Részegen, 170-nel menekült a rendőrök elől, majd szétfejelte a rendőrautót

A férfit több településen keresztül üldözték a rendőrök. Az ügyészség 3 év börtönt kért rá, és örökre eltiltaná a vezetéstől.
2024-05-10 14:12:23

Részegen, 170-nel menekült a rendőrök elől, majd szétfejelte a rendőrautót

A férfit több településen keresztül üldözték a rendőrök. Az ügyészség 3 év börtönt kért rá, és örökre eltiltaná a vezetéstől.
2024-05-10 14:12:02

Részegen, 170-nel menekült a rendőrök elől, majd szétfejelte a rendőrautót

A férfit több településen keresztül üldözték a rendőrök. Az ügyészség 3 év börtönt kért rá, és örökre eltiltaná a vezetéstől.
2024-05-10 14:11:50

Hat évre ítéltek egy férfit, aki szexuálisan zaklatta barátai kiskorú gyermekeit

A férfit az ítélet hallatán rosszul lett, mentővel vitték kórházba.
2024-05-09 20:07:42

Toplistás bűnöző dolgozott egy zalaegerszegi építkezésen

Elfogtak egy évek óta bujkáló toplistás körözött férfit Zalaegerszegen. A 43 éves kutasói férfi egy építkezésen dolgozott, itt csaptak le rá a zsaruk. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint öt körözés volt érvényben a férfivel szemben orgazdaság, garázdaság és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, emellett nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene. A bűnöző 3 év 4 hónap fegyházra ítélték, de nem kezdte el letölteni a büntetését, és folyamatban lévő bűnügyben is keresték. A körözött férfi nem próbálkozott ellenállással, és végig együttműködő volt az elfogásakor. A me...
2024-05-08 12:07:56

Itt a Fidesz indoka, miért támogatja, hogy felmentést kapjanak a papok a gyerekek elleni erőszak jelentése alól

A Fidesz-frakció egyetért a vitatott, könnyítést jelentő módosítóval, mert szerintük még ezzel együtt is szigorúbb lesz a rendszer. Valóban, hiszen eredetileg nem is tervezték, hogy egyházi intézményekre is vonatkozzon bármilyen szabály.
2024-05-07 13:10:32

2024-05-07 13:10:06

Rendőrök törték rá az ablakot a kétéves kislányra, aki egy felhevült autóban rekedt

A gyermek már kezdte elveszíteni az eszméletét, amikor a nyíregyházi rendőrök megérkeztek.
2024-05-03 19:11:40

Rendőrök törték rá az ablakot a kétéves kislányra, aki egy felhevült autóban rekedt

A gyermek már kezdte elveszíteni az eszméletét, amikor a nyíregyházi rendőrök megérkeztek.
2024-05-03 19:11:19

Elfogták a józsefvárosi választási plakátokat letépkedő férfit

Tetten érték és elfogták a rendőrök azt a férfit, aki választási hirdetéseket rongált meg a Józsefvárosban. A BRFK közleménye szerint az 56 éves T. Zoltán száz választási plakátot tépett le, firkált össze vagy vágott szét tapétavágóval a kerületben, amivel 335 ezer forintos kárt okozott. A rongálással gyanúsított férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését. The post Elfogták a józsefvárosi választási plakátokat letépkedő férfit first appeared on 24.hu.
2024-05-03 09:07:48

Árokba borult egy kamion a 67-esen, tűzoltók szedték ki a fülkébe szorult sofőrt

Árokba borult egy nyerges vontató a 67-es főúton, Zselicszentpál térségében. A katasztrófavédelem közleménye szerint a kaposvári hivatásos tűzoltók szabadították ki a fülkébe szorult sofőrt. A helyszínre érkeztek a mentők és a rendőrök is, valamint a kaposvári önkéntes tűzoltók is az esethez tartanak. Az érintett útszakaszon irányítás mellett, félpályán halad a forgalom. The post Árokba borult egy kamion a 67-esen, tűzoltók szedték ki a fülkébe szorult sofőrt first appeared on 24.hu.
2024-05-02 08:08:27

Leszúrtak egy férfit Budapesten

A feltételezett elkövetőt elfogta a rendőrség.
2024-05-01 09:10:07

Leszúrtak egy férfit Budapesten

A feltételezett elkövetőt elfogta a rendőrség.
2024-05-01 09:10:05

Leszúrtak egy férfit Soroksáron

leszúrtak egy férfit Soroksáron meghalt az elkövetőt elfogták
2024-05-01 08:07:48

Rendőrök haltak meg lövöldözés során az Egyesült Államokban

Egy 17 éves fiút és egy nőt őrizetbe vettek.
2024-04-30 09:13:39

Rajzoltatott róla fantomképet, megállított mindenkit a környéken, hátha ismerik az idős férfit.
2024-04-29 19:07:16

