Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben

Lazán lenyúlta a padon felejtett pénztárcát egy családjával érkező nő a komáromi gyógyfürdőben. A Komáromi Járási Ügyészség közérdekű munkabüntetést kért a lopással vádolt asszonyra azzal, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőt az áldozat kárának a megtérítésére is. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője közleményében azt írta, hogy a sértett belépőjegyet vett a fürdő előterében, majd leült egy padra, s letette rá a pénztárcáját, melyben 130 ezer forint, valamint személes iratai, és a bankkártyája volt. Ezután a pénztárcájáról elfelejtkezve bement a gyógyfürdő terül...
2024-05-06 09:08:03

Kiengedték a kórházból a kisfiút, aki az ötödik emeleti lakásukból esett ki Csepelen

A kisfiú 14 métert zuhant.
2024-05-05 12:08:08

Hős kisfiú mentette meg szülei életét a tornádó sújtotta Oklahomában

Az apa és anya csontjai is több helyen eltörtek.
2024-05-02 14:09:49

A lányaival együtt mutatta meg magát bikiniben a 61 éves Demi Moore - videó

A lányaival együtt mutatta meg magát bikiniben Demi Moore - videó
2024-05-02 09:08:50

Több százezer forintot adtak össze egy autista kisfiú családjának

A többszörösen hátrányos helyzetben élő családnak hatalmas segítség a közösség összefogása.
2024-05-01 22:09:17

Ő a kisfiú, akit megölt a londoni kardos támadó: itt vannak a szívszorító részletek

Kiderült, ki az a kisfiú, akit meghalt a kardos támadásban Londonban kedden. Mint megírtuk, egy gyermek a halálos áldozat, ám most újabb részletek derültek ki a tragédiával kapcsolatban.
2024-05-01 18:06:48

2024-05-01 18:06:25

2024-05-01 18:06:15

Pócs János: Gyurcsánynéval együtt aggódom! - videó

A Fidesz politikusa rögtön utánajárt, hogy mi is történt Jászapátiban.
2024-04-30 17:08:37

Beismerte bűnösségét a mogyoróallergia miatt elhunyt kisfiú ügyében a tanítónő

A hétéves fiú súlyos mogyoróallergiával küzdött, valahogy mégis mogyorós ostyát kapott egy iskolai születésnapi ünnepségen.
2024-04-29 13:10:03

Beismerte bűnösségét a mogyoróallergia miatt elhunyt kisfiú ügyében a tanítónő

A hétéves fiú súlyos mogyoróallergiával küzdött, valahogy mégis egy mogyorós ostyát kapott egy iskolai születésnapi ünnepségen.
2024-04-29 12:10:43

2024-04-29 12:10:38

Egy hete tűnt el otthonról a hatéves autista kisfiú Németországban

Ezerkétszázan kutattak át vasárnap Németországban egy erdőséget egy csaknem egy hete eltűnt autista kisgyerek miatt, ám a hatéves Ariant továbbra sem találják.
2024-04-29 08:06:36

2024-04-29 08:06:14

2024-04-29 08:06:04

Kék-feketébe borult Milánó, így ünnepelte 20. bajnoki címét az Inter - videó

Győzelemmel és több tízezer szurkolóval együtt ünnepelt az olasz sztárcsapat.
2024-04-28 18:08:30

Király Viktor szívszorító vallomást tett édesanyja súlyos betegségéről - videó

Elmondta, hogy mi történt.
2024-04-27 18:07:53

Xuzhou mother: Video of chained woman in hut outrages China internet

The viral video has prompted demands the authorities intervene to help the mother of eight.
2022-01-31 13:07:01

X-Faktor: ?Szégyen vagy, Peti!? ? Puskás Petinek beszóltak a közönség soraiból

Sorban érkeztek az X-Faktor versenyzői a székes feladathoz, Puskás Peti pedig rendre más véleményen volt, mint mentortársai azt illetően, hogy ki folytathassa a versenyt. Vitára mégsem ők, hanem egy a közönség soraiban ülő nő kelt vele. ? Szégyen vagy, Peti! Szégyen. ? Ez egy verseny, ahova jelentkeztek? ? Igen, és valaki valamit érdemel. És az öcsém megérdemelte volna, hogy ott legyen. ? Igen, és le is ültettem, megdicsértem, de nem hiszek benne. Én ülök mentorként itt, én döntök, és én vállalom a felelősséget a döntéseimért. ? Hát, már vállalhatod is. Komolyan, ezt vállalhatod is. ? Vállalom...
2022-10-09 12:10:18

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:42

Energetikai tanúsítvány

Garanciával, határidőre, akár 24 órán belül is vállaljuk energetikai tanúsítványt, lakás zöldkártya elkészítését. Panellakás, társasház, családi ház, újépítésű vagy használt ingatlan? Cégünk garantálja Önnek a legjobb árat, minőségi kiszolgálással együtt! Az Országos Építésügyi Nyilvántartásnál hitelesített energetikai tanúsítványokra mi háromszoros garanciát vállalunk. Nálunk rejtett költségek nélkül juthat az energetikai tanúsítványhoz vagy lakás zöldkártyához. Áraink tartalmazzák az ÁFA-t és minden költséget, ami a tanúsítvány kiállításához szükséges. Ne késlekedjen, rendelje meg most és eg...
2020-06-20 16:41:42

