A MÁV idén is bevezeti az előszezoni balatoni menetrendet

Tavaly mintegy 3 millióan vették igénybe a balatoni járatokat.
2024-05-04 14:07:14

Három ruhával készül a nyári esküvőjére Dobos Evelin

Nem húzzák az időt, még idén nyáron kimondja a boldogító igen Dobos Evelin és párja, Kovács Dániel Richárd. Január végén számoltunk be arról, hogy a szerelmesek a thaiföldi tengerparton egy romantikus leánykérés után eljegyezték egymást, A Keresztanyu, A Séf meg a többiek sztárja és az RTL főrendezője nem sokkal ezután bele is vetették magukat az esküvőjük megszervezésébe. A színésznő a Vasárnapi Blikknek elárult pár részletet, hogyan álmodták meg közösen a nagy napot.
2024-05-04 06:06:15

2024-05-04 06:06:09

Balaton vs. Adria: kiszámolták, hol éri meg jobban nyaralni

A friss kutatás 7 éjszakás nyaralást hasonlított össze az Adria partján, illetve a Balatonnál egy pár, és egy négy tagú család esetében. Nyertesként a Balaton jött ki, de sok kategóriában elenyésző a különbség.
2024-05-02 17:06:52

A Balatonon akár már 3,2 millió forintba is kerülhet egy új lakás négyzetmétere

Változatlanul Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, amit az áremelkedés sem tört meg. Az Otthon Centrum mérése szerint a tóparton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések új építésű projektjei között. A rekorder egy fővároshoz közeli község, 3,2 millió forintos négyzetméterárral.
2024-05-02 16:06:39

2024-05-02 16:05:59

Felkerült a Balaton Európa kulturális térképére

A Balaton Konferencia 2024 keretében Isola Anna, az MFOI veszprémi képviselet-vezetője bemutatta hogyan juthatnak uniós forráshoz a hazai cégek,  Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója pedig összefoglalta az elmúlt év Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit.
2024-05-02 15:08:08

Navracsics: Ne csak nyaralóhely legyen a Balaton

2024-05-02 13:06:56

A benzin drágább nálunk átlagban, mint a szomszédoknál, de mi a helyzet a villanyautók töltésével?

Manapság már nem csak benzinnel és dízellel mennek az autók.
2024-05-02 09:10:59

A benzin drágább nálunk átlagban, mint a szomszédoknál, de mi a helyzet a villanyautók töltésével?

Manapság már nem csak benzinnel és dízellel mennek az autók.
2024-05-02 09:10:25

Idén 2,5, jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány

A kormány elkötelezett a költségvetési hiány csökkentése mellett, idén 4,5, jövőre 3,7, majd 2026-ra 2,9 százalék lesz a várakozások szerint.
2024-05-01 15:08:11

Baleset történt az M7-esen Tárnoknál, még mindig nagy a torlódás Balaton felé

Három kilométeres kocsisor alakult ki, amely csak lassan kezd megszűnni.
2024-05-01 14:11:51

Baleset történt az M7-esen Tárnoknál, még mindig nagy a torlódás Balaton felé

Három kilométeres kocsisor alakult ki, amely csak lassan kezd megszűnni.
2024-05-01 14:11:44

Nagy Márton: A gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Óriási fejlesztések jönnek: a Hévíz-Balaton Airport idén induló, 3 milliárd forintos felújítása, valamint a tófürdő komplexumának tervezett korszerűsítése.
2024-05-01 14:09:40

Négy autó rohant egymásba az M7-esen: Balaton felé hatalmas a torlódás, tűzoltók a helyszínen

Négy autó csapódott egymásba az M7-es autópályán, a Balaton felé haladva Tárnok magasságában torlódással számolhatnak az autósok.
2024-05-01 14:06:39

2024-05-01 14:06:11

X-Faktor: Csobot Adél üzent a kiesett versenyzőinek

Csobot Adél megpróbáltató feladatot kapott a jubileumi X-Faktorban. Mindamellett hogy idén először foglalhatta el a mentorszéket, az egyik legnehezebb kategóriával, a zenekarokkal kellett dolgoznia.
2021-12-11 16:06:13

