Szijjártó elmondta a magyar-kínai megállapodások közül a legfontosabbakat

Csütörtökön tizennyolc megállapodást írt alá a magyar és a kínai fél Budapesten, ebből a legfontosabbnak nevezetteket ismertette a magyar külügyminiszter.
2024-05-09 20:10:57

2024-05-09 20:09:44

Bejelentették: jön az új kínai vasúti beruházás

18 megállapodást írt alá Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozójukon - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. Ide tartozik több vasúti beruházás, két új mezőgazdasági termék kapott exportengedélyt, illetve olajvezeték is épül Szerbia és Magyarország között.
2024-05-09 20:07:15

Újabb kínai cégek kerültek tiltólistára

A Biden-adminisztráció 37 kínai szervezetet vett fel a kereskedelmi korlátozásokat tartalmazó listájára, mivel tevékenységük ellentétes az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai érdekeivel. A kormány ezzel nehezíti az amerikai beszállítók számára az érintett szervezetekkel való kereskedelmet.
2024-05-09 19:07:00

Komoly feltételeket szabtak: csak így járőrözhetnek hazánkban a kínai rendőrök

Újabb fontos információk derültek ki a hamarosan Magyarországon járőröző kínai rendőrökkel kapcsolatban. Nemcsak nem intézkedhetnek majd magyar kollégák nélkül, de még bilincset sem használhatnak.
2024-05-09 18:07:24

2024-05-09 18:07:03

2024-05-09 18:06:33

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:12:10

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:11:53

Szijjártó Péter: Nagyra becsüljük a kínai béketörekvéseket és támogatjuk Kína béketervét - képek

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán tett közzé friss bejegyzést.
2024-05-09 15:09:21

Bencsik és az MTVA riportere is feltűnt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján, nem is okoztak csalódást (videóval)

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és Beregi Balázs, az MTVA riportere is feltűnik a China Global Television Network adásában.
2024-05-09 13:10:42

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét

A köztársasági elnök és a kínai államfő a Sándor-palotában tárgyaltak.
2024-05-09 13:09:22

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:25

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:06

Bencsik és az MTVA riportere is feltűnt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján, nem is okoztak csalódást

Bencsik András a Demokrata főszerkesztője és Beregi Balázs az MTVA riportere is feltűnik a China Global Television Network adásában.
2024-05-09 12:12:39

Audival ütközött, majd elütött egy gyalogost egy mentő a Bécsi úton

Két embert – a gyalogost és a mentő sofőrjét – kórházba szállították.
2020-11-15 20:15:39

Időgép 1974-be: szuperritka periszkópos Lamborghinit kínálnak eladásra

A 375 lóerős olasz szupersportkocsi 46 éves, mégis alig több mint 20 ezer kilométer van csak benne.
2020-11-15 20:15:40

Naponta 12 ezernél is több koronavírustesztet rendelnek a mentőktől

Több mint százszor annyi mintavételt kell végeznie az Országos Mentőszolgálatnak, mint a járvány első hullámában.
2020-11-16 11:09:14

Naponta 12 ezernél is több koronavírustesztet rendelnek a mentőktől

Több mint százszor annyi mintavételt kell végeznie az Országos Mentőszolgálatnak, mint a járvány első hullámában.
2020-11-16 11:09:14

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:08

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:09

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

Már csak komoly szervezéssel tudnak mentőautót küldeni a sürgős esetekhez is

Nincs már idő minden egyes Covid-pozitív beteg után ózonos tisztításra küldeni a mentőkocsikat, ezért új protokollt állítottak fel a mentőszolgálatnál. Az orvosigazgató levele szerint már csak "komolyabb szervezéssel" tudják a megfelelő szintű mentőegységet időben elindítani.
2020-11-17 14:05:52

