Magyar-kínai iskolába látogatott a kínai államfő felesége

Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó kíséretében látogattak el a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumba.
2024-05-09 22:08:58

A kínai államfő házastársa látogatást tett a Szent István-teremben

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson.
2024-05-09 19:09:00

Míg Hszi Csin-ping és a magyar államfő tárgyalt, Micimackónak öltözött tiltakozók jelentek meg

A kínai államfő a Sándor-palotában tárgyal.
2024-05-09 12:07:50

Az államfő kinevezte az Országos Bírósági Hivatal új elnökhelyettesét

A kinevezett több mint 30 éves bírói pályát tudhat maga mögött.
2024-05-09 10:18:22

Az államfő kinevezte az Országos Bírósági Hivatal új elnökhelyettesét

A kinevezett több mint 30 éves bírói pályát tudhat maga mögött.
2024-05-09 10:15:50

Pedig én mindent megadtam neki!

Egzisztenciális tény, hogy kapcsolatokba születünk, és abban tudunk létezni, fejlődni, önmagunkká válni. Ez a fejlődés akkor valósulhat meg, ha a kapcsolat igazságos, azaz az abban élők kölcsönösen figyelembe veszik a saját és a másik érdekeit, lehetőségeit, és felelősséget vállalnak azok megvalósulásáért.
2024-05-08 18:11:14

Kivonják a koronavírus-vakcinát, amit halálos mellékhatásokkal hoztak összefüggésbe

Az AstraZeneca bejelentette a COVID-19 elleni Vaxzevria vakcinájának globális piacról való kivonását, a piaci kínálati viszonyokra hivatkozva.
2024-05-08 11:08:23

1323 szlovák iskolában volt kedden bombariadó

Extrém méreteket ölt a bombaveszély Szlovákiában, a fenyegetések orosz e-mail címől érkeznek.
2024-05-07 21:10:17

1323 szlovák iskolában volt kedden bombariadó

Extrém méreteket ölt a bombaveszély Szlovákiában, a fenyegetések orosz e-mail címől érkeznek.
2024-05-07 21:09:41

Extrém méreteket ölt a bombaveszély Szlovákiában, a fenyegetések orosz e-mail címől érkeznek.
2024-05-07 20:10:37

Extrém méreteket ölt a bombaveszély Szlovákiában, a fenyegetések orosz e-mail címől érkeznek.
2024-05-07 20:10:26

Bombafenyegetések ezreit kapták szlovák intézmények

2024-05-07 20:07:59

Húsz év után ismét kínai államfő Magyarországon

Kína ma már a világgazdaság egyértelmű nagyhatalma.
2024-05-07 19:09:51

Felesküdött Vlagyimir Putyin: 2030-ig ő lesz az orosz elnök

Vlagyimir Putyin hivatalosan is megkezdte ötödik elnöki ciklusát Oroszország élén, miután az alkotmánybíróság elnöke, Valerij Zorkin bejelentette hivatalba lépését és átadta neki az elnöki hatalom jelképeit - jelentette a TASzSz hírügynökség.
2024-05-07 12:07:50

Mi van akkor, ha ön annyira balszerencsés, hogy egyszerre ketten mennek neki a wifi routerének? Van válasz. Nem fog örülni neki

Olykor két dudás is megfér egy csárdában, vagy hackercsort egy routerben: ha valaki különösen balszerencsés, lehet, hogy a tudta nélkül több rosszindulatú fél is épp az ő eszközén végzi a kiberműveleteit.
2024-05-07 09:12:42

2024-05-07 09:12:29

Szijjártó: Álhír, hogy Pécsre látogatna a kínai államfő

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a magyar érdekeknek jelenleg nem kedvez, ha cégnevekről zajlik találgatás a sajtóban.
2024-05-06 13:10:43

Szijjártó: Álhír, hogy Pécsre látogatna a kínai államfő

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a magyar érdekeknek jelenleg nem kedvez, ha cégnevekről zajlik találgatás a sajtóban.
2024-05-06 13:10:14

