Jól megnyomta az állami támogatás az új elektromos autók számát

Rekordokat döntögetnek az elektromosautó-eladások idén. Több mint 6700-at helyeztek forgalomba az első négy hónapban, ennek nagy része az állami támogatásnak köszönhető.
2024-05-09 16:11:19

2024-05-09 16:10:37

Brit hírszerzési jelentés szerint az eddigieknél is nagyobb veszélyt fog jelenteni Ukrajnára az oroszok csúcsrakétája

Kiadta napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az orosz légierő modernizációs lépéseiről írtak.
2024-05-08 14:07:51

Ezekre a dokumentumokra lesz szükség az otthonfelújítási támogatás igényléséhez

A Nemzetgazdasági Minisztérium összeszedte, hogy milyen dokumentumokat érdemes beszerezni a pályázat benyújtása előtt. Így felkészülhetünk a támogatás igénylésére.
2024-05-08 11:14:16

2024-05-08 11:12:26

Leleplezték az észak-koreai és az oroszok titkos paktumát

Egy amerikai tisztviselő szerint Oroszország megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának előírásait, amikor jelentős mennyiségű finomított kőolajat szállít Észak-Koreába. Válaszul újabb amerikai szankciókat vetnének ki mindkét országra. Vélhetően Észak-Korea fegyvereket is szállít Oroszországnak az olajért cserébe.
2024-05-07 20:07:58

Szexuális zalatások tömegét fedték fel az amerikai pénzügyi hatóságnál

Az amerikai betétbiztosítónak (FDIC) átfogó változtatásokat kell végrehajtania a széles körben elterjedt szexuális zaklatások és egyéb visszaélések ellen - állapította meg a legfőbb bankfelügyeleti hatóság által a Reuters értesülése szerint.
2024-05-07 19:06:55

Benjamin Netanjahu fojthatja meg Joe Bident

Belebukhat Izrael támogatásába a regnáló amerikai elnök.
2024-05-07 17:09:50

Benjamin Netanjahu fojthatja meg Joe Bident

Belebukhat Izrael támogatásába a regnáló amerikai elnök.
2024-05-07 17:07:26

Ezekre a dokumentumokra lesz szükség az otthonfelújítási támogatás igényléséhez

Lezárult az otthonfelújítási program társadalmi vitája, már készül a végleges kiírás. A június eleji indulásig az igénylőknek érdemes minden szükséges dokumentumot beszerezni és ellenőrizni. Itt a lista, mi kell a benyújtáshoz.
2024-05-07 15:08:07

2024-05-07 15:07:53

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Kiszoríthattuk volna az oroszokat a paksi bővítésből, de Orbán ragaszkodott a Roszatomhoz

A Direkt36 szerint tavaly volt egy ötlet kormánykörökben, hogy a francia Framatome-mal belevágunk a Paks III. építésébe, az évek óta csúszó Paks II. pedig majd idővel elsorvad. De a lap szerint ebbe a miniszterelnök nem ment bele.
2024-05-07 08:10:50

Kiderült, mit tud a legendás Abrams tank az oroszok rettegett Lancet-drónja ellen: egyértelmű a győztes

Érdekes felvétel jelent meg egy orosz Telegram-csatornán egy amerikai gyártmányú Abrams harckocsi elleni orosz támadásról. A harckocsira egy Lancet páncéltörő drónt küldtek rá az oroszok, nagyon úgy fest, hogy a harcjármű kiégett.
2024-05-06 12:07:13

Érdekes kiegészítővel látták el az oroszok a háború egyik legrosszabb páncélosát

Nemrég jelent meg az X-en (korábban Twitter) egy videó, amin az látható, ahogyan ukrán FPV drónok megsemmisítenek egy orosz MT-LB páncélozott szállító harcjárművet. Ebben önmagában semmi meglepő nem lenne, az azonban minimum furcsa, hogy a páncélosra milyen "kiegészítőt" eszkábáltak az oroszok.
2024-05-06 10:07:42

Szinte az egész világban toboroznak az oroszok: ezzel próbálják meggyőzni a jelentkezőket

A BBC vizsgálata szerint kiszivárgott dokumentumok alapján Oroszország kubai állampolgárokat toboroz a fegyveres erőibe, miközben a kubai kormány határozottan elutasítja az ilyen tevékenységeket - szemlézte a brit médiatársaságot a Kyiv Independent.
2024-05-05 17:06:47

