Saját alkotását rakta ki munkahelye kiállítóteremében egy múzeumi alkalmazott

A magát művésznek valló férfit az motiválhatta, hogy így akart áttörést elérni művészeti pályafutásában.
2024-04-09 16:10:28

Kilencezer női alkalmazott perelheti a Disney-t, mert nem kaptak a férfiakkal egyenlő bért

Jóváhagyta a bíróság, hogy kilencezer női alkalmazott közösen perelhesse a Disney vállalatot, mert állításuk szerint azonos munkáért férfi kollégáiknál alacsonyabb fizetést kaptak. A pénteki, Los Angeles-i döntés előkészítheti Kalifornia állam eddigi legkomolyabb perét az érvényben lévő Egyenlő Bértörvény (Equal Pay Act) alapján
2023-12-09 09:10:14

Robert De Nirót zaklatás miatt perli az asszisztense, a színész szerint nonszensz az ügy

Robert De Niro és egy volt alkalmazottjának négy éve húzódó jogi csatározása most került a bíróság elé Manhattanben. A volt alkalmazott, Graham Chase Robinson (a férfinév ellenére nőről van szó), aki 2008-ban De Niro asszisztenseként kezdett, és végül alelnöki címet kapott a cégében, nemi megkülönböztetés miatt perelte be De Nirót és cégét, a Canal Productionst. A volt alkalmazott nemi diszkrimináció miatt perelte be De Nirót és cégét. Keresetében azt állította, hogy a színész
2023-10-31 13:12:46

Egy volt amerikai hírszerzési alkalmazott elismerte hogy Oroszországnak akart kémkedni

Bűnösnek vallotta magát hétfőn egy amerikai számítógépes szakember, aki rövid ideig a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) dolgozott, abban a vádban, hogy Oroszországnak akart kémkedni? jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium. A 31 éves Jareh Sebastian Dalke kevesebb mint egy hónapot töltött az NSA alkalmazottjaként, mielőtt 2022 júniusában családi problémákra hivatkozva hirtelen felmondott. A férfi a hírszerző ügynökségnél töltött néhány hét alatt titkos védelmi dokumentumokat nyomtatott ki, és felmondása után ezeket ? titkosított levélváltásokban ? eladásra kínálta egy olyan személ...
2023-10-24 09:09:22

Túl kevés női és kisebbségi alkalmazott van a brit bankoknál, önkéntes kódexet vezetne be egy nemzetközi testület

A pénzügyi szektor képesítéseit összefogó globális testület, a CFA Institute szerdán közzétette az Egyesült Királyságban a sokszínűségi, méltányossági és befogadási kódexét. A szabályozó hatóságok már egy ideje nyomást gyakorolnak az iparágra a szigetországban, mivel jellemzően nagyon alacsony a női és az etnikai kisebbségi alkalmazottak aránya a pénzintézeteknél.
2023-10-11 09:09:36

Összeomlanak a magyar munkaadók? Minden harmadik alkalmazott fel fog mondani a következő egy évben

Minden harmadik munkavállaló nagy valószínűséggel fel fog mondani a következő egy évben, miközben a cégek arra számítanak, hogy könnyebb lesz megtartani a kollégákat a jelenlegi gazdasági helyzetben ? derül ki az EY 17 000 foglalkoztatott és közel 1600 munkaadó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A rugalmas munkavégzés feltételei is feszültséget keltenek a vezetők és az alkalmazottak között, az irodai dolgozók ugyanis csupán heti egyszer járnának be a cégükhöz.
2023-10-09 11:06:47

Összeomlanak a magyar munkaadók? Minden harmadik alkalmazott fel fog mondani a következő egy évben

Minden harmadik munkavállaló nagy valószínűséggel fel fog mondani a következő egy évben, miközben a cégek arra számítanak, hogy könnyebb lesz megtartani a kollégákat a jelenlegi gazdasági helyzetben ? derül ki az EY 17 000 foglalkoztatott és közel 1600 munkaadó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A rugalmas munkavégzés feltételei is feszültséget keltenek a vezetők és az alkalmazottak között, az irodai dolgozók ugyanis csupán heti egyszer járnának be a cégükhöz.
2023-10-09 11:06:16

Összeomlanak a magyar munkaadók? Minden harmadik alkalmazott fel fog mondani a következő egy évben

