Halász Juditot brutális baleset érte: egy rendőr ütötte el a színésznőt, aki kómába került

Drámai emlékeiről mesélt Halász Judit, akinek több halálközeli élménye is volt. Egyszer már látta a fekete alagutat is, amikor alig tudták visszahozni az életbe.
2024-05-10 20:06:25

2024-05-10 20:05:53

Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben

Lazán lenyúlta a padon felejtett pénztárcát egy családjával érkező nő a komáromi gyógyfürdőben. A Komáromi Járási Ügyészség közérdekű munkabüntetést kért a lopással vádolt asszonyra azzal, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőt az áldozat kárának a megtérítésére is. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője közleményében azt írta, hogy a sértett belépőjegyet vett a fürdő előterében, majd leült egy padra, s letette rá a pénztárcáját, melyben 130 ezer forint, valamint személes iratai, és a bankkártyája volt. Ezután a pénztárcájáról elfelejtkezve bement a gyógyfürdő terül...
2024-05-06 09:08:03

Ájultra vertek egy férfit Budapesten - videó

Az ügyészség most emelt vádat ellenük.
2024-05-03 20:08:24

Vajon hányadik helyre elég a rangsorban, hogy a Google hivatalosan is több mint 2 billió dollárt ér?

Az Alphabet piaci kapitalizációja 2021-ben rövid időre elérte a 2 billió dollárt, most viszont lazán átlépte a küszöböt, és úgy is maradt. Úgy tűnik, a cég túljutott a legnagyobb fenyegetésen, amely a negyedszázados története során a generatív mesterséges intelligencia berobbanásával érte.
2024-04-29 06:06:08

2024-04-29 06:05:50

Globális járványveszély ütötte fel a fejét: megduplázódott a kanyarós megbetegedések száma

A világszerte jelentősen, csaknem megduplázódott kanyarós megbetegedések száma aggodalomra ad okot, és az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetése szerint több ország, köztük az Egyesült Királyság is elveszítheti "kanyarómentes" státuszát a szeptemberi felülvizsgálatkor, ami a védőoltások terén mutatkozó hiányosságokra és a betegség terjedésének növekedésére hívja fel a figyelmet - számolt be az Index.
2024-04-28 22:07:10

Székkel és ököllel is ütötte a tanárnőjét egy kilencedikes szolnoki diák: a pedagógus nyolc napon túl gyógyuló, törésekkel és zúzódásokkal járó sérüléseket szenvedett.
2024-04-26 18:06:41

"Irritáló vagy és megöllek!" - Ököllel és székkel ütötte tanárnőjét egy középiskolás Szolnokon

Székkel és ököllel is ütötte a tanárnőjének egy kilencedikes szolnoki diák: a pedagógus nyolc napon túl gyógyuló, törésekkel és zúzódásokkal járó sérüléseket szenvedett.
2024-04-26 18:06:10

2024-04-26 18:05:49

Kirabolta idős szomszédját egy nő Bátán, miután üveget tört szét a fején

Ezután elsétált a szatyornyi holmival.
2024-04-26 12:08:35

Fejbe rúgta, ütötte-verte haragosát egy huszonéves férfi a kaposvári plázában

Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki előbb elgáncsolta, majd többször megütötte és megrúgta vitapartnerét egy bevásárlóközpontban.
2024-04-26 10:06:49

2024-04-26 10:06:25

2024-04-26 10:06:04

Naplóval ütötte az ötödikest, a Fidesz szerint remek képviselőjelölt lesz a választáson 

Újraindítja a Fidesz Tüke László jelenlegi önkormányzati képviselőt a júniusi választáson Pusztaszabolcson. A politikus, volt alpolgármester igazgatóhelyettes egy általános iskolában, ahol 2019-ben naplóval megütött egy diákot, amiért írásbeli figyelmeztetést is kapott.
2024-04-22 10:14:19

