Baranyi Krisztina gyurcsányozva ment neki ellenfelének

Állítása szerint riválisa be is ismerte, hogy Gyurcsány Ferenchez ment egyeztetni.
2024-05-30 21:09:51

Baranyi Krisztina gyurcsányozva ment neki ellenfelének

Állítása szerint riválisa be is ismerte, hogy Gyurcsány Ferenchez ment egyeztetni.
2024-05-30 21:07:25

Eséssel nyitottak az amerikai tõzsdék

A vártnál alacsonyabb GDP-adat ellenére esnek az amerikai tõzsdék a nyitás után, a Dow Jones 0,9 százalékos mínuszban van, a S&P 500 0,2 százalékot esett, míg a Nasdaq 0,3 százalékos mínuszban áll. Alapvetõen a mostani adatközlésnél második becslésrõl van szó, az igazi sztori az elsõ negyedéves növekedés lassulása volt a tavalyi negyedik negyedévhez képest, így a felülvizsgálat önmagában nem okoz markáns hangulatváltozást.
2024-05-30 16:07:17

Eldõlt az Átrium jövõje: Pintér Béláék, a Dumaszínház és még három másik színházi szervezet költözik az épületbe

2024 szeptemberétõl öt színházi produkciós iroda költözik a Margit körúti színházi épületbe, amelyet a nyáron otthagyni kényszerül az állami támogatásaitól megfosztott, így anyagilag teljesen ellehetetlenült eddigi üzemeltetõ, a Kultúrbrigád.
2024-05-30 12:12:58

Szijjártó Péter: Akik elsõ kézbõl tudják, mit jelent a béke - videó

A külgazdasági és külügyminiszter Izraelbõl kiszabadított magyarokkal találkozott.
2024-05-30 09:11:06

Lionel Messi újra varázslatos góllal bizonyította, hogy nem nyaralni van Miamiban

Az MLS mindkét magyarja pályára lépett a legutóbbi fordulóban.
2024-05-30 08:10:37

Fesztiválhangulat volt az elsõ magyarországi Primark nyitásakor - videó

Zene, tánc, zászlók és hosszú sorokban bõröndökkel vásárló emberek.
2024-05-28 21:09:13

Aurelio szívét ismét elrabolta a gyermeke édesanyja, a pár már az elsõ közös utazásán vesz részt, melyrõl be is jelentkeztek együtt.
2024-05-28 16:06:17

Aurelio szívét ismét elrabolta a gyermeke édesanyja, a pár már az elsõ közös utazásán vesz részt, melyrõl be is jelentkeztek együtt.
2024-05-28 16:05:55

Kétségbeesetten próbálja enyhíteni a Kommunista Párt Kína egyik legsúlyosabb problémáját

Hszi Csin-ping kínai elnök a Politikai Hivatal tanulmányi ülésén hangsúlyozta a magas színvonalú munkahelyek létrehozásának fontosságát fõiskolai diplomások és migráns munkavállalók számára, kiemelve ezt elsõdleges prioritásként az ország gazdasági kihívásai közepette.
2024-05-28 14:07:56

Berúgott a disznóvágáson, majd belevágta a neje mellkasába vacsora közben a csontozókést és a villát egy férfi a kétéves gyermekük elõtt

Életveszélyt okozó testi sértés bûntette miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Fõügyészség azt a 30 éves csobaji férfit, akik kést és villát dobott a feleségébe vacsora közben a kétéves gyermekük elõtt.. Jogg Zsolt, a fõügyészség helyettes szóvivõje az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi terhére rótt bûncselekmény két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. Az ügyész elmondta, hogy a férfi disznóölést tartott tavaly november végén a családi házukban, és alkoholt fogyasztott. A disznóvágás után kóstolót vitt az ismerõseinek, majd a k...
2024-05-28 11:08:10