X nem is lesz az amerikai útlevélben

Aztán jön a többi okmány.
2022-03-31 21:25:11

X nem is lesz az amerikai útlevélben

Aztán jön a többi okmány.
2022-03-31 22:12:07

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:42

2020-06-20 16:41:43

Télen-nyáron jót-jó áron a Csilike apartmanban Mezőkövesden

Pihenjen üdüljön, kapcsolódjon ki nálunk és szülessen újjá a helyi Zsóry Gyógy-és Strandfürdőben, ami a szó szoros értelmében egy kőhajintásnyira van a Csilike apartmantól. Akcióinkról tájékozódjon a weboldalunkról: http://www.csilikeapartman.hu
2020-06-20 16:41:45

Kiadó apartmanok Zalakaroson

A JANKÓ APARTMANHÁZ a zalakarosi fürdőtől ~800 m-re működik egész évben.ABC 350 m.-re, cukrászda 150 m.-re, a legközelebbi étterem 200 m.-re van. Az apartmanokhoz egyéni konyha-fürdõ-Wc és erkély vagy terasz tartozik kertibútorokkal. Az udvarban ingyenes zárt parkoló van,a szállás egész területén és a szobákban ingyenes a Wi-fi, SZÉPKÁRTYÁT ELFOGADUNK ! Az udvarban fedett kertipavilon szolgálja vendégeink további kényelmét,asztalokkal,padokkal,székekkel és hintaággyal. Elérhetőség: Jankó Tamásné,8749 Zalakaros,Hegyalja utca 14 Telefon: +36 93 340581; Mobil: +36 30 2173272 E-mail: ...

Aquapol Szigetelés Lemezbeütés Injektálás Hagyományos Szigetelés Falszárítás Befűrészelés Salétromos Vakolatjavítás Épületdiagnosztika Nedvességmérés Helyszíni Felmérés Árajánlat Adás-Vételi Szakértés

Aquapol Szigetelés: Vizes Fal Nedves Salétromos Talajvizes Penészes Épület Pince Több Fajta Szigetelése Falszárítása Bontás Nélkül Roncsolás Mentesen Is 20 év Garanciával BUDAPEST MINDEN KERÜLETÉBEN AZ ORSZÁG MINDEN TELEPÜLÉSÉN A DUNAKANYAR A BALATON A VELENCEI TÓ MELLETTI TELEPÜLÉSEKEN Budapest Szentendre Pilisvörösvár Budakeszi Budaörs Érd Vác Dunakeszi Göd Gödöllő Gyál Monor Mogyoród Pomáz Pécel Üröm Isaszeg Szigethalom Kiskunlacháza Ráckeve Dabas Nagykáta Cegléd Nagykőrös Abony aquapol szigetelés falszárítás: - lemez beütés, besajtolás acéllemezzel - injektálás magas nyomással - ...
2020-06-20 16:41:45

Hőszigetelő festék, nyáron a meleg, télen a hideg, és a penész ellen

Miért jó Önnek, és mik az előnyei a Hőpajzs hőszigetelő festéknek? - Visszaveri a sugárzó hő 70-90%-át, - 20-40%-al csökkenhetnek a fűtési és hűtési költségek - nő a komfortérzet - a Hőpajzs technológia, kitűnő lég és páraáteresztő - csak 1 mm vékony kell felhordani - nagymértékben csökkentheti a penész kialakulásának lehetősége - egyszerű, gyors, és olcsó megoldás a hideg falakra - akár helyiségenként, és saját kezűleg is felhordható - vakolatra, fára, fémre, műanyagra, gipszkartonra, betonfelületre is felhordható - társas, családi, hétvégi házak, közintézmények...
2020-06-20 16:41:46

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-20 16:41:47

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:07

Télen-nyáron jót-jó áron a Csilike apartmanban Mezőkövesden

Pihenjen üdüljön, kapcsolódjon ki nálunk és szülessen újjá a helyi Zsóry Gyógy-és Strandfürdőben, ami a szó szoros értelmében egy kőhajintásnyira van a Csilike apartmantól. Akcióinkról tájékozódjon a weboldalunkról: http://www.csilikeapartman.hu
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

