Hihetetlen mentést hajtott végre egy teherautó sofőrje

Kihasználta a nagy lendületet.
2024-05-09 22:09:45

Hihetetlen mentést hajtott végre egy teherautó sofőrje

Kihasználta a nagy lendületet.
2024-05-09 22:07:50

Szánthó Miklós: A CPAC Hungary sikere komoly lökést adhat a világ békepárti erőinek

Komoly lökést adhat a CPAC Hungary sikere a békapárti, jobboldali erőknek
2024-05-05 10:08:52

Kína magyarországi nagykövete szerint történelmi jelentőségű a kínai államfő budapesti látogatása

Szerinte új lendületet is adhat az együttműködés erősítésében.
2024-04-30 22:08:54

Kína magyarországi nagykövete szerint történelmi jelentőségű a budapesti látogatás

Szerinte új lendületet is adhat az együttműködés erősítésében.
2024-04-30 22:07:42

Új tulajdonosi hátérrel visszatérne a Forma-1-be az egyik leggyorsabb versenypálya

2019 óta nem volt F1-es verseny a legendás aszfaltcsíkon, és bár a szándék megvan, önmagában ez még nagyon kevés.
2024-04-28 13:08:38

Fellélegezhetnek az ukránok: zöld utat kapott a hatalmas amerikai fegyvercsomag a Kongresszustól

Az amerikai képviselőház pénteken széleskörű kétpárti szavazással egy 95 milliárd dolláros törvénycsomagot terjesztett elő, amely Ukrajnának, Izraelnek és az csendes-óceáni térségnek nyújt segítséget, legyőzve a keményvonalas republikánus ellenzéket, amely hónapokig akadályozta a tervezetet - számolt be a Reuters.
2024-04-19 20:07:42

Súlyos vád: Netanjahu háborúba sodorná az egész Közel-Keletet

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök háborúba akarja sodorni az egész Közel-Keletet, hogy ezáltal hatalmon maradhasson - jelentette ki szerdán katari látogatásán Hakan Fidan török külügyminiszter.
2024-04-17 22:07:07

Szijjártó az éjjel lendületet vett az állami luxusjettel Dél-Amerikáig, és újabb hazai beruházás bejelentését ígérte 

Három nap alatt három országba próbál eljutni Dél-Amerikában a külgazdasági és külügyminiszter.
2024-04-16 09:10:56

2024-04-16 09:10:04

2360 milliárd forintnyi támogatást adhat az USA a Samsungnak, hogy ott bővítse a chipgyártását

Minden pénzt megér, hogy ne maradjanak le az ázsiai vetélytársaktól.
2024-04-15 12:12:12

"A látványos játéka távolinak tűnik" - hiába hozott lendületet a Liverpoolba, nem kímélik Szoboszlai Dominikot

Az angol lapok szerint a Liverpool mellett a magyar játékos lendülete is alábbhagyott.
2024-04-14 20:07:49

Idén elkezdődhet a magyar tengeri kikötő építése Triesztben

Közel öt évvel azután, hogy Szijjáró Péter bejelentette a terület megvásárlását.
2024-04-10 22:11:15

Új rekordot állított fel Donald Trump

Hatalmas lendületet kapott az elnökválasztási kampánya.
2024-04-07 10:08:49

Halálos baleset történt egy hockenheimi futamon: 21 éves versenyző az áldozat

A versenyt félbeszakították.
2024-04-01 11:10:45

Halálos baleset történt egy hockenheimi futamon: 21 éves versenyző az áldozat

A versenyt félbeszakították.
2024-04-01 11:08:37

Váratlan lendületet vett a kínai gazdaság

Kína feldolgozóipara szeptember óta először mutatott növekedést, ami a gazdaság stabilizálódását jelzi.
2024-03-31 14:07:05

Megmaradhat a legendás amerikai versenypálya, amit feljelentettek a közelben lakók

Nem bírták a motorzúgást, pedig a pálya 1957 óta ott van.
2024-03-26 09:10:31

Orbán Viktor: A Hagymatikum hazánk és valószínűleg az egész világ legszebb termálfürdője

A miniszterelnök a megújult és kibővített gyógyfürdő átadásán azt mondta, Makovecz Imre hagyatéka és a Hagymatikum érdemes arra, hogy az egész világból mindenhonnan a csodájára járjanak
2024-03-24 13:08:26

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító gep 2640/ 0.8-1mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Eladó kézi élhajlító + tárcsás lemezolló - munkahossz 2640mm - hajlított lemez vastagság – 0,8-1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - súlya 300 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Hajlítógép ZGR 2640/ 0,8-1mm 336 000 HUF/ 940 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapo...
2020-06-20 16:41:43

