Van egy terület, ahol súlyos gyomrost vittek be Oroszországnak a nyugati szankciók

Az Oroszországra kirótt nyugati szankciók ellen a várakozásoknál ellenállóbbnak bizonyult az ország gazdasága, ám vannak olyan területek, amelyen súlyos hatásokat gyakorolnak a korlátozások. A Bloomberg összefoglalója szerint az egyik ilyen terület az éppen az egyik legfontosabb területet, a gázipart érinti.
2024-05-05 15:06:41

Bezárták, ingyen dolgoztatták, bántalmazták, majd magára hagyták meghalni a fiatal nőt

Két kislány találta meg a holttestet egy ház előtt Aszódon.
2024-05-03 21:07:23

Egy olyan támaszpontra vonultak be az orosz csapatok, ahol amerikai katonák tartózkodnak

A jelek szerint nincs már sokáig maradásuk az amerikaiaknak Nigerben, az afrikai ország ugyanis inkább Oroszország felé nyitna, akárcsak Csád. A dolog érdekessége, hogy a magyar kormánynak is mostanában jutott eszébe, hogy katonákat küldjön Csádba.
2024-05-03 13:11:53

Egy olyan támaszpontra vonultak be az orosz csapatok, ahol amerikai katonák tartózkodnak

A jelek szerint nincs már sokáig maradása az amerikaiaknak Nigerben, az afrikai ország ugyanis inkább Oroszország felé nyitna, akárcsak Csád. A dolog érdekessége, hogy a magyar kormánynak is mostanában jutott eszébe, hogy katonákat küldjön Csádba.
2024-05-03 12:10:51

2024-05-03 12:10:28

Van egy ország, ahol könnygázzal oszlatták fel a tömeget május 1-jén

Több mint kétszáz embert őrizetbe is vettek.
2024-05-01 21:09:24

Fontos változások jönnek az összes iPadbe

Kapuőrré minősítették a szoftverét, kénytelen módosítani az Apple.
2024-04-29 18:08:54

Tényleg ellátatlanul maradtak a betegek? Megszólaltak a háziorvosok, itt a magyarázat

A Háziorvosok Online Szervezete és a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportja szerint a tavalyi ellenőrzések nem vonatkoznak az összes hazai praxisra. Hozzátették: azóta az összes hiányosságot javították.
2024-04-25 22:06:41

2024-04-25 22:06:07

Magyarország a Hamász túszainak szabadon engedését követeli

Az összes elrabolt külföldi túsz elengedésére szólította fel közös közleményben a Hamász palesztin szélsőséges szervezetet 18 ország, köztük hazánk csütörtökön.
2024-04-25 21:06:22

2024-04-25 21:06:04

Van egy ország Európában, ahol egyre több a 100 év feletti ember - mi a titok?

Egyre több száz év feletti ember él Franciaországban, és megjelent egy új korcsoport, a "szuperszázasoké", amelybe azok tartoznak, aki 110 év felettiek - derül ki a francia Demográfiai Tanulmányok Nemzeti Intézetének (INED) egy szerdán közzétett tanulmányából.
2024-04-24 14:07:26

Úgy tűnik, nagy gondban van a Mészáros Lőrinc-féle 2Rule

Nem megy a webshop, bezártak a fióktelepek, új telephelyen a cég.
2024-04-24 11:12:20

A Fidesz az összes jelöltjének összegyűjtötte az aláírásokat

Deutsch Tamás EP-listavezető jelentette be a hírt.
2024-04-21 19:08:50

A Fidesz az összes jelöltjének összegyűjtötte az aláírásokat

Deutsch Tamás EP-listavezető jelentette be a hírt.
2024-04-21 19:08:43

A Spice Girls összes tagja megjelent Victoria Beckham 50. születésnapján - videó

Egy közös dalt is előadtak.
2024-04-21 19:08:06

Von der Leyen: Putyin hibrid támadást indított egy NATO-ország ellen

A mai nap során Ursula von der Leyen a finn miniszterelnök társaságában tekintette meg Finnország és Oroszország határát, ahol elmondta: Vlagyimir Putyin orosz elnök Lengyelország és a balti államok után a skandináv országot akarja destabilizálni a határátlépések növelésével - írja a Kyiv Post.
2024-04-19 17:07:13