Szórja a piacra a bitcoint a 10 éve csõdbe ment kriptotõzsde

Az Arkham Intelligence adatai szerint a 2014-ben csõdbe ment japán kriptotõzsde, a Mt. Gox ma hajnalban legalább 42 830 bitcoint utalt ki az úgynevezett "hideg tárcáiból", a tranzakciók értéke mintegy 2,9 milliárd dollár volt. A kriptopiaci szereplõket meglepte a fejlemény, kisebb esést láthatunk a bitcoin árfolyamában - ráadásul itt nem áll meg a történet, a frissebb adatok szerint késõbb még több kriptovalutát értékesített a csõdbe ment tõzsde.
2024-05-28 09:07:08

Jó hír a nyaralni készülõknek: csökkennek a repülõjegyárak!

Lassulni látszik a Covid utáni utazási láz, ennek jeleként Európában és Ázsiában is stabilizálódnak, illetve csökkennek a repülõjegyárak, ami kihívások elé állítja a magas költségekkel és korlátozott kapacitással küzdõ légitársaságokat.
2024-05-28 09:06:42

A független India elsõ kormányfõje, aki Gandhi közvetlen munkatársa volt

Dzsaváharlál Nehru, a modern India atyja 60 éve halt meg
2024-05-27 15:09:13

Elítélik a kétgyerekes anyukát, amiért egyedül jár nyaralni

Pedig a gyerekei nem bánják.
2024-05-27 10:09:30

Leclerc indul a monacói pole-ból, a falnak koccanó Verstappen csak hatodik

Charles Leclerc indulhat majd az élrõl a Monacói Nagydíjon, miután a Q3-ban magabiztos teljesítményt nyújtva nyerte meg az idõmérõt. Max Verstappen a végén a falnak koccant, így jelentõsen lemaradt. Már a Q3 tartogatott meglepetést, többen is küszködtek ugyanis a tempóval, majd Sergio Pérez és Fernando Alonso már az elsõ között kiesett. Az idõmérõ második szakasza már kevesebb váratlan fordulattal szolgált, leszámítva azt, hogy a szabadedzéseken taroló Ferrari továbbra sem találta a sebességet. Ha már szó volt Pérezrõl, meg kell jegyezni, hogy a Red Bull fiókcsapatában Cunoda Juki a szezon sor...
2024-05-25 17:06:56

Rengeteg sztár ment ki Azahriah koncertjére - fotók

Meglepõ, hogy ki kivel érkezett a Puskás Arénába - miközben többen szabadulni akartak a jegyektõl.
2024-05-25 16:08:32

Bacskai az elsõ leütés után még nem akarta kivégezni ellenfelét, de így is KO-gyõzelmet aratott

Bacskai Balázs gyõzelemmel zárta le pályafutását pénteken a Vasas Jégcentrumában, ahol elhódította a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú Európa-bajnoki címét. A 36 éves öklözõ 29 évet felölelõ karriert készült lezárni a péntek esti budapesti profi gálán, melynek utolsó mérkõzésén, az esemény csúcspontjaként szólították ringbe a dán Kim Poulsen ellen, írja az MTI. Bacskai veretlen profi mérleggel (17 mérkõzés/17 gyõzelem) várta a tíz menetre tervezett összecsapást, annak egyértelmû esélyeseként, még úgy is, hogy igazán komoly meccse már két éve nem volt, és dán ellenfelének mérlege is kif...
2024-05-25 08:06:45

Pintér Tibor: ?Nem lesz esküvõ?

Öt év együttlét után sem tervezi feleségül venni a kedvesét Pintér Tibor. A színész és szakmabeli kedvese, Ilyés Jenifer tökéletesen boldogok együtt, ám a Tenya becenevû színész nem vezeti oltár elé a nála tizenkilenc évvel fiatalabb lányt, két válás után ugyanis kiábrándult a házasság intézményébõl.
2023-09-20 18:29:36

undefined
2023-11-14 12:06:03

undefined
2023-11-14 12:05:53

undefined
2023-12-04 17:06:22

undefined
2023-12-04 17:06:12

Sztárbox: Horti Gábor Istenes Lászlót vizionálta a ringbe Józan László helyett

Molnár Áron és Józan László is összecsaptak a Sztárbox második elõdöntõjében. A két színész küzdelmét végül Molnár nyerte, Józan edzõi ugyanis bedobták a törölközõt, így véget vetve a meccsnek. A találkozó kezdetekor azonban Horti Gábor némileg összezavarodott a kommentátorállásban. Megérkezett a szegény fiú, a Molnár Áron, olyan szerényen jött be, semmi csillogás, koncentrált volt. És Istenes László
2023-12-04 09:08:31

