Oxford Economics: júniusban jöhet a kamatcsökkentés a brit jegybanknál

A brit jegybank jelezte, hogy az infláció csökkentésében elért jelentős haladás ellenére még nem érkezett el a kamatcsökkentések ideje, elemzői vélemények szerint azonban júniustól megkezdődhet a monetáris enyhítés.
2024-05-09 22:07:30

Kitalálták a pörgethető szülőasztalt, szerintük ezzel a masinával megkönnyítik a vajúdó anyák dolgát

Igencsak bizarr ötlettel rukkolt elő annak idején egy amerikai házaspár a szülés kapcsán: George és Charlotte Blonsky szentül hitte, hogy a centrifugális erő igencsak megkönnyítheti a vajúdó anyák feladatát, ugyanis egy pörgethető szülőasztallal pikk-pakk ki lehet hajtani az újszülötteket a pocakból. És ami még ennél is hihetetlenebb: 1963 elején benyújtották dokumentumot, amit 1965. november 9-én hivatalosan be is jegyzett a szabadalmi hivatal.
2024-05-09 11:06:17

Putyin a Győzelem napján: a Nyugat megpróbálja elferdíteni az igazságot a második világháborúról

Vlagyimir Putyin beszédet tartott Moszkvában a Győzelem napi felvonuláson, ahol a Szovjetunió náci Németország feletti második világháborús győzelmére emlékeznek.
2024-05-09 10:16:07

Kitalálták a pörgethető szülőasztalt, szerintük ezzel a masinával megkönnyítik a vajúdó anyák dolgát

Igencsak bizarr ötlettel rukkolt elő annak idején egy amerikai házaspár a szülés kapcsán: George és Charlotte Blonsky szentül hitte, hogy a centrifugális erő igencsak megkönnyítheti a vajúdó anyák feladatát, ugyanis egy pörgethető szülőasztallal pikk-pakk ki lehet hajtani az újszülötteket a pocakból. És ami még ennél is hihetetlenebb: 1963 elején benyújtották dokumentumot, amit 1965. november 9-én hivatalosan be is jegyzett a szabadalmi hivatal.
2024-05-09 10:14:04

2024-05-09 10:13:10

Az agresszív Magyar Péter internetblokkolónak nézett egy rádiót

Mutatjuk az exférj újabb szánalmas akcióját.
2024-05-08 21:08:03

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

Nézegessen vicces mémeket Poloska Peti nevetséges vergődéséről!
2024-05-08 15:09:50

Óriási biztonsági újítás jöhet a Windowsba

Többé nem férnek hozzá a lemezek tartalmához a tolvajok akkor sem, ha ellopják a teljes számítógépet.
2024-05-08 07:08:48

Jöhet az ezer forintos autópálya-matrica Magyarországon

Az Országgyűlés elé kerülhet a javaslat, amely szerint az egynapos autópálya matrica árát 5150 forintról ezer forintra csökkenthetik.
2024-05-07 20:07:33

Felhőszakadás és jégeső is jöhet kedden

2024-05-07 07:07:49

Újabb sikert könyvelhetett el a magyar sportdiplomácia

Fontos megállapodást írt alá Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke.
2024-05-06 18:11:16

Újabb sikert könyvelhetett el a magyar sportdiplomácia

Fontos megállapodást írt alá Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke.
2024-05-06 18:08:28

Szijjártó Péter: Itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Megszaladt a kreativitás a külügyminiszter szövegírói stábjában.
2024-05-06 15:13:45

Debrecenben tüntetett a Tisza Párt anyák napja alkalmából. A résztvevőket Magyar Péterről és a közelgő EP-választásról kérdeztük.
2024-05-06 10:09:35

Debrecenben tüntetett a Tisza Párt anyák napja alkalmából. A résztvevőket Magyar Péterről és a közelgő EP-választásról kérdeztük.
2024-05-06 10:07:34

Sok ezer ember gyűlt össze Debrecen főterén a Tisza Párt anyák napi nagygyűlésén.
2024-05-06 07:05:59

Sok ezer ember gyűlt össze Debrecen főterén a Tisza Párt anyák napi nagygyűlésén.
2024-05-06 07:05:49

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel: +36 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:46

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel:06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön és külföldön. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön és külföldön. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:47