Hírszerzési jelentés: Európa-szerte súlyos támadásokra készülnek az oroszok

A Financial Times több európai titkosszolgálati forrásból is úgy értesült, hogy az oroszok megpróbálnak beszivárogni a kontinensre és ott a kritikus infrastruktúra ellen robbanásokat terveznek.
2024-05-05 14:07:14

Az amerikai külügyér szerint elfogadhatatlan károkkal járna a Rafah elleni izraeli offenzíva

A harcok miatt másfél millióan zsúfolódnak össze a városban.
2024-05-04 11:08:39

Az amerikai külügyér szerint elfogadhatatlan károkkal járna a Rafah elleni izraeli offenzíva

A harcok miatt másfél millióan zsúfolódnak össze a városban.
2024-05-04 11:07:00

Pályázat 2020

A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: Közösségi rendezvények vagy sportversenyek megvalósítására; találmányok, ötletek, fejlesztések megvalósítására (legalább már működő prototípus esetén); olyan, itt fel nem sorolt egyéb célra, tevékenységre vagy eseményre, mely széleskörű érdeklődésre számíthat, vagy valami pozitívot hozzátesz a világhoz. A támogatás összege maximum 600 000 forint lehet. Önerő és referencia nem feltétele a támogatásnak, de az elbírálásnál előnyt jelent! ...
2020-06-20 16:41:42

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:14:22

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:20:33

Elég bizarr módon edzett a UFC egyik legjobbja - videó

Korábban a félnehézsúly koronázatlan királya volt az amerikai ketrecharcos.
2020-12-19 22:05:52

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
2020-11-15 20:14:00

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.

2020-11-16 02:10:16

Az egyik legígéretesebb vakcinafejlesztő szerint még egy évet kell várnunk, hogy újra normális életünk legyen

A Pfizer-BioNTech cégek szerint 300 millió embernek kellene beadni új vakcinájukat, ugyanis már ezzel is érezhető módon csökkenne a járvány terjedése. De az idáig vezető út hosszú, akkor is, ha az oltás jól működik.
2020-11-16 05:10:55

94,5 százalékos védettséget nyújt a Moderna koronavírus elleni vakcinája

Az amerikai cég fejlesztése minden eddig ismert oltóanyagnál hatásosabb lehet. Előnye, hogy mínusz húsz fokon is lehet tárolni, a tesztalanyok pedig csak enyhe mellékhatásokról számoltak be.
2020-11-16 13:10:16

2020-11-16 13:10:17

Magyar céget vesz a Cisco

Az amerikai multi a felhőalapú szolgáltatásokat fejlesztő Banzai Cloudot vásárolja meg.
2020-11-16 15:05:59

A Huawei szerint itt az ideje, hogy a britek meggondolják magukat az 5G-ügyben

A Huawei szerint a britek csak azért zárták ki az 5G-fejlesztésekből a Huaweit, mert az Egyesült Államok pártjára álltak a kereskedelmi háborúban, és nem azért, mert a kínai cég kiberbiztonsági szempontból veszélyt jelent.
2020-11-16 17:08:13

2020-11-16 17:08:14

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:43

Feltalálták a szuperfehér festéket, amit ezzel festenek be, az tűző napon is hűvösebb

Olyan olcsó és könnyen előállítható fehér festéket fejlesztettek ki amerikai kutatók, amely még tűző napon is képes hűteni az alatta lévő felületet.

2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 08:12:01

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

400-500 ezerért adják tovább az első PlayStation 5-öket az eBayen

Néhányan máris komoly haszonra próbálnak szert tenni az amerikai piacon csak nemrég debütált PlayStation 5 újraértékesítésével.
2020-11-17 10:10:59

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:54

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 19:06:23

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:02

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:03

A nyíregyházi kórház közleményben cáfolta főorvosának szavait

Szűcs Attila szerint olyan sok koronavírusos van az intézményben, hogy már nem tudnak az elvárt színvonalon dolgozni. A kórház szerint ez nem igaz.
2020-11-18 09:07:00

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Novák: Csak annak jár támogatás lakásfelújításra, akinek folyamatos tb-jogviszonya van

A támogatással az elvált szülők is élhetnek, nekik meg kell osztaniuk egymást között azt.
2020-11-18 13:07:26

Katasztrofális következményei lehetnek az új vízgazdálkodási törvényjavaslatnak a WWF szerint

A szervezet szerint az új javaslat lehetővé tenné, hogy túlhasználják vagy elpazarolják a vízkészletet a gazdák.
2020-11-19 06:05:42

Varga Mihály szerint ki kell nyitni a pénzcsapot

A válság miatt az államnak az eddigieknél jobban kell költekeznie a pénzügyminiszter szerint. A nagyvállalatok beruházásait támogató program eredetileg 15 milliárdos keretét a kormány már 80 milliárdra tolta föl.
2020-11-19 10:12:22

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az oroszok szerint semmin nem valtoztat az amerikai tamogatas   •   ujra frocsog a ver az amazon szuperhosos sorozataban de pont ezert imadjuk   •   egy etterem annyira kegyetlenul oszinten valaszol a negativ ertekelesekre hogy az mar zsenialis   •   europaba erkezik a legjobb kameras mobil a xiaomi mi 11 ultra 2   •   nem okozott gondot a tottenhamnek a sereghajto legyozese   •   hatborzongato emberrablas szabolcsban modszeresen vertek es lancra verve egy garazsban tartottak fogva egy ferfit 2   •   56 kilos harcsat fogott ki megbuntettek   •   ten man sheff utd beat aston villa for fourth premier league win   •   eletmento lesz ez a program elore szol meg mielott kiegne az orvos vagy az apolo 2   •   iden sem lehetnek hivek husvetkor a szent peter teren   •   baleset tortent az m0 s autouton mar 10 kilometeres a torlodas   •   a market es a bayer construct konzorciuma epitheti at a hungaroring letesitmenyeit 2   •   megyek csataja lol harom akali harom gyozelem kubu lett a finale mvp je   •   coronavirus vaccines boost for africa in race for jabs 2   •   britain and eu can agree mini deals to ease chaos of no deal says michael gove   •   tudja ki jatszotta volna eredetileg a matrix foszerepet   •   egy kulon szigeten temethetik el a koronavirus halottait   •   eva mendes a kislanya miatt vonult vissza a kozossegi oldalarol   •   eldobod a bodzapalcad egy harry potter sorozatrol pletykalkodnak az hbo nal   •   osszesen hatvannegy embernek volt ottalalatos szelvenye 2   •   osszegyult a millios perkoltseg az akkugyar ellen tiltakozo mikepercsieknek 2   •   sulyokat kotott a labara igy maszott fel a szekrenyre az osszetort terdu kosaraslany   •   politologus orban viktor miatt haldoklik a v4 egyuttmukodes 2   •   tetovalt bunko   •   hihetetlen formaban van mike tyson a vasarnap hajnali meccse elott video   •   magyar petert biden emberenek vendegei latvanyosan segitik   •   levagtak mindket kezet mert segitett egy rendornek   •   australian surfer mikey wright rescues woman from hawaii waves   •   1prxw60d.jfaz.cn   •   0630index.phpoption. .................... .................... .......procselfenvir on00   •   baleset miatt lezartak az m1 est ausztria fele gyornel 2   •   panellakas belteri pallotokos ajtobeepites ajtocsere 35   •   elharapodzo eroszak a kozep afrikai koztarsasagban   •   tek esekkel csaptak le egy orvvadaszra balatonszarszon   •   iran elore szolt a feher haznak hogy megtamadja izraelt   •   olyan meno lettel hogy mar koszonni is derogal   •   tizenegyesparbaj utan jutott tovabb az arsenal es egy statisztikai adat szerint a dontoig meg sem all   •   urbirosagot allit fel dubaj 2   •   babat var az rtl sztarja sztarenki dora pocakos videoval jelentette be az oromhirt   •   fabiny tamas jezus erosebb a templom falainal 3   •   nagy gabor kasszas jani 2   •   a briteknel harmadaval csokkent az uj fertozesek szama a korlatozasok nyoman   •   halalos baleset izsaknal   •   ana de armas fearless performance deserves a better movie than blonde 2   •   de mit adott nekunk a covid online kenyeret   •   lemondott a japan kormany sajtoreferense mert megvendegelte a miniszterelnok fia   •   ennyi volt visszavonult wayne rooney   •   mick jagger tancra perdult arra a dalra ami arrol szol hogy valaki ugy tancol mint mick jagger video   •   mexicos leading presidential candidate stopped by masked men who ask for help in stemming violence   •   penzt kap ha lefotozza a tilosban parkolokat svedorszagban