Thürmer Gyula: Orbán az összes nyugat-európai politikusnál bölcsebb

A baloldali pártelnök szerint sok nyugati ország még mindig a 2008-as válság hatásait próbálja kiheverni.
2021-07-04 12:05:50

Thürmer Gyula: Orbán az összes nyugat-európai politikusnál bölcsebb

A baloldali pártelnök szerint sok nyugati ország még mindig a 2008-as válság hatásait próbálja kiheverni.
2021-07-04 12:06:35

Letartóztattak egy kislányokra és nõkre támadó férfit

Többször is próbálkozott és mindig a Bakonyban.
2021-07-20 14:06:42

Árpa Attila a Sztárbox fináléjáról: Az esélytelenek nyugalmával készülök

A minap Pintér Tibor és Árpa Attila is összecsaptak a Sztárbox elõdöntõjének utolsó fordulójában. Meccsük jóformán kifulladásig tartott, a bírók végül utóbbinak ítélték meg a gyõzelmet, így Árpa Brasch Bencével mérheti majd össze a tudását a fináléban. Az arénában történtekrõl a Blikknek nyilatkozott a színész-producer. Nem volt könnyû, hogy ott ült édesapám, akinek a születésnapja volt, és kifejezetten kérte, hogy gyõzzek, miközben a nézõk nagyobb része is az én gyõzelmemre tippelt. Mindez olyan nyomást helyezett rám, ami inkább teher volt, mint motiváció. De a lényeg, hogy az apám büszke
2023-12-04 21:08:19

Az énekes családjával együtt ment nyaralni, de arra nem számítottak, hogy nem minden megy majd zökkenõmentesen.
2024-05-08 11:06:48

Az énekes családjával együtt ment nyaralni, de arra nem számítottak, hogy nem minden megy majd zökkenõmentesen.
2024-05-08 11:06:18

Arra ment haza éjjel, hogy ott van a neje új barátja, már hozta is a viperát

Vádat emelt a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség azzal a délegyházi férfival szemben, aki tavaly viperával verte szét a neje új barátjának a sportkocsiját. A Pest Vármegyei Fõügyészség közleménye szerint a férfi egy házban lakott a feleségével, de a kapcsolatuk megromlott. Az ominózus éjszaka a családfõ arra ment haza, hogy nemcsak a felesége, de annak új barátja is a lakásban tartózkodik. Mérgében combon vágta egy viperával a másik férfit, majd felmutatott neki egy kést is, de azt nem használta. Ezután kiment az udvarra és a teleszkópos bottal többször is ráütött az udvarló sportkocsijára. A...
2024-03-27 12:08:02

Árpa Attila a ringbõl üzent Istenes Bencének, a show-t Rácz Jenõ vitte el

Végleges a Sztárbox szuperdöntõjének párosítása.
2023-12-04 06:09:07

Árpa Attila: Tenya biztosan jobban tud bokszolni, mint az elsõ meccsén, ami leginkább csapkodás volt

Árpa Attila elsõ, negyeddöntõs mérkõzése rövid ideig tartott a Sztárboxban, másfél perc után kiütötte Nagy Ervint. A színész az rtl.hu-nak elmondta, a meccset követõen az edzõje nem dicsérte õt meg, állítása szerint ugyanis úgy bokszolt, mintha soha nem tanulta volna. Inkább olyan volt, mintha egy kocsmába belöktek volna, hogy
2023-12-02 11:11:12

