nem a szükséges elszántsággal száll vele szembe.
2022-02-08 15:23:55

X-Faktor: Egy Éjjel-Nappal Budapest-szereplő is jelentkezett a műsorba, senki nem ismerte fel

?Mi vagyunk a Long Story Short zenekar? ? lépett az X-Faktor színpadára az Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplője, Marschall György a saját bandájával. ByeAlex úgy fogalmazott, ismerősek neki a srácok, de nem tudja, honnan. Szoktuk lájkolni a posztjaidat, lehet onnan! ? mondta Marschall. ?Tényleg. Én mindig megnézem, kik lájkolják a posztjaimat? ? morfondírozott a mentor. Gáspár Lacinak nem volt négy igenes a produkció, így mindössze három pozitív szavazattal mentek tovább a táborba. Egyébként sem a mentorok, sem Miller Dávid nem említették, hogy Marschall ismerős lehet az RTL realityjéből. A ...
2022-09-05 10:18:25

X-Faktor: ?Szégyen vagy, Peti!? ? Puskás Petinek beszóltak a közönség soraiból

Sorban érkeztek az X-Faktor versenyzői a székes feladathoz, Puskás Peti pedig rendre más véleményen volt, mint mentortársai azt illetően, hogy ki folytathassa a versenyt. Vitára mégsem ők, hanem egy a közönség soraiban ülő nő kelt vele. ? Szégyen vagy, Peti! Szégyen. ? Ez egy verseny, ahova jelentkeztek? ? Igen, és valaki valamit érdemel. És az öcsém megérdemelte volna, hogy ott legyen. ? Igen, és le is ültettem, megdicsértem, de nem hiszek benne. Én ülök mentorként itt, én döntök, és én vállalom a felelősséget a döntéseimért. ? Hát, már vállalhatod is. Komolyan, ezt vállalhatod is. ? Vállalom...
2022-10-09 12:10:18

XVI Benedek imádkozott, hogy ne legyen pápa, aztán a nyakába szakadt a katolikus egyház egyik legsúlyosabb botránya

Meghalt XVI. Benedek pápa, aki nemcsak egyházfőként követte az elődjeként szolgáló II. János Pált, hanem eszmei örököse is volt korábbi jó barátjának. Az abortuszt és a homoszexualitás elismerését is ellenző konzervatív pápa nevéhez több ellentmondásos esemény is fűződik, a legemlékezetesebb ezek közül alighanem az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek kirobbanása és az erre adott reakciója, valamint a 2013-as váratlan lemondása volt.
2022-12-31 12:23:33

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-20 16:36:23

2020-06-20 16:41:42

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-20 16:41:47

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   xi makes first xinjiang visit since strike hard campaign   •   ket kulugyminiszter szerint is bizonyitekok vannak arra hogy kinaban megsertik az emberi jogokat 2   •   17 ezer uj fertozottet igazoltak   •   feltalaloja szerint rossz hatasa lehet a szexualis vagyainkra a gabonapehelynek   •   felre a sonkat es a tojast itt vannak a vilag legbizarrabb husveti menui   •   orbanon ragadhat hogy miatta eszi a rozsda a lanchidat   •   pope francis makes appeal for peace in gaza in easter message 2   •   tattered flags and barbed wire win uks turner prize for art   •   lassan mar harommillio eurot dobtak ossze szlovak civilek a penzbol az ukranoknak vasarolnanak tuzersegi loszereket 2   •   dontottuk   •   lodz megmutatta hogyan lehet megmenteni egy 600 eves varos ipari epuleteit   •   us economy adds fewer jobs than forecast despite reopening   •   igy oszlatta a strandolo tomeget az argentin rendorseg video   •   meghalt az egykori svajci magyar aranyifju aki szulei minden penzet eltapsolta ez volt az utolso kivansaga   •   lukasenko nem banna ha a wagner csoport kikepzoi megosztanak veluk a tapasztalataikat   •   hazassag elso latasra hilda a lagzijukat visszanezve kozolte ferjevel hogy szerinte neki koszonhetoen lett jokepubb   •   hasba szurta elettarsa ferjet egy nograd megyei ferfi   •   nem engedunk direkt fegyverszallitast ukrajnaba   •   11 milliard forintos beruhazas az any biztonsagi nyomdanal   •   a koronavirus 999 szazalekat olheti el a szajviz ha benne van egy fontos hatoanyag 2   •   az olasz maffianak aranyat er a jarvany 3   •   capitol riots how many arrests so far   •   nyomozok jelentek meg galambos lajosek hazanal   •   baleset miatt 10 kilometeres a torlodas az m0 s autouton 2   •   kihagyhatatlan lehetoseg kulfoldon is mindenki bokszolni akar   •   tobben is koronavirusosak lettek a premier league csapatnal   •   maradjon csak nyugodtan az autojaban ez a robot majd megtankol on helyett video   •   nyári munka anglia   •   elon musk wants to have a cage match with his tech world nemesis jiu jitsu enthusiast mark zuckerberg   •   fellazadt a stab tom cruise ellen   •   parizsi latvanyossagok 2   •   orban a szajer ugyrol fantaziam nekem is van de nincs bizonyitek a nyomasgyakorlasra 2   •   st vincent suffers power outage after la soufriere volcano erupts 2   •   world leaders are appalled by storming of us capitol   •   nehezebb az ismerkedes ha dohanyosok vagyunk 3   •   sokan nem tudjak de vannak nyugdijasok akik kulon emelest kaphatnak ez kell hozza 2   •   elemzok ukrajna legadazabb ellensegei koze soroltak magyarorszagot 2   •   harom auto utkozott lezartak a bah csomopont feluljarojat   •   kulcsar edina elmondta hogy viseli negyedik terhesseget   •   greta thunberg vegre szabad   •   kis visszakapaszkodas utan 360 felett kezdi a kulcsfontossagu hetet a forint   •   urtechnikaval gyogyitja magat reviczky gabor   •   balesetveszelyesse valhat a normafa kornyeke 2   •   megvaltozik a tv2 sztarjanak elete itt a nagy bejelentese   •   elhuzodhat a trump elleni eljaras   •   romaniaban januar vegeig mintegy 600 ezer adag oltoanyag behozatalara szamitanak   •   felsegsertessel gyanusitjak a thaifoldi tuntetesek tobb vezetojet   •   VitézyDávidfőpolgárm   •   the burundian refugee soap maker who is fighting coronavirus in kenya 2   •   folyamatosan erkeznek orszagszerte az oltoanyagok a korhazakba