Hatalmas lángokkal égett egy étterem Óbudán

Tizennégy tűzoltóautó ment a helyszínre.
2020-11-17 19:06:24

Hatalmas lángokkal égett egy étterem Óbudán

Tizennégy tűzoltóautó ment a helyszínre.
2020-11-17 19:06:24

Alig két hét alatt 56 szociális otthonban jelent meg a koronavírus

November első napja és a válsághelyzet pár nappal későbbi kihirdetése között hat intézményben jelent meg a fertőzés.
2020-11-18 11:06:55

Megjött a Volkswagen ID.3-re feltűnően hasonlító kínai klón

A távol-keleti autót első sorban taxinak szánják.
2020-11-18 15:09:35

Megjött a Volkswagen ID.3-re feltűnően hasonlító kínai klón

A távol-keleti autót első sorban taxinak szánják.
2020-11-18 15:09:37

Megjött a Volkswagen ID.3-ra feltűnően hasonlító kínai klón

A távol-keleti autót első sorban taxinak szánják.
2020-11-18 18:06:35

Baj van a Twitter Snapchatről másolt funkciójával, lelassítják a kiadását

A Twitter legújabb, Fleets névre keresztelt funkcióját már több felhasználó is megkapta, ám a visszajelzések szerint nem, vagy csak alig működik.
2020-11-19 10:12:22

Pornó ment a Terror Háza információs tábláján

A múzeum szerint valaki meghekkelte a rendszerüket.
2020-11-19 19:06:23

Koronavírusban halt meg egy ceglédi mentőtiszt

Ő a második mentődolgozó áldozata a járványnak, aki a héten hunyt el.
2020-11-20 09:09:17

Koronavírusban halt meg egy ceglédi mentőtiszt

Ő a második mentődolgozó áldozata a járványnak, aki a héten hunyt el.
2020-11-20 09:09:17

Összefogott a Tesla, az Uber és még tucatnyi cég a hagyományos autók kiszorításáért

Csak egy maradhat: a villanyautó.
2020-11-20 14:06:31

Összefogott a Tesla, az Uber és még tucatnyi cég a hagyományos autók kiszorításáért

Csak egy maradhat: a villanyautó.
2020-11-20 14:06:32

Autót és féldisznót vesznek az eMAG-nál, máris többmilliárdos forgalmat hozott a Black Friday

Idén a tisztítószerek a Black Friday sláger-termékei, de rendhagyó vásárlások is akadnak.
2020-11-20 20:08:28

Alig használt, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak Baján

Ez a régi szovjet négykerekű egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
2020-11-21 06:07:40

Alig használt, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak Baján

Ez a régi szovjet négykerekű egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
2020-11-21 06:07:41

Alig használt, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak Baján

Ez a régi szovjet négykerekű egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
2020-11-21 09:07:16

Összefogott a Tesla, az Uber és még tucatnyi cég a hagyományos autók kiszorításáért

Csak egy maradhat: a villanyautó.
2020-11-21 09:07:16

429 emberrel a fedélzetén partra futott egy komp Finnországban

Az utasoknak a hajón kellett éjszakázniuk, ma indul a mentés.
2020-11-22 12:07:36

Ritka meteorit zuhant egy férfi kertjébe, egyből milliomos lett

Éppen a verandán dolgozott az a férfi, akinek kertjébe nem sokkal később különös összetételű meteorit zuhant. Az alig két kilós darabkáért jelentős összeget kapott.
2020-11-22 18:05:59

2020-11-22 18:06:00

?Ebben az országban eléggé elvesztettem a hitemet. A Kékkör sokat visszaadott belőle?