Túl sekély volt a medence vize: meghalt a fejest ugró férfi a nyaralása közben

Costa Blanca ? Utolsó fejesét ugrotta egy 64 éves brit férfi, aki egy barátjához ment nyaralni Spanyolországba. Nem sokkal azután, hogy megérkezett, célba is vette a medencét, ám abban túl sekély volt a víz.
2021-07-13 22:05:50

A magyarok kétharmada nem megy nyaralni

Az emberek kétharmada nem volt és nem is tervezi, hogy az idén nyáron nyaralni megy - derül ki a Népszava megbízásából készített felmérésbõl, amelyet a Publicus Intézet készíített. A kutatást július elsõ hetében készítették, az azóta napvilágra került gazdasági fejlemények után pedig várhatóan még többen kényszerülnek spórolni.
2022-07-17 14:06:38

Nem ment nyaralni az ingatlanpiac - A nyár elsõ két hónapja is aktívra sikeredett

A májusi bérbeadási dömping után a nyár elsõ két hónapja is aktívra sikerült az ingatlanpiacon, igaz az április-májusi minta most is folytatódott: a június enyhébbre, a július mozgalmasabbra sikerült. A nyár elsõ két hónapjában összesen 9 bérbeadási tranzakció valósult meg az iroda- és a logisztikai piacon.
2022-08-08 13:08:25

?Rohadjál meg, Pintér Sándor! Bocs, ez durva volt? ? énekelték a Budenz iskola tanárai

A Youtube-ra került fel egy videó, amelyben a Budenz József Általános Iskola és Gimnázium tanárai énelnek az iskola lépcsõjén. Egyebek mellett ezt: ?Rohadjál meg, Pintér Sándor! Bocs, ez durva volt / Csak azért se írom meg a portfoliót? illetve, hogy ?Szeretünk itt tanítani, de már nem lehet / Állandóan szívat minket a tankerület? The post ?Rohadjál meg, Pintér Sándor! Bocs, ez durva volt? ? énekelték a Budenz iskola tanárai first appeared on 24.hu.
2022-10-05 17:21:46

Nápolyban futott egymással össze a NER kedvenc jachtja és magánrepülõje

Egy vagy több fontos és gazdag ember is nyaralni ment csütörtökön.
2021-06-24 17:06:59

Nem bírt egymással a Mezõkövesd és a MOL Fehérvár

A második félidõben megfordította a meccset a székesfehérvári csapat, de Pintér Attila együttese az utolsó pillanatban döntetlenre mentette a meccset.
2021-09-11 23:06:13

Pintér Tibort egybõl baleset érte az elsõ klipforgatásán - videó

Lóval együtt eltûnt a Dunában, a kollégái csak ennyit láttak.
2022-05-24 14:17:21

Ördög Nóra hatalmas totemek között, a Bakonyban - videó

Õ lesz a mûsorvezetõ, nézze meg a látványos díszletet!
2021-05-05 21:06:33

Nem bírja el a bikinifelsõ Emily Ratajkowski melleit - fotók

Három hónapos gyerekével ment nyaralni.
2021-06-07 14:07:02

Dobó Ági falatnyi bikiniben tölti a napjait Kenyában - képek

Sok idõ után újra nyaralni ment a család.
2021-08-31 15:06:45

Lesz második évad a Szerencsekerékbõl, de még el se kezdték forgatni

A Szerencsekerék folytatásra nem kell sokat várni, hiszen a TV2 berendelte a második évadot, amelynek forgatási elõkészületei hamarosan el is kezdõdnek ? olvasható a TV2 sajtóközleményében a Kasza Tibi vezette Szerencsekerék kapcsán. Augusztus 22-én véget ér az elsõ évad, helyét a Totem címû kalandreality veszi majd át. A megújult Szerencsekerék meglehetõsen jól teljesített nézettségben, még az RTL Klub Keresztanyuját is lenyomta, arról egyelõre semmi pontos hír nincs, hogy a második évad mikor érkezhet, és azt sem tudni, hogy Sydney van den Bosch visszatér-e Kasza segítõjeként. Kapcsolód...
2021-08-16 19:06:04

Így nyaralunk: nyári képbeküldõs játékunk ? Szavazzon: a tíz legjobból melyik a kedvence?