2024-04-22 10:13:59

Videón, ahogy agyba-főbe veri egymást két nő a bolt előtt

Agyba-főbe verte egymást két nő az egyik nyergesújfalui bolt előtt. Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság miatt állítja bíróság elé a verekedőket. A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a két nő egy korábbi nézeteltérés miatt balhézott össze egymással. Egyikük meglökte a másikat,  aki ezt elég rendesen viszonozta. A verekedésre kijött a boltból egy harmadik nő és a kettejük közé állt. Az először lökdösődő nő azonban átnyúlt felett, és ököllel behúzott a haragosának, majd két kézzel szemből meglökte. Ezután a két nő kölcsönösen lökdöste, ütötte egymást, ahol csak érte....
2024-04-22 10:10:17

Romániában találtak meg egy Oxfordból ellopott, értékes festményt

Két másikat, amit ugyanakkor loptak el, még keresnek a hatóságok.
2024-04-19 17:09:44

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:45

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

A Margitszigeten búcsúztatják Balázs Fecót

A Margitszigeti Zenélő Kút a 69 évesen meghalt zenész dalait zengi majd.
2020-12-02 22:06:10

Audival ütközött, majd elütött egy gyalogost egy mentő a Bécsi úton

Két embert – a gyalogost és a mentő sofőrjét – kórházba szállították.
2020-11-15 20:15:39

Extra adóval büntetik a nehéz autókat a franciák

Egy kéttonnás autó után például 2000 euró (717 ezer forint) pluszadót kell majd fizetni.
2020-11-16 18:11:04

Extra adóval büntetik a nehéz autókat a franciák

Egy kéttonnás autó után például 2000 euró (717 ezer forint) pluszadót kell majd fizetni.
2020-11-16 18:11:05

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:21

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:22

Sokkal nagyobb lett a károsanyag-kibocsátás csökkenése, mint várták

A NASA kutatói sejtették, hogy visszaesést látnak majd, de ekkorára nem számítottak.
2020-11-18 15:09:37

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 17:06:10

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 17:06:11

Ingyenmunkára fogja a kis csatornákat a YouTube, nem fizet nekik a reklámok után

A YouTube 2021-től azokon a videókon is megjeleníti majd a reklámjait, melyek készítői eddig túl kicsinek minősültek ahhoz, hogy bekerülhessenek a YouTube partnerprogramjába. Igaz, így sem igazán kerülnek bele: ezek a készítők egy fillér jutalékot sem kapnak majd a videóik által generált reklámbevétel után.
2020-11-19 15:12:51

2020-11-19 15:12:52

Pintér Attila vereséggel tért vissza a Mezőkövesd kispadjára

Az MTK a 20. percben szerzett vezetést, majd simán őrizte meg minimális előnyét a lefújásig.
2020-11-21 19:08:59

Jürgen Klopp ismét az 5 csere mellett szólalt fel

„Lesz, amikor 48 órán belül két mérkőzést is kell majd játszanunk...”
2020-11-22 11:07:50

A környékbeliek parkolhatnak a fővárosi önkormányzat parkolójában

Kedd estétől december 11-ig lehet majd használni a parkolót.
2020-11-23 18:06:06

Baltával verte a kutyáját, majd egy lánccal a motorja után kötötte

Állatkínzással vádolnak egy hartai férfit.
2020-11-24 08:06:03

Közzétették a Gyémánt Liga 2021-es versenynaptárát

A sportág legrangosabb sorozatának versenyei májustól szeptemberig tartanak majd jövőre.
2020-11-24 10:06:02

Szlávik János: ismertetni kell az emberekkel, hogyan hatnak a védőoltások

Az osztályvezető főorvos szerint sokan nem akarják majd magukat a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinával beoltatni.
2020-11-24 11:06:24

Letöltendő börtönbüntetést kértek a brutális állatkínzóra

Baltával többször fejbe ütött egy kutyát, majd az állatot egy lánccal a motorkerékpárja után kötötte.
2020-11-24 16:06:16

Az Index új társtulajdonosa szerint ?a függetlenség kérdése szubjektív?

