Tömegesen buktatják le a magyar rendőrök a piroson áthajtó autósokat, így csinálják - videó

Az semmit nem jelent, ha valaki nem lát rendőrt maga körül.
2024-05-07 19:09:07

Orbán: Ha nem hozzuk tűzbe az embereket, bajba kerülhetünk

2024-05-04 17:07:44

Hihetetlen, hogy verik át az embereket a Booking.com-on

Több ezer ügyfelet károsítottak meg csalók.
2024-05-04 08:08:04

Első blikkre óriásit zakóztak a konzervatívok Angliában

A kormányzó Konzervatív Párt jelentős mandátumveszteségeit jelzik az angliai tanácsi választások pénteken ismertté vált első eredményei.
2024-05-03 15:07:51

Elfogták a Határ úti metróállomásnál tomboló és verekedő embereket

Elfogták azokat a személyeket, akik a Határ úti metróállomásnál balhéztak április 23-án délután. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint két, egymást ismerő társaság szólalkozott össze az aluljáróban. A veszekedést több dulakodás követte, amelynek során a felek kölcsönösen ütötték és rugdosták egymást. Egy nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az egyik társasághoz tartozott egy 16 éves fiú is, aki a verekedést követően, olyan erővel rúgott bele az aluljárót a felszínnel összekötő lift fotocellás ajtajába, hogy az megrepedt. Az okozott kár kétmillió forint. A kispest...
2024-05-02 10:07:51

Egyre erősebben kóstolgatja az embereket a H5N1

2024-04-28 16:07:50

Leselejtezett mentőcsónakból épített magának tengeralattjárót egy férfi Angliában

Leselejtezett mentőcsónakból épített magának tengeralattjárót egy férfi Angliában
2024-04-28 14:08:20

Megszólaltak az iskolások, akiket ma reggel kórházba kellett szállítani, miután tömegesen szúrós szagra és rosszullétre panaszkodtak.
2024-04-24 20:06:56

Megszólaltak az iskolások, akiket ma reggel kórházba kellett szállítani, miután tömegesen szúrós szagra és rosszullétre panaszkodtak.
2024-04-24 20:06:24

Megszólaltak az iskolások, akiket ma reggel kórházba kellett szállítani, miután tömegesen szúrós szagra és rosszullétre panaszkodtak.
2024-04-24 20:06:08

Tömegesen perelik a melegek népszerű társkeresőjét

100 ezer font a tét.
2024-04-23 08:09:47

Elszabadultak a kínai ügynökök Európában? Letartóztatások történtek Németországban és Angliában is

Minden jel arra mutat, hogy az elmúlt évtizedek során a kínai ügynökök nemcsak az ipari kémkedésben, de a katonai titkok felderítésében is felzárkóztak orosz kollégáik mellé. A héten Angliában és Németországban is olyan belföldi illetőségű állampolgárokat tartóztattak le, akik Kínának kémkedtek.
2024-04-22 19:07:28

2024-04-22 19:06:05

Kalapáccsal verte szét két diáktársa fejét egy tinédzser Angliában

A fiú a zombiapokalipszisra készült.
2024-04-19 12:08:56

Leszokásra buzdít a dohánygyáros

Nem arra alapul a dohánygyártók üzleti modellje, hogy embereket öljön.
2020-11-22 14:06:07

Katonai sátrakban tesztelik koronavírusra az embereket a Juventus stadionjánál

A hatalmas parkolóban fegyelmezetten álltak sorban az autóikkal az emberek.
2020-11-23 17:05:54

Kinyithatnak a boltok jövő héten Angliában

De csak ott, ahol nem a legmagasabb szintű a koronavírus-készenléti fokozat.
2020-11-23 17:05:56

Ingyen oltják be a lakosság hetven százalékát Szaúd-Arábiában

Egyelőre nem tudni, melyik vakcinát kapják.
2020-11-23 20:07:42

Rövidebb lesz a karantén Angliában, akinek negatív a teszteredménye

A koronavírustesztet az angliai érkezés utáni ötödik naptól lehet elvégeztetni.
2020-11-24 06:05:59

Enyhítenek a karanténkötelezettségen Angliában

Elkerülhető a vesztegzár ha negatív teszttel érkezünk, vagy rövidíthető ha, szűrésnek vetjük alá magunkat.
2020-11-24 06:06:17