Budapest ? Indul a második felvonás: íme, a Blikk ?Így nyaralunk mi? játékának tíz legjobb pályázata! Két héten át vártuk a fotókat, jó párat be is mutattunk, és biztosak lehetnek abban, hogy aki még nem volt nyaralni, a képek láttán azonnal indulni akar, aki pedig már volt, visszasírja annak minden percét.
2022-08-08 12:05:43

Így nyaralunk: nyári képbeküldõs játékunk ? Szavazzon: a tíz legjobból melyik a kedvence?

Budapest ? Indul a második felvonás: íme, a Blikk ?Így nyaralunk mi? játékának tíz legjobb pályázata! Két héten át vártuk a fotókat, jó párat be is mutattunk, és biztosak lehetnek abban, hogy aki még nem volt nyaralni, a képek láttán azonnal indulni akar, aki pedig már volt, visszasírja annak minden percét.
2022-08-08 12:05:46

Így nyaralunk: nyári képbeküldõs játékunk ? Szavazzon: a tíz legjobból melyik a kedvence?

Budapest ? Indul a második felvonás: íme, a Blikk ?Így nyaralunk mi? játékának tíz legjobb pályázata! Két héten át vártuk a fotókat, jó párat be is mutattunk, és biztosak lehetnek abban, hogy aki még nem volt nyaralni, a képek láttán azonnal indulni akar, aki pedig már volt, visszasírja annak minden percét.
2022-08-08 13:07:30

Fucsovics feladta a negyeddöntõt Stuttgartban

Az elsõ szett rövidítésig ment, a második szett szimplán csak rövid volt. A dereka szólt közbe.
2022-06-10 19:12:39

Fucsovics feladta a negyeddöntõt Stuttgartban

Az elsõ szett rövidítésig ment, a második szett szimplán csak rövid volt. A dereka szólt közbe.
2022-06-10 19:23:34

Sztárbox: Összeállt a férfi nehézsúly elõdöntõs mezõnye

November 12-ére némileg változott a meccsek leosztása a Sztárbox negyeddöntõjében: a csatorna korábbi közleménye szerint férfi középsúly kategóriában Rácz Jenõ és Kabát Péter mérkõztek volna meg egymással vasárnap, a kategóriájuk viszont a legutóbbi adásban kimaradt, bár mindketten a helyszínen voltak: dupla férfi nehézsúly meccset láthattak így a nézõk, Pintér Tibor és Dobrády Ákos után Szegedi Fecsó és Curtis is ringbe szálltak. A mûsor a Pintér-Dobrády összecsapással kezdõdött, melyet megelõzõen az énekes a bemutatkozásában azt mondta, nem szimpatizál a színésszel, utóbbi ugyanis egyszer ne...
2023-11-13 07:10:10

Videó: második világháborús módszert vettek elõ Bahmutnál az oroszok, de van benne egy csavar

A második világháborúban széles körben használt módszert vettek elõ az oroszok Bahmut térségében: monoton propaganda-szövegeket sugároznak az ellenséges frontvonalak térségében, hogy rábeszéljék az ukrán fegyveres erõk harcosait a megadásra. Egy friss videó alapján a régi módszert most modern eszközökkel együtt használják.
2023-04-12 08:08:40

Mezõkövesdre igazolt Pintér Attila kedvenc csatára

A mali játékos korábban már két csapatnál is együtt dolgozott a volt szövetségi kapitánnyal.
2021-04-02 16:07:34

Sztárbox: Józan László elárulta, összecsapna-e Istenes Bencével a harmadik helyért

