Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
2024-05-08 12:07:07

Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
2024-05-08 12:06:42

Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
2024-05-08 12:06:16

Sok amerikai fiatal ábrándulhatott ki a demokratákból a gazdaság helyzete miatt, így Trump reményei jelentősen nőnek novemberben

Sok fiatal az egykori elnökben reménykedik, mert a gazdasági nehézségek miatt borúsan látja jövőjét: a diákhitelek visszafizetését, az új lakás vagy ház megvételét a magas jelzálog kamatláb miatt.
2024-05-08 10:10:51

2024-05-08 10:09:29

Ilyen témakörök szerepelnek a történelem érettségiben

Erdélyi fejedelemség, angol alkotmányos monarchia is szerepel a történelem érettségi esszétémái között.
2024-05-08 10:08:36

Tense exchanges as Trump lawyer spars with Stormy Daniels

The former adult-film star provided a detailed, salacious account of her alleged sexual encounter with Mr Trump.
2024-05-08 01:07:07

Lecsukhatják Trumpot, ha továbbra sem tudja befogni a száját

Szorul a hurok.
2024-05-07 22:09:20

Lecsukhatják Trumpot, ha továbbra sem tudja befogni a száját

Szorul a hurok.
2024-05-07 22:07:13

Donald Trump bokszlátogatása miatt magyarázkodik a McLaren

A volt amerikai elnök felbukkanása finoman szólva is ellentmondásos volt.
2024-05-07 11:12:24

Donald Trump bokszlátogatása miatt magyarázkodik a McLaren

A volt amerikai elnök felbukkanása finoman szólva is ellentmondásos volt.
2024-05-07 11:11:25

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Több hónapig tartó késlekedés után Mike Johnson amerikai házelnök végül benyújtotta az ukrajnai katonai támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit a Képviselőház el is fogadott. A hosszas huzavona mögött az állhatott, hogy Donald Trump és a hozzá hű republikánusok meg akarták állítani az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket. De vajon miért és hogyan történt meg a fordulat az ügyben? Talán a Trump Towerbe látogató Andrzej Duda lengyel államfő győzte meg a volt amerikai elnököt Ukrajna támogatásának szükségességéről?
2024-05-07 06:06:25

Judge warns Trump he risks jail over gag order violations

The court is now hearing from its next witness in the trial - former Trump Organization controller Jeff McConney
2024-05-06 16:08:29

Zajlanak a tárgyalások.
2024-05-05 13:09:15

Zajlanak a tárgyalások.
2024-05-05 13:07:03

Itt van Donald Trump NATO-terve

Szerinte az Ukrajnának nyújtott kiadások nem szolgálják a NATO-tagországok védelmét.
2024-05-05 09:08:35

Kiszivárgott Trump súlyos terve, máris újabb segélyt kaphatnak az ukránok - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Szombaton kiderült, hogy Donald Trump újbóli megválasztása esetén a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe. Eközben a G7 országok vezetői tárgyalásokat folytatnak egy olyan javaslatról, amelynek értelmében Ukrajnának 50 milliárd dollár értékű segélyt nyújtanak, amit az Európában befagyasztott orosz vagyonból származó nyereségből finanszíroznának. Cikkünk folyamatosan frissül.
2024-05-05 09:07:24

Kiszivárgott Donald Trump súlyos terve - Ez Magyarországot is érintené

Donald Trump, ha újra elnök lesz, a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe - számolt be a Telegraph.
2024-05-04 22:06:29

Az egyik exatlonos már a rajt előtt megszegett egy szabályt

Palik László felelősségre vonta.
2020-12-28 21:06:09

Trump pardons Flynn, taking direct aim at Russia probe

2020-11-25 22:06:04

Trump egyperces villám-sajtótájékoztatóval ünnepelte meg a Dow Jones sikerét

A riporteri kérdésekre most nem maradt idő.
2020-11-24 22:06:12

Trump Skips Pandemic Session At G-20 Summit, Heads To Golf Club

2020-11-21 21:38:12

Pentagon installs 2 Trump allies on defense advisory board

2020-12-04 22:35:04

Trump 'ashamed' to have endorsed Republican Georgia governor

2020-11-29 22:07:38

Donald Trump plans to shut two remaining US consulates in Russia

2020-12-19 04:06:23

Trump pardons ex-National Security Adviser Flynn

Michael Flynn was among former aides convicted in an investigation into Russian election interference.
2020-11-25 22:06:04