Minden harmadik munkavállaló nagy valószínűséggel fel fog mondani a következő egy évben, miközben a cégek arra számítanak, hogy könnyebb lesz megtartani a kollégákat a jelenlegi gazdasági helyzetben ? derül ki az EY 17 000 foglalkoztatott és közel 1600 munkaadó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A rugalmas munkavégzés feltételei is feszültséget keltenek a vezetők és az alkalmazottak között, az irodai dolgozók ugyanis csupán heti egyszer járnának be a cégükhöz.
2023-10-09 11:05:49

Azt hazudta, hogy felvett egy alkalmazottat, majd zsebre vágta az annak járó fizetést

Egy étteremvezető az Egyesült Államokban úgy akart extra pénzhez jutni, hogy egy kitalált alkalmazott fizetését vette fel.
2023-07-31 00:11:36

Azt hazudta, hogy felvett egy alkalmazottat, majd zsebre vágta az annak járó fizetést

Egy étteremvezető az Egyesült Államokban úgy akart extra pénzhez jutni, hogy egy kitalált alkalmazott fizetését vette fel.
2023-07-31 00:06:37

Azt hazudta, hogy felvett egy alkalmazottat, majd zsebre vágta az annak járó fizetést

Egy étteremvezető az Egyesült Államokban úgy akart extra pénzhez jutni, hogy egy kitalált alkalmazott fizetését vette fel.
2023-07-31 00:06:16

Izrael olyan mesterséges intelligencián alapuló technológiát alkalmazott, amilyet még soha

A Reuters arról számolt be, hogy az izraeli hadvezetés először használt egy fontos mesterséges intelligencián alapuló technológiát palesztin rakétatámadások áttekintésére. Emellett kiderült az is, hogy a közel-keleti állam tavaly rekordösszegben exportált védelmi termékeket külföldre.
2023-06-13 20:09:11

Egy szélhámost alkalmazott tanácsadóként Márki-Zay Péter, milliókat fizetett neki

A bukott miniszterelnök-jelölt átadta a hódmezővásárhelyi önkormányzati dolgozók személyes adatait a csalónak.
2023-05-08 09:09:54

Kapott egy öklöst a céges bulin, életveszélyesen megkéselte az ügyvezetőt egy volt alkalmazott

Bűnügyi felügyeletbe helyezte a Székesfehérvári Járásbíróság azt a 29 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy többször is megszúrt egy 48 éves férfit egy csákvári céges bulin. Jászberényiné Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy a gyanúsított korábban a cég alkalmazottja volt, és a cég ügyvezetőjével szólalkozott össze a csákvári rendezvényen. Kölcsönösen szidalmazták egymást, dulakodni kezdtek, majd az ügyvezető ököllel megütötte a gyanúsított fejét. A terhelt ezt követően ököllel szájba vágta az udvaron az ügyvezetőt, aki az ütés után elfordult tőle. A gyan...
2022-12-23 15:25:15

Döntött a Mol: 8 ezer alkalmazott kap extra juttatást

Több mint 8 ezer magyarországi dolgozója számára ad extra juttatást idén a Mol, amelynek első részletét már szeptember elején megkapták az érintettek ? tudta meg a Portfolio. A kiszámíthatatlan gazdasági környezetre hivatkozva meghozott döntés egyelőre 2022 második félévére szól, és az alapbér 5 százalékát teszi ki.
2022-09-06 13:12:48

Micsoda pazarlás! Begőzölt a kirúgott bolti alkalmazott: több polcnyi bor bánta az őrjöngést ? felkavaró videó

Nehezen viselte a fiatal szupermarket-alkalmazott, hogy a főnöke közölte vele, a továbbiakban nincs szükség a munkájára. Teljesen elveszítette a józan eszét, és több száz borosüveget vágott a földhöz dühében.
2022-06-17 18:12:50

Micsoda pazarlás! Begőzölt a kirúgott bolti alkalmazott: több polcnyi bor bánta az őrjöngést ? felkavaró videó

Nehezen viselte a fiatal szupermarket-alkalmazott, hogy a főnöke közölte vele, a továbbiakban nincs szükség a munkájára. Teljesen elveszítette a józan eszét, és több száz borosüveget vágott a földhöz dühében.
2022-06-17 18:07:08

Micsoda pazarlás! Begőzölt a kirúgott bolti alkalmazott: több polcnyi bor bánta az őrjöngést ? felkavaró videó

Nehezen viselte a fiatal szupermarket-alkalmazott, hogy a főnöke közölte vele, a továbbiakban nincs szükség a munkájára. Teljesen elveszítette a józan eszét, és több száz borosüveget vágott a földhöz dühében.
2022-06-17 18:06:44