Elege lett a színházi közegből, így most már a hosszútávú túrázásnak szenteli az életét. Az Egyesült Államok embert próbáló útvonalain vagy épp az El Caminón edzette magát, mielőtt Magyarországot is körbegyalogolta volna. Csutka István, alias Camino Steve, rekordidő alatt teljesítette az Országos Kékkört október elején. Szellemi erőnlétről, az ország...
2020-11-22 19:06:10

Én márpedig kérem, szeretek maszkot hordani

Nem ment könnyen, de sikerült.
2020-11-23 04:06:04

Halálra fagyott egy nagykanizsai hajléktalan, ő az első idei áldozat

A 43 éves férfi nem ment be a hajléktalanszállóra, egy bokor alatt élt.
2020-11-23 08:06:06

Videót küldött fel a Mariana-árok mélyéről egy kínai tengeralattjáró

Új kínai tengeralattjáró merült legénységével együtt a tenger legmélyére, a nyugat-csendes-óceáni Mariana-árokba.
2020-11-23 09:06:03

Videót küldött fel a Mariana-árok mélyéről egy kínai tengeralattjáró

Új kínai tengeralattjáró merült legénységével együtt a tenger legmélyére, a nyugat-csendes-óceáni Mariana-árokba.
2020-11-23 09:06:05

Gyönyörű, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak itthon, az ára elég meredek

34 év alatt alig néhányszor vették elő.
2020-11-23 13:06:42

Alig egy hetük maradt az autósoknak a biztosítások megújítására

Akik váltanak, akár több ezer forintot is megspórolhatnak.
2020-11-23 13:06:45

100 millió követő 1,5 év alatt ? megvan az álomrekordot elérő első TikTok-felhasználó

Az amerikai Connectitucban élő Charli D'Amelio 2019 májusában regisztrált a TikTokra, ahol alig másfél év leforgása alatt 100 millió követőre tett szert. Ugyanehhez az eredményhez a YouTube legismertebb videósának, PewDiePie-nak kilenc évre volt szüksége a rivális platformon, de persze egy másik korban.
2020-11-23 14:06:23

2020-11-23 14:06:24

65,8 milliárd forintos segélyt kap az EU-tól Afganisztán és 28 afrikai ország

A 183 milliárd eurónyi mentőcsomag az alacsony jövedelmű országok gazdasági stabilitását fogja szolgálni a járvány okozta válság alatt.
2020-11-23 15:06:19

Mégsem akkora sikertörténet a szlovák országos tesztelés, mint amekkorának elsőre tűnt

A hétvégén a harmadik kör ment le, alig több, mint 80 ezer érdeklődővel. Politikai sikerként működött, de azt nem tudta eltakarni, hogy a miniszterelnök hetek óta párbajozik a gazdasági miniszterével.
2020-11-23 17:05:58

2020-11-23 17:05:59

2020-11-23 18:06:07

Rohannak a tőzsdére a startupok

Sok vállalat számára ez a legjobb stratégia friss tőke bevonására.
2020-11-23 19:05:56

Félrekapta a kormányt, hogy ne üsse el a bringást, négyes karambol lett belőle a Rózsadombon

A kerékpáros eltűnt, a műszaki mentés miatt nagy a dugó.
2020-11-23 19:05:58

Mourinho elképesztő lazasággal szerelt le egy újságírót

A portugál edző arra reagált, hogy alig volt a csapatánál a labda a City ellen megnyert rangadón.
2020-11-23 20:07:40

Ízléstelen és veszélyes tréfát űztek a fővárosi mentőkkel

Hatalmas a terhelés a mentőkön, ennek ellenére vannak, akik szívesen űznek gúnyt belőlük.
2020-11-23 20:07:41

Máris felfüggesztették Nicolas Sarkozy korrupciós perét

Az egyik vádlott a járványra hivatkozva maradt távol a tárgyalástól, most azt vizsgálják, meddig tarthat a gyógykezelése.
2020-11-23 20:07:43