Trump orders most American troops to leave Somalia

2020-12-04 22:35:04

Week offers snapshot of how Trump, Biden approach presidency

2020-11-21 21:38:13

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

94,5 százalékos védettséget nyújt a Moderna koronavírus elleni vakcinája

Az amerikai cég fejlesztése minden eddig ismert oltóanyagnál hatásosabb lehet. Előnye, hogy mínusz húsz fokon is lehet tárolni, a tesztalanyok pedig csak enyhe mellékhatásokról számoltak be.
2020-11-16 13:10:16

2020-11-16 13:10:17

Magyar céget vesz a Cisco

Az amerikai multi a felhőalapú szolgáltatásokat fejlesztő Banzai Cloudot vásárolja meg.
2020-11-16 15:05:59

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-16 19:06:56

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-16 19:06:57

Lebeszélték Trumpot arról, hogy búcsúzóul megtámadja Iránt

Donald Trump terveket kért arról, hogy milyen módon lehetne csapást mérni a legfontosabb iráni atomközpontra, de végül meggyőzték a tanácsadói, hogy nem volna jó ötlet egy ilyen támadás.
2020-11-17 05:06:41

2020-11-17 05:06:42

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:43

Feltalálták a szuperfehér festéket, amit ezzel festenek be, az tűző napon is hűvösebb

Olyan olcsó és könnyen előállítható fehér festéket fejlesztettek ki amerikai kutatók, amely még tűző napon is képes hűteni az alatta lévő felületet.

2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 08:12:01

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

400-500 ezerért adják tovább az első PlayStation 5-öket az eBayen

Néhányan máris komoly haszonra próbálnak szert tenni az amerikai piacon csak nemrég debütált PlayStation 5 újraértékesítésével.
2020-11-17 10:10:59

Az MSZP megszavazta a nagyvárosi vízművek adóemelését

A párt külön kérte, hogy megszavazhassa az emelésről szóló javaslatot mert, egyébként nem támogatta a törvényt, amelybe ez bekerült.
2020-11-17 12:08:03

Barack Obama elegánsan kitessékeli Donald Trumpot a Fehér Házból

A volt elnök új memoárja, az Egy ígéret földje pont akkor kerül az amerikai könyvesboltokba, amikor az utóda a hatalomhoz való makacs ragaszkodásával még mélyebbre ássa az országát kettéválasztó szakadékot. Barack Obama a könyvében a kételyek és csalódások megfogalmazása mellett egy pillanatra sem inog meg optimista hitében és idealizmusában, hogy az Amerikának nevezett nagyszerű...
2020-11-17 13:06:42

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:54

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 19:06:23

Lebeszélték Trumpot arról, hogy búcsúzóul megtámadja Iránt

Donald Trump terveket kért arról, hogy milyen módon lehetne csapást mérni a legfontosabb iráni atomközpontra, de végül meggyőzték a tanácsadói, hogy nem volna jó ötlet egy ilyen támadás.
2020-11-17 19:06:23

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-17 19:06:23

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:02

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:03

Visszatérne az atomalkuhoz Irán, ha Biden feloldja Trump szankcióit

Az iráni külügyminiszter szerint a helyzet javulni fog a következő néhány hónapban.
2020-11-18 06:09:00

Visszatérne az atomalkuhoz Irán, ha Biden feloldja Trump szankcióit

Az iráni külügyminiszter szerint a helyzet javulni fog a következő néhány hónapban.
2020-11-18 06:09:00

Trump most a választások biztonságáért felelős ügynökség vezetőjét rúgta ki

Christopher Krebs korábban azt nyilatkozta, hogy a 2020-as választás az USA történelmének legbiztonságosabb voksolása volt.
2020-11-18 09:07:00

Trump most a választások biztonságáért felelős ügynökség vezetőjét rúgta ki

Christopher Krebs korábban azt nyilatkozta, hogy a 2020-as választás az USA történelmének legbiztonságosabb voksolása volt.
2020-11-18 09:07:01

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Sorra buknak el Trump reményei, hogy valamiképp megnyerheti a választást

Pennsylvaniában és Michiganben is marad az eddig megállapított választási eredmény.
2020-11-18 16:07:49

Sorra buknak el Trump reményei, hogy valamiképp megnyerheti a választást

Pennsylvaniában és Michiganben is marad az eddig megállapított választási eredmény.
2020-11-18 16:07:50