Schobert Lara: Azt már most kijelenthetem, hogy nem szeretnék alkalmazott lenni

A Schobert-házaspár egyetlen lánya jelenleg az érettségire készül. Az elmúlt években influenszerkedéssel is kiegészíti a zsebpénzét, ma már tudatosan, főként munkacélra használja az Instagramját. Schobert Lara az nlc-nek azt is elmesélte, hogy ha lehetősége lesz, már az egyetem alatt is szeretne dolgozni, alkalmazotti pozícióra viszont kevéssé vágyik. Azt már most kijelenthetem, hogy nem szeretnék alkalmazott lenni (?) Szeretnék indítani egy vállalkozást, amiről még nem beszélhetek, de azt irányítanám majd a jövőben ? mondta, hozzátéve, hogy sokat vár a projekttől. Lara arról is beszélt az int...
2022-03-06 09:14:42

Nagy toborzásba kezd az Aldi: majdnem félmilliós bért is kaphat egy kezdő alkalmazott

Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel. A fővárosban az Aldi bolti eladóinak kezdőbére heti 40 órás munkavégzésnél bruttó 377 100 forint, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 474 900 forint - közölték.
2022-02-05 15:16:27

Akik idén mennek nyugdíjba, jó hírt kapnak

A KSH január 6-án közzétett kereseti gyorstájékoztatója alapján biztosra vehető, hogy az idén alkalmazandó valorizációs szorzók akár 9-10 százalék körüli mértékben is magasabbak lehetnek, mint a 2020-ban alkalmazott szorzók voltak ? hívja fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő, akinek az elemzését a napi.hu vette észre. ?A valorizáció lényege, hogy az életpálya során a korábbi években szerzett, nettósított éves kereseteket az adott évre vonatkozó valorizációs szorzóval meg kell szorozni, így kell azokat a nyugdíjba vonulás évét megelőző év nettó átlagkereseti szintjéhez igazítani. Idei...
2021-01-09 18:05:45

A pestis idején jól bevált járványügyi szabályokat követjük ma is

A ma is sikeresen alkalmazott előírások ? a távolságtartás, a könyökpuszi, a fertőtlenítés és a teljes lezárás 400 éve, a középkorban is segített.
2021-01-10 20:06:00

Három éve próbálja bizonyítani egy francia nő, hogy életben van, de nem hisznek neki

A Lyon melletti Saint-Josephben élő Jeanne Pouchain több mint három éve próbálja bebizonyítani a francia hatóságoknak, hogy életben van, de egyelőre nem járt sikerrel. Hiába vitt a bíróságra egy hivatalos iratot az orvosától arról, hogy életben van, azt mondták neki, ez sajnos kevés ? írja a Guardian című brit lap. A történet gyökerei 2004-ig nyúlnak vissza, amikor Pouchain még a saját cégét vezette. Miután a vállalkozás elveszített egy nagy megbízást a nő elbocsátotta az egyik alkalmazottját, aki beperelte emiatt a korábbi munkaadóját. A bíróság úgy döntött, Pouchain cégének 14 ezer euró (kb...
2021-01-13 09:05:58

Nem volt jó ötlet az autómosóra bízni a Ferrari 812 Superfastot

Az olasz Genova futballcsapat kapusának kocsiját törte össze takarítás után egy túlzottan lelkes alkalmazott.
2021-01-13 15:06:04

Nem volt jó ötlet az autómosóra bízni a Ferrari 812 Superfastot

Az olasz Genova futballcsapat kapusának kocsiját törte össze takarítás után egy túlzottan lelkes alkalmazott.
2021-01-13 15:06:06

Ha ezeket az árakat alkalmazza, nem kell számla a benzinkúti tankolásról

A NAV közzétette a 2021-ben alkalmazott üzemanyagárakat.
2021-01-14 15:06:07

Parkolás közben gázolt halálra egy gyalogost egy mosonmagyaróvári autós

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Mosonmagyaróváron, a Flesch Károly utcában január 17-én 9 óra 19 perckor ? írta meg a Police.hu rendőrségi honlap. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 46 éves helybéli férfi ? egy parkolóhelyre történő beállás során ? hátramenet közben személygépkocsijával elsodorta az út szélén közlekedő gyalogost, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A járművezetővel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt a rendőrök további mintavételre előállították. The p...
2021-01-17 13:06:41