Börtönbe zárná az állatkínzókat az állatvédelem miniszteri biztosa

Ovádi Péter szerint aki állatokat bánt, embereket is bánthat. A legnagyobb harcot mégis inkább a szaporítók ellen vívná meg.
2020-11-24 10:06:07

Fontos teszt jön: 15 km magasra küldi fel a SpaceX az űrhajót, amivel embereket vinne a Marsra

A Starship SN8 prototípusát kísérleti célból akár már november 30-án is felbocsáthatják. Az egységgel aztán le is szállnának.
2020-11-25 10:06:07

2020-11-25 10:06:08

Egy szál pólóban, 180-nal száguldott az autópályán egy 19 éves motoros Angliában

Marian Vasilica Dragoi a forgalommal szemben is várakozott egy kicsit.
2020-11-26 14:06:05

Egy szál pólóban, 180-nal száguldott az autópályán egy 19 éves motoros Angliában

Marian Vasilica Dragoi a forgalommal szemben is várakozott egy kicsit.
2020-11-26 14:06:06

Egy szál pólóban, majdnem 300-zal száguldott az autópályán egy 19 éves motoros Angliában

Marian Vasilica Dragoi a forgalommal szemben is várakozott egy kicsit.
2020-11-26 17:06:04

Az izlandi fővárosban karácsonyi macska ösztönzi vásárlásra az embereket

Vagy épp riogatja őket.
2020-11-27 19:06:02

A lehető leggyorsabban kell beoltani az embereket

A lakosság 50-60 százalékának beoltásával elkerülhető egy nagyobb járvány - mondta Szlávik János.
2020-11-28 14:06:33

A Londoni Akváriumban karácsonyi filmeket vetítenek az unatkozó pingvineknek

A kiváncsi madarak a bezárás miatt már majdnem egy hónapja nem láttak embereket.
2020-12-01 12:06:01

Zágráb újabb szigorításokat léptetett életbe, Angliában feloldják a zárlatot

A horvát fővárosban bezárnak a kávézók, Angliában készenléti rendszert vezetnek be.
2020-12-02 09:06:00

Pipa vagy sem, amit látunk? - A szürrealizmus mintája, René Magritte

Egy festmény, ami egyszerűségénél fogva osztja meg az embereket.
2020-12-03 04:07:06

Tállai: A kormány megvédi az embereket az önkormányzati adóemeléstől

Miután a kormány megnövelte az önkormányzatok terheit és leszűkítette a pénzügyi mozgásterüket, Tállai András elmagyarázta, nem érti, miért akarnának egyes önkormányzatok adót emelni.
2020-12-03 10:06:08

2020-12-03 10:06:13

Péntektől tömegesen oltanak Moszkvában

A vakcinára aznaptól online lehet feliratkozni.
2020-12-03 16:05:59

Angliában és Budapesten futtatott lányokat a kerítőnő és féltestvére

Letöltendőt kértek rájuk bordélyház üzemeltetése, minősített emberkereskedelem és gyermekprostitúció miatt.
2020-12-03 19:06:01

14 éves fiúval feküdt le egy 32 éves nő, majd azt állította, hogy idősebbnek nézte

A háromgyerekes anya azt is mondta, ha tudta volna a fiú valódi korát, sosem teszi meg.
2020-12-04 08:05:53

Kazahsztán elkezdi az orosz vakcina gyártását, jövőre tömegesen oltanak is

Kazahsztán saját vakcinát is fejleszt, már a harmadik fázisnál tartanak.
2020-12-04 13:05:56

Kazahsztán elkezdi az orosz vakcina gyártását, jövőre tömegesen oltanak is

Kazahsztán saját vakcinát is fejleszt, már a harmadik fázisnál tartanak.
2020-12-04 13:05:57

Angliában lőtték az év legszebb gólját

A Puskás-díjat újra egy topligás találat nyerte, a tottenhames Szon Hungmin lőtt óriási gólt a Burnleynek.
2020-12-19 00:49:55

Újabb korlátozások Angliában

Be kell zárniuk a múzeumoknak, a szállodáknak, a szórakozóhelyeknek, az éttermek kizárólag házhoz szállításra vehetnek fel ételrendelést.
2020-12-19 09:06:45