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az amerikai szenatus megszavazta nem alkotmanyellenes donald trump alkotmanyos felelossegre vonasa   •   renewed lockdown sends uk economy tumbling again pmi   •   uj magyar kutatas erkezett a sinopharmrol gyengen vedi az idoseket a kinai oltas   •   xi jinpings culture war comes to chinas campuses as communist party prepares to mark 100 years   •   a joisten mentse egert mondta a hangfelvetelbotranyr ol a polgarmester   •   az fszb szerint navalnij senkit sem buktatott le csak provokal 3   •   video romma tort egy lakokocsit vontato auto az m3 ason 6   •   australian open will go ahead says tournament boss as players wait for test results   •   trump impeachment trial biden warns democracy is fragile   •   stop the bleed knowledge saved womans life   •   otezer kilometeren at 300 km h val ezt is kibirja az uj porsche 911 gt3 2   •   durvan felporgott a napelemes palyazat kifizetese mar 8 ezren erzik ezt   •   gulyas gergely a koltsegvetest erinto bejelentest tett   •   eudeniesreportsofpre ssuringukraineintota lkswithrussia   •   szlavik elkepzelheto hogy ujabb es ujabb koronavirus mutaciok jelennek meg   •   fegyvert rantott egy parlamenti kepviselo es a nyilt utcan kezdett lovoldozni finnorszagban   •   ballistic missiles used in iranian attack on israel   •   650 loeros villanyautokent tamad a bmw i7 2   •   a hirnevtol a meltatlan halalig 16 eve ment el a nagy mokamester antal imrere emlekezunk fotok   •   a louvre utan parizs tobb pontjan is bombariadot jelentettek   •   worldcoin fails to get injunction against spains privacy suspension   •   bbc az izraeli hadero ellenorzese alatt all gaza legnagyobb korhaza   •   marozsan ismet topjatekost vert meg negyeddontos miamiban   •   boy finds rare lego toy on beach after two year search   •   kasler mikloshoz fordult a mozgaskorlatozottak szovetsege a rehabilitacios intezet esetleges beolvasztasa miatt 4   •   schiffer andras reg lattam ilyen nevetsegesnek es kaotikusnak a fidesz kommunikaciojat 2   •   senegals president elect who is bassirou diomaye faye   •   az ertelmetlen haboruban mar az oldalak is osszefolynak   •   megmutottek peter szabo szilviat pokoli kinok gyotortek a gyonyoru enekesnot 2   •   frontalisan karambolozott egy auto egy teherautoval ujfehertonal   •   huszonharom milliardos eu s palyazat jon a koronavirus elleni vedekezeshez   •   kilott az azsiai tozsdepiac az amerikai esemenyeket kovetoen   •   szintiszta orulet ezzel ket nap alatt megduplazhattad a penzedet   •   be tudja fejezni ezeket a locsoloverseket itt a husveti fejtoro 2   •   osszevertek egy autost mert nem huzodott le eleg gyorsan a szuk utcaban 2   •   osszehuzott szemoldokkel nezi izraelt a moodys   •   kamionnal utkozott frontalisan szornyethalt a szemelyauto soforje   •   matolcsy ismet ujsagcikkben uzent intezmenyi valtas kell a kormanyzati gazdasagpolitikaban   •   gazaban ragadt baratjanak gyujt steiner kristof szeretne biztonsagban tudni a csaladot 2   •   magyarorszagra jon az apple kameras autoja barhol osszefuthatunk vele   •   dunaparttól5percreel   •   fluor tomi bejelentkezett a kovetkezo nagy o nek aztan jott valami amire nem lehetett felkeszulni   •   az iparuzesi ado megfelezese miatt fizeteskeptelenne valhat a fovaros   •   china to create line of separation at everest summit over covid fears   •   bozotvago kessel uldozte el egy ferfi fia szuletesnapi vendegeit   •   nagykanizsa felajanlasa segitenenek a tungsrambol elbocsatando dolgozoknak 3   •   orosz vaslady all a chelsea uzleti es futballsikerei hattereben 2   •   kimondta zelenszkij amerika tamogatasa nelkul ukrajna eselytelen   •   olivia wilde osszejott a one direction egykori frontemberevel   •   nagy marton az elkerulhetetlenrol beszelt sokba kerul az arsapkak fenntartasa fel kell keszulni a megszunesukre