Parkolás közben gázolt halálra egy gyalogost egy mosonmagyaróvári autós

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Mosonmagyaróváron, a Flesch Károly utcában január 17-én 9 óra 19 perckor ? írta meg a Police.hu rendőrségi honlap. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 46 éves helybéli férfi ? egy parkolóhelyre történő beállás során ? hátramenet közben személygépkocsijával elsodorta az út szélén közlekedő gyalogost, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A járművezetővel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt a rendőrök további mintavételre előállították. The p...
2021-01-17 13:06:41

Dél-afrikai tudósok szerint is fertőzőbb az új vírusvariáns az eredeti változatnál

A brit tudósok attól tartanak, hogy a jelenleg alkalmazott, illetve fejlesztés alatt lévő vakcinák nem hatékonyak az új mutációval szemben.
2021-01-18 20:06:23

Dél-afrikai tudósok szerint is fertőzőbb az új vírusvariáns az eredeti változatnál

A brit tudósok attól tartanak, hogy a jelenleg alkalmazott, illetve fejlesztés alatt lévő vakcinák nem hatékonyak az új mutációval szemben.
2021-01-18 20:06:24

Dél-afrikai tudósok szerint is fertőzőbb az új vírusvariáns az eredeti változatnál

A brit tudósok attól tartanak, hogy a jelenleg alkalmazott, illetve fejlesztés alatt lévő vakcinák nem hatékonyak az új mutációval szemben.
2021-01-19 06:05:53

Nálunk nem ajánlott kismamáknak a koronavírus elleni oltás, de van, ahol megkaphatják

Melyik a kockázatosabb: terhesen elkapni a koronavírust, vagy beadatni az ellene kifejlesztett oltóanyagot? Világszerte gyermeket tervező nők százezrei szembesülnek a fenti dilemmával, a válaszként alkalmazott gyakorlat azonban egyelőre országonként különbözik. Szakértői vélemények szerint az mRNS oltások elméletben nem veszélyesek a várandósokra, de klinikai kísérletek hiányában ezt egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni. Magyarországon ezért nem ajánlják az oltást terheseknek, az Egyesült Államokban viszont az érintettekre bízzák a döntést. Kivételek azonban nálunk is akadnak.
2021-01-19 12:06:10

Két hétre bezárják a vendéglátóhelyeket Valenciában

A koronavírus-fertőzések megfékezése érdekében két hétre bezárják a vendéglátóhelyeket Valencia tartományban ? jelentette be Ximo Puig tartományi elnök kedden. Sajnálatos módon, az eddig alkalmazott intézkedések nem működtek, és nem folytathatjuk így. Mindannyiunknak felelősséggel részt kell vennie az intézkedések betartásában ? fogalmazott az autonóm kormány vezetője. A csütörtökön életbe lépő rendelkezés szerint a vendéglátóhelyek elvitelre, házhozszállításra készíthetnek ételt, a hotelekben működő éttermek csak a szállóvendégeket szolgálhatják ki. A nem létfontosságú szolgáltatást nyújtó ü...
2021-01-19 22:05:42

Terjed a vírus a spanyoloknál, két hétre bezárnak a vendéglátóhelyek

Nem működtek az eddig alkalmazott intézkedések ? fogalmazott Ximo Puig tartományi elnök kedden.
2021-01-19 22:06:06

Felelősségi szabályok az alkalmazott károkozása esetén

Alkalmazott károkozásáért a foglalkoztató felel, ám a munkáltató kárigényét érvényesítheti a munkavállalóval szemben.
2021-01-21 19:06:00

200 lengyel egészségügyi dolgozó segít a szlovákiai országos tesztelésben

Január 27-ig tart a tömeges tesztelés az országban.
2021-01-22 16:06:00

Szlávik János: a Szputnyik és az AstraZeneca-vakcina ugyanarra a technológiára épülnek

A főorvos elmondta, hogy az ebola ellen már sikeresen alkalmazott technológiával készültek az oltóanyagok.
2021-01-23 18:06:14

Újabb EU-szankciók várhatóak az oroszországi rendőri brutalitás miatt

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetében elítélte szombaton az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista támogatására, hatósági tilalom ellenére tartott aznapi oroszországi tüntetések számos résztvevőjének őrizetbe vételét és az ellenük alkalmazott "aránytalan erőszakot".
2021-01-23 22:05:55

Újabb EU-szankciók várhatóak az oroszországi rendőri brutalitás miatt

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetében elítélte szombaton az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista támogatására, hatósági tilalom ellenére tartott aznapi oroszországi tüntetések számos résztvevőjének őrizetbe vételét és az ellenük alkalmazott "aránytalan erőszakot".
2021-01-23 22:05:56

