Lehallgatókészüléket találtak a keddi lengyel kormányülés termében

A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szerint "nehéz megállapítani, hogy évekkel ezelőtt felszerelt, korábban fel nem derített eszközről van-e szó".
2024-05-07 22:09:34

2024-05-07 22:09:27

Furcsa helyen talált lehallgatókészülékeket a lengyel kémelhárítás, széttárják a kezüket

A lengyel biztonsági szolgálatok azt állítják, hogy lehallgatóeszközöket fedeztek fel egy tárgyalóteremben, ahol kormányülést terveztek. A hírszerző ügynökség nem közölte, hogy szerintük ki áll a lehallgatási kísérlet mögött - számolt be a Deutsche Welle.
2024-05-07 21:07:11

2040-re épülhet meg az első lengyel atomerőmű

Az első nagy lengyelországi atomerőmű 2040-re épülhet fel, az előző kormány által kitűzött 2032-es időpont optimista volt - jelentette ki Marzena Czarnecka lengyel iparügyi miniszter kedden a sziléziai Katowicében, a 16. Európai Gazdasági Kongresszuson.
2024-05-07 19:06:54

Kivágnak több mint 300 hektárnyi erdőt az első lengyel atomerőmű miatt

Összesen 335 hektárnyi, jelenleg infrastruktúra nélküli, természeti terület bánhatja, hogy az amerikai Westinghouse által az első lengyel atomerőmű helyszínéül választott ideális terület egy erdőben van. A Balti tenger melletti óriási terület zöme az irtás után már végleg úgy is marad.
2024-05-07 19:06:43

Szijjártóék szerint káros lenne az orosz LNG uniós szankcionálása

Az uniós nagykövetek szerdán vitatják meg a kérdést.
2024-05-07 18:09:41

Szijjártóék szerint káros lenne az orosz LNG uniós szankcionálása

Az uniós nagykövetek szerdán vitatják meg a kérdést.
2024-05-07 18:08:57

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség az Árpád hídi gázolás ügyében

A hatóságok a balesetben érintett egyik BMW sofőrjét hallgatták ki.
2024-05-07 13:10:39

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség az Árpád hídi gázolás ügyében

A hatóságok a balesetben érintett egyik BMW sofőrjét hallgatták ki.
2024-05-07 13:09:54

Lehallgatókészüléket talált a lengyel titkosszolgálat a keddi kormányülés termében

Egyelőre nem tudni, hogy ki volt ennyire kíváncsi a lengyel miniszterek egyeztetésére.
2024-05-07 11:12:01

Lehallgatókészüléket talált a lengyel titkosszolgálat a keddi kormányülés termében

Egyelőre nem tudni, hogy ki volt ennyire kíváncsi a lengyel miniszterek egyeztetésére.
2024-05-07 11:11:36

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar EU-elnökség feladata a védelmi ipar felpörgetése lesz

Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar honvédelmi miniszter a Magyar Atlanti Tanács (MAT) konferenciáján tartott vitaindító beszédet. A tárcavezető több más téma mellett kiemelte: a magyar soros EU elnökség egyik fő feladata az európai fegyvergyártás felpörgetése lesz.
2024-05-07 10:07:59

Szijjártó Péter: Az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Moldova felkészülése kifejezetten jól halad.
2024-05-06 22:08:41

Fordulat a Nemzeti Színház-baleset ügyében

A BRFK megerősítette értesülésünket, hogy a Nemzeti Színházban történt tavalyi baleset ügyében egy személyt gyanúsítottként kihallgattak.
2024-05-06 18:10:56

Magyar Péter színt vallott a háborúról

Nagyinterjút közölt ma reggel Magyar Péterrel a lengyel liberális Rzeczpospolita.
2024-05-06 17:11:07

Menczer Tamás: Ezeknek elment a józan eszük

A politikus arról beszélt, miért háborúpárti a vezetők jelentős része.
2024-05-06 15:12:52

Menczer Tamás: Ezeknek elment a józan eszük

A politikus arról beszélt, miért háborúpárti a vezetők jelentős része.
2024-05-06 15:09:59

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:42

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:42

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:43

Online modelleket keresünk!

