Gólrekordot döntött a Fradi, kiütéssel nyert az NB I-ben

Dejan Sztankovics csapata egy félidő alatt szerzett öt gólt a Debrecen ellen.
2024-05-05 21:07:19

Erling Haaland négy gólig meg sem állt a Wolverhampton ellen

Sorozatban hatodszor nyert a PL-ben Pep Guardiola együttese.
2024-05-04 22:08:04

Erling Haaland négy gólig meg sem állt a Wolverhampton ellen

Sorozatban hatodszor nyert a PL-ben Pep Guardiola együttese.
2024-05-04 22:06:24

A Fehérvár kiütötte a létszámhátrányos MTK-t

A győztes tavaly majdnem kiesett, most már biztos a nemzetközi kuparészvétele.
2024-05-04 09:09:04

A Fehérvár kiütötte a létszámhátrányos MTK-t

A győztes tavaly majdnem kiesett, most már biztos a nemzetközi kuparészvétele.
2024-05-04 09:07:30

Ötödször nyert Terike a Blikk-kel

Méghogy a szerencse forgandó! A Túrkevén élő Szabó Imrénét pár éve megtalálta és azóta sem ereszti. Teri már ötödször nyert a Blikk játékain, most épp egy 20 ezer forintos utalványt.
2024-05-03 16:07:08

2024-05-03 16:06:36

2024-05-03 16:06:21

Meglepően könnyedén nyert rangadót a Chelsea a Premier League-ben

Két csalódott csapat meccse volt.
2024-05-02 23:06:55

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Mészáros és Mészáros Zrt

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzési eljárást nyert el az Opus Global leányvállalata, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
2024-05-02 17:07:04

Szokatlan akcióval rukkol elő az Auchan

A meglepetés faktor kapja a főszerepet az Auchan hiperek szombati akciójában, amikor is 60 előre elkészített kosár vár Bizalomkártyával rendelkező gazdájára, akik a bolti érték mindössze 40 százalékáért elvihetik azt. Azt azonban, hogy pontosan mi van benne, már csak fizetés után nézhetik meg. Természetesen azért nem akar teljesen zsákbamacskát árulni az áruházlánc, mert némi támpontot ad a választáshoz, ugyanis azonos vagy hasonló termékkategóriák kerülnek egy-egy kosárba, amelyeket már előre lehet tudni. Lesznek élelmiszer és nem élelmiszer termékeket tartalmazó csomagok: boros, nemzetközi k...
2024-05-02 14:08:26

Új technológia - Mit tehetnek a férfiak az ősz haj ellen?

A nap, amikor megjelenik az első ősz hajszál, sok férfi számára igazi rémálom lehet. Az emberi lét természetes velejárója, hogy az idő és a kor előrehaladtával nemcsak egyre több ránc jelenik meg az arcunkon, hanem hajunk színe is látványosan fakulni, "őszülni" kezd. Ugyan számtalan férfi beletörődik az öregedéssel járó őszülésbe, a többség még mindig retteg tőle. Az őszülés még nem ok a pánikra, és van egy jó hírünk: a férfiak fokozatosan sötétíthetik a hajukat festés nélkül, csak hajmosással!
2024-04-30 09:07:01

Van ilyen? Megpróbált megölni egy jókedvű férfit az utcán, mert azt hitte, hogy rajta nevet

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki azt hitte, hogy a sértett és barátai rajta nevetnek és ezért a férfit le akarta szúrni.
2024-04-29 12:06:35

2024-04-29 12:06:13

2024-04-29 11:09:04

Halálosan megfenyegetett egy gyámügyi ügyintézőt egy borsodi férfi

Egy borsodi férfi azzal fenyegette meg a gyámügyi ügyintézőt, hogy megöli; a férfi ellen vádat emeltek a halálos fenyegetést követően.
2024-04-29 10:07:38

2024-04-29 10:06:33

2024-04-29 10:06:10

A Győr nagyon fontos meccset nyert a BL-ben

Az ellenfél csak egyszer vezetett egész meccsen.
2024-04-27 21:08:37

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged ! Elvesztek az adatai? Ne adja fel, mi segítünk! Adat-visszaállítás minden gyártmányú, típusú eszközről! hibás, sérült, elejtett, elázott, formázott adathordozoról. ( merevlemezről, winchesterről, memoriakártyákról, usb driveról, pen driveról, fényképezőgépről, mobiltelefonról ) olcsón, gyorsan! Tel.: +36 20 985 7489 WEB: https://adatmentes.szamitogepszerelo.hu
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:06

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:38

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:06

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:14

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:19:21

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   f   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   b   •   eb   •   németállás   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   court filing seeks to seize iran oil on us owned tanker   •   international group of civil rights lawyers filing appeal to u n on behalf of african refugees   •   ellentetes folyamatok az egyesult allamok lakasepitesi piacan   •   atcsuszhat nemetorszagba egy osztrak hegyi falu   •   deutsch tamas lemondott a nepparti tisztsegeirol   •   ogyei odafigyelessel a gyartoi figyelmeztetes ellenere is lehet hasznalni az orosz vakcinat   •   torokorszag ma meg nehezebb helyzetben lenne ezek nelkul az appok nelkul   •   a plasztika a marvany es a feny eszmeisege   •   igy vedjuk a fecskeket segit az mme   •   budapesten bukkant fel a breaking bad sztarja   •   valodi tavaszt hoz a szerda egeszen estig   •   la police clear out pro palestinian camp at university   •   disney cruise line dropping vaccination requirement for kids ages 5 to 11   •   megan fox es machine gun kelly egyenpedikurt villantottak furdozes kozben   •   aki lel az nyer karoly uj cipot vesz a nyeremenyebol 2   •   portland and seattle see record highs soar past 100 degrees as heat wave sweeps the northwest   •   brutalis allatkinzas drotot szoritott a kutyaja nyakara egy kisnyaradi ferfi   •   census 1 in 5 dorms prisons had no data at end of us count   •   kiall ugynoknek nyilvanitott ferje mellett az orosz diva   •   elkepeszto osszeg jut az idei tanevben iskolatej es zoldseg gyumolcs programra   •   papa johns pizza to shut nearly a tenth of uk sites   •   akar 900 ezren is elhettek angkorban 2   •   letette az elnoki eskut joe biden   •   kalapaccsaltamadtakn avalnijvoltkabinetfo nokerelitvaniaban   •   no one can forget mikeys stabbing at a party even those who never knew him   •   scholz egyenlo feltetelekre van szukseg a nemet kinai viszonyban   •   detention hearing waived in plot to kill george w bush   •   elo adasban egy heten at hajtogattak folyamatosan a xiaomi telefonjat 2   •   parents of 270 children separated at border under trump have still not been found court filing says   •   ittasan karambolozott a szineszorias   •   csak nevetett az albertirsanal szellemkent setalo ferfi   •   meet the teens making the digital world a kinder and gentler place   •   hatborzongatoan csodalatos ahogy a himnusz szolt a telt hazas puskas arenaban video   •   orban viktor videojabol kiderult 600 ezer menekultre lehet szamitani a karpatokon tulrol   •   izrael lett a koronavirus laboratorium ezert kaphatott eloszor vakcinat   •   nyerges vontato tarolt le egy autot debrecenben es hosszasan tolta maga elott video   •   komoly fenyegetest kaptak a sztarban sztar leszek mesterei video 2