Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly télen több százezer forintnyi valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Odament, magához vette, majd kivette a  benne lévő pénzt, és visszatette az autó tetejére. A lopással okozott 234 ezres kárt az elkövető a nyomozás során megtérítette. A lopással vádolt férfi akár két év letöltendőt is kaphat. The post Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó te...
2024-05-06 16:07:33

Hajléktalanként telitalálata volt a lottón a győri férfinek, aki most halt meg

Andraschek László több százmillió forintot nyert a skandináv lottón, aztán kis híján tönkrement az élete. Néhány héttel a diagnózis után elvitte a betegség.
2024-05-05 12:08:14

Mutatjuk Európa 10 legszebb eldugott tengerparti nyaralóhelyét

Hogy ne kelljen küzdeni a legjobb helyekért a strandon.
2024-05-05 09:10:13

Mutatjuk Európa 10 legszebb eldugott tengerparti nyaralóhelyét

Hogy ne kelljen küzdeni a legjobb helyekért a strandon.
2024-05-05 09:06:57

Fiatal lányokat videózott a repülő wc-jén egy pedofil férfi

A perverz férfi telefonján rengeteg pornográf felvételt találtak.
2024-05-04 15:07:46

Meghalt a hajléktalanból lottómilliomossá lett győri férfi

Temetésén nem volt tömeg, de a rokonok lerótták kegyeletüket.
2024-05-03 16:12:08

Döbbenetes, mit kapott elő a nadrágjából egy férfi a reptéri ellenőrzéskor: beindult a mémgyár az eset után - fotók

Biztonságiak állítottak meg egy férfit, akiről kiderült, hogy kígyókat tartalmazó zacskót rejtett a nadrágjába a floridai Miami Nemzetközi Repülőtéren.
2024-05-03 14:06:40

2024-05-03 14:06:03

2024-05-03 14:05:48

Meghalt a hajléktalanból lett győri lottómilliomos

Andraschek Lászlóné a férjét gyászolja, hetek alatt legyőzte a párját a rákbetegség.
2024-05-03 13:06:57

Meghalt a hajléktalanból lett győri lottómilliomos

Andraschek Lászlóné a férjét gyászolja, hetek alatt legyőzte a párját a rákbetegség.
2024-05-03 13:06:19

Meghalt a hajléktalanból lett győri lottómilliomos

Andraschek Lászlóné a férjét gyászolja, hetek alatt legyőzte a párját a rákbetegség.
2024-05-03 13:06:02

Jurtába is betört a sorozatbetörő, de nem tudta ellopni a milliós hangtálakat

Egy év alatt, összesen 13 budai és Buda környéki helyre tört be egy 47 éves sorozatbetörő 2022. és 2023. szeptembere között, főleg családi házakba, de még egy kertészetbe és egy jurtába is.
2024-05-02 10:11:28

2024-05-02 10:10:37

Gyereke előtt gyilkolta meg az anyát a férje

A férfi nem tudta feldolgozni, hogy a felesége el akarja hagyni.
2024-05-02 09:09:17

Sokkot kapott a bőnyi iskolai késelő édesapja, amikor megtudta, mit tett a lánya

A bőnyi késelő kislány édesapja a győri kórházban szembesült azzal, hogy a 12 éves Mirellát a saját gyermeke bántotta. A férfi betegszállítóként dolgozik, és éppen szolgálatban volt. Sokkot kapott, amikor megtudta, mi történt.
2024-05-01 22:07:10

2024-05-01 22:06:46

2024-05-01 22:06:32

Megvan a győri kézilabdázók új edzője

Az eddigi edző más szerepkörben folytatja.
2024-04-29 22:08:18

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok

2020-06-23 22:01:04

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:01:12

Autódiagnosztika hibakód kiolvasás és törlés Budapest

Autódiagnosztika hibakód kiolvasás és törlés Budapesten +36 70 352 1562 http://autodiagnosztikabudapest.hupont.hu/ Számítógépes autódiagnosztika Budapest területén és környékén akár azonnali kiszállással (70) 352-1562. Állapotfelmérés Autó vásárláskor átnézzük a járművet a rejtett hibák feltárása érdekében Diagnosztika Vizsgára felkészítés, vizsgáztatás Hibakód olvasás, nullázás
2020-06-23 22:01:12

Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest http://gipszkartonszerelese.hupont.hu

Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest Jakus Péter +36 70 282-8829 http://gipszkartonszerelese.hupont.hu Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, gipszkarton rejtett világítás Budapest, gipszkarton fal építés, kazettás álmennyezet készítése, gipszkarton dobozolás, gipszkarton válaszfal padlófűtésre.
2020-06-23 22:01:13

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:15:39

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:18:07

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kevesebb uj fertozottet jegyeztek fel ukrajnaban megfertozodott az orszagos tisztifoorvos   •   militants attack bus in central syria killing 9   •   eurogroups donohoe says confident on cmu agreement on monday   •   iraqs former defense minister wanted in sweden for fraud is arrested at the stockholm airport   •   hibtlantmegvtelrep   •   ot ceg felelos a vilag muanyagszennyezesene k negyedeert   •   allatmenhelyre viszik kedvenceiket a britek az inflacio miatt nem tudjak etetni oket   •   eladcsaldih   •   lehet hogy megsem jo a marihuana a fajdalomcsillapitasr a   •   valsgot   •   nagy bajban a bkv arat emelnek a beszallito cegek igy erinti mindez a 3 as metro felujitasat 3   •   horvatorszagban mar ki lehet ulni a kavezok teraszara   •   a kormany 25 milliot kuld asotthalomra mezei orszolgalat fejlesztesere 2   •   meg mindig nem tert magahoz a magyar ipar   •   kilenc emberrel allt ki vegul be sem tudta fejezni a meccset a benfica ellenfele   •   dollarmilliardost csinalt beloluk a koronavirus most a vagyonuk kozel negyotodet elvesztettek   •   szuverenitasi kerdeseket is felvet a kinai rendorok beengedese magyarorszagra   •   emily blunt elnezest kert amiert 2012 ben terebelyesnek nevezett egy pincernot   •   szasz janos amerikaban kezd uj eletet a bangladesi sziami ikrekkel kapcsolatos botrany utan 2   •   durva kijelentest tett a kaukazusi vezeto   •   eszak magyarorszagot is meghoditana meszaros lorinc   •   Bernro   •   albrletkaucinlkl   •   ez tortent europa utan amerikaban is megszolalt valami furcsa morajlas   •   osszeomlas szelen egy europai kormany par napon belul tavozhat a vezeto   •   kitoloncoljak djokovicsot ugrott az australian open   •   megvan kivel gyozne le a 25 eve regnalo polgarmestert a dk 2   •   cop26 in glasgow shines light on britains sustainable travel experiences   •   taroltak a kotvenyalapok de sokan jobban jartak volna magyar allampapirokkal   •   Fokvárosba   •   friss hirek erkeztek karoly kiraly egeszsegi allapotarol   •   a negyevszakos gumiabroncsok forgalma nagyot nott tavaly 3   •   Tizenhrom   •   hekkerek egyre novekvo hada segiti kim dzsongun hatalmat   •   egyiptomi delegacio targyal a tuzszunetrol izraelben   •   fontos valtozast jelentett be az uefa a nyari europa bajnoksag elott   •   a california couple vanished after stealing millions in covid 19 relief funds they left a goodbye note for their three kids   •   nem a gyavak sportja az alpesi si   •   mao zedong scroll thieves jailed in hong kong   •   biorezonancisleszokt ats   •   a szandekos kerules biztos jele a kapcsolat vegenek   •   de hol allunk meg folyamatosan terjed a fizetos parkolas a balatonnal 2   •   lelmiszerbank   •   herczeg zoltan hamarosan kiszabadulhat a bortonbol 2   •   a bayern munchen sztarja nagyon orult ronaldoek veresegenek   •   tobben is levennek trump nevet az epuleterol   •   megszolalt az energiahivatal a kotelezo gaztarolasi tervrol csak meltanyos koltsegmegosztassal mukodhet   •   bodi csabi es neje ejszaka estek neki   •   till attila haromszor is sirva fakadt az azsia expressz forgatasan 20 eve ez az elso musor amiben en elpityeredek   •   szabo zsofi oszinte vallomasa egy telefonhivas dontotte el az eletet 2