Egy amerikai férfi négyszázezer forintnyi borravalóval támogatta kedvenc kávézóját

A David nevű vendég több mint négyszázezer forintnak megfelelő borravalót hagyott ott a coloradoi pékségben ? számolt be a Denver Channel. A férfi arról érdeklődött, hány alkalmazott dolgozik a vendéglátóegységben, majd amikor megtudta, hogy összesen heten vannak, azt kérte, hogy testvériesen osztozzanak meg a pénzen. Nem hittem el, amikor megláttam a számlát. Lenyűgözött. Egy pillanatig azt gondoltam, hogy csak álmodom ? nyilatkozta a tulajdonos. A kávézó üzemeltetője hozzátette: pont aznap beszéltek arról, hogy pénzre van szükségük, hiszen a bérleti díjat ki kell fizetniük. Ez motivál minke...
2021-01-25 14:05:40

Beismerte tettét a székesfehérvári fegyveres rabló

Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki hétfő reggel fegyverre rabolt ki egy autóalkatrész-szaküzletet Székesfehérváron. A hajtóvadászat után egy másik férfit is előállítottak, de kiderült, hogy neki semmi köze nincs a rabláshoz. A bűncselekménnyel összefüggésbe hozható 34 éves férfit őrizetbe vették és fegyveresen elkövetett rablás, fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Kiderült, hogy a férfi egy fekete színű autóval érkezett a helyszínre, amelyre egy másik gépjárműre érvényes rendszámot szerelt. A székesfehérvár...
2021-01-26 16:05:40

Díszdoktori címet ad Karikó Katalinnak az SZTE

Doctor honoris causa kitüntető címet adományoz a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Karikó Katalinnak, a pandémia elleni küzdelemben kulcsszerepet játszó vakcina egyik kifejlesztőjének ? tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t. A közlemény szerint Karikó Katalin fél évszázada kötődik a szegedi egyetemhez. Több évtizedes áldozatos munkájának eredménye 2020-ban a Covid-19 világjárvány idején csúcsosodott ki ? írta a kutató munkáját méltatva az egyetem. Karikó kutatásainak és fejlesztéseinek eredményeire támaszkodó mRNS alapú vakcina a védőoltások előállítás...
2021-01-26 21:05:40

"Covid-19 blues": már neve is van annak, amit érzünk

Az egész világot átrendezte a koronavírus, a második hullám idején pedig sokan éreznek eddig soha nem tapasztalt, nagy mértékű fásultságot, enerváltságot és kilátástalanságot. Mi történik velünk, mi ez? Karantén- vagy vírusdepresszió? Szücs Renáta alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus-jelölttel, a Balansz Egészségfejlesztő Központ munkatársával beszélgettünk.
2021-01-27 08:05:56

"Covid-19 blues": már neve is van annak, amit érzünk

Az egész világot átrendezte a koronavírus, a második hullám idején pedig sokan éreznek eddig soha nem tapasztalt, nagy mértékű fásultságot, enerváltságot és kilátástalanságot. Mi történik velünk, mi ez? Karantén- vagy vírusdepresszió? Szücs Renáta alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus-jelölttel, a Balansz Egészségfejlesztő Központ munkatársával beszélgettünk.
2021-01-27 08:05:56

Egy szlovák banki alkalmazott 74 ezer eurót lopott el idős ügyfelek számláiról

A nő éveken át 9 nyugdíjast károsított meg átszámolva több mint 26 millióval.
2021-01-27 14:06:00

Kinek lenne jó a 4 napos munkahét?

Évtizedek óta kísérleteznek vele, nem biztos, hogy mindenki egyformán örülne neki.
2021-01-27 15:06:03

Gulyás István: A válogatott előrelépett ezen a vb-n

A nemzeti csapat szövetségi kapitánya elárulta, miért alkalmazott a franciák elleni meccs hajrájában egy szokatlan taktikát.
2021-01-28 00:05:58

Már gyakorolja az üvöltést a mesterséges megtermékenyítéssel született kisoroszlán

Először született oroszlán mesterséges megtermékenyítéssel Szingapúrban ? számol be az IFLScience. A Mufasa nevű hím kölykét Simbának nevezték el. A kicsi eleinte nehezen táplálkozott, ezért gondozói etették. A kölyök egészséges, három hónappal születése után már szilárd táplálékokat is fogyaszt, a Szingapúri Állatkert dolgozói pedig mindent megtesznek fejlődéséért. Az állat már az oroszlánok félelmetes üvöltését is gyakorolja ? egyelőre nem túl nagy sikerrel. Mufasa egy idősebb, rendkívül agresszív hím volt, amely viselkedése miatt képtelen volt természetes módon szaporodni. A szakértők ezé...
2021-01-28 11:05:42