Rajzoltatott róla fantomképet, megállított mindenkit a környéken, hátha ismerik az idős férfit.
2024-04-29 19:06:34

Rajzoltatott róla fantomképet, megállított mindenkit a környéken, hátha ismerik az idős férfit.
2024-04-29 19:06:14

Miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő rokona a szentesi gyilkosság gyanúsítottja

Azonosította rendőrség azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, múlt hét csütörtök délelőtt. társasházi lakása bejárati ajtaja előtt több szúrással megölt egy 52 éves szentesi nőt. Kiderült, a rendőrség által körözött 21 éves Kocsárdi Dávid Máté a város kormánypárti országgyűlési képviselő rokonságához, pontosabban Farkas Sándor testvérének rokonságához tartozik.
2024-04-29 14:06:29

Cápa ölt meg egy férfit Ausztráliában

Még sikerült kihúzni a vízből, de később halottnak nyilvánították.
2020-11-22 11:07:48

Több mint ötezerszer intézkedtek a magyar rendőrök eddig a kijárási tilalom megsértése miatt

Este 8 óra és reggel 5 óra között nem lehet az utcára menni.
2020-11-22 13:06:11

Pengével vágtak meg egy férfit Győrben

Két férfi támadt rá egy párra.
2020-11-22 16:06:04

Kilóg a macska az aszfalt alól Soltvadkert közelében

Az elpusztult állaton félig átment az aszfaltozógép.
2020-11-23 07:06:12

Tizennyolc fős drogbandát kapcsoltak le a rendőrök

Marihuánát, extasyt, hasist, LSD-t, amfetamint és kokaint találtak náluk.
2020-11-23 08:06:06

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta egy idős házaspárra a lakást

Mindketten meghaltak a 15. kerületben, hiába mentették ki őket a lángok közül.
2020-11-23 13:06:42

Kutyát mentettek meg rendőrök

Kabán vették észre a lesoványodott állatot.
2020-11-23 14:06:17

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta a lakást három emberre a XV. kerületben

A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
2020-11-23 14:06:24

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta a lakást három emberre a XV. kerületben

A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
2020-11-23 14:06:25

Szomszédaira támadt, késsel fenyegetőzött, és saját gyerekét is megütötte egy vámospércsi férfi

Elsőfokon négy év börtönt kapott.
2020-11-23 17:05:54

Akkor is részeg volt, amikor elfogták a férfit, aki rágyújtotta a házat az idős párra

Hétfő hajnalban egy 51 éves férfi megölt egy idős házaspárt és kis híján az idős pár 12 éves unokáját is, amikor rájuk gyújtott egy ingatlant. A tragédia kódolva volt, a gyújtogató nem sokkal a tűzeset előtt késsel fenyegette meg a sértetteket.
2020-11-24 09:05:58

2020-11-24 09:05:59

Eltűnt egy 25 éves nő Budapesten

Jelenleg is keresik a rendőrök a nőt, akit egy okmányirodában láttak utoljára.
2020-11-24 12:06:10

Kijárási korlátozás alatt üvöltözött és verekedett az utcán egy férfi

Az esztergomi férfit pénzbüntetésre ítélte a bíróság.
2020-11-24 12:06:10

A fél buszpályaudvart szétverte egy férfi Gyöngyösön

Aki felismeri a kép alapján, hívja a rendőröket.
2020-11-24 14:05:52

Egy lakásban elfogták az RTL Klub egykori, körözött sztárját

A férfit önbíráskodás miatt kereste a rendőrség.
2020-11-24 20:06:06

Buszmegállóban verekedett egy férfi

Ököllel esett neki egy idegennek, majd meg is rugdosta.
2020-11-25 11:06:20

Kiterjesztette a kormány a maszkviselés alól felmentettek körét

Az értelmi fogyatékkal élők számára sem lesz kötelező a maszk; marad a határellenőrzés februárig és ismét kitolta a kormány a közérdekű adatigénylések határidejét.
2020-11-26 08:06:11

2020-11-26 08:06:13

A fogyatékkal élőket is felmentették a maszkhasználat alól

Egy hét hónapja jelzett probléma oldódott meg.
2020-11-26 11:06:35

Megmentették egy nyugdíjas életét Röszkén

Fél órával az eltűnésről szóló bejelentés után rátaláltak, majd majdnem halálosan kihűlt.
2020-11-26 12:06:03

Orosz férfit vert meg egy nő Debrecenben

Rátérdelt a férfi mellkasára és ököllel rátámadt.
2020-11-26 12:06:04

Brutálisan megvertek egy férfit az egyik csepeli buszon ? videó

Az egyik támadó letöltendő börtönbüntetést kapott.
2020-11-26 14:06:01

Elkapták a rendőrök Gabriela Spanic egyik legjobb barátját Budapesten

A színésznő magyarországi tartózkodása kezd egy igazi, brazil szappanoperához hasonlítani.
2020-11-26 15:06:00