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító 3140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Ez a bádogos élhajlító minden bádogos munkára és parapetek hajására alkalmas. - max.hajtási hossz 3140 mm - max. lemez vastagság 0,8 mm - hajtási szög 180 fokig - súlya 400 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapos garancia. Szállítás egész Magyarországon belül. Az élhajlító ára 428 000 HUF/1200 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 H...
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...
2020-06-20 16:41:43

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-20 16:41:43

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere

Lakásfelújítás, burkolás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , falazás, vakolás Hő
2020-06-20 16:41:44

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , falazá
2020-06-20 16:41:44

Legkisebbtől kerítés építés

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka
2020-06-20 16:41:44

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:44

Legkisebbtől lakásfelújítás

Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere

lakásfelújítás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , fa
2020-06-20 16:41:44

Legkisebbtől fürdőszoba felújítás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás
2020-06-20 16:41:45

Ipari és lakossági lakatosmunkák, kapuk, kerítések, korlátok, stb

Vállaljuk kapuk, kerítések, korlátok, fémszerkezetek gyártását szénacél, alumínium, rozsdamentes anyagokból. Rozsdamentes kertibútorok, hintaágyak, kiegészítők, virágtartó állványok, előszobafalak, fémbútorok, design bútorok gyártása, hegesztések szénacél, rozsdamentes és aluminium anyagokból. Továbbá vállaljuk a különböző ipari cégeknél felmerülő lakatosmunkák kivitelezését, mint pl. oszlopvédelem, különböző javítások, karbantartások, elkerített részek kialakítása, kármentők, tárolótartályok, badellák, padlóösszefolyók, stb gyártását. Vállaljuk ezen munkák elvégzését helyszínen, az ország egé...
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől fürdőszoba felújítás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől kerítés építés

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás, burkolás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , falazás, vakolás Hő
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás, burkolás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , falazás, vakolás Hő
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől lakásfelújítás

Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

lakásfelújítás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , fa
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás, burkolás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , falazás, vakolás Hő
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől lakásfelújítás

Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől lakásfelújítás

Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől fürdőszoba felújítás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás
2020-06-20 16:41:46

lakásfelújítás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , fa
2020-06-20 16:41:46

lakásfelújítás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , fa
2020-06-20 16:41:46

Egyedi üveg zuhanykabin építése Budapest https://apadnemvoltuveges.com

Egyedi üveg zuhanykabin építése Budapest +36 20 429 6567 Egyedi üveg és tükör termékek Budapesten · Szolgáltatásaink · Zuhanykabin egyedi méretre · Egyedi kialakítású zuhanyfal · Egyedi tükör https://apadnemvoltuveges.com üveg zuhanykabin építés Bp, egyedi zuhanykabin Bp, kádparaván budapest, konyhai hátfal szerelés Bp,
2020-06-20 16:41:46

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:46

Legkisebbtől lakásfelújítás

Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:46

Legkisebbtől lakásfelújítás

Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:46

Burkolás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet
2020-06-20 16:41:46

Műanyag ablakcsere akció Budapest

Műanyag ablakcsere akció Budapest +36 70 770 0455. https://sites.google.com/site/ablakcserebudapesten/ HAU Brillant Design gazdaságos műanyag ablak Budapest, Aluplast ablak gyártó Budapest, Gealan ablak szakvélemény és tanácsadás Budapest, Iglo 5 műanyag ablak olcsón Budapest, Salamander brügmann ablak Budapest, Hevestherm 70 Standard Budapest, Kömmerling Kontur 70 Budapest, Schüco LIVING SI 82 MD Budapest, Műanyag ablakba szellőző beépítése Budapest, Műanyag ablak garanciával Budapest, Műanyag nyílászárók automata szellőztető Budapest, Műanyag ablak egyedi méretben Budapest, Műanyag abl...
2020-06-20 16:41:46

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-20 16:41:47

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 11:30:09

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító gep 2640/ 0.8-1mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Eladó kézi élhajlító + tárcsás lemezolló - munkahossz 2640mm - hajlított lemez vastagság – 0,8-1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - súlya 300 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Hajlítógép ZGR 2640/ 0,8-1mm 336 000 HUF/ 940 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapo...
2020-06-23 11:30:09

Legkisebbtől lakásfelújítás, burkolás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , falazá
2020-06-23 11:30:09

Legkisebbtől lakásfelújítás, burkolás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , falazá
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító 3140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Ez a bádogos élhajlító minden bádogos munkára és parapetek hajására alkalmas. - max.hajtási hossz 3140 mm - max. lemez vastagság 0,8 mm - hajtási szög 180 fokig - súlya 400 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapos garancia. Szállítás egész Magyarországon belül. Az élhajlító ára 428 000 HUF/1200 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 H...
2020-06-23 11:30:09