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-20 16:41:42

Autóriasztók

TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRIASZTÓK:15500- tõl, KÖZPONTI ZÁRAK: (2 ajtós: 5900-tól, 4 ajtós 6900- tól), MOTOROS ABLAKEMELÕ (1 PÁR): 34900- tól, RABLÁSGÁTLÓS riasztók: 18500- tól,Rádiótelefonos hívómodul: 28900 Ft telefonnal együtt, GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓS központizárról mûködõ riasztó: 28900Ft. Motorkerékpár riasztó: 10900 Ft. Minden termék megrendelhetõ GLS UTÁNVÉTTEL IS! ! ! vagy a BESZERELÉS MEGVÁRHATÓ! Tel: 291-2609 http://www.autoriasztok.hu https://www.12volt.hu
2020-06-20 16:41:43

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:43

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:43

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-20 16:41:44

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:47

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:07

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-23 22:01:09

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:12

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:01:12

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-23 22:14:43

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:43

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   ftp   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   buckingham palace finishes report on handling of meghan bullying allegations but wont say whats in it   •   felsomarokes marokes faipari szerszam 5   •   ellenzeki partok orban megbukott a kormany adja at az oltasi program szervezeset a nemzeti oltasi bizottsagnak   •   kidobtak a cpac hungary rol a guardian ujsagirojat   •   sophie petronin france criticises saved hostage who went back to mali   •   indias most populous state pushes for two child policy   •   elkepesztoen dogos radics gigi es tolvai reni foto   •   scholz szerint tobb evig tarthat meg a haboru   •   egyedul kismotorozott egy forgalmas uton egy keteves kisfiu de tobben is elhajtottak mellette   •   biden welcomes new australian pm to indo pacific club   •   raharapott a ketfarkura a kormanymedia   •   chechen warlord ramzan kadyrov told putin hed help assassinate zelenskyy top ukrainian official says   •   noi szerzo irja a james bond univerzum uj regenyeit   •   nem adott elsobbseget nem is lassitott a zebran utott el egy futonot most vadat emeltek ellene   •   elon musk hangyakat szallit a nemzetkozi urallomasra   •   judge ketanji brown jackson cites scalia and barrett as she navigates gop senators written questions   •   tiz ev szunet utan uj evaddal ter vissza a futurama   •   a pokoli helyszin a kormanyhivatalban az emberek szeme lattara gyujtotta fel magat a ferfi elso fotok   •   kinaban 80 embert vettek orizetbe vakcinak hamisitasa miatt   •   biden defends iran deal against israel news scrutiny officials tout important strategic ties   •   a fradi oriasi forditassal bejutott a vizilabda bl elodontojebe   •   ariana grande marries in intimate ceremony   •   osellensegetol kaphat segitseget a foldrenges utan sziria   •   kutyakennelben kotyvasztotta a kezmuves speed et a drogkereskedo video   •   kozak danuta es csipes tamara is triplazik a tokioi olimpian   •   brutalis fotok erkeztek bereczki zoltanek baleseterol csunyan osszetortek az egymasba csuszott kocsik   •   former one direction star zayn malik writes to pm over free school meals   •   veget ert a trump era emlekezzunk ra a hvg cimlapjaival 2   •   democrats are rolling out a campaign to tie 5 freshmen republicans to george santos   •   karacsony en tudom levaltani orban viktort masok nem tudjak osszetartani a sokszinu tabort   •   25 millio forintra birsagoltak bulizo erasmus osztondijasokat gorogorszagban   •   ezzel a programmal valtananak kormanyt gyurcsanyek legalabb haromhavi megtakaritast es egyhetes nyaralast mindenkinek video   •   kivaloan szerepelt a magyar pizza a parmai vilagbajnoksagon 2   •   a kormany elarulta miert kellett megszuntetni az orszagos meteorologiai szolgalatot 2   •   a hobbitortenesz fegyverarzenaljaban eles loszer is volt   •   illegalis hazbulibol vittek el a rendorok tiz embert budapest belvarosaban   •   600 millio euronyi unios penzt csalt el egy olaszorszag es szlovakia kozott mukodo banda lamborghinit es rolexeket foglalt le a rendorseg 2   •   nagy ervin es borbely alexandra babai a vartnal korabban erkeztek egy honapig kellett korhazban maradniuk   •   ez az egy abra tisztan megmutatja milyen osszefugges van a halalozasi es az atoltottsagi mutatok kozt   •   pataki attila felesege 23 evvel fiatalabb nala most elmondta mit gondol a nagy korkulonbsegrol video 2   •   megjott a figyelmeztetes 2025 re kesz lesz kina hogy elfoglalja tajvant   •   sirlatogatasra biztat frederic von anhalt herceg gabor zsazsa csipne a tarsasagot igy nez most ki a hat eve elhunyt diva nyughelye   •   letepte a diszkivilagitast majd letorte a renszarvas szarvat egy begozolt reszeg ferfi borsodban   •   sokkolo felvetel harom fiatal szorult be a liftbe amit az villamarviz elkezdett megtolteni vizzel video   •   nincs szuksegem tobb megerositesre visszavonul eric frenzel a nemetek silegendaja   •   ottawa to establish hate incident hotline amid reports of racism and anti semitism during protests over covid 19 mandates   •   elszakadt a terdszalagja hatar bernadett valogatott kosarlabdazonak   •   elmaradt a tavalyihoz hasonlo vasarlasi roham a nagy boltlancoknal   •   buckingham palace hires external law firm to investigate bullying claims against meghan   •   elkepeszto rekordot ert el az inter focistaja az olasz bajnoksagban  

srv.38.