Hőszigetelő festék, nyáron a meleg, télen a hideg, és a penész ellen

Miért jó Önnek, és mik az előnyei a Hőpajzs hőszigetelő festéknek? - Visszaveri a sugárzó hő 70-90%-át, - 20-40%-al csökkenhetnek a fűtési és hűtési költségek - nő a komfortérzet - a Hőpajzs technológia, kitűnő lég és páraáteresztő - csak 1 mm vékony kell felhordani - nagymértékben csökkentheti a penész kialakulásának lehetősége - egyszerű, gyors, és olcsó megoldás a hideg falakra - akár helyiségenként, és saját kezűleg is felhordható - vakolatra, fára, fémre, műanyagra, gipszkartonra, betonfelületre is felhordható - társas, családi, hétvégi házak, közintézmények...
2020-06-23 22:01:12

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:01:12

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Télen-nyáron jót-jó áron a Csilike apartmanban Mezőkövesden

Pihenjen üdüljön, kapcsolódjon ki nálunk és szülessen újjá a helyi Zsóry Gyógy-és Strandfürdőben, ami a szó szoros értelmében egy kőhajintásnyira van a Csilike apartmantól. Akcióinkról tájékozódjon a weboldalunkról: http://www.csilikeapartman.hu
2020-06-23 22:14:25

Kiadó apartmanok Zalakaroson

A JANKÓ APARTMANHÁZ a zalakarosi fürdőtől ~800 m-re működik egész évben.ABC 350 m.-re, cukrászda 150 m.-re, a legközelebbi étterem 200 m.-re van. Az apartmanokhoz egyéni konyha-fürdõ-Wc és erkély vagy terasz tartozik kertibútorokkal. Az udvarban ingyenes zárt parkoló van,a szállás egész területén és a szobákban ingyenes a Wi-fi, SZÉPKÁRTYÁT ELFOGADUNK ! Az udvarban fedett kertipavilon szolgálja vendégeink további kényelmét,asztalokkal,padokkal,székekkel és hintaággyal. Elérhetőség: Jankó Tamásné,8749 Zalakaros,Hegyalja utca 14 Telefon: +36 93 340581; Mobil: +36 30 2173272 E-mail: ...
2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

Télen-nyáron jót-jó áron a Csilike apartmanban Mezőkövesden

Pihenjen üdüljön, kapcsolódjon ki nálunk és szülessen újjá a helyi Zsóry Gyógy-és Strandfürdőben, ami a szó szoros értelmében egy kőhajintásnyira van a Csilike apartmantól. Akcióinkról tájékozódjon a weboldalunkról: http://www.csilikeapartman.hu
2020-06-23 22:14:43

Kiadó apartmanok Zalakaroson

A JANKÓ APARTMANHÁZ a zalakarosi fürdőtől ~800 m-re működik egész évben.ABC 350 m.-re, cukrászda 150 m.-re, a legközelebbi étterem 200 m.-re van. Az apartmanokhoz egyéni konyha-fürdõ-Wc és erkély vagy terasz tartozik kertibútorokkal. Az udvarban ingyenes zárt parkoló van,a szállás egész területén és a szobákban ingyenes a Wi-fi, SZÉPKÁRTYÁT ELFOGADUNK ! Az udvarban fedett kertipavilon szolgálja vendégeink további kényelmét,asztalokkal,padokkal,székekkel és hintaággyal. Elérhetőség: Jankó Tamásné,8749 Zalakaros,Hegyalja utca 14 Telefon: +36 93 340581; Mobil: +36 30 2173272 E-mail: ...
2020-06-23 22:14:43