Oroszország érdekében vétózott Magyarország az EU-ban

26 uniós ország támogatta, hogy el kell ítélni Oroszországot, mert erőszakot alkalmazott a tüntetések leverésése során. Magyarország nem értett egyet ezzel.
2021-01-28 14:06:03

Európai Gyógyszerügynökség: három héttel később adható be másodszor a Pfizer vakcina

Jelenleg nincs olyan adat, amely a vakcina hatékonyságára utalna a vizsgálatoknál alkalmazott időintervallumon túl.
2021-01-28 22:05:55

Droggyárrá alakította az otthonát egy exrendőr, letartóztatták

Valóságos droggyárrá alakította az otthonát egy munkanélküli volt rendőr. A nyomozók rengeteg kábítószergyanús anyagmaradványt, és a drogok előállításához szükséges eszközt találtak a férfinél tartott házkutatás során. A Váci Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem miatt indított nyomozást az ügyben. A megalapozott gyanú szerint a férfi több személynek is adott el kábítószert Dunakeszin. Ráadásul a férfin alkalmazott gyorsteszt kokain használatát mutatta ki. A férfi korábban a Rendőrség hivatalos állományú tagja volt. Jelenleg nincs munkahelye és feltehetőleg kábítószer eladásából tartja fe...
2021-01-29 15:05:39

Ott húzták a nadrágszíjat a vállalkozók, ahol tudták

A kutatás szerint a 2020. március 20-át, azaz a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket megelőzően, a hazai vállalkozások átlagos kapacitáskihasználtsága 81 százalék volt, mely tavasszal 20 százalékponttal, 61 százalékra esett vissza. A járvány első hullámát követően, a korlátozások lazításának idején az átlagos kapacitáskihasználtság előbb 73 százalékra, majd októberre 75 százalékra nőtt. Míg a március 20-át megelőző időszakra vonatkozóan a vállalkozások 3 százaléka, addig a március 20. és május 20. közötti időszakot illetően már 8 százalékuk számolt be 10 százalék alat...
2021-02-02 15:05:44

A sorsolás csúszik egy napot az Australian Openen, az első forduló viszont nem

Koronavírus-fertőzés után elrendelt tesztelések miatt csütörtökről péntekre halasztották a hétfőn rajtoló ausztrál nyílt teniszbajnokság sorsolását, adta hírül az MTI. A melbourne-i egészségügyi tisztviselők csütörtökön fejezik be az 520 játékos, stábtag és hivatalos személy tesztelését, miután szerdán pozitív lett egy szállodai alkalmazott koronavírustesztje. Addig mindenki kötelező karanténba került a sorsolással egybekötött nyitónapot pedig egy nappal eltolták. Craig Tiley versenyigazgató szerint azonban a kezdés nem változik, a terveknek megfelelően hétfőn megkezdődik az Australian Open, ...
2021-02-04 10:05:40

Újra rendez Eszenyi Enikő

Csehov Sirály című darabjával tért vissza Eszenyi Enikő szülővárosában, Csengerben, ahol Csengeri Alkotó Központ néven fiatal kolozsvári és pozsonyi színészekkel alapított társulatot. A Vígszínház volt igazgatója első helyi rendezésű darabjának a helyi református templom kertje volt a helyszíne- írja a Blikk.  Eszenyi tavaly március végén lépett vissza a Vígszínház igazgatói pályázatától. A botrány azután robbant ki, hogy a 24.hu-nak több volt kollégája is mesélt Eszenyi módszereiről, majd sok színész állt ki a nyilatkozók mellett, többek között Stohl András és Kovács Patrícia is aláírta a ny...
2021-02-05 07:05:39

Jóváhagyták Kínában a második vakcina használatát

A Sinovac kevésbé hatékony és kevésbé korszerű, mint az Európában alkalmazott szerek.
2021-02-06 14:06:02

Jóváhagyták Kínában a második vakcina használatát

A Sinovac kevésbé hatékony és kevésbé korszerű, mint az Európában alkalmazott szerek.
2021-02-06 14:06:04

Elkészült a robbanóanyagra e-mailen figyelmeztető spenót

Elképesztő értékű iparággá nőtte ki magát a nanotechnológia, az okosspenótok pedig egy jól alkalmazott területet jelentenek.
2021-02-07 13:06:11

Milyen az elég jó szex?