Az összes magyar Superchargert felszabadította a Tesla

Mostantól mindegyiken lehet más márka autóit is tölteni.
2024-04-17 10:13:45

Az összes magyar Superchargert felszabadította a Tesla

Mostantól mindegyiken lehet más márka autóit is tölteni.
2024-04-17 10:13:05

Otthoni távmunka Passzív jövedelem

PASSZÍV JÖVEDELEM akár főállásként Szeretnél végre stresszmentes életet teremteni? Eleged van és nem akarsz életed végéig gürizni kis pénzecskéért? Itt van előre látható karrierterv ahol Te is megalapozhatod a jövődet. Dolgozni kell érte viszont eljuthatsz odáig is hogy BMW-t vezethess. Pénzt tudsz keresni. Ha érdekel írj privátban itt tudsz elérni: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-20 16:41:43

Bizsu ékszerek kedvező áron

Trendi és stílusos bizsu divat ékszerek webshopja. Kínálatunkban karkötők, karláncok, nyakékek, statement nyakláncok, divat órák, gyűrűk, karperecek széles választéka megtalálható. Gyors utánvételes kiszállítás az ország bármely pontjára.
2020-06-20 16:41:44

Ipari és lakossági lakatosmunkák, kapuk, kerítések, korlátok, stb

Vállaljuk kapuk, kerítések, korlátok, fémszerkezetek gyártását szénacél, alumínium, rozsdamentes anyagokból. Rozsdamentes kertibútorok, hintaágyak, kiegészítők, virágtartó állványok, előszobafalak, fémbútorok, design bútorok gyártása, hegesztések szénacél, rozsdamentes és aluminium anyagokból. Továbbá vállaljuk a különböző ipari cégeknél felmerülő lakatosmunkák kivitelezését, mint pl. oszlopvédelem, különböző javítások, karbantartások, elkerített részek kialakítása, kármentők, tárolótartályok, badellák, padlóösszefolyók, stb gyártását. Vállaljuk ezen munkák elvégzését helyszínen, az ország egé...
2020-06-20 16:41:45

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-20 16:41:46

Villanyszerelés Budapest

Villanyszerelés Budapest összes kerületében és a környékein. Teljes villanyszerelés kivitelezés, igény szerint vakolat javítással! Új családi házak villanyszerelése, online költségvetést is készíthet! http://www.xn--villanyszerels-nkb.weboptimal.hu
2020-06-20 16:41:46

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-20 16:41:47

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 11:30:09

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...
2020-06-23 11:30:09

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 11:30:10

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...
2020-06-23 22:01:05

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:01:05

Bizsu ékszerek kedvező áron

Trendi és stílusos bizsu divat ékszerek webshopja. Kínálatunkban karkötők, karláncok, nyakékek, statement nyakláncok, divat órák, gyűrűk, karperecek széles választéka megtalálható. Gyors utánvételes kiszállítás az ország bármely pontjára.
2020-06-23 22:01:08

Ipari és lakossági lakatosmunkák, kapuk, kerítések, korlátok, stb

Vállaljuk kapuk, kerítések, korlátok, fémszerkezetek gyártását szénacél, alumínium, rozsdamentes anyagokból. Rozsdamentes kertibútorok, hintaágyak, kiegészítők, virágtartó állványok, előszobafalak, fémbútorok, design bútorok gyártása, hegesztések szénacél, rozsdamentes és aluminium anyagokból. Továbbá vállaljuk a különböző ipari cégeknél felmerülő lakatosmunkák kivitelezését, mint pl. oszlopvédelem, különböző javítások, karbantartások, elkerített részek kialakítása, kármentők, tárolótartályok, badellák, padlóösszefolyók, stb gyártását. Vállaljuk ezen munkák elvégzését helyszínen, az ország egé...
2020-06-23 22:01:11

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:01:11

Villanyszerelés Budapest

Villanyszerelés Budapest összes kerületében és a környékein. Teljes villanyszerelés kivitelezés, igény szerint vakolat javítással! Új családi házak villanyszerelése, online költségvetést is készíthet! http://www.xn--villanyszerels-nkb.weboptimal.hu
2020-06-23 22:01:12

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:01:13

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

Ipari és lakossági lakatosmunkák, kapuk, kerítések, korlátok, stb

Vállaljuk kapuk, kerítések, korlátok, fémszerkezetek gyártását szénacél, alumínium, rozsdamentes anyagokból. Rozsdamentes kertibútorok, hintaágyak, kiegészítők, virágtartó állványok, előszobafalak, fémbútorok, design bútorok gyártása, hegesztések szénacél, rozsdamentes és aluminium anyagokból. Továbbá vállaljuk a különböző ipari cégeknél felmerülő lakatosmunkák kivitelezését, mint pl. oszlopvédelem, különböző javítások, karbantartások, elkerített részek kialakítása, kármentők, tárolótartályok, badellák, padlóösszefolyók, stb gyártását. Vállaljuk ezen munkák elvégzését helyszínen, az ország egé...
2020-06-23 22:14:26

