Bejelentették: jön az új kínai vasúti beruházás

18 megállapodást írt alá Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozójukon - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. Ide tartozik több vasúti beruházás, két új mezőgazdasági termék kapott exportengedélyt, illetve olajvezeték is épül Szerbia és Magyarország között.
2024-05-09 20:07:15

Vészhelyzetet hirdettek Pakisztánban

A pakisztáni kormány vészhelyzetet hirdetett ki amiatt, hogy az országban 26 millió iskoláskorú gyerek kimarad az oktatásból, ami a legtöbb a világon - közölte szerdán Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök.
2024-05-08 19:08:12

Felépült a Mol egyik legnagyobb beruházása

Jövő kedden adják át a Mol legnagyobb organikus beruházását, a tiszaújvárosi poliolüzemet - olvasható a sajtóközleményben.
2024-05-08 15:07:26

Elárasztották Európa kikötőit a kínai autók, valamelyik több mint egy éve áll ott

Nemrég jelentek meg az első jelentések azzal kapcsolatban, hogy a legnagyobb európai kikötőket elárasztották a kínai autók, és a logisztikai kapacitások hiányában, valamint az elektromos autók iránti lassuló kereslet következtében ezek akár másfél évig tömegével állnak a kikötőkben. Most a nyugat-európai sajtó ismét elővette a témát, így pontosabb képet kapunk róla, hogy mi a helyzet a kikötőkben.
2024-05-07 16:06:59

Meglódult Európa legnagyobb autópiaca, egy hónap alatt közel 250 ezer új kocsit regisztráltak

Magyarországon nagyjából két év alatt jön össze ennyi.
2024-05-07 08:11:05

Meglódult Európa legnagyobb autópiaca, egy hónap alatt közel 250 ezer új kocsit regisztráltak

Magyarországon nagyjából két év alatt jön össze ennyi.
2024-05-07 08:10:25

Hiába a fenyegetőzések, Európa a közelében sincs a TikTok betiltásának

Az összes lövés közül, amelyet Európa Kínára lead, a TikTok általános tilalmával való fenyegetés valószínűleg csak Pekinget fogja megijeszteni.
2024-05-06 12:06:15

2024-05-06 12:06:03

Válságban Európa, de már látszik, hogy ki mentheti meg az EU-t

A geopolitikai, gazdasági és klímaváltozási bizonytalanság új korszakában Európa előtt álló összes probléma hátterében a vezetés válsága áll. A Sorbonne-on nemrégiben elmondott beszéde alapján Emmanuel Macron francia elnök lehet az a politikus, aki ezt a problémát megoldja, de csak akkor, ha felhagy a megszokott politikai startégiájával.
2024-05-05 18:06:47

Két félidő Németországban, ami mindent megváltoztat

Minden a foci-Eb-ről szól, de Európa legnagyobb gazdasága több csatornán is táplálja turizmusát.
2024-05-04 20:09:24

Íme Európa legolcsóbb és legszebb kempingje

Éjszakánként csupán 14 500 forintért.
2024-05-04 20:08:53

Két félidő Németországban, ami mindent megváltoztat

Minden a foci Eb-ről szól, de Európa legnagyobb gazdasága több csatornán is táplálja turizmusát.
2024-05-04 20:06:46

Felkerült a Balaton Európa kulturális térképére

A Balaton Konferencia 2024 keretében Isola Anna, az MFOI veszprémi képviselet-vezetője bemutatta hogyan juthatnak uniós forráshoz a hazai cégek,  Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója pedig összefoglalta az elmúlt év Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit.
2024-05-02 15:08:08

Izraeli miniszter: Orbán Viktor Európa egyik legnagyobb vezetője

Szerinte a woke emberek olyanok, mint a kommunisták.
2024-05-01 11:09:34

Izraeli miniszter: Orbán Viktor Európa egyik legnagyobb vezetője

Szerinte a woke emberek olyanok, mint a kommunisták.
2024-05-01 11:07:37

Vége a stagnálásnak? A vártnál erősebb Európa második legnagyobb gazdasága

Az első negyedévben gyorsult a francia gazdasági növekedés, ami növeli annak esélyét, hogy az euróövezet kilábaljon az enyhe recesszióból.
2024-04-30 09:08:13

Csúcsra futott az orosz agressziótól való félelem: fegyverkezne Európa legnagyobb gazdasága

A német állampolgárok egyértelmű többsége támogatja, hogy Németország és európai NATO-szövetségesei a megváltozott biztonsági helyzetben jelentősen növeljék védelmi kiadásaikat - derült ki a német Forsa közvélemény-kutató intézet felméréséből.
2024-04-29 10:08:43

Bejelentették az oroszok: elfoglalták Novobahmutivkát

A donyecki régióban lévő Novobahmutivka község bevételéről tett bejelentést vasárnap az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai háborúban.
2024-04-28 19:08:10

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:20:34

Nyilasi Tibor: Már az büszkeség volt, hogy futhattam Maradona után, mert nem értem utol