Őrizetbe vették a miskolci gyilkosság gyanúsítottját

A nyomozók egy 25 éves férfit vettek őrizetbe.
2024-05-05 14:06:39

XVI. Benedek veseelégtelenségben szenved

Egy lengyel lap szerint Ferenc pápa feladta neki az utolsó kenetet.
2022-12-29 06:07:10

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Már több mint 300 ezren regisztráltak koronavírus-oltásra Magyarországon

5500 adag érkezik a Pfizer/BioNTech vakcinájából, a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg a koronavírusos betegeket kezelők oltását.
2020-12-22 22:08:24

Éless Béla özvegye: A kórházban búcsúztam el tőle, még rám nézett, én meg elmondtam neki, hogy mennyire szeretem

Ősz óta tudták, hogy a súlyos betegséget már nem fogják tudni legyőzni.
2020-12-28 21:06:09

Danyiil Medvegyev nyerte meg az ATP-világbajnokságot

Az orosz teniszező veretlenül szerezte meg pályafutása első vb-címét.
2020-11-22 22:05:59

Orosz győzelem az ATP-világbajnokság döntőjében

Danyiil Medvegyev három játszmában verte az osztrák Dominic Thiemet.
2020-11-22 22:05:57

Őrizetbe vették az agyonvert fehérorosz művész állapotáról szivárogtató orvost és egy újságírót

Az orvos a hatóságok szerint megsértette a titoktartást, és félrevezető információval szolgált.
2020-11-19 22:05:57

Moszkva szerint már költöznek vissza a menekültek Hegyi-Karabahba

Tizenkilenc, visszatérő menekülteket szállító autóbuszt kísértek végig az orosz egységek az Örményországot Hegyi-Karabahhal összekötő lacsini folyosón - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
2020-11-15 20:11:40

2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Kilencszáznál is több kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban

A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
2020-11-16 06:08:20

Vakcinakutatókat támadtak meg szerte a világban orosz és észak-koreai hackerek

A Microsoft jelentésében nem említ konkrét neveket, csak annyit, hogy a világ több pontján is érzékelhető volt a kiberbűnözők akciója. Európai központokat is támadtak.
2020-11-16 08:06:30

2020-11-16 08:06:31

Gyenge orosz gazdaságot ütött meg a járvány, a vakcinában reménykedhetnek

A koronavírus abban is különbözik a korábbi évek nagyobb járványaitól, hogy ezúttal Nyugat- és Közép-Európában nem egzotikus, távoli országok híreiként olvashatunk az eseményekről, ezúttal mi vagyunk az egyik középpont. Cikksorozatunk első részében azt mutatjuk be, hogy Oroszország és Európa keleti határvidékének gazdaságára miként hatott a járvá...
2020-11-16 13:10:17

Varga Judit: Magyarországot ki akarják éheztetni

Ahogy arra számítani lehetett, nem közeledtek az álláspontok jogállamiság és költségvetés ügyében a tagállamok között az EU úgynevezett Általános Ügyek Tanácsában, amelyen az európaügyi miniszterek vettek részt. A vitában a jogállamisági feltételrendszer alkalmazása mellett 13, ellene pedig 2 tagállam érvelt.
2020-11-17 18:06:00

Erdogan megtiltotta, hogy bárkit is kirúgjanak, de a törökök így sem ússzák meg a járványt

A koronavírus abban is különbözik a korábbi évek nagyobb járványaitól, hogy ezúttal Nyugat- és Közép-Európában nem egzotikus, távoli országok híreiként olvashatunk az eseményekről, ezúttal mi vagyunk az egyik középpont. Cikksorozatunk első részében az orosz helyzetet mutattuk be, most, a másodikban azt, hogy Törökország gazdaságára miként hatott a járvány.
2020-11-18 11:06:55

Tagadja az egykori vírustagadó, hogy azt mondta volna, ötpercenként viszik a holtakat a kórházban

Bankos Barnabás szerint a Blikk olyan mondatokat tulajdonít neki, amik nem tőle származnak.
2020-11-18 15:09:37

Szijjártó: Mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap

Tíz dózis minta érkezik Magyarországra az orosz oltóanyagból.
2020-11-18 15:09:38