Vasárnap zárult le a Sztárbox idei évadának elõdöntõje: kiderült, hogy a szuperdöntõben Berki Mazsi és Dobos Evelin, Brasch Bence és Árpa Attila, illetve Rácz Jenõ és Molnár Áron csapnak majd össze egymással. Utóbbi ellenfele Józan László volt a második elõdöntõben, meccsük után pedig a mûsorban elhangzott, hogy a színész ugyanúgy bronzérmese a férfi középsúly kategóriának, mint Istenes Bence, aki korábban Rácz Jenõvel szemben veszített a ringben. Azzal kapcsolatosan, hogy bevállalna-e egy mérkõzést Istenessel a harmadik helyért, a Blikk stábja kérdezte Józant. Nem hinném. Én nem ragaszkodnék ...
2023-12-04 15:07:56

Kijött a recesszióból a cseh gazdaság, de halvány egyelõre a növekedés

A tavalyi második félévben technikai recesszióban volt a cseh gazdaság, mert két egymást követõ negyedévben is negatív volt a negyedéves teljesítmény, de most az idei elsõ negyedévben már 0,1%-os növekedés volt, így tehát kijött a recesszióból a gazdaság - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal becslését kedden Prágában. Ezzel együtt az éves változás 0,2%-os mínuszt mutatott az idei elsõ negyedévben.
2023-05-02 15:10:36

"Hullazsákba velük!" - régebben is fenyegetõzött Posta Imre, akkor mégsem léptek fel ellene

Már egy évvel ezelõtt is erõszakra buzdította híveit az a Posta Imre, akit társaival együtt most emberölés elõkészületével és államellenes bûncselekménnyel gyanúsítanak egy szeptemberben közzétett videó miatt. Az oltásellenességérõl is ismert csoportulás vezetõjének mentális állapotát mindenesetre jól mutatja, hogy Pintér Sándor azért nem volt a halállistáján, mert Posta szerint a belügyminiszter már halott és más valaki van a bõrében. Kevés hasonló ügyet ismer a magyar kriminalisztika, de ahogy a rendõrgyilkos Gyõrkös István példája is bizonyítja, egy futóbolond is lehet veszélyes.
2021-10-02 21:07:00

"Hullazsákba velük!" - régebben is fenyegetõzött Posta Imre, akkor mégsem léptek fel ellene

Már egy évvel ezelõtt is erõszakra buzdította híveit az a Posta Imre, akit társaival együtt most emberölés elõkészületével és államellenes bûncselekménnyel gyanúsítanak egy szeptemberben közzétett videó miatt. Az oltásellenességérõl is ismert csoportulás vezetõjének mentális állapotát mindenesetre jól mutatja, hogy Pintér Sándor azért nem volt a halállistáján, mert Posta szerint a belügyminiszter már halott és más valaki van a bõrében. Kevés hasonló ügyet ismer a magyar kriminalisztika, de ahogy a rendõrgyilkos Gyõrkös István példája is bizonyítja, egy futóbolond is lehet veszélyes.
2021-10-02 21:07:10

Halálos veszély: egy pillanat alatt fordult szembe a forgalommal egy autós az M30-on - videó

Szó sem lehetett tévedésrõl, szándékosan ment rossz irányba.
2021-08-24 18:06:52

Újabb részleteket árult el a második gyerekük születésérõl Palácsik Lilla férje

Más volt, mint az elsõ szülés.
2022-08-29 14:20:51

Videón, amint a rendõrök könnygázzal fújnak le néhány tüntetõ diákot

Videó is készült arról, hogy a rendõrök könnygázt vetettek be a Karmelita kolostor épülete elõtt a tüntetõ diákok ellen. Mint arról beszámoltunk, délután öt órakor tüntetõk indultak el a Kálvin térrõl a státusztörvény ellen tiltakozva. A belvárosi vonulás után háromnegyed hatra értek át a demonstrálók a Belügyminisztérium épülete elé, ahol többen beszédet mondtak. Majd a tömeg egy része elindult a Lánchídon át a Karmelita felé. A fõleg fiatalokból és diákokból álló tömeg és a rendõrség farkasszemet nézett. Volt kordonbontás is, a rendõrség könnygázt vetett be. The post Videón, amint a rendõrö...
2023-04-24 22:09:06