Ziegler Gábor a 24.hu-nak arról beszélt, hogy az olvasók majd eldöntik, tetszik-e nekik az Index.
2020-11-24 16:06:18

Az Index új társtulajdonosa szerint ?a függetlenség kérdése szubjektív?

Ziegler Gábor a 24.hu-nak arról beszélt, hogy az olvasók majd eldöntik, tetszik-e nekik az Index.
2020-11-24 16:06:19

6-3-ra legyőzték az angolokat, majd metróval hagyták el a Wembley-t

Akkora köd volt, hogy teljesen leállt a londoni forgalom. Az Evening News című lap magyar címmel jelent meg.
2020-11-25 07:06:42

Drága előfizetést kap a Fortnite

Többe kerül majd, mint két-három streamelőszolgáltatás együtt.
2020-11-25 08:06:02

1100 katona segíti a koronavírus-járvány elleni küzdelmet

Hétfőtől pedig számos intézmény védelmében is részt vesznek majd a katonák.
2020-11-25 08:06:04

Gergely Róbert lángosfutárnak állt

A színész-énekes nem bírta már a semmitevést és némi bevétel is jól jön a majd az egyéves kényszerpihenő után.
2020-11-25 09:06:10

Buszmegállóban verekedett egy férfi

Ököllel esett neki egy idegennek, majd meg is rugdosta.
2020-11-25 11:06:20

Nem kerül majd többe, ha a mobilfizetést választjuk

Eltörlik a kényelmi díjat Innovációs és Technológiai Minisztérium törvényjavaslata szerint.
2020-11-25 14:05:58

Két és fél év múlva lehet kötelező az italospalackok visszaváltása

A palackok újrahasznosítását nem írják elő a kedden benyújtott törvénymódosításban, csak annyit, hogy aki vállalja a fém-, műanyag és üvegpalackok visszaváltását, az mentesülhet majd a környezetvédelmi termékdíj alól. A kormány már hét éve halogatja a döntést a kérdésben, most sem kapkodja el, mert az új szabályok majd csak 2023 közepén l&ea...
2020-11-25 16:06:09

2020-11-25 16:06:16

Fényes nappal késsel rabolt a buszon, hamar kattant a bilincs

Először az utas cigarettatárcáját vette el, majd szemet vetett a mobiljára is.
2020-11-26 08:06:09

Döntött az EU: rá kell majd írni az elektronikai eszközökre, mekkora a várható élettartamuk

Hamarosan az energiahatékonysághoz hasonlóan fel kell majd tüntetni az elektronikai eszközökön, hogy várhatóan mikor kell majd először szervizbe vinni, és mennyire nehéz vagy könnyű javítani a készüléket.
2020-11-26 08:06:10

2020-11-26 08:06:12

Két kép árulkodik arról, hogyan néz majd ki a Samsung Galaxy S21

Twitteren jelent meg két fotó, melyekből már látni, milyen lehet a Samsung Galaxy S21 – vagy S21+ – kinézete.
2020-11-26 09:06:00

Két kép árulkodik arról, hogyan néz majd ki a Samsung Galaxy S21

Twitteren jelent meg két fotó, melyekből már látni, milyen lehet a Samsung Galaxy S21 – vagy S21+ – kinézete.
2020-11-26 09:06:02

Két új olcsó telefont ad ki a Samsung: íme a Galaxy A12 és a Galaxy A02s

A Samsung megmutatta, melyik két telefonnal kezdi majd a jövő évet a megfizethető kategóriában.
2020-11-26 10:06:24

Két új olcsó telefont ad ki a Samsung: íme a Galaxy A12 és a Galaxy A02s

A Samsung megmutatta, melyik két telefonnal kezdi majd a jövő évet a megfizethető kategóriában.
2020-11-26 10:06:26