Tagadja az egykori vírustagadó, hogy azt mondta volna, ötpercenként viszik a holtakat a kórházban

Bankos Barnabás szerint a Blikk olyan mondatokat tulajdonít neki, amik nem tőle származnak.
2020-11-18 15:09:38

Tízezres tüntetés volt Berlinben a korlátozások ellen, többeket őrizetbe vettek

A tömeg a maszkhordási és távolságtartási előírásokat sem tartotta be, ezért gyorsan elindult az oszlatás.
2020-11-18 17:06:10

Tízezres tüntetés volt Berlinben a korlátozások ellen, többeket őrizetbe vettek

A tömeg a maszkhordási és távolságtartási előírásokat sem tartotta be, ezért gyorsan elindult az oszlatás.
2020-11-18 17:06:11

Életük végéig szóló mentességet kaphat Putyin és egész családja

Hát átmegy az orosz parlament javaslata, még kihallgatni sem lehetne őket.
2020-11-18 19:06:23

Életük végéig szóló mentességet kaphat Putyin és egész családja

Hát átmegy az orosz parlament javaslata, még kihallgatni sem lehetne őket.
2020-11-18 19:06:24

Elmagyarázzuk, hol tart az most Orbán?EU-meccs

Soha nem látott hévvel esett neki a magyar kormány az Európai Unió vezetőinek, miután kiderült: nem tudja elkerülni, hogy az uniós pénzek kifizetését a jogállamisági feltételekhez kössék. Varga Judit kiéheztetésről beszélt a héten, Orbán a migránskártyát húzta elő, és mindenki a magyar vétót emlegeti. De miről beszélnek és kinek van igaza? Az EUrologus rendet v&aacut...
2020-11-19 06:05:42

Brüsszel óva inti a magyar kormányt az orosz vakcina használatától

Az Európai Unióban nem lehet olyan vakcinát forgalmazni, amit nem engedélyezett az uniós hatóság, de van egy kiskapu, aminek felhasználásával Orbánék behozhatják és terjeszthetik az orosz oltóanyagot. Az Európai Bizottság az oltásokba vetett általános bizalmat félti.
2020-11-19 13:06:26

Megérkeztek az orosz oltóanyag mintái Budapestre

Már csak a dokumentációt várják a vakcina vizsgálatához, ha az is megérkezik, indulhatnak az elemzések.
2020-11-19 17:05:46

Őrizetbe vették az agyonvert fehérorosz művész állapotáról szivárogtató orvost és egy újságírót

Az orvos a hatóságok szerint megsértette a titoktartást, és félrevezető információval szolgált.
2020-11-19 21:09:18

Élete végéig szóló mentességet kaphat Putyin és egész családja

Hát átmegy az orosz parlament javaslata, még kihallgatni sem lehetne őket.
2020-11-19 21:09:19

Őrizetbe vették az agyonvert fehérorosz művész állapotáról szivárogtató orvost és egy újságírót

Az orvos a hatóságok szerint megsértette a titoktartást, és félrevezető információval szolgált.
2020-11-19 21:09:19

Fekete-Győr: Előbb a kormánytagok adassák be maguknak az orosz vakcinát!

Csak a lopás számít, nem a védekezés - mondja a Momentum elnöke.
2020-11-20 14:06:32

Súlyos eltiltást kapott az orosz súlyemelő

Nagyezsda Lomova 2027-ig nem indulhat súlyemelő versenyen.
2020-11-21 15:07:50

Miért hívják Szputnyik V-nek az orosz vakcinát?

2020-11-21 15:07:52

Vizsgálják a céget, ami 5000 forintért ígér soron kívül vakcinát

5000 forintért ígértek soron kívüli oltást a koronavírus-vakcinával, ami még nem is létezik. Egy budapesti székhelyű magáncég weboldalán olvasható felhívás miatt indít vizsgálatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
2020-11-21 15:07:53

