Hivatalos: világsztár rendezi az új Trónok harca sorozatot - Itt vannak a részletek

A Black Mirror sorozat egyik legnépszerűbb epizódjának rendezője csatlakozott most az új Trónok harca-projekthez, hogy a készülő spinoff-sorozat első felét rendezze, emellett kiderült az is, hogy összesen hány részes lesz majd az első etap.
2024-05-08 11:06:26

2024-05-08 11:05:57

Jelentős értékű lopással vádolnak egy amerikai katonát Oroszországban

Július 2-ig őrizetben marad az az amerikai katona, akit jelentős vagyoni kárt okozó lopással vádolnak Oroszországban. Gordon Black még május elején Vlagyivosztokban került őrizetbe.  Az orosz belügyminisztérium kedden közölte, hogy egy 32 éves nő feljelentést tett a 34 éves gyanúsított ellen. A férfi és a nő korábban Dél-Koreában találkozott. Az amerikai katona azért utazott Vlagyivosztokba, hogy a nőt meglátogassa, de összevesztek, és a nő később feljelentést tett a rendőrségen, pénzlopással vádolva a férfit. Az amerikai katonát egy helyi szállodában tartóztatták le, miután repülőjegyet válto...
2024-05-08 09:07:58

Volt amerikai hírszerző: Moszkva a föld színéről is eltörölheti a francia alakulatokat

Az orosz állami Ria Novosztyi szemlézett egy interjút, amelyet a Youtubeon készítettek Scott Ritterrel, az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztjével. Szerinte Emmanuel Macron francia elnök lépései nagyon rossz irányba terelik az eseményeket.
2024-05-08 08:07:18

Tizenkét év késéssel bekapcsolják a francia Paks II.-t

Az Electricite de France SA (EDF) megkapta a hatósági engedélyt az északnyugat-franciaországi Flamanville 3. számú új atomreaktorának beindítására 12 éves késedelem után. Az Autorite de Surete Nucleaire keddi közleménye szerint az üzembe helyezéshez adott zöld lámpa lehetővé teszi az EDF számára, hogy betöltse a reaktorba az üzemanyagot, folytassa a terhelési próbákat, majd megkezdje az üzemi termelést.
2024-05-07 19:06:41

Kidöntötték a lámpát, majd a közutasok orra előtt újabb baleset történt a turbókörforgalomban - videó

Egymás után törtek-zúztak az autósok Budakalásznál.
2024-05-06 12:08:31

Már zajlik a kísérleti projekt, decemberre készülhet el az első jelentés arról, mennyire hatékony drónokkal eltűntetni a graffitiket.
2024-05-02 14:11:14

Már zajlik a kísérleti projekt, decemberre készülhet el az első jelentés arról, mennyire hatékony drónokkal eltűntetni a graffitiket.
2024-05-02 14:11:04

Úgy lefejelte a párját egy férfi a gyöngyösi buszpályaudvaron, hogy eltört a nő orra

Úgy lefejelte a párját egy férfi a gyöngyösi buszpályaudvaron, hogy eltört a nő orra. A Gyöngyösi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit. Gubala Ádám Miklós, a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi ittasan keveredett szóváltásba az élettársával tavaly télen az autóbuszpályaudvaron, majd azzal zárta le a vitát, hogy megfejelte a nőt. A nőnek a bántalmazás következtében eltört az orra, vagyis súlyos sérülést szenvedett. A férfi már többször is el volt ítélve korábban, és ezúttal sem számíth...
2024-05-02 08:08:41

Új támogatója lett a francia EU-s pénzügyi puccstervnek

Az európai befektetéskezelési ágazat támogatja a francia javaslatot, amely az EU-tagállamok egy kis országcsoportokra érvényes tőkepiaci uniójának létrehozására irányul. Sandro Pierri, az Európai Alap- és Vagyonkezelési Szövetség (EFAMA) elnöke arra figyelmeztetett, hogy a reformmal kapcsolatos további késedelmek és EU-n belüli felesleges viták azt eredményezhetik, hogy még több vállalat és befektetés vándorol át az Egyesült Államokba.
2024-04-30 13:06:50

Nem ébredt fel az álmából: tragikus részletek derültek ki a balatoni versenyen meghalt horgászról

Szinte a teljes horgásztársadalom gyászolja Tót Gergőt, aki a X. Balaton Carp Cup nevű versenyen veszítette életét, ami a világ legnagyobb horgászversenye.
2024-04-29 12:06:52

2024-04-29 12:06:16

2024-04-29 12:05:58

Atomfegyverekkel védené meg magát Európa? A francia elnök nyitott a tárgyalásokra

Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy nyitott a nukleáris fegyverekről szóló tárgyalásokra a hiteles európai védelem megteremtésének részeként, írja a Bloomberg.
2024-04-28 15:07:34

Leszámolás a múlttal: nem várt ellenállásba ütközött a tajvani diktátor szobrainak eltávolítása

Csang Kaj-sek öröksége vita tárgya. A mai napig 760 szobor állít emléket a zsarnoknak.
2024-04-27 14:10:34

Leszámolás a múlttal: nem várt ellenállásba ütközött a tajvani diktátor szobrainak eltávolítása

Csang Kaj-sek öröksége vita tárgya. A mai napig 760 szobor állít emléket a zsarnoknak.
2024-04-27 14:07:14

45 éve senki sem hallja a sikolyod! Nem szabadulunk a pokoli lénytől: 1979 óta mindenkit felfal