Az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő, új koronavírustörzs jelent meg Angliában

Az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások lépnek életbe vasárnaptól az érintett térségekben.
2020-12-19 18:09:58

Lewis Hamilton az év sportolója, Jürgen Klopp az év edzője Angliában

A BBC által rendezett szavazáson a Liverpool lett az év csapata.
2020-12-21 08:06:10

Szerelemhotelek ezrei fogadnák Japánban a turistákat a járvány után

Az egykor népszerű, alkalmi találkahelyek már eddig is úgy működtek, ahogy a Covid-19 miatt számos szálláshely mostantól.
2020-12-22 07:06:03

Idős embereket fosztott ki a borsodi bűnbanda

Közműszolgáltató képviselőjének adták ki magukat, volt olyan ház, ahonnan kétmillió forintot vittek el.
2020-12-22 11:08:57

Börtönbe kerülhet egy idős embereket fosztogató bűnbanda

Az ország különböző pontjain okoztak kárt több nyugdíjasnak is.
2020-12-22 15:07:48

Úgy sejtik a németek, hogy már elérte őket a koronavírus fertőzőbb változata

Németországban még hetekig tarthat a járvány második hullámának erősödése. Eközben Angliában rekordmennyiségű új fertőzöttet azonosítottak.
2020-12-22 23:50:10

Svájcban és Tajvanon is megjelentek a vírus új variánsai

Az először Angliában talált, gyorsabban terjedő vírusvariánst egyre több országban észlelik.
2020-12-30 12:02:59

Elkezdett terjedni az új vírusmutáció az Egyesült Államokban is

Egy nappal azután, hogy Coloradóban regisztrálták az első olyan egyesült államokbeli esetet, amikor a koronavírus új, gyorsan terjedő mutációját mutatták ki, Kaliforniában is felbukkant a variáns. A járványszakértők azt feltételezik, hogy első ízben Délkelet-Angliában két héttel ezelőtt azonosított vírusmutáció már terjedőben van az országban.
2020-12-31 09:05:56

2020-12-31 13:06:29

Merkely Béla: Folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat

Csak a Semmelweis Egyetemen már csaknem 2 ezer embert oltottak be
2021-01-01 22:06:13

Még most is tart a hatalmas illegális parti Franciaországban

Angliában is szerveztek hasonló eseményt.
2021-01-02 12:05:59

Január közepére heti kétmillió adag vakcina lehet az AstraZeneca kapacitása Angliában

Gyorsan fel akarják pörgetni a termelést.
2021-01-02 13:06:09

Január közepére heti kétmillió adag vakcina lehet az AstraZeneca kapacitása Angliában

Gyorsan fel akarják pörgetni a termelést.
2021-01-02 13:06:09

A Vatikánban megkezdődik az oltási kampány

Először az egészségügyi és biztonsági alkalmazottakat oltják be a koronavírus elleni vakcinával.
2021-01-02 19:05:50

Elkezdődik a Vatikán biztonsági és egészségügyi dolgozóinak beoltása

Egyelőre nem tudni, hogy a 84 éves Ferenc pápát mikor oltják be.
2021-01-02 19:05:52

Január közepére heti kétmillió adag vakcina lehet az AstraZeneca kapacitása Angliában

Gyorsan fel akarják pörgetni a termelést.
2021-01-02 21:06:01

Létrán mentették az embereket egy égő házból Rajkán

Teljes terjedelmében égett egy társasház pincéje.
2021-01-03 10:05:58

Szlávik János: Mást oltás jó az időseknek és a fiataloknak, de be kell érni azzal, ami van

Az infektológus interjúban árulta el, ő már megkapta az oltást, és indokolta meg, miért oltják hamarabb a szociális munkásokat, mint az időseket.
2021-01-04 09:05:56

Szlávik János: Más oltás jó az időseknek és a fiataloknak, de be kell érni azzal, ami van

Az infektológus interjúban árulta el, ő már megkapta az oltást, és indokolta meg, miért oltják hamarabb a szociális munkásokat, mint az időseket.
2021-01-04 10:06:09

Drámai képek, tovább keresik a földcsuszamlásban eltűnt embereket Norvégiában - galéria

Eddig hét halottat találtak. Vasárnap a helyszínre látogatott az ország királya és királynéja.
2021-01-04 11:05:56

Magyar Orvosok Szakszervezete: Aki nem oltatja be magát és intenzív osztályra kerül, fizesse ki a kezelését!