Ma újra leül egyeztetni egymással Karácsony és Márki-Zay

Ma délután 2 órakor kezdõdik Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely egyeztetése Hódmezõvásárhelyen. Az A-terv szerint az elõválasztás elsõ fordulójában harmadik helyet szerzett Márki-Zay délután 4 órakor tartana sajtótájékoztatót, de az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom azt közölte, hogy a megbeszélés függvénye sok minden, így az sincs kizárva, hogy együtt tartanak sajtótájékoztatót, és a 4 órás idõpont sem fix. Pénteken már volt egy egyeztetés a két miniszterelnök-jelölt között. Azt kommunikálták mindketten, hogy valamilyen formában összefognak az elõválasztás második, október 10...
2021-10-04 14:06:13

Alec Baldwin találkozott a lelõtt operatõr özvegyével és fiával: itt vannak a fotók

Nem múlik el perc, hogy Matthew Hutchins és kisfia ne gondolnának elhunyt szerettükre. A világhírû operatõr családja a csütörtöki tragédia után az emlékeikbe burkolózva próbálja enyhíteni a gyászt. Halyna Hutchins férje napokkal a baleset után árulta el, hogy beszélt a neje halálát okozó Alec Baldwinnal.
2021-10-25 12:05:51

Alec Baldwin találkozott a lelõtt operatõr özvegyével és fiával: itt vannak a fotók

Nem múlik el perc, hogy Matthew Hutchins és kisfia ne gondolnának elhunyt szerettükre. A világhírû operatõr családja a csütörtöki tragédia után az emlékeikbe burkolózva próbálja enyhíteni a gyászt. Halyna Hutchins férje napokkal a baleset után árulta el, hogy beszélt a neje halálát okozó Alec Baldwinnal.
2021-10-25 12:05:52

Kulcsár Edina elárulta, miért a gyerekek nélkül mentek nyaralni G.w.M-mel

Kulcsár Edina számára fontos volt, hogy a nagy pörgés és a rengeteg munka mellett kiszakadjanak a nyüzsgõ városból, és elutazzanak néhány napra pihenni. Elõbb a szerelmével, majd a gyermekeivel is Görögországba ment nyaralni, ahol nagyon jól érezték magukat. Most bõvebben is mesélt arról, hogyan szervezték meg a kiruccanást.
2022-08-16 09:10:38

Kulcsár Edina elárulta, miért a gyerekek nélkül mentek nyaralni G.w.M-mel

Kulcsár Edina számára fontos volt, hogy a nagy pörgés és a rengeteg munka mellett kiszakadjanak a nyüzsgõ városból, és elutazzanak néhány napra pihenni. Elõbb a szerelmével, majd a gyermekeivel is Görögországba ment nyaralni, ahol nagyon jól érezték magukat. Most bõvebben is mesélt arról, hogyan szervezték meg a kiruccanást.
2022-08-16 09:10:46

Tolatni kezdett az autópályán, mert túlment a kihajtón, a következõ pillanatban halott volt - videó

Az elsõ kamion kikerülte, a második nem.
2022-09-25 10:23:23

Pintér Tibor bement a TV2 bulvármûsorába, a Mokkába, hogy elmondja, nem kér többet a bulvárból

Meglepõ felütéssel indult a beszélgetés Pintér Tiborral a Mokkában, merthogy a felvezetésben Pachmann Péter elmondja, a lovasszínész visszavonult a bulváréletbõl. Miután köszönti a színészt, rögtön ki is jelenti, mennyire ellentmondásos, hogy közben meg ott ül a szemben lévõ széken. Pintér erre elmondta, nem a képernyõ, hanem a ?celebkedés? elõl szeretne menekülni. Hozzátette azt is, azért ment a Mokkába, mert a felvétel után pont arrafelé szokott futni járni. Nem a képernyõtõl, hanem a celebkedéstõl, amit a kereskedelmi televíziók által elvállalt mûsorok óhatatlanul magával vonnak. Amikor el...
2021-10-22 12:06:14


