A Kínai Kommunista Párt propagandaosztályának részeként működő Kínai Filmügyi Igazgatóság vezetője és Káel Csaba kormánybiztos filmszakmai együttműködési megállapodást írtak alá közös filmes projektek indításának céljából.
2024-05-10 16:11:40

A szakértő szerint a magyar fél jelentős eredményeket ért el a magyar-kínai csúcstalálkozó során

A Nyugat nem kérheti tőlünk, hogy ne barátkozzunk Kínával - mondta Moldicz Csaba, az MCC Külgazdasági Műhelyének vezetője.
2024-05-10 11:09:41

Tóth Andi az x-faktoros zsűritársait véleményezte: nem tartotta magában, mit gondol Gáspár Laciról

Tóth Andi már tűkön ülve várja, hogy elkezdődjenek az X-Faktor forgatásai. Elmondta, ki veszi majd leginkább komolyan a feladatát.
2024-05-09 21:06:11

2024-05-09 21:05:55

Bár a GVH nem akarta, egy bírósági döntés miatt mégis meg kell vizsgálni, hogy mennyi igazságtartam van a rezsiszámlákon megjelenő "spórolásokban"

A GVH nem akart vizsgálódni, ezért az MSZP-s Tóth Bertalan beperelte a hivatalt.
2024-05-09 17:10:45

Rezsiháború: fordulat a bíróságon, Tóth Bertalan örül

Versenyfelügyeleti eljárás indul az MVM számlázási gyakorlatáról.
2024-05-09 14:10:57

Rezsiháború: fordulat a bíróságon, Tóth Bertalan örül

Versenyfelügyeleti eljárás indul az MVM számlázási gyakorlatáról.
2024-05-09 14:07:32

A fideszes vezető nekiment az oroszoknak: szerinte, ha nem lennénk NATO-tagok, akkor minket támadnának

Németh Zsolt erős kijelentéseket tett Oroszországról a Magyar Atlanti Társaság keddi konferenciáján tartott beszédébe. A Fidesz alapító tagja nem tartotta magában a véleményét, és elmondta, mit köszönhetünk a NATO-tagságnak.
2024-05-09 14:06:41

2024-05-09 14:06:21

Tóth Gy. László és Raffay Ernő most a Mi Hazánk Mozgalom stratégiai tanácsadó testületéhez csatlakoztak, miközben kijelentették, hogy a nemzeti érdekeket már nem a Fidesz képviseli.
2024-05-09 13:06:32

Tóth Gy. László és Raffay Ernő most a Mi Hazánk Mozgalom stratégiai tanácsadó testületéhez csatlakoztak, miközben kijelentették, hogy a nemzeti érdekeket már nem a Fidesz képviseli.
2024-05-09 13:06:12

Elmagyarázta az MSZP, miért indítja rá a jelöltjét Pikó Andrásra Józsefvárosban

A szocialisták szerint a polgármester pálfordulása akadályozta meg az összefogást.
2024-05-09 09:10:40

Elmagyarázta az MSZP, miért indítja rá a jelöltjét Pikó Andrásra Józsefvárosban

A szocialisták szerint a polgármester pálfordulása akadályozta meg az összefogást.
2024-05-09 09:10:11

Fideszes képviselők kapitális bakija miatt kapott zöldutat az olcsó, egynapos autópálya-matrica

Két fideszes honatya tévedésből félrenyomott, így elfogadták a parlament Gazdasági Bizottságában, hogy az egynapos matrica árát 1000 Ft-ban maximálja a kormány.
2024-05-08 16:06:38

Az MSZP megszavazta a nagyvárosi vízművek adóemelését

A párt külön kérte, hogy megszavazhassa az emelésről szóló javaslatot mert, egyébként nem támogatta a törvényt, amelybe ez bekerült.
2020-11-17 12:08:03

Az MSZP tévedésből szavazta meg a közműadó-emelésről szóló módosítót

A párt szerint technikai hiba történt, a zárószavazásnál frakciójuk nemmel szavazott.
2020-11-17 15:05:40

Az MSZP tévedésből szavazta meg a közműadó-emelésről szóló módosítót

A párt szerint technikai hiba történt, a zárószavazásnál frakciójuk nemmel szavazott.
2020-11-17 15:05:40

Cser-Palkovics üzent Parraghnak: Ne tetézd, ne tetézd!