WHO-igazgató: A védőoltások nem tüntetik el teljesen a koronavírust

Mike Ryan szerint "nagyon-nagyon" valószínű, hogy életünk majd visszatérhet a régi kerékvágásba.
2020-11-27 06:06:04

WHO-igazgató: A védőoltások nem tüntetik el teljesen a koronavírust

Mike Ryan szerint "nagyon-nagyon" valószínű, hogy életünk majd visszatérhet a régi kerékvágásba.
2020-11-27 06:06:05

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   youtube   •   K   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   suhgfhgperapro   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   trumps doj secretly obtained phone records of washington post reporters   •   billen   •   klima,klma,bezemels, Mezkvesd,Eger,telept s.html   •   komoly tamogatot kapott a fotitkar jelolt eldolhetett ki all a nato elere   •   ennyit kell mozognia ha ulomunkat vegez   •   meglepetes a javabol ujonc csapattol kapott ki a fradi az nbi ben 2   •   a deutsche telekomot kiszorithatjak a magyar piacrol   •   szabo zsofi egyedul kell megteremtenem a biztonsagot tiz labon allok egyedul   •   leminositette a nitrogenmuveket a fitch   •   retro modon ujult meg a citroen logoja   •   pudding   •   marcellina talcan kinalja magat csodas elmenyben lehet resze egy szerencses rajongojanak   •   szallitoszalagok felhordoszalagok vibracios razoasztalok 47   •   szlovakia 343 ezer embert mar beoltottak 2   •   bez   •   italys draghi urges unity sacrifice in fighting the virus 2   •   beutaz   •   oriasi jegeso csapott le az orszag egy reszere videon es fotokon a vihar   •   megvalik a rasszista es szexista kijelentesei miatt bepanaszolt oktatojatol a szegedi tudomanyegyetem   •   k9 deputy dies after battle with cancer   •   betold   •   betgs   •   itt a meglepo lista ezekbol valamelyik az ev autoja lesz iden   •   kezve   •   mar az 11 milliot karcolja az uj lakasok negyzetmeterara a fovarosban 2   •   Tűzhely javítás   •   kozeleg a 370 forintos euro   •   nezopont a magyarok tobbsege nem nyitasparti   •   nincs fordulat a dunaferrnel nem engedtek be a reszvenyesek kepviseloit a kozgyulesre   •   melyik a vilag 10 legkedveltebb okostelefonja 2   •   szinte orok eletu akkumulatort iger a catl amely 15 millio kilometert bir 2   •   bemondta a kormany elkepzelheto hogy uzemanyagarstop jon   •   a belflora es a daganatos betegsegek kialakulasanak kapcsolatat vizsgaljak szegedi kutatok   •   erre figyel minden sportimado hamarosan nagy dontes szuletik 2   •   iran ujra 20 szazalekos dusitasu urant allit elo 2   •   after failed trump romance france seeks reset under biden   •   beruh   •   marcus lambs career and anti vax message speak to power of christian broadcasters   •   berling   •   felidezzuk minden idok legnezettebb autos uldozeset amikor 100 millio ember kovette o j simpson menekuleset video   •   megint habzik a szad kuvasz puzser robert es az ismert musorvezeto ismet kimeletlenul osszebalheztak idaig fajult a vita   •   berbead   •   szazeves melegrekordok doltek meg magyarorszagon a szombati hosegben   •   a ver csak kamu volt de a mentes verprofi   •   ilyen lenne az uj esztergomi suzuki teljesen fapados alapmodellje   •   my mothers fertility doctor is my father   •   orosz hatosagok elkaptak a penteki terrortamadas negy elkovetojet 2   •   sulyos csusztatasok es hamis hazug allitasok pauli zoltan reagalt a palkonyai boltjat ert tamadasokra 2   •   thomas up to third place going into final stage of criterium du dauphine   •   palacsik rathonyi timea minden fiatal lanynak uzenem hogy idoben fagyassza le a petesejtjeit