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   ors   •   slash   •   dubaj   •   wmn   •   marka   •   elmar wepper   •   fold napja 2024   •   pain hustlers   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   tatar gyorgy   •   marina city   •   stat   •   pepper x   •   diosgyor   •   natcon   •   akgggarmi   •   al ain   •   superapro   •   haarp   •   mobile   •   netapro   •   omegle   •   aaa   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   kek pelikan   •   fdvjgwy   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   aprilis 4   •   ingatlan   •   travis kelce   •   budapest   •   eiffel   •   térkép   •   spinoza haz   •   francia salata   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   satan shoes to be recalled as nike agrees to settle lawsuit   •   az elso es a masodik feleseged a bakonyban probalja kiheverni a hazassagaikat pinter tenya ket volt neje egyutt ment nyaralni video 2   •   tollap1111111111111   •   5 os ala itt a nyujtott bmw 3 gran limousine   •   mit csinalnak a politikusok ha nem politizalnak   •   udv   •   eloszor megmentette majd megnyerte a lakersnek a meccset lebron james   •   german president honours contribution of turkish migrants to economy   •   valovilag vivi lett a kivalasztott   •   orban a tibeti zaszlo letakarasat a vendegjoggal indokolta es jelezte itthon szabad a velemeny de csak joval tavolabb 3   •   russian opposition leader navalny sentenced to new prison term   •   szamitogep laptop szerviz budapesten ingyenes kiszallas 9   •   pdsz lazitas helyett szigoritast az iskolakban   •   zimmermädchen   •   georgia election donald trumps phone call fact checked   •   faroe islands anger over killing of 1400 dolphins in one day   •   egy haromhonapos baba van a kezemben es nem vesz levegot dramai ujraelesztest rogzitettek a mentok   •   a kutya az embernek a torpemalac csak a gazdajanak legjobb baratja 2   •   Elop   •   a gordeszkas tiktok sztar is ott lesz joe biden beiktatasan   •   biro blanka es banhidi bence lettek az ev magyar kezilabdazoi   •   az on hirdeteset is szivesen latjuk az oldalunkon 13   •   egy itthon is kaphato orrspray hatoanyaga is bevetheto lehet a koronavirus ellen   •   sulyos serulessel bucsuzott el a korabbi veszpremi kezis   •   angyal   •   vasvari vivien most mar megtartja maganak a privat eletet   •   eldolt tenyleg megszunteti a meteorologiai szolgalatot a kormany mas intezmenyek is eltunnek   •   orban viktor okos nem hiszem hogy barmit is torvenytelenul csinalna magyar peter a lengyel sajtonak nyilatkozott   •   arveresre bocsatotta ray ban napszemuveget magyar peter oruletes gyorsasaggal megy a licit 2   •   átvehesse   •   transznemuek is beallhatnak az amerikai hadseregbe   •   tanukent hallgatta ki az ugyeszseg varga judit volt igazsagugyi minisztert   •   implantátum   •   fogászat   •   churros   •   GzkszlkjavtsasosBuda pest   •   cbs releases another teaser for meghan and harrys oprah interview   •   israeli ambassador summoned by poland in protest apologizes for death of polish aid worker   •   princes william and harry walk together after grandfathers funeral   •   timeline chinas covid 19 outbreak and lockdown of wuhan   •   hogyan megkezdodott a majom es a polip egyenlove valasa   •   verstappen megrancigalna az oroszlan bajszat formula 1 es spanyol nagydij korrol korre 2   •   festett egyet churchill a vilaghaboru tan legfontosabb tanacskozasa utan   •   parabit   •   nem kezelik tovabb torocsik marit   •   jordania kinzas miatt halalbuntetes   •   mecseseket lopott a temetobol egy ferfi mert nem volt aram a hazaban   •   fegyverrel raboltak ki egy uzletet szekesfehervaron loves is dordult 2   •   lapszabászgép   •   konténerház.html