Székesfehérvár polgármestere szerint Parragh László javaslatai teljesen ellehetetlenítenék a településeket. A fideszes politikus üzent is az iparkamara elnökének: Ne tetézd!
2020-11-17 15:05:40

Az MSZP bűncselekménnyé tenné a jogosítvány nélküli vezetést

Nincs nagy visszatartó ereje a helyszínen kiszabható, pár tízezer forintos pénzbírságnak.
2020-11-19 12:09:47

Az MSZP bűncselekménnyé tenné a jogosítvány nélküli vezetést

Nincs nagy visszatartó ereje a helyszínen kiszabható, pár tízezer forintos pénzbírságnak.
2020-11-19 12:09:48

A koronavírusos Böjte Csabát budapesti kórházba vitték

Hétfőn derült ki, hogy Böjte Csaba koronavírusos, akkor még enyhe tünetei voltak.
2020-11-19 14:05:46

Az MSZP bűncselekménnyé tenné a jogosítvány nélküli vezetést

Nincs nagy visszatartó ereje a helyszínen kiszabható, pár tízezer forintos pénzbírságnak.
2020-11-20 06:06:35

Megszólalt a koronavírusosokat leprásozó fideszes polgármester

Babák Mihály szerint nem volt korrekt, hogy a beszélgetésből kiragadtak egy mondatot.
2020-11-20 15:06:44

Megszólalt a koronavírusosokat leprásozó fideszes polgármester

Babák Mihály szerint nem volt korrekt, hogy a beszélgetésből kiragadtak egy mondatot.
2020-11-20 15:06:44

Fideszesek fogják hívogatni az időseket

A jövő héttől kezdve fideszes képviselők és segítőik fogják telefonon felhívni azokat az idős embereket, akik hozzájárultak a kapacsolattartáshoz.
2020-11-21 15:07:54

A Jobbik alelnöke alkalmasnak tartja Jakab Pétert miniszterelnök-jelöltnek

Z. Kárpát Dániel szerint lehet még boksz az ellenzéki pártok között, de most „a demokráciát felzabáló fideszes hadsereg” visszaszorítása a fontosabb.
2020-11-22 14:06:07

Chatszobában árulta a drogot egy budapesti fiatal

G. Csaba egy közel húsz fős hálózatot hozott létre, akikkel chatszobában tartotta a kapcsolatot.
2020-11-23 07:06:14

Chatszobában árulta a drogot egy budapesti fiatal

G. Csaba egy közel húsz fős hálózatot hozott létre, akikkel chatszobában tartotta a kapcsolatot.
2020-11-23 07:06:14

Jobban van Böjte Csaba

A ferences szerzetes a múlt hét második felében került kórházba.
2020-11-23 17:06:00

Mégis felléphet Tóth Gabi, érthetően boldog

Céges buli lesz, de rendhagyó módon.
2020-11-23 19:05:56

Üzent Böjte Csaba: Szerintem gyógyulok

A Honvédkórházban ápolják.
2020-11-24 10:06:02

Balassagyarmaton egy hét alatt 38-an hunytak el, ebből 26-an Covid-fertőzöttek voltak

A város fideszes polgármesterének részletes beszámolójából tudni ezt.
2020-11-24 10:06:07

Balassagyarmaton egy hét alatt 38-an hunytak el, ebből 26-an Covid-fertőzöttek voltak

A város fideszes polgármesterének részletes beszámolójából tudni ezt.
2020-11-24 10:06:07

Muszlim demokrata képviselő támadja Biden külügyminiszter-jelöltjét, mert zsidó

A palesztin származású képviselőnő szerint Izraelnek nincs joga a létezéshez, az egész területet a palesztinoknak kellene adni.
2020-11-24 17:05:56

Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Az Országgyűlés fideszes elnöke osztrák kollégájával beszélt a járványügyi helyzetről.
2020-11-24 21:06:13

Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Az Országgyűlés fideszes elnöke osztrák kollégájával beszélt a járványügyi helyzetről.
2020-11-24 21:06:14

Győr egykori MSZP-s polgármestere szerint a Borkai-éra volt a város aranykora

Balogh József a tanácsrendszer durvább verzióját látja a Fidesz mai rendszerében, Borkai Zsolt legnagyobb hibája pedig az volt, hogy azt hitte, nem kell már dolgoznia.
2020-11-25 11:06:24

Ellenzéki pártok kezdeményezték az operatív törzs meghallgatását a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságban

A DK, a Jobbik és az MSZP közösen javasolták ezt.
2020-11-25 13:06:22

Dömötör Csaba: Folyamatosan zajlik a célzott tesztelés

Ingyenes és önkéntes vizsgálatról van szó, amelyet ott végeznek, ahol az érintettek dolgoznak - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
2020-11-25 21:06:12