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:14:26

Villanyszerelés Budapest

Villanyszerelés Budapest összes kerületében és a környékein. Teljes villanyszerelés kivitelezés, igény szerint vakolat javítással! Új családi házak villanyszerelése, online költségvetést is készíthet! http://www.xn--villanyszerels-nkb.weboptimal.hu
2020-06-23 22:14:27

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:14:28

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 22:14:40

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 22:14:40

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 22:14:41

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...
2020-06-23 22:14:41

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...
2020-06-23 22:14:41

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:41

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:41

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ime a 6 legjobb tavaszi kabat 60 felett 2   •   divatmorzsak itt a tabudontogeto aprilis   •   50 millio forint lesz egy magyar urhajos rezsiorabere   •   legkisebb bikinijeben fotoztak heidi klumot kep   •   meng wanzhous lawyer accuses canadian border officer of fabricating testimony about phone passcodes   •   tizenketten lapultak egy kombiban ugy gondoltak ez nem fog feltunni a rendoroknek   •   the end of the plastic era world delegates forge ahead with draft plastics treaty to shape a greener world   •   said bouteflika brother of deposed algeria leader cleared of charges   •   varkonyi andrea uj mediacege meszaros lorinchez kotheto villaba koltozott   •   meghalt egy spanyol hegymaszo a k2 meghoditasara keszult 2   •   egyre inkabb hodit a tokaji aszu kinaban   •   az uszoelnok szerint a vilagbajnok kos hubert koveti legendas edzojet   •   dara eszter turi gyorgy leultetett es elkezdte csokolgatni a nyakam   •   mar csokkentek is a kamatok de a torlesztok igy is nagyon fajnak   •   ibrahimovic elmult 40 de nem akar leallni a golgyartassal foto   •   most of indias voters fret over jobs inflation ahead of polls   •   azahriah meg a politikusoknal is nagyobb manipulator   •   nem dijazzak az amerikaiak a capitolium ostromat zuhant trump nepszerusege   •   mar el is fogtak a budapesti villamosmegalloban keseloket   •   schumacher az edesapam a hosom sokat tanulok a palyafutasabol   •   73 millioi amerikai ugyfel adatai szivarogtak ki a dark webre   •   hat eve meszaroltak le iszlamista terroristak a charlie hebdo szerkesztoseget   •   megszolalt a wizz air a bombafenyegetesrol ezt talaltak a gepen az atvizsgalaskor   •   szilveszterkor utaljak a szallashelyeknek az elmaradt foglalasok utani tamogatasokat 2   •   menekulo embercsempeszeket fogtak az m9 esen   •   toth vera feljelentest tesz a momentum videoja miatt   •   szexualisan zaklatott egy 13 eves lanyt a repulon egy reszeg ferfi   •   bezar ez a negy uzletlanc magyarorszagon   •   eletveszelyes a legszennyezettseg indiaban megtiltottak a tarloegetest video   •   draghi call of duty for italys super mario   •   a wizz air menti meg a ryanair jordaniaban ragadt utasait   •   canadian indigenous leaders push for residential schools apology in pope francis meeting 2   •   tj ducklo biden aide quits over abhorrent language   •   volgyi zsuzsi bar a lanyom nagyon szeretne kistesot mindenkit megnyugtatok nem lesz neki   •   osszefogott a tesla az uber es meg tucatnyi ceg a hagyomanyos autok kiszoritasaert   •   a citys problematic vaccine rollout raises larger questions   •   elpusztult 28 evesen az elso fogsagban szuletett majomevo sas   •   mar fagy a balaton de meg vekony a jeg 2   •   ezek voltak 2021 elso heten legertekesebb vallalatai galeria   •   vlagyimir putyin forrong a duhtol kokemeny megtorlasra keszul   •   nem az uj foigazgaton mulik hogy maradhat e a konyvtar neve szabo ervin   •   meghosszabbitjak a marciusi helykozi berletek ervenyesseget   •   biden to lay out his foreign policy at g 7 munich summit   •   nagy bajban a betegek erre a veszelyre figyelmeztet az nnk   •   primitiv szexualis ajanlatot tett egy vendegsztar a jobaratok szereplojenek   •   megszakitotta veresegsorozatat a paks hazai palyan gyozte le a mezokovesdet   •   a mult alapvetoen mindig valahogy bekigyozik a jelenbe hoditanak a regebbi videojatekok a piacon makai gabort kerdeztuk a psziches okokrol   •   negy helyett ket evre tiltottak el oroszorszagot a sportesemenyektol   •   bezartak es prostituciora kenyszeritettek a not egy kiskoruval is majdnem ezt tettek vademeles lett belole 3   •   konektorokzipletltse