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   jovore erkezik a mozikba nicolas cage drakula filmje   •   zelenszkij uzent az oroszoknak mentsetek meg a fiaitokat a haborutol   •   iden megepul a kisvardai lorehabilitacios kozpont de termalviz nem lesz benne 2   •   a navigaciot nezte a stoptabla helyett a 67 es utnal fekezes nelkul okozott sulyos balesetet video   •   new zealand weightlifter to become first transgender athlete at olympic games   •   bemutatkozott a xiaomi eddigi legkulonlegesebb mobilja   •   nagy kalandot kinal a volkswagen uj autoja most leteszteltuk   •   az ugyvivo haiti miniszterelnok beleegyezett abba hogy tavozik tisztsegebol   •   hamilton extends mercedes contract to 2023 praises team for inclusive environment   •   egy alvasszakerto elarulta mit kell tennunk ahhoz hogy orokre szamuzzuk a horkolast   •   bella hadid mar banja hogy 14 eves koraban megcsinaltatta az orrat   •   teszten a vw uj markajanak elso sajat modellje a 310 lovas cupra formentor 3   •   egy a zaszlo fel is vontak az orszaghaz elott   •   veszteseges lett az opus global elso negyedeve   •   parents of 303 migrant children separated at border under trump have still not been found court filing says   •   a marseillaise t idezve szurkol orban a magyar csapatnak   •   biden looks to tamp down taiwan tension during china xi call   •   dramai hirek erkeztek a gyogyithatatlan beteg bruce willisrol mar nem nagyon tud beszelni a vendegeit is alig ismeri fel 2   •   derek chauvin also charged with civil rights violations in 2017 incident   •   mali urges immediate end to un minusma peacekeeping mission   •   dobbenetes fordulat meguszhatja a bortont a keteves fiat olaszorszagban halalra keselo anya 3   •   ket bombagol dontott a mezokovesd es a loki meccsen video   •   izrael lett a koronavirus laboratorium ezert kaphatott eloszor vakcinat 4   •   kacsatelepek utan libatenyeszetben is kitort a madarinfluenza jarvany ismet tobb tizezer allatot kell leolni   •   ujabb fontos elorelepest tett az egyik koronavirus elleni vakcina gyartoja   •   jovo hettol igenyelheto a vedettseget igazolo okmany   •   putyin uj csapatai indulhatnak ukrajnaba hogy befejezzek a haborut 2   •   molett divat duci divat httpswwwmolettdivath u   •   hajhullasra korpasodasra es zsirosodasra is jo a rozmaringolaj   •   az autok alig tizedere vontakozik majd az euro 7 es eloiras 2035 re   •   okosabb lesz e gyermekunk a klasszikus zenetol itt a szakertoi valasz   •   tamaszok ellenallasok a grafikonon vagyis veteli es eladasi zonak online eloadas   •   alexia putellas is hungry for more success in 2022   •   putyin bejelentette a negy kelet ukrajnai regio oroszorszaghoz csatlakozasat zelenszkij kozben ellenallasra buzdit haborus hireink   •   kozep europaban egyedulallo farmot adtak at magyarorszagon 2   •   ana carrasco broke her back after a stupid crash eight months later she raced to victory   •   lionel messi wins seventh ballon dor while alexia putellas wins her first womens title   •   atlanta mayor keisha lance bottoms wont run for reelection   •   biden to sign sweeping covid relief package into law   •   ezek a kisgepek nem hianyozhatnak otthonunkbol mi alapjan valasszuk ki a megfelelot 2   •   oszvald marika ujabb loketet kaptam ahhoz hogy tovabb szorakoztassam a kozonseget   •   nem kell aggodni lesz vecepapir a boltokban   •   vikingek gitarral fejszevel es geppuskaval   •   egyszeru de hatasos megoldast talaltak a demencia megelozesere   •   megjott a bizonyitek arra hogy az omikron varians sajnos szuperkepesseggel bir   •   novak djokovic splits from his long term coach marian vajda   •   elfogadta az orszaggyules az elso olyan javaslatot amivel hazahoznak az unios forrasokat   •   texas authorities investigating allegations of racism and bullying of a 13 year old by his classmates during sleepover   •   republicans tout benefits of fossil fuels at climate talks   •   the pop culture moments of 2021 we couldnt forget if we tried 2  

srv.38.