Fiatal nőket keresünk azonnal kezdhető modell munkára. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Csak nagykorúaknak! Jelentkezz még ma! További információ és jelentkezés: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:43

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-20 16:41:43

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-20 16:41:43

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:47

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-20 16:41:47

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Internetes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 11:30:09

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-23 11:30:09

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 11:30:09

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 11:30:10

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:01:05

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:01:05

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:12

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:01:12

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:14:22

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   tes   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   sz   •   P   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   taiwan protesters march against us pork imports   •   brutalisan felmegy szeptembertol a tojas ara ki tudja ezt kifizetni   •   eszak korea ballisztikus raketat tesztelhetett   •   szetszedtek az eddigi legjobb iphone t ime az akkuja   •   biztosan befer az uj   •   elado tolgyfa baseball utok 30   •   astana   •   izraelben elsokent a miniszterelnokot oltottak be a koronavirus ellen   •   amerikaban leinformalhato munkak 45   •   henry kettner negy even belul az osszes nagyszulomet elvesztettem   •   erdekes kutatas jelent meg a magyar fiatalokrol rosszabb velemennyel vannak sajat generaciojukrol mint az idosebbek   •   meghalt diego maradona 2   •   lehetosegek 29   •   a fox news osszeeskuves hivo musorvezetoje megnezte a magyar hatarkeritest   •   pokorny lia elo adasban sirta el magat babicsek bernat elvesztese miatt video   •   time out market nyilik budapesten   •   hamis tanuzassal vadoljak a sibalesetben eltunt nemet milliardos testveret 2   •   man city draw fiorentina chelsea to play atletico madrid in womens champions league   •   have man city finally moved on from kompany   •   kozepso ujjat mutatta fel egy szurkolonak a valogatott futballista 2   •   siraly egy hangja van ennek a 9 eves kisfiunak video 3   •   orban viktor interjut adott a fox news nak   •   videora vette hogy a szomszed megszurja a kutyajat majd eloldozta a malinoist   •   felismeri melyik hiresseg lathato ezeken a gyerekrajzokon   •   french thalys train attacker tried to kill me three times   •   hmrc reverses decision to close telephone helpline   •   auto hajtott bele angela merkel hivatalanak kapujaba   •   mszp matolcsynak tisztazni kell hogy a 4ig benne volt e a vodafone vasarlasban   •   tobb mint negy evtizede nem volt ilyen esos novemberunk mint az idei   •   elkepeszto messzire dobta a kalapacsot a kanadai orias   •   ii erzsebetnek tovabbi pihenest ajanlanak az orvosok   •   rendorok vetettek veget orbanek brusszeli konferenciajanak   •   engedelyeztek a briteknel a biontech es a pfizer 95 szazalekos koronavirus vakcinajat   •   megerkezett a vihar tobb telepulest is elmosott a zivatar   •   the worlds deepest diving pool in poland   •   israel arab nations want a say in bidens iran negotiations heres why his advisers are skeptical   •   bpII BpIV bpIII   •   bemutatkozott az android 12   •   a magyar wtcr versenyzot nem lepte meg hogy megszunik a sorozat   •   verfagyaszto pillanatok harom embert megkeseltek egy walesi iskolaban video   •   mennyit keresnek a politikusok   •   koronavirus 43 aldozat egy het alatt romlott minden korhazi mutato 2   •   leszakadtak a parizsi moulin rouge hires szelmalmanak lapatkerekei video 2   •   megerkezett iranba az elso adag szputnyik v vedooltas   •   a flamingot is magaval vitte a gatlastalan tolvaj   •   szoboszlaival olyan tortent liverpoolban ami eddig nem surun fordult elo   •   kiderult mire szanjak az ukranok a peldatlan segelycsomagot   •   ezek lehetnek a benzin kihivoi   •   valasztas 2024 ujabb jeloloszervezeteket vett nyilvantartasba az nvb   •   fernandes retaken penalty earns man utd win over west brom