A szakszervezet alelnöke szerint az embereket érdekeltté kell tenni abban, hogy beoltassák magukat.
2021-01-04 18:06:26

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   mag   •   K   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   angliaban sportcsarnokokban es loversenypalyan oltjak tomegesen az embereket   •   alvilagi modszerekkel probaltak felelemben tartani erzsebetvarosi bartulajdonosokat elfogtak oket video   •   helyreallitottak a vasuti palyat az ujfehertonal tortent baleset utan   •   misleading posts recirculate old report about un nuclear agency chiefs visit to pakistan   •   a hosszu asitas tenyleg a rendkivuli intelligencia jele   •   tobb tizezer forint palyazhato hulladekelszallitasr a   •   megjelent a rendelet amelybol kiderul hogyan kapjak vissza a iparuzesi adot a kisebb telepulesek 2   •   vanessa estelle williams on the cultural significance of candyman and why shes not into scary stuff 2   •   meghalt megis megszolalt   •   madar vera bibliai helyeken jart   •   tomegek indultak el sielni ausztriaban tobb palyat is lezartak   •   ezek a kigyok profi modon jatsszak el a sajat halalukat   •   ujabb magyar uszo teljesitette az olimpiai szintidot   •   japans most famous cherry blossom trees could disappear due to climate change   •   harminc telepules csatlakozott a rakellenes vilagsetahoz vasarnap   •   sarah halimi how killer on drugs escaped french trial for anti semitic murder   •   meghalt a legendas magyar sifuto   •   ezeket erdemes tudni a japan edessegrol a mochirol   •   elsodort egy embert a villamos budan 2   •   bat"   •   covid 19 whats the harm of funny anti vaccine memes   •   tobben eletuket vesztettek egy izraeli legitamadasban damaszkuszban   •   furcsa foto keszult joe bidenekrol az internet nepenek azonnal kerdesei lettek   •   michelle pfeiffer ujbol eljatszana a macskano szerepet   •   kiallitassal emlekeznek az asterix rajzolojara   •   foldrenges volt montenegroban   •   nagy felfedezes jezus korabeli kozepuletet tartak fel a siratofal szomszedsagaban fotok 2   •   bodrogi gyula en jartam odaat de merkely professzor visszahozott   •   police officers to drive emergency vehicles to africa   •   17 millio dollaros beruhazast adott at szijjarto peter kulfoldon   •   meglepo ki lett messi utodja a barcelonaban video 4   •   itt a kovetkezo merfoldko taylor swift ujabb rekordot allitott fel   •   nyuszik helyett penisz alaku edesseget csomagolt a husveti zacskokba az aldi foto 2   •   nem hajlando fizetni a viking sigyn a hableany katasztrofa karosultjainak   •   bemondta a goldman sachs mire kell most figyelni a tozsden   •   golyahir megszuletett cameron diaz es benji madden masodik gyermeke foto 2   •   testvere helyett szallt fel a gepre a repulobaleset fiatal aldozata igy bucsuzik edesanyja   •   kettucatnyi uj digitalizacios eu palyazat jelent meg 225 milliard forintos keretosszeggel   •   omlenek a soros dollarok a telexhez   •   langba borulhat a kozel kelet mutatjuk milyen okok vezettek az irani izraeli konfliktushoz igy allnak most a felek   •   elkepeszto szamok ennyi milliot keresnek percenkent az autogyartok   •   britney spears bikiniben fura pozban lathato a szerelmevel foto   •   eurovision incident prevents dutch rehearsal   •   akkor hol vehetunk fel keszpenzt illetve hol nem mit jelent a gyakorlatban a keszulo jogszabaly   •   brazil hospital chain hid covid 19 deaths whistleblowers lawyer tells senate 2   •   orrfacsaro buz terjeng kaposztasmegyeren az ott elok csak talalgatjak mi okozhatja   •   ugandan army officers sacked for cowardice in attack on somalias bulo marer atmis base   •   csalassal vadoljak a momentumot a hegyvideki elovalasztason   •   negyszer kuldte exbaratnojet karantenba   •   lďż˝pďż˝sÄĹźË k