Az argentin világklasszist zsonglőrnek és varázslónak tartotta a Fradi klasszisa.
2020-11-25 22:06:05

Maradona nem lehetett Aranylabdás, de nem is volt szüksége rá

Szubjektív emlékezés az egyetemes futballtörténelem egyik legnagyobb alakjára.
2020-11-25 22:06:05

A Fradi kikapott a Barcelonától, az utolsó meccsen dől el a tavaszi Európa-liga szereplés

A Barcelona az első félidőben eldöntötte a meccset, a másodikban már jobban játszott a Fradi. A másik meccsen a Dinamo Kijev is 3-0-ra kapott ki, a Juventustól.
2020-12-02 22:06:10

Arsenal beat Rapid Vienna in front of 2,000 fans

Arsenal give their supporters the perfect welcome back to Emirates Stadium as Rapid Vienna are outclassed in the Europa League.
2020-12-03 22:05:56

Rangers fight back twice against Standard Liege to claim last-32 place

Rangers reach the Europa League last 32 for second successive season, with a game to spare, after fighting back twice to defeat Standard Liege.
2020-12-03 22:05:56

Történetének eddigi legnagyobb akkuját rakta új telefonjába a Motorola

Minden eddiginél tovább bírja egy feltöltéssel: a Moto G9 Power elnevezésű, amúgy középkategóriás telefonba a gyártó eddigi legnagyobb akkumulátora kerül.
2020-11-15 20:13:59

A római Colosseumot lehet megépíteni a Lego eddigi legnagyobb készletéből

A 9036 kockából összeálló modell hűen utánozza az eredeti épület építészeti bravúrjait.
2020-11-16 16:07:21

Tusk: ?Aki a jogállamiság ellen van, Európa ellen van?

Senkinek nem lenne szabad az alapértékeinket ellenzőket védenie – üzent az Európai Néppárt elnöke.
2020-11-17 05:06:42

Mini Countryman bemutató: egy kicsit több és kicsit kevesebb

Továbbra is három karaktert ötvöz - ha különböző mértékben is - a brit márka legnagyobb autója: a sportos, az off-roados és az életstílus hangulatot. Kicsit megújult kívül-belül és valamivel jobban a motortérben is.
2020-11-17 07:08:43

2020-11-17 07:08:44

2020-11-17 08:12:01

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:54

Az emberek csupán 1 százaléka felelős a repülés által okozott kibocsátás több mint feléért

Nagyok a különbségek: egy új kutatás arra világít rá, hogy az emberek csupán 4 százalékára repül egyáltalán külföldre, a legnagyobb kibocsátók viszont annál többet.
2020-11-18 10:06:38

Azok az országok sem tettek eleget a klímacélokért, akiknek lett volna rá lehetőségük

Tavaly pozitív trendek indultak el, a legnagyobb gazdasággal rendelkező országok válságcsökkentő intézkedései azonban korántsem a klímavédelmet szolgálták.
2020-11-19 11:07:31

Magyarország középhatalom az EU-ban ? ha borban mérjük

Olaszország az Európai Unió legnagyobb bortermelője és borexportőre. A három bornagyhatalomhoz képest Magyarország 0,4 milliárd liter termelése a kanyarban sincs, de ez is elég a hatodik helyre.
2020-11-19 16:09:24

Európa Tanács: Sértenék az emberi jogokat a kormány múlt keddi törvénymódosító javaslatai

Rendkívüli felhatalmazással a zsebében nagyon sok törvénymódosító javaslatot nyújtott be múlt héten a kormány, köztük az Alaptörvényét és az örökbefogadásra vonatkozó szabályokét. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította Parlamentet, hogy ezekről a rendkívüli állapot feloldása után szavazzanak.
2020-11-20 09:09:17

7000 autót szállít a világ legnagyobb vitorlása

A vitorlás hajók egykor a nemzetközi kereskedelem alapját képezték, és most egy svéd hajóépítő csúcstechnológiás ötleteivel megint komoly szerepet kaphatnak a környezetbarát szállítmányozásban.
2020-11-20 15:06:43

2020-11-20 15:06:44

Nem csak a parlagfű miatt kell aggódnia, ha allergiás

Nem a poloskák és szúnyogok, hanem növények inváziója is súlyos gondokat okoz. Ráadásul sokkal többről van szó, mint a kertészkedők bosszúságáról. Allergia, égési sérülések és árvízveszély: a hazai természetvédelem legnagyobb kihívása a biológiai invázió. És egyelőre úgy tűnik, vesztésre állunk.
2020-11-20 17:09:15

Életveszélyesség vált, 57 év után bezárják a világ egyik leghíresebb rádióteleszkópját

Az Arecibo Obszervatóriumot 1963. november 1-jén adták át, azóta szolgálta a tudományt. Több filmben is szerepelt, Carl Sagan üzenetet küldött vele a Messier 13 gömbhalmaz felé, és egy ideig ez volt a világ legnagyobb rádióteleszkópja. Miután két tartókábele is elszakadt, kiderült, a szerkezet menthetetlen.
2020-11-20 19:06:02