Letartóztatták a férfit, aki szándékosan elgázolt egy rendőrt Sopronban

Az Ausztriában élő bosnyák férfit Magyarországon kapták el. Beismerő vallomást is tett.
2020-11-26 15:06:07

Letartóztatták a férfit, aki szándékosan elgázolt egy rendőrt Sopronban

Az Ausztriában élő bosnyák férfit Magyarországon kapták el. Beismerő vallomást is tett.
2020-11-26 15:06:08

Letartóztatták a rendőrt gázoló, bosnyák férfit

Sokáig üldözték a férfit mielőtt sikerült volna elmenekülnie, de nem úszta meg.
2020-11-26 16:06:10

Gyermekpornográfia miatt letartóztattak egy budapesti férfit

Valótlan álláshirdetésekkel csalt ki meztelen képeket kiskorú lányoktól.
2020-11-26 16:06:12

Tatabányán az üzlettulajdonos a rendőrök szemébe mondta, hogy soha nem viselt maszkot, és nem is fog

Az üzletet 10 napra zárták be.
2020-11-27 11:05:56

Erdőben találtak rá egy eltűnt nyugdíjasra Tápiószentmártonban

Mivel szinte teljesen átfagyott, a rendőrök hívták a mentőket.
2020-11-27 13:06:46

Égő házból mentettek ki két férfit a XVIII. kerületben

Egy cigarettacsikk okozhatta a tüzet.
2020-11-27 13:06:47

5000 éves használati tárgyak olvadtak ki Norvégiában a jég alól

A jég itt már kevesebb mint 30 százaléka a 20 évvel ezelőttinek.
2020-11-27 21:06:00

Drogot kerestek, veszélyes állatokat találtak a szigetszentmiklósi rendőrök - videó

Kígyó, aligátorteknős és még egy krokodilt is volt a férfinél.
2020-11-28 09:06:02

Keresik a rendőrök a trolin gyereket megütő és rángató férfit

November 12-én történt atrocitás egy pesti trolin.
2020-11-28 09:06:06

Keresik a rendőrök a trolin gyereket megütő és rángató férfit

November 12-én történt atrocitás egy pesti trolin.
2020-11-28 09:06:07

Autószállító gázolhatta halálra a férfit, akinek a holttestét az M1-es autópálya mellett találták meg

Keresik a gázolót, aki nem állt meg segíteni.
2020-11-28 10:06:21

Masszázsszalonból lopott, most a rendőrök keresik

A recepciós törött mobiltelenfonját vitte magával a tolvaj.
2020-11-29 10:06:04

Gyújtogató járta végig a budapesti belvárost, videón, ahogy elkapják a rendőrök

Miután a VII. kerületben lomtalanításra kirakott dolgokat gyújtott fel, a Blaha Lujza téri aluljáróban még egy kukával is megpróbálkozott. Itt érték tetten a férfit.
2020-11-29 12:05:55

2020-11-29 12:05:56

Átkutatták a rendőrök Maradona orvosának lakását

Vizsgálják a hatóságok, hogy Leopoldo Luque doktornak lehetett-e köze az argentin futballklasszis halálához.
2020-11-29 17:05:59

Átkutatták a rendőrök Maradona orvosának lakását

Vizsgálják a hatóságok, hogy Leopoldo Luque doktornak lehetett-e köze az argentin futballklasszis halálához.
2020-11-29 17:06:00

Biciklijéről ütötte le áldozatát egy férfi Mélykúton

Letartóztatásban várja az ítéletét a többszörösen visszaeső mélykúti férfi.
2020-11-30 14:06:07

Őrizetbe vettek egy budatétényi dílert

Saját nyári konyhájában mérte ki, és kínálta eladásra a drogot.
2020-12-01 15:06:04

Deszknél tizenöt, Tompánál kilenc migránst fogtak el a rendőrök

Ismét több migráns próbált bejutni az országba.
2020-12-02 06:06:08

Rendőrök védik a Trump-hívektől a georgiai választási biztost

Az amerikai elnök az államban januárban tartandó szenátusi pótválasztások lefújását sürgeti, és továbbra is választási csalásról beszél.
2020-12-02 09:06:08

Rendőrök védik a Trump-hívektől a georgiai választási biztost

Az amerikai elnök az államban januárban tartandó szenátusi pótválasztások lefújását sürgeti, és továbbra is választási csalásról beszél.
2020-12-02 09:06:09

Így tartóztatták le a férfit, aki a másfél éves gyerekét bántalmazta szexuálisan - fotó

Más gyerekekről több száz pronográf képe volt.
2020-12-02 13:05:57

Olasz állami segélyből pénzeltek egy körözött külföldi terroristát tunéziai migránsok