Máris felfüggesztették Nicolas Sarkozy korrupciós perét

Az egyik vádlott a járványra hivatkozva maradt távol a tárgyalástól, most azt vizsgálják, meddig tarthat a gyógykezelése.
2020-11-23 20:07:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   negymilliard forintert jon magyarorszagra a motogp   •   meglatogatta orban viktort a roszatom vezerigazgatoja   •   kinosan magyarazkodik a fopolgarmester a kulfoldrol erkezo mikroadomanyokrol video   •   zoldulnek a szinhazak   •   ezer liter tejet akartak lopni a tartalykocsibol aztan jott a bukta 3   •   ezek a legolcsobb lakashitelek a kamatplafon indulasa utan   •   szlovakia tobb tucat sulyos mellekhatasos esetet jelentettek   •   jelentos beremelest kapnak 2021 ben a haziorvosok   •   matol legalisan szivhatnak fuvet a nemetek bitang nagy cigikkel unnepeltek berlin utcain video kepgaleria   •   amaaz   •   csecsemot talaltak egy repteri kukaban majd nogyogyaszati vizsgalatra koteleztek a noket 3   •   szalmonellaval fertozott ragocsontot vont ki a forgalombol a nebih   •   a fradi siman megverte a kiesojelolt mezokovesdet tovabb novelte elonyet az elen   •   odaert a marsra a perseverance ismet tortenelmet irt a nasa 3   •   biden szunetelteti a nemetorszagbol valo csapatkivonast   •   nincs ido a gyozkodesre ha kell eroszakkal evakualjak az embereket az oroszorszagi gatszakadas miatt 3   •   elmondta szijjarto peter az orosz medianak kinek a gyozelmere szamit a magyar kormany   •   sri lankan kotelezo elegetni a koronavirusos halottakat tiltakozas indult miatta   •   eldolt hogyan befolyasolja a magyar sztaruszo olimpiajat az edzolegenda tavozasa   •   hazfalban kialakitott rejtekhelyen bujkalt a rendorok elol a csalo ferfi   •   meghosszabbitjak az eves parkolasi engedelyeket a fovarosban   •   tizenot embert szallitottak korhazba a vilaghiru vidamparkban tortent baleset utan   •   germanys baerbock urges israel to comply with international law   •   an english teacher who fled the taliban finds a home at last   •   raszorulokhoz adjak a ii keruletben a kivagasra itelt fakat 2   •   hat civil halottja van a harkivi orosz drontamadasnak   •   milford haven garden ornament turns out to be live bomb   •   halalra gazoltak egy ferfit aki az m3 as autopalyan gyalogolt 2   •   menczer tamas miert kellene a kormanynak egy olyan emberben megbiznia aki meg akarja buktatni   •   macron calls for a permanent increase in defence production   •   borzalmas nez ki legujabb fotoin anne hathaway kepek   •   nem menekulnek borton var a boncmesterekre akiket temetkezesi vallalkozok vesztegettek meg   •   biden set to overturn trump transgender military ban   •   megismetlodhet a 2020 as elnokvalasztas donald trump es joe biden ujra ringbe szall 2   •   egyre biztosabb a kilencvenes evek ota nem latott dragulas tart magyarorszag fele   •   ujszulott kisbabat hagytak a hatvani korhazban 2   •   g fodor gabor europat a korrupt elitek vezetik akik nem hallgatjak meg az embereket   •   tigris tamadt egy idos nore floridaban   •   most romaniaban tunt fel egy rejtelyes femoszlop 2   •   a mutudore kerult damu roland edesanyja imadkozik a fiaert   •   a szulest nagyon varom masodik varandossagarol vallott vv gigi az utolso pillanatig dolgozni szeretne   •   menesztik a vizugyi igazgatot aki sulyos szakvelemenyt irt ala a keszulo debreceni akkumulatorgyarrol ime a kiszivargott adatok   •   ismet no a legszennyezettseg   •   varatlan fordulat a tv2 sztarja a valasuk utan ujra gyurut huzott a felesege ujjara video   •   mszakirszektvizsg   •   ket nap is forgalomkorlatozasok lesznek az m0 son   •   biden response to khashoggi investigation shocking u n official says   •   keszul a torvenymodositas amely megadhatja a kegyelemdofest joe biden gyozelmi remenyeinek   •   magyar partnert valasztott a facebook anyacege   •   famine looms in sudan as civil war survivors tell of killings and rapes