Kézi élhajlító bádogos gép 3140/1.0mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép, hibamentesen müködik. - munkahossz 3140 mm - hajlított lemez vastagság - 1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hoszán - lemeztartó álvány, vágó blokád, szögmérő mutató - tárcsás lemezolló kb. 40km vágott lemezt tud megmunkálni egy élezéssel - 35-40x élezhető - digitális CNC gépeken legyártva - tömeg 600kg Árak: Élhajlító bádogos gép 3140/1 mm - 670 000 HUF/ 1880 EUR Görgős lemezvágó olló - 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Leszáll...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...
2020-06-23 11:30:09

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az egesz tersegnek lenduletet adhat a hajdunanasi versenypalya epitese   •   az erdekelt hogy a stasi ugynok fejeben legyunk   •   az egeszsegugyi dolgozok ujabb koret hivjak vedooltasra   •   1st case of south africa variant detected in wi   •   igy vagott neki a maratoni tavnak alekosz exe reka a profi futok biztosan megmosolyogtak volna a felkeszulesemet   •   kisebb tuz volt egy budapesti korhazban 2   •   melegbarban is lehet koronavirustesztet csinalni   •   verfagyaszto videon ahogy egy keteves kislany kiesett a tizenkettedikrol csodaval hataros modon menekult meg 18   •   erdemes meg most elkezdeni az ipl hasznalatat   •   ez mar lassan strandido hetvegere megint 30 fok lehet   •   bhvnbbqspijsefuftjoh   •   sulyos milliokat kenytelen fizetni a mav a kesesek miatt az utasoknak   •   tovabbi 300 millio dozis biontech pfizer vakcinat rendel europa   •   black owned hair salons provide safe haven   •   meg csak 26 eves de minden vilagsztart megelozott iden a spotifyon   •   deutsch tamas europa konfliktusait mindig is a birodalmi gondolkodas okozta   •   a fidesz mar 14 teljes gazdasagi agazatot osztott ujra a sajatjai kozott   •   albertirsai tuzeset elengedik az otthonat veszto csalad tartozasanak egy reszet   •   elloptak egy autot az egyesult allamokban koronavirus elleni vakcinak is voltak benne video   •   olympic gold medalist reveals early onset alzheimers diagnosis   •   indulhat a bringas es pr parkolok fejlesztese budapesten   •   ma nagyon hianyzik az apukam szivszorito foton bruce willis a betegeskedo vilagsztar lanya egyre rosszabbul van 2   •   legifelvetel ahogy lecsapnak az illegalis gyorsulasi versenyre erkezo tomegre   •   donath anna nekiment magyar peternek es emlekeztette is valamire   •   pelosi ujabb impeachment johet ha nem valtjak le trumpot   •   holttestet talaltak a romai parton   •   veszelyes anyag szivarog az elhagyatott banyakbol   •   add ide a telefont vagy megszurkallak kessel rabolt ki egy gyereket a janoshalmi ferfi   •   most akkor urhajos lett a milliardos richard branson   •   zelenskyy appoints representative to advisory group of experts on selection of constitutional court judges   •   bezuhant a gaz ara   •   minden ugyfelet erinto valtozas jon a kh nal eltunik ket bankkartyatipus   •   csiro   •   komoly problemakat vet fel az ai a muveszetben kie a mesterseges intelligencia munkaja   •   szerelmes a gemenci fekete golya 2   •   a bortonbol iranyitottak egy unokazos csalasra szakosodott bunszervezetet romaniaban 2   •   turazot mentettek ki a matyas hegyi barlangbol fotokon a hajmereszto mentoakcio 2   •   lemond az ir miniszterelnok   •   cesar chavezs son happy dads bust is in biden oval office   •   osseuse   •   ilyen a korcsolyazhato balaton   •   felsult a mesterseges intelligencias ruhakituzo   •   jo hirt osztott meg a bkk a repuloteri buszjaratokrol   •   csaltak az utdijakkal lebuktak a stromanok egymilliardos kart okozott egy fuvarozo ceghalozat   •   epp akkor lott ki ballisztikus raketat eszak korea amikor az amerikai kulugyminiszter del koreaban volt   •   szijjarto peter a kozelgo valasztasok kulcsfontossaguak a szuverenitas megovasaert folytatott kuzdelemben   •   kreko peter bepereli az ujsagokat amelyek szerint az oltasokba vetett bizalom alaasasara buzditott 3   •   s korea consumer sentiment drops as food inflation emerges as top election issue   •   jeges vizben furdozok veresegyhazon   •   szexi formaival is sikert arat a bamulatos ukran ufc sztar kepek