Stummer: Simonkáék családi cége is beszállt a szabadkígyósi kastélymutyiba

A Jobbik alelnöke szerint fideszes vezetők vásárolták be magukat a kastély környékére.
2020-11-26 09:05:58

Meghalt Barrel Zoltán újpesti önkormányzati képviselő

Az MSZP-frakció tagja volt a 65 évesen elhunyt politikus.
2020-11-26 09:06:01

Meghalt Barrel Zoltán újpesti önkormányzati képviselő

Az MSZP-frakció tagja volt a 65 évesen elhunyt politikus.
2020-11-26 09:06:02

A Szerencsejáték Zrt-nél fideszes települések nyernek mászókát

Elvileg fogyatékos gyerekeknek szól, a pályázat, ellenzéki városvezetés még nem nyert.
2020-11-26 11:06:32

A Szerencsejáték Zrt-nél fideszes települések nyernek mászókát

Elvileg fogyatékos gyerekeknek szól, a pályázat, ellenzéki városvezetés még nem nyert.
2020-11-26 11:06:37

Figyelmeztették a Közszolgálati Közalapítvány MSZP-s kurátorát, aki az M1-ből kiszivárgott felvételekről akart kérdezni

Egyébként a testület arra jutott, hogy minden rendben van a közmédia híradójában.
2020-11-26 18:06:04

Deutsch Tamásnak egy néppárti képviselő magyarázta el, mi a különbség a Gestapo és az EU között

Esther de Lange igazította ki a fideszes politikust.
2020-11-27 11:05:57

Deutsch Tamásnak egy néppárti képviselő magyarázta el, mi a különbség a Gestapo és az EU között

Esther de Lange igazította ki a fideszes politikust.
2020-11-27 11:05:58

Tankcsapda, Pély Barna, Tóth Vera: így búcsúznak a magyar sztárok Balázs Fecótól

A Kossuth-díjas énekes, zenész 69 éves volt.
2020-11-27 12:06:01

Tóth Andi elárulta, milyen férfiakhoz vonzódik

"Nem tudok olyannal kommunikálni, aki nem tudja, hogyan fizesse be a rezsijét" - mondja.
2020-11-28 09:06:02

Tarlós István feljelenti Hadházy Ákost, aki szerint a volt főpolgármesternek inkább börtönben van a helye

Hadházy Ákos arról írt, hogy az Orbán-kormány és a Tarlós-féle városvezetés „arcátlanul csalt” a 3-as metró közbeszerzési eljárása ügyében.
2020-11-28 16:06:15

Böjte Csaba kijöhet a kórházból - videó

Közösségi oldalán megosztott videóban számolt be gyógyulásáról és egy gyerekkori megrázó élményéről a ferences szerzetes.
2020-11-29 09:06:07

Böjte Csaba hamarosan elhagyhatja a kórházat

Erről és adventi üzenetéről a közösségi médiában beszélt a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke.
2020-11-29 10:06:03

Szájer József lemondott az európai parlamenti képviselői posztjáról

A fideszes politikus a jövőben szellemi területen kívánja folytatni a munkáját.
2020-11-29 11:06:14

Alig takarja a dekoltált, csillogó ruha Tóth Andi melleit - fotó

Újabb szexi képpel lepte meg a rajongókat.
2020-11-29 15:05:59

A fideszes ?Facebook-harcosokat? toborzó Kovács István készülhet Szájer József helyére

Az Alapjogokért Központ alapítója következik a Fidesz EP-listáján.
2020-11-29 16:06:11

Bruttó 1,7 milliót keres a híradós, aki Hadházy akcióját bunkónak nevezte

Németh Balázs bemondóként dolgozik az MTVA-nál. Ő volt az, aki korábban “primitív, bunkó, felháborító akciónak” nevezte Hadházy Ákos egy akcióját.
2020-11-30 11:06:18

2020-11-30 11:06:20

Koronavírusos volt, ma kijöhetett a kórházból Böjte Csaba - videó

A ferences szerzetesnek november 16-án lett pozitív a koronavírus-tesztje.
2020-11-30 14:06:07

Lovasi Andrástól Tóth Veráig, számos örömzenélő lehet karácsonykor nappalinkban

Online térbe helyezi hagyományos ünnepi koncertjét, és a legjobb vendégénekeseit hívta meg rá.
2020-11-30 17:07:34

Kigyógyult a koronavírusból Böjte Csaba

Elhagyhatta a kórházat Böjte Csaba ferences szerzetes, akit koronavírus-fertőzéssel kezeltek Budapesten.
2020-11-30 18:06:55

Meggyógyult Böjte Csaba, kiengedték a kórházból

A szerzetest tíznapos kezelés után engedték haza a Szent László kórházból.
2020-11-30 19:06:06