2020-11-20 19:06:03

7000 autót szállít a világ legnagyobb vitorlása

A vitorlás hajók egykor a nemzetközi kereskedelem alapját képezték, és most egy svéd hajóépítő csúcstechnológiás ötleteivel megint komoly szerepet kaphatnak a környezetbarát szállítmányozásban.
2020-11-21 09:07:16

Nem csak a parlagfű miatt kell aggódnia, ha allergiás

Nem a poloskák és szúnyogok, hanem növények inváziója is súlyos gondokat okoz. Ráadásul sokkal többről van szó, mint a kertészkedők bosszúságáról. Allergia, égési sérülések és árvízveszély: a hazai természetvédelem legnagyobb kihívása a biológiai invázió. És egyelőre úgy tűnik, vesztésre állunk.
2020-11-21 13:35:14

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   minden eddiginel tobben koveteltek elore hozott valasztasokat izraelben 2   •   kibekult dudas miki es szigligeti ivett csaladkent a gyerekeikkel egyutt utaztak a balatonhoz 2   •   meghalt olsavszky eva a katona jozsef szinhaz egyik alapitoja   •   name of former blackhawks video coach removed from stanley cup trophy 2   •   neha a csajok is ugy vannak vele hogy 2   •   tomeges csod johet a rezsicsokkentes megszuntetese miatt   •   nb i es galameccs volt a kezi vb egyik negyeddontoje   •   szinte orokeletu akkumulatort iger a catl ami 15 millio kilometert bir 2   •   kiengedtek a bortonbol joob martont   •   napolyban hatan rugdostak le a robogojarol egy pizzafutart az emberek osszedobtak neki egy ujra 2   •   ijeszto allapotban van szinetar dora az eloadasai is veszelybe kerultek mindent megteszek hogy meggyogyuljak foto 2   •   felfuggesztett foghazbuntetesre iteltek a motorost halalra gazolo mentoauto soforjet   •   rendezik a penzugyeket lazarek kinyithat a retsagi tanuszoda   •   megugrottuk a tavolt sokan keptelenek lennenek ra   •   kigyullatt egy jaszberenyi akkumulatorgyar tiz varos tuzoltoi dolgoznak az oltason 2   •   frontalisan karambolozott ket auto tinnyen   •   25 millios karteritest kapott a vendegek rasszista letartoztatasa miatt kirugott starbucks menedzser   •   egyre keresettebb a platina novekszik a termeles   •   eldolt hogy tovabbra is szabo ervin nevet viseli e a fovarosi konyvtar   •   utakadalyokkal uzentek hadat a kiranduloknak a kaliforniai milliardosok de ok huztak a rovidebbet   •   elnezhette a sofor 110 helyett 210 zel szaguldozott a 8 as fouton   •   ezzel a negy sztarfocistaval erositene a nyaron a barcelona   •   masfel milliora birsagolta a mediahatosag az rtl klubot   •   kemenesi gabor virologus szerint nagy baj lehet a nyitasbol   •   a jarvany harmadik hullama terdre kenyszeriti a szlovak egeszsegugyet 2   •   a magyar sztarborasz akinek az oseirol mintazta jokai a koszivu ember baradlayjait 3   •   a kutatok megfejtettek annak a lenynek a titkat amely szemeket novesztett a panceljan 2   •   myanmar police raid housing of striking railway workers   •   lebuktattak a vilag legnagyobb videojatek csalo vallalkozasat   •   szijjarto peter gratulalt peter pellegrininek   •   nyolc even at fajtalankodott a kiskoru unokaoccsevel majd annak batyjaval egy pedofil   •   csepregi eva a fia elhunyt edesapjarol nem volt alkalmunk kibeszelni a dolgokat cimlapsztori   •   eloltottak a rakosrendezoi tuzet   •   nepals covid 19 cases skyrocket 2   •   a kardashian csalad tenyerebol eszik a media lehullt a lepel a familiarol   •   tengeralattjaro merult a bajkal to melyere aggaszto dolgot talalt   •   vadat emeltek a szexfuggo haziorvos ellen aki a pacienseivel hancurozott a rendelojeben mikozben a betegek kint varakoztak 2   •   kitalalt a volt amerikai elnok hajszal hijan sikerult elkerulni egy igazan pusztito haborut   •   illegalis vetkozos bulit tartott ferfiaknak a 33 eves maszkellenes bartulajdonos   •   csak azahriah kepes befurakodni a karacsonyi dalok koze   •   budapest kornyekere koran erkezett a lakaspiaci kikelet   •   szalagparketta.html   •   otezer kilometeren at 300 km h val ezt is kibirja az uj porsche 911 gt3   •   lofegyvert es loszereket talaltak egy pecsi lakasban   •   megkeseltek egy ferfit tarcalon   •   tavozik a libri vezerigazgatoja 2   •   tom hanksnek eselye sem volt a csodano ellen   •   wilmington 1898 when white supremacists overthrew a us government   •   kovettek ismerosuket majd megvertek es elvettek a penzet   •   penzugyileg is megerne a termeszetbe fektetni