Bajban vannak Karácsonyék: költségvetési csalás gyanúja miatt indulhat ellenük eljárás

Ismeretlen elkövető ellen bejelentést tettek a Fővárosi Főügyészségen.
2024-05-11 15:09:15

Megjelent a lista az Ukrajnának szánt amerikai fegyverekről - Vannak köztük egészen mutatós darabok

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma nyilvánosságra hozta azon fegyverek listáját, amelyeket a ma elfogadott 400 millió dolláros csomag keretében fognak átadni Ukrajnának.
2024-05-10 21:07:20

Készül az új amerikai segélycsomag Ukrajnának, ebben már fegyverek is vannak

Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű katonai segélycsomagot készít elő Ukrajna számára, amely tüzérségi fegyvereket, páncéltörő lőszereket, páncélozott járműveket és kézifegyvereket foglal magában - számolt be a Sky News.
2024-05-10 18:07:16

Több hónapos csúcson a forint

Csütörtökön február 23-a óta nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben. A forintnak ezúttal a vártnál magasabb amerikai segélykérelmek után a dollár gyengülése adott lendületet. Pénteken a magyar inflációs adat után is folytatódik az erősödés, ezúttal pedig a dollárral szemben szakított le fontos szintet a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
2024-05-10 17:07:39

Nem kell öt évente cserélni azoknak a hatósági igazolványát, akiknek a fogyatékossága végleges

Az érintettek életét könnyítő változtatás azonban csak a jövő évtől érvényes.
2024-05-10 09:11:46

Nem kell öt évente cserélni azoknak a hatósági igazolványát, akiknek a fogyatékossága végleges

Az érintettek életét könnyítő változtatás azonban csak a jövő évtől érvényes.
2024-05-10 09:10:59

Sok amerikai fiatal ábrándulhatott ki a demokratákból a gazdaság helyzete miatt, így Trump reményei jelentősen nőnek novemberben

Sok fiatal az egykori elnökben reménykedik, mert a gazdasági nehézségek miatt borúsan látja jövőjét: a diákhitelek visszafizetését, az új lakás vagy ház megvételét a magas jelzálog kamatláb miatt.
2024-05-08 10:10:51

2024-05-08 10:09:29

Tovább dagad a TikTok-botrány: beperelte a cég az amerikai kormányt

A rövid videók megosztására szakosodott közösségi portál továbbra is minden eszközével harcol, hogy ne tiltsák be az amerikai felhasználók számára a TikTok használatát. A nemrég elfogadott amerikai törvény miatt beperelték a szövetségi kormányt, amely kemény választásra kényszerítette a platform tulajdonosát.
2024-05-07 20:06:59

2024-05-07 20:06:38

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Meglepő folyamat indult az amerikai kötvénypiacon

Közel egy generáció óta először fordul elő, hogy a hírnevükhöz híven fix jövedelmet biztosítanak az amerikai állampapírok. Mindez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban az irányadó kamatlábak két év alatt 0%-ról 5% fölé ugrottak, ami miatt a lakosság kedvelt befektetési eszközei lettek a kincstárjegyek.
2024-05-06 16:07:04

Kibukott Oroszországból, hogyan hatnak a szankciók

Két évvel az ukrajnai orosz invázió után az ország gazdasága ellenállónak bizonyult a nyugati szankciókkal szemben. A 25 milliárd dolláros Arctic LNG 2 létesítmény azonban, amely Moszkva exportnövelő és költségvetést feltöltő terveinek kulcsfontosságú eleme, az amerikai korlátozások miatt gyakorlatilag bénultan áll. Más területeken is látszik, hogy szépen lassan hatni kezdenek a szankciók.
2024-05-06 12:06:39

Így hízeleg egymásnak évek óta Karácsony és a Gyurcsány-házaspár

Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely a 2019-es önkormányzati választás óta minden országos voksoláson valamiféle szövetséget alkottak.
2024-05-04 14:08:39

Vujity Tvrtko döbbenetes bejelentése: orvosi beavatkozáson esett át, titokban itthon járt a tévés

Titokban egy hónapot Magyarországon töltött a tévés, komoly egészésgügyi beavatkozáson esett át, amiről most szólal meg először.
2024-05-04 12:06:09

2024-05-04 12:05:58

X-akták: megcsonkított szarvasmarhákat találtak, nagy erőkkel nyomoz a rendőrség ? Senki nem tudja, mi történhetett az állatokkal

Rejtélyes körülmények között elpusztult állatok ügyében nyomoznak a hatóságok Texasban: hat megcsonkított szarvasmarha tetemét találták meg a közelmúltban az állam több részén.
2023-04-24 07:07:16

Xbox-tulajdonosok, figyelem! Itt vannak az új magyar előfizetői árak

A Microsoft augusztusban az USA, Japán, Chile, Brazília és Kolumbia kivételével a legtöbb országban emeli az Xbox Series X árát, valamint drágulnak az Xbox Game Pass és Xbox Game Pass Ultimate előfizetések havi árai is - írja a The Verge.
2023-06-22 09:08:59

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-20 16:41:42

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-20 16:41:45

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:14:23

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:40

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:15:34

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:16:18

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:55

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:02

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:47

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:09

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:22

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:33

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:19:43

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-23 22:20:33

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

Pozitív vírustesztje miatt játék nélkül esett ki élete első darts-vb-jén

Annak, aki beugrott volna a helyére, szintén karanténba kellett vonulnia.
2020-12-20 22:06:30

Elég bizarr módon edzett a UFC egyik legjobbja - videó

Korábban a félnehézsúly koronázatlan királya volt az amerikai ketrecharcos.
2020-12-19 22:05:52