2020-11-21 15:07:54

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   whistleblower says saudi arabia told operatives its okay to kill villagers to build 105 mile skyscraper   •   harmadik oltas draga magyar urhajos putyin bajban 2   •   dr csato gabor nagyon jol vizsgazott a mentoellatas   •   megprobalta megfejteni a nyugati elemzo miert esik el ilyen sok orosz katona a fronton de hatalmas pofonba szalad bele   •   kasler csak egy modon csokkentheto az egeszsegugyi dolgozokat ero terheles   •   del korea hatszazezer pcr tesztet ad romanianak   •   kisnyugdijasok vagyunk ugyhogy nagyon jol jott ez a segitseg a csaladdal kozos husveti lakoma lesz a blikk bumm nyeremenyebol   •   kiadtak a riasztast egyre kevesebb helyen gyartanak majd benzint   •   igy szallitottak kanyargos utakon szuk varoskakon at egy 67 meteres szelturbinalapatot 3   •   bestialis gyilkossag angliaban egy fiatal babakocsit tolo anyat keseltek halalra hajtovadaszat indult a gyilkos ellen   •   ap photos dragon dance ban saddens manila residents   •   rendkivuli bejelentest tett a central szinhaz balsai moni betegsege miatt tovabbra sem tud szinpadra allni a szineszno   •   covid 19 vaccines allegedly stolen expired and inappropriately administered in tennessee county state investigation finds   •   14 embert mentettek ki a balatonbol   •   felporgeti a vagyonzarolasokat az eu   •   todulnak a nezok erre a horrorfilmre mutatjuk a legjobb jeleneteit kepgaleria   •   lengyelorszagban januar vegeig meghosszabbitjak a jarvanyugyi intezkedesek tobbseget   •   sulyos karambol tortent felborult egy auto dunakeszinel 2   •   varga mihaly az allampapirral az egesz orszag jol jar   •   gyilkossaggal vadoljak a rendortisztet   •   mostantol tiborcz istvan is kaphat honvedsegi vedelmet   •   naomi campbell bikiniben elvezi a sivatagot fotok 2   •   magyar turistakra hivtak ra a rendorseget horvatorszagban   •   a nemet hadiipari gepgyarto harom ev alatt megduplazna arbevetelet 2   •   szupermotort rajzolt a gyori tanar a gep elsuhant mellette 2   •   csodaszep on latta mar az orszag legnagyobb 100 meteres faja is unnepi diszbe oltozik 3   •   amerikai allampolgarokat vettek orizetbe az afganisztani talibok   •   10 millio euroert vinne az allam a gysev feletti ellenorzest 2   •   magyar kutatok munkaja segithet eljutni az onvezeto autokig   •   sebastian kurz felemelkedesenel csak a bukasa volt gyorsabb es latvanyosabb 2   •   rogan antal kiharap egy ujabb darabot a honvedelmi tarcabol 2   •   a szulok es a diakok velemenye is szamithat a pedagogusok teljesitmenyertekele se soran 2   •   langolo autobol mentettek ki a sofort a vaci uton   •   megvan hogy mikor lesz az oszi a teli es a tavaszi szunet   •   1009 kal nonek az eladasai es hamarosan az on zsebeben is ott lesz ez az 5g s telefon 2   •   elkerulhetetlen a gyors jegolvadas az antarktiszon   •   egyetlen ejszaka alatt kozel 4000 sofort szondaztattak pest varmegyeben ime az eredmeny   •   mar az iphone jan is elerheti az nvidia jatekszolgaltatasat   •   az asus kiadott egy frissitest a gep gyakorlatilag hasznalhatatlanna valt 2   •   folyami jegtorokent megy a kozut hokotroja a vizzel elaradt utakon video   •   sberbank vezer kimagaslo lehet az idei ev magyarorszagon   •   kitort a kullancspanik magyarorszagon megjelent egy veszelyes faj   •   a legfinomabb paradicsomos teszta amit valaha kostolt   •   netanyahu says israel will enter rafah despite international concern   •   félelmek   •   oriasi csapas bezar a balaton egyik legkedveltebb etterme 2   •   biturbo v8 helyett hibrid 4 hengeres hajtast kaphat az uj mercedes amg c 63 s   •   vpn com sends president biden and vp harris the american censorship report   •   us jet shoots down unidentified object over northern canada trudeau says   •   panellakas belteri pallotokos ajtobeepites 77