A mai napig mintegy négyszázezren játszanak az egyik legjobb horrorjátékkal, amit most bárki nagyon olcsón szerezhet be.
2024-04-26 17:06:14

A Landsat 9 nevű műholdja képeket készített a Dubajt és Abu-Dzabit elárasztó esőzések után. Összehasonlításként megmutatták, hogy néz ki a térség normális esetben.
2024-04-23 17:06:37

A Landsat 9 nevű műholdja képeket készített a Dubajt és Abu-Dzabit elárasztó esőzések után. Összehasonlításként megmutatták, hogy néz ki a térség normális esetben.
2024-04-23 17:06:23

Xabi Alonso megtartása után újabb szenzációs hírt jelentett be a Leverkusen

A baszk edző a napokban jelentette be, hogy nem lesz sem a Liverpool, sem a Bayern München edzője.
2024-03-31 16:10:13

Navalnij merénylői három aktivista haláláért is felelősek lehetnek

Az orosz titkosszolgálat azon ügynökei, akik tavaly augusztusban novicsok idegméreggel próbálták megölni Alekszej Navalnijt, felelősek lehetnek legalább három oroszországi aktivista haláláért ? állítja legújabb jelentésében a Bellingcat nevű oknyomozó portál.
2021-01-28 23:06:01

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-20 16:36:23

2020-06-20 16:41:42

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-20 16:41:42

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-20 16:41:42

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...
2020-06-20 16:41:43

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...
2020-06-20 16:41:43

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-20 16:41:43

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-20 16:41:47

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:01:12

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az orra eltavolitasa utan a black alien nevu francia ferfi eltavolittatta felso ajkait is   •   csalas az oltasi sorrenddel valaszolt az ugyeszseg   •   1059 loerovel erosebb ez az audi mint egy bugatti   •   szexualis zaklatassal es eroszakkal vadoljak egy nfl csapat iranyitojat   •   szlavik ebben a tempoban nagyon lassan erjuk el a nyajimmunitast   •   szokatlan helyen volt foldrenges az egyesult allamokban   •   az ot szem kemszovetseg minden tagja kongatja mar a veszharangot kina nyomulasa miatt   •   az mszp azt javasolja hogy az egyetemistak csak a tandijuk felet fizessek a jarvany miatt 2   •   kepeket kuldott a marsrol a kinai szonda   •   a met kivetelevel mindegyik vallasi felekezetet egy prostitualtnak latom a magyar kormany agyaban   •   elindult az elso ferto taj vonatjarat ausztriaba   •   glettel   •   coronavirus german medics fly in to aid portugals hospital emergency   •   zombori gabor olimpiai szinttel nyert az orszagos bajnoksagon   •   a kamara sem erti hogy kepzeli a kormany a haziorvosok fizetesemeleset 2   •   horrorisztikus husveti nyulak a multbol   •   eltunt egy idos neni budapesten nehezen kommunikal egyedul nem talal haza erre keri a lakossagot a rendorseg 2   •   interneten pénzt keresni   •   elkaszinozta az atvert nok tizmillioit a hazassagszedelgo gergo egy edesanya ket gyerekkel kerult az utcara miatta ezek voltak a legrafinaltabb a modszerei 3   •   ukraine unveils powerful drone that can fly behind enemy lines evade jamming   •   tenyleg nincs orokelet meghalt a vilag idosebb ferfija 2   •   negy egeszseges es finom ital kave helyett 2   •   drogdilerekre csaptak le a zsaruk es a tek esek devecsernel videok fotok   •   kiderult mit kell majd csinalnia orban viktor nemzetbiztonsagi fotanacsadojanak   •   megszolalt a goldman exvezere lassulast hoz rank a credit suisse esete   •   arfixalas johet az onkormanyzati aramvasarlasoknal is   •   vadaszok termesztettek a kannabiszt devecsernel   •   rekordott dontott az egy nap alatt regisztralt uj fertozottek szama csehorszagban   •   tobb republikanus kepviselo tamogatja az alkotmanyos vadeljarast trump ellen   •   nak valsagban az erdeszeti vallalkozasok   •   audival huztak a tartalykocsit a havas emelkedon video   •   death toll from suicide car bombing rises to 5 in pakistan   •   tonett   •   szavazzon on visszatert a korabbi munkahelyere a szulesi szabadsag utan 2   •   bodolai nagyon komoly fenyegeteseket kaptam 2   •   gyaszol angela merkel varatlanul elhunyt a kollegaja egy repulogepen lett rosszul a politikusno 2   •   133 ra nott a moszkvai terrortamadas halalos aldozatainak szama putyin a nacikhoz hasonlitotta az elkovetoket   •   az arstop bevalt marad a 480 forintos benzin   •   haborognak a rajongok treat williamst kihagytak az oscar megemlekezesbol   •   otleteket   •   meng wanzhous vancouver mansions are not owned in her name extradition hearing is told   •   tovabb nott a vilag szeneromuveinek kapacitasa noha mindenki megfogadta hogy csokkenti azt   •   jakab ferenc a kinai vakcina technikaja elavult de a hatekonysaga nem rossz   •   netherlands budgets over 4 billion military aid for ukraine   •   a hanoi allatkertben lelancolt elefantok elengedeset kovetelik allatvedok   •   bayer zsolt magyar peterrol tiz eve tudjuk mikeppen banik a felesegevel 2   •   krizsan xenia a legjobb tizben zarta az elso napot hetprobaban   •   negyvenmillio pulyka megy langsirba pontosabban a sutobe   •   angol minosegu balas hasznalt ruha 42   •   nem kell adozniuk a sokgyerekes anyaknak