Budapest Koffer dobozos kisteherautó bérlés 9999-/nap

Budakalász,Római part-Óbuda kisteherautó bérlés.Iveco daily furgon kölcsönzés tehergépjármű.alukoffer dobozos kisteherautó bérlés. Iveco daily kisteherautó kiadó Pomáz 8999.-tól/nap kaucio: 100000.- Ft Fiat ducató 2,8 TD.kisteherutó .Zárt furgon bérlés.Szentendre – Pomáz kisteherautó bérlés. furgon kölcsönzés 5 m hosszú áruszállítására alkalmas 4 m Platós kisteherautó bérlés 14999.- /nap kaucio: 100000.- Ft Az autóbérlés megoldás lehet számos helyzetre: munkához, üzleti útra, esküvőre, nyaralásra/kikapcsolódásra, céges rendezvényre egyaránt. Teherautóink 3,5 tonnásak B kategó...
2020-06-23 11:30:09

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:09

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   anyak napjan johet magyar peterek ujabb demonstracioja   •   after the first cancellation it didnt go back to normal   •   06206139977_TeherTax iXVIII._ker   •   rod gilbert also known as mr ranger has died   •   a legutobbi vb utolso adott lecket a horvat kezilabda valogatottnak   •   csodagollal nyert kecskemeten a puskas akademia   •   kivalasztottak a hableany emlekmu epitojet   •   peter stoger elarulta hogy min dolgozott a fradival az elmult idoszakban   •   ujra jar a 100e a jegyervenyesites kesz buvesztrukk 2   •   nick cave megprobaltam kapcsolatba lepni a halottakkal   •   kulonleges reklamfilmben kapott szerepet a magyar jason momoa   •   eldurvult a tuntetes ezer fiatal vonult utcara a korlatozasok miatt svajcban rendorokkel csaptak ossze molotov koktelok gumilovedekek es gyujtogatas   •   varkonyi andrea mediacege meszaros lorinchez is kotheto villaba koltozott 2   •   kivonul magyarorszagrol az aegon 2   •   dramai reszletek az m1 esen tortent tragediarol harom kisgyermeket hagyott hatra az egyik aldozat igy lehet most segiteni a csaladnak   •   cristiano ronaldo breaks another record during his 600th league game   •   a keddi meccs legjobbjanak valasztottak a kezilabda vb nagydarab sztarjat video   •   galfi dalma feladta elodontojet a paros finalera sem tud kiallni serulese miatt   •   furcsa megjegyzeseket tesznek idegenek az amerikai anya kisfiara   •   ket ev utan nyert ismet tornat a grand slam gyoztes teniszezo   •   adathalaszok csinaltak kamu facebook oldalt a penny marketnek 2   •   alaszkai vadorok bajba jutott szarvasokat talaltak az allatok a vizben usztak nem tudtak partra jutni   •   a legendas olasz marka megmentoje lehet alfa romeo tonale 1 5 multiair e hybrid menetproba 3   •   mindket sugarterapias keszulek elromlott a gyori petz aladar korhazban 2   •   tragedia advent elso vasarnapjan halalra egett egy ferfi lakastuzben apcon   •   az rmdsz kelemen hunort jeloli roman miniszterelnok helyettesnek   •   indiai ferfiak munkat kerestek az ukran fronton kotottek ki   •   macron a kinai vakcina elosegitheti az uj virusvariansok terjedeset   •   orosz kinai bazis epul a holdon   •   csak most derult ki hogy a perseverance nek tetovalasa is van nem akarmit abrazol   •   herceg erika tudeje sulyosan roncsolodott a covid miatt video   •   kotelezove valik a maszkviseles az amerikai tomegkozlekedesben 3   •   babos timea tornat nyert megis visszaesett   •   a tarsadalmi egyenlotlensegek nyomait viselik a kozepkori csontok   •   mit gondolnak a gazdag nok   •   varga judit igazsagugyi miniszter es ferje 200 millio forintert vasaroltak ingatlanokat   •   megszolaltak a rendorok akik kimentettek a langolo auto soforjet a vaci uton   •   a lakaskeresesek szamat mar megdobta a csok a vasarlasoket meg alig   •   befejezi palyafutasat a grammy dijas enekes ugy erzi a vilagnak nincs szuksege ra   •   ezt senki nem hitte volna halalos betegsegtol vedhet meg a viagra   •   az ukranok szerint orban viktor csak bloffol temetik a magyarorszaggal valo egyezseget 2   •   kiszorithatjak a magyarokat a roman parlamentbol   •   szijjarto peter magyarorszag kiall izrael mellett 2   •   elmosta az eso fucsovics marton topjatekos elleni csucsmeccset   •   eletveszelyesse valt egy pecsi templom a horvatorszagi foldrengesek miatt 2   •   rejtelyes hatbolygos rendszer hozta zavarba a csillagaszokat   •   novak katalin v4 csucsra megy pragaba   •   tobb helyen kulfoldi orvosokkal potolnak a munkaerohianyt olaszorszagban   •   remeljuk on nem ilyen haszontalan tech holmikat kapott karacsonyra   •   nagyobb az agya a fiatalabb generacio tagjainak