A baloldali olasz kormány állami segítséget nyújt a nemzetközi terrorizmushoz - mondta Matteo Salvini.
2020-12-02 20:05:56

Rendőrök védik a Trump-hívektől a georgiai választási biztost

Az amerikai elnök az államban januárban tartandó szenátusi pótválasztások lefújását sürgeti, és továbbra is választási csalásról beszél.
2020-12-03 01:06:15

Felállványozott ház emeleti lakásait fosztotta két betörő Budapesten

Az egyik az utcán figyelt, míg társa mászott.
2020-12-03 07:06:42

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   mag   •   K   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az agy alol szedtek ki a hatszorosan korozott ferfit a rendorok 2   •   on ki tudja tolteni hibatlanul a kvizunket   •   xi jinping says wishful thinking to expect beijing to compromise on taiwan   •   kartyavarkent omlott ossze egy hid mi lesz ennek a kovetkezmenye   •   az elmult 5 ev legmagasabb szamat mutatjak a fovarosi lakasvasarlasok egy elemzes szerint 2   •   egy indiai part kitiltottak a mount everestrol mert hamis fotokat mutattak be a csucshoditasukrol   •   qanon saman a szenatusban fenykepezgeto landzsas ferfi   •     •   az ikrek nagy talalkozasa a pucer bevetesre keszulodo john cena es meg sokan masok lessen be velunk on is az oscar gala kulisszai moge fotok   •   kevin spacey trial actor behaved like a predator accuser says   •   megtalaltak a karcagon megolt no holttestet 2   •   a sovany fekete lany aki ellopta a reflektorfenyt lady gagaektol biden beiktatasan   •   egy 90 eves ferfi 3 millio forintot koltott hogy ujsaghirdetesekben panaszkodjon a lassu internetre de megerte   •   donald trump spoke more to north korea than to europeans says eu council chief   •   ezert tunt ilyen melegnek a mai nap uj szintet ertunk el iden   •   igy szallitottak kanyargos utakon szuk varoskakon at egy 67 meteres szelturbinalapatot 2   •   tobben megserultek egy balesetben a szekszardi elkerulon   •   roman foszerkesztot neveztek ki a kolozsvari magyar adas elere   •   former zoo employee guilty of trafficking endangered tortoises   •   tombol magyarorszagon az aranylaz de van barmi hasznunk belole   •   kamuhir hogy jennifer aniston gyereket fogad orokbe   •   vitezy david nekiment karacsony gergelynek a kormany retorikajahoz hasonlitotta a fopolgarmester viselkedeset   •   6 dr seuss books wont be published anymore because they portray people in hurtful and wrong ways 2   •   five killed in gaza aid drop parachute failure reports 2   •   nemetorszagban betilthatjak a tacskokat magyarorszagon is leallhatnak a tenyesztesukkel   •   karacsony gergely a rendorseggel kozosen mar vizsgaljak mi okozta a tegnapi sulyos villamosbalesetet 2   •   visszatert a tel ujra havazik magyarorszagon   •   menedekhelyet hoztak letre az arviz elol elmenekult kutyaknak braziliaban   •   a szabadsag zaloga vagy a diktatorok megerosodesenek utja   •   csutortokon talalkozik orban viktor es emmanuel macron parizsban   •   a mesterseges intelligenciara tamaszkodva epulhet ujra del korea gazdasaga   •   ha esetleg megenne a karacsonyfat itt talal hozza recepteket   •   tata wont change mind on job cuts gething says   •   nagy marton elott irt ala megallapodast a kinai huawei es a 4ig 2   •   feszitovagoval kellett kimenteni egy horrorbaleset utan az embereket az autoikbol kepek   •   agyrem akkor jar jol anyagilag a dortmund ha kikap a realtol a bl dontoben   •   tomegkarambol az m0 son torlodik a forgalom 2   •   az alkotmanybirosag nem foglalkozik a kiemelt beruhazasok szabalyaival 2   •   nagy bejelentest tett az otp bank ez minden ugyfelet varatlanul ert   •   lakatosmunlkak keritesek kapuk 10   •   karpati rebeka zokogasban tort ki a tv2 studiojaban mindenki sirva fakadt video 2   •   szexhangok tereltek el a sztarsportolo figyelmet video   •   wifit   •   capakkal teli vizbe zuhant egy halasz   •   ugy gondoltam hogy jot tenne az unokamnak ha egy idore elvinnek a rendorok   •   elsodort egy embert a villamos a fehervari uton 3   •   legyen ferfi uzente dobrev klara magyar peternek aki az ovet lobalva reagalt 3   •   haiti elnoke kozolte az eletere akartak torni   •   romlott az amerikai fogyasztoi hangulat   •   meghalt dunaujvaros imadott foorvosa 3