A legeslegjobb szex elvárása nem több ügyesen alkalmazott reklámfogásnál.
2021-02-07 21:06:05

Valaki 25 millió forintért vásárolt luxuscsokoládét közpénzből karácsony előtt Nagy-Britanniában

Belső vizsgálat indult a brit adatvédelmi hatóságnál (ICO), miután kiderült, hogy egy munkatárs egyetlen napon 6248,40 fontért (25,5 millió forintért) vásárolt luxusminőségű csokoládét karácsony előtt a hatóság hitelkártyájára. A szokatlan tranzakció a Business Insider üzleti magazin munkatársainak tűnt fel az Information Commissioner?s Office-nak (ICO) az 500 fontot meghaladó, egyenként felsorolt vásárlásai közt ? írta az MTI. Ez volt a legmagasabb összegű egyszeri tétel az elmúlt 10 hónapban. Úgy gondoljuk, hogy az ügylet ellentétes az adatvédelmi hatóság irányelveivel. Ha bizonyosságot nye...
2021-02-09 17:05:42

Itt készült a Jégkorszak és a Rio, most bezárja a Disney

Megszűnik a Blue Sky Studios, 450 alkalmazott kerül utcára.
2021-02-10 18:06:07

Letöltendőt kértek tizenegy komáromi drogdílerre

Tizenegy díler ellen emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség által közölt vádirat lényege szerint egy egyéni vállalkozóként dolgozó dorogi férfi munkaviszonyban alkalmazott egy férfit, akivel abban állapodott meg 2018 tavaszán, hogy ő finanszírozza amfetamin-beszerzését, az alkalmazott pedig megveszi a drogot, majd eladja, a hasznon pedig megosztoznak. Az alkalmazott férfi az így beszerzett kábítószert további kilenc fogyasztónak értékesítette. Az egyéni vállalko...
2021-02-11 09:05:41

Gyógyszermaradványok miatt változik a hazai halak teste

?A jelenleg használatos szennyvíztisztítási technológiák a legtöbb gyógyszerhatóanyag-maradványt nem képesek kiszűrni, így ezek többé-kevésbé akadálytalanul juthatnak át a szennyvíztelepeken. Így fordulhatott elő, hogy a budapesti agglomeráció kisvízfolyásaiból vett mintákban 54 különböző hatóanyagot sikerült kimutatni. A szerteágazó projekt keretében azonban arra is kíváncsiak voltunk, hogy a hatóanyagok jelenléte és az adott vízfolyásban élő halak alakja között kimutatható-e valamilyen összefüggés? ? hangsúlyozza Dr. Staszny Ádám, a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet szakértője...
2021-02-16 12:05:45

Lebegő Teslát akar építeni Elon Musk

Elon Musk űrtechnológiában alkalmazott hajtóművel szerelné fel az új Roadstereket.
2021-02-16 14:07:11

Olyan rosszul játszott a kézilabdacsapat, hogy pénzbüntetést kaptak a játékosok

A Debrecen élvonalbeli női kézilabdacsapata közzétette, hogy két rosszul sikerült meccs után pénzbüntetést szabott ki a játékosainak. A DVSC Schaeffler honlapjának beszámolója szerint elfogadhatatlan, hogy a csapat hazai pályán 31-27-re kikapott az Alba Fehérvártól, majd 29-29-es döntetlent játszott az MTK-val. A legutóbbi két mérkőzésen nyújtott teljesítmény, illetve az eredmények miatt a március 10-én esedékes februári munkabér száz százalékának megfelelő pénzbüntetést alkalmazott. A tájékoztatás szerint a büntetést mérsékelhetik a március 10-ig, ha a mérkőzéseken javul a hozzáállás és a te...
2021-02-16 18:05:40

Koronavírus: egyedi terápiával kezeltek egy hatéves kisfiút

Panasz- és tünetmentesen térhetett haza az a hatéves kisfiú, akinél a COVID-19 után sokszervi gyulladás alakult ki, és akinél Magyarországon elsőként alkalmaztak célzott biológiai terápiát ? írja a Semmelweis Egyetem oldala. A gyermeket a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján kezelték. A fiút két héttel korábban vették fel egy budapesti kórházban, a gyermek a javasolt szteroid és immunglobulin terápiát kapta. Az átmeneti javulás után állapota ismét romlott, ekkor vették át a Semmelweis Egyetem gyermekreumatológiai centrumába. ?Az elsődleges, úgynevezett standard kezelési el...
2021-02-17 15:05:40