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

Toto Wolff nem tudott felhőtlenül örülni a Mercedes győzelmének

A világbajnok istálló csapatfőnöke szerint újabb keserédes futamon vannak túl.
2020-11-29 22:07:39

Merkely Béla koronavírusos, tünetei is vannak

Merkelynek a hét elején lett pozitív a tesztje.
2020-11-19 22:05:58

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-15 20:14:00

Több ezer tüskét szedtek ki a kaktuszba esett biciklisből

Szerencséje, hogy a szemét megvédte a szemüveg.
2020-11-15 20:15:38

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-16 02:10:16

Bedőlhetett az egyik legnépszerűbb mobilbolt ? igazából nem is adták el a termékeket

Régóta működik, éveken át viselte a "megbízható bolt" plecsnit, most viszont elérhetetlenné vált a Turbado nevű webáruház. Amelyről kevesen tudták, de valójában nem is webáruház volt: az eszközök eladása helyett – egy saját megfogalmazása szerint "forradalmian új" modellt alkalmazva – sokszor csak bérbe adta a készülékeket. Emiatt aztán sokan kerülhetnek most bajba azok kö...
2020-11-16 07:06:09

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-16 11:09:13

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-16 11:09:14

94,5 százalékos védettséget nyújt a Moderna koronavírus elleni vakcinája

Az amerikai cég fejlesztése minden eddig ismert oltóanyagnál hatásosabb lehet. Előnye, hogy mínusz húsz fokon is lehet tárolni, a tesztalanyok pedig csak enyhe mellékhatásokról számoltak be.
2020-11-16 13:10:16

2020-11-16 13:10:17

Plexifal választotta el a Mikulást a gyerekektől Connecticutban

Ez történik, ha egyszerre kell védekezni a koronavírussal szemben, és teljesíteni a gyerekek kívánságait.
2020-11-16 14:06:27

Magyar céget vesz a Cisco

Az amerikai multi a felhőalapú szolgáltatásokat fejlesztő Banzai Cloudot vásárolja meg.
2020-11-16 15:05:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   youtube   •   K   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   eperjes karoly orban embert probalo kuzdelmet folytat amit csak istenbe vetett mely hittel vivhat meg   •   hiaba kapaszkodott az utolso szalmaszalba mar keso volt 14 ev utan is rejtely miert kellett meghalnia daroczi davidnak   •   színesfémfelvásárlás Szigethalom.html   •   frances decision to leave niger was a bad move three reasons why   •   ebola dr congo launches butembo vaccination campaign   •   rain adds twist to veteran hikers holiday adventure   •   how giorgia meloni and her far right party became a driving force in italian politics   •   drogozott es ivott felgyujtotta egy apa csaladi hazukat kesznyetenen video   •   ujra letartoztattak a hongkongi mediamogult mikozben bortonben ult   •   sharks bite 12 year old 71 year old off fla   •   adatkzpontjaiban   •   a gyanu alappal fogalmazodott meg bennem kocsis mate ismet nekiment magyar peternek   •   nem erdemes telefonra kelni elotte is felebredtunk valahogyan   •   they   •   alexei navalny appears in court facing criminal libel case criticised as fabrication   •   nagykanizsan mar koltozhetnek is iglukba a hajlektalanok   •   potanya lett gyurcsany nem kicsit nagyon felesege betegsege miatt kettesben tolti a napokat a fiaval   •   az osszeeskuves elmeletek hivoi most azt terjesztik a tiktokon hogy a texasi ho kamu   •   tuz utott ki egy csaladi hazban nagykovacsiban 2   •   deliveroo shares plunge 30 in london ipo   •   megszokott a bortonbol call of duty t akart venni a boltbol erre elkaptak   •   a detroiti kulvarosi lottoklub vitte el a giganyeremenyt   •   testsulycs   •   kronikus betegsegtol nem szenvedo fiatalokat is kiertesitettek az oltasrol   •   tobb auto osszeutkozott az m3 ason mar tiz kilometeres a kocsisor 2   •   byealex 22 eves volt amikor a nagyapja osszeesett o hivott mentot hozza   •   ketszer annyi orosz zsido menekult a haboru elol izraelbe mint ukran 2   •   a hackerek kipeceztek maguknak az apple uj gepeit 2   •   a front legforrobb szakaszan jartunk az ukrajnai hadszinter hoseivel foldes andras videoriportja elozetes   •   loperett   •   szoboszlai dominik ez nekem uj helyzet   •   ketnapos probakorre vitt el egy ferfi egy audit es ez volt a legkisebb problema vele   •   kis grofo elarulta mit erez nem fogjuk hagyni hogy az elkovetok megusszak azt amit a csaladunkkal tettek   •   Felvtelipontszmt   •   zold kotvenyeket bocsatott ki a stavmat   •   tiz evvel meguszhatna a kosa lajost is megvezeto csengeri orokosno   •   covid vaccine tensions stoke german criticism of eus von der leyen   •   az oltasra hivatkozva csalt ki penzt egy alorvos egy idos notol   •   igy neznek ki most a 90 ev koruli egykori nagy hollywoodi sztarok fotok videok   •   a vakcina beadatasara biztat karacsony gergely   •   jelentosen dragulni fognak a csomagoloanyagok   •   akar 15 centis hora is ebredhetunk   •   Operaház   •   nepszava a kormany elvenne az onkormanyzatok beleszolasat abba hogy hol es mi epulhet 2   •   esik a magyar hasznaltautoimport   •   mamafoka kedveert zartak le hetekre egy egesz utcat   •   der heni olyat villantott hogy kiverte a biztositekot nem hiszi el ki kelt a vedelmere video   •   AaAaantAaAAzAaAACste   •   ukrajna a kettos allampolgarsag engedelyezeset tervezi   •   dobbenet egy felmeres szerint erre koltik a csaladok az szja visszateritest