Tarlós szerint Hadházy vagy feljelenti, vagy ennek hiányában beismeri, hogy rágalmazott

Amennyiben a vizsgálóbizottság vagy a BKV felügyelőbizottsága nem tesz feljelentést, akkor Hadházy Ákos megteszi.
2020-11-30 21:06:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   mag   •   K   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az mszp s toth csaba egy fideszes videojanak megosztasaval tamadja hadhazy akost   •   igen egyedi megoldassal hajthato ketkepernyos mobilt talalt ki a vivo   •   prada ruhaban mennek a holdra az urhajosok 2   •   vadat emeltek a benzinkartyaval megkent nav vezeto ellen   •   i want everyone to feel rugby is for them monye to chair new rfu advisory group   •   akkor ugrott az idei 4 szazalekos novekedes megkerdeztuk az elemzoket   •   10 things you need to know today january 6 2021   •   marics petiert rajonganak a lanyok most elarulta mi lehet a titka 2   •   megmutottek a magyar valogatott eb rol lemarado focistajat   •   nem arul tobb fagyit a ben jerrys a megszallt palesztin teruleteken   •   semjen zsolt zero toleranciat hirdetett a kormany az antiszemitizmussal szemben 4   •   ujra lehet szankozni es sielni a normafan 3   •   mar jelentkezhetnek a fiatalok a zseton cimu penzugyi versenyre   •   tuzoltok mentettek meg egy ferfi eletet szentesen itt vannak a sulyos baleset reszletei 2   •   delutanra elbukta korabbi erosodeset a forint   •   ha a katolikusok nem allnak velunk szoba nincs ertelme elbabozni hogy targyalunk 2   •   csunya balesetet szenvedett lilu korhazba kerult   •   hadhazy akos magyar peter megijedt vagy nincs tobb bizonyiteka   •   27 embert mentettek ki a tisza tobol fotokon az akcio 2   •   shubhneet singh punjabi rapper faces heat over concert hoodie   •   ujabb banki egyuttmukodest kotott a cig pannonia   •   kinyithatnak az edzotermek es az uszodak szloveniaban 2   •   mezonyarad   •   a hamasz parancsnoki kozpontja egy korhaz alatt van az izraeli hadsereg szerint 2   •   negy fiatalt raboltak ki szombathelyen egyikuk nyakahoz kest szoritottak   •   hangfelvetelek bizonyitjak hogy lukasenka tervelte ki az ismert orosz ujsagiro elleni 2016 os merenyletet 2   •   name of former blackhawks video coach removed from stanley cup trophy   •   a nemzet amely hamarosan eltunhet a terkeprol   •   majdnem elgazolt egy robogost a villamos a bkv vizsgalatot inditott   •   mit adtak a magyar lakaspiacnak a csaladtamogatasok   •   a horkolas hatassal van a szexualis eletre   •   ozm   •   masodik gyerekevel varandos vv gigi   •   kiderult ekkor temetik gyenesei istvant a gyaszolo csalad kulonos keressel fordult a temetes resztvevoihez 2   •   ovist   •   megvan mikor helyezik vegso nyugalomra a fiatal debreceni lanyt aki ket szivatultetesen is atesett 2   •   lakatosmunlkak keritesek kapuk 19   •   magyarorszag lett az egyik foszereplo az eu s szankciok koruli jatszmakban   •   a kinaiak allitjak egy uj vakcinajuk keteves vedettseget ad a koronavirussal szemben 2   •   decemberben tobb szazezer magyar volt majdnem munkanelkuli   •   balesete utan ratalalt a szerelem az arcatultetett fiura   •   orban viktor gratulalt joe bidennek   •   megneztuk az uj szellemirtok filmet hogy onnek mar ne kelljen 2   •   tobb mint 880 allatfaj tizezer egyede el a fovarosi allat es novenykertben   •   kedves zsoca akkor is hazudsz ha kerdezel magyar peter kokemenyen beleallt bayer zsoltba ezt uzente neki 2   •   ezek a legdragabb es a legolcsobb uti celok iden a vilagon   •   figyeljen merre indul el villamos helyett potlobusz kozlekedik majd budapest egyik legforgalmasabb szakaszan 2   •   19 eves tamado irt tortenelmet es mentette meg a man united becsuletet   •   elmondani az elmondhatatlant 21 evvel ezelott kapta meg az irodalmi nobel dijat kertesz imre de mitol olyan kulonleges a sorstalansag 2   •   szabaditsuk ki stancsicsot hogyan valt jobbagysorbol forradalmar irova