Alkalmazott veszi fel a leesett szemüveget a parlamenti képviselő helyett

Dan Barna miniszterelnök-helyettessel történt az eset a román parlamentben.
2021-02-24 09:06:13

A világ legrégebbi golfpályáján különleges módon tisztelegtek Tiger Woods előtt - videó

A súlyos balesetet szenvedett golfjátékos monogramját rajzolta bele a homokba az egyik alkalmazott.
2021-02-25 15:07:01

Szinte fele annyit keres egy szabolcsi dolgozó, mint egy fővárosi

Tíz évvel kullog a szabolcsi átlagbér a budapesti mögött: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében átlagosan 184 ezer forint a nettó átlagbér (a statisztikai hivatal adatai szerint), ennyi volt a nettó átlagbér a fővárosban 2011-ben. De hogy talán még sokkolóbbat említsünk: most Budapesten a nettó átlagbér 334 ezer forint, azaz 150 ezer forinttal többet visz haza átlagosan egy budapesti alkalmazott, mint egy szabolcsi ? vette észre az mfor. Kis túlzással tehát majdhogynem csupán fele annyit keres egy szabolcsi, mint egy fővárosi alkalmazott. A második legkisebb átlagos nettó fizetés Békés megyében érh...
2021-03-01 09:06:02

Kilenc évet kértek a fegyveres rablással vádolt szegedi jogászra

Kilenc év fegyházbüntetést kért az ügyészség arra az 52 éves férfira, aki tavaly májusban pisztollyal akart kirabolni egy  szegedi postát, majd két nappal később egy virágboltot rabolt ki. A jogász végzettségű szegedi férfi alkoholproblémákkal küzdött, ami miatt pszichiátrián is kezelték. A gyógyszereit azonban nem szedte, italozása miatt megromlott a házassága, 2018 márciusban pedig elbocsátották a munkahelyéről. Miután a tartalékait felélte, a férfi kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt. Május 21-én délelőtt az otthonában engedély nélkül tartott pisztollyal, napszemüvege...
2021-03-01 14:06:20


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   rozsa sandor   •   m   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   jazz   •   mag   •   fhgperapro   •   perapro   •   R   •   G   •   J   •   bogdan adam   •   L   •   xn aprka1 dxa   •   xiaomi 14   •   S   •   cig   •   eb   •   oldal   •   post malone   •   suhgfhgperapro   •   t   •   egynyari urom   •   tan   •   netapro   •   apropiaza   •   ftp   •   aproplaza   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   improvise   •   alkalmipartnernetopt ioncom_myblog   •   horo   •   telefonajtAndsLEEp(3 ))   •   kalapja   •   onreszt   •   hasznldkiazinternetl ehetsgeit   •   webastohl32esdiesel1 2vos   •   aatkezaaacsiutalvaae   •   akacdeszka   •   almasi   •   Vc,.,(   •   19550r1519555r151856 0r15185optioncomckfo rms   •   220asvillanymotorksz rlvel   •   Hofe   •   ciklus   •   napeleminfraftsingat   •   elektronika111111111 1111UNIONSELECTCHAR( 45,120,49,45,81,45), CHAR(45,120,50,45,81 ,45),CHAR(45,120,51, 45,81,45),CHAR(45,12 0,52,45,81,45),CHAR( 45,120,53,45,81,45)   •   hitelfedezet21211211 21212.1   •   felkaphatt   •   the tortured poets department   •   takar17171717tsp1717   •   azcentrum   •   8europhpoptioncomsvm ap   •   parajdi ét só   •   8eurocomponentoption comsvmapitemid54view svmaplogsindexphpopt ioncomproduct   •   elad?start=601   •   merlegjavitaswebaruh   •   mobilh   •   mopszindexphpoptionc ommediqna   •   aaaapolaaaaaanaaaaaa   •   Qh5TVsCx   •   Bebetto   •   prostik   •   faszén   •   www.wodw.cn   •   szervezetet   •   agynemutarto   •   projektor_star_warsr   •   trigger   •   06205618942   •   Baroni_elektromos_ha szn   •   visszakerďż˝ltek   •   ajtrcs   •   keletet   •   215indexphpoptioncom shoutbox   •   3szobaoptioncomjvehi   •   immunerositett   •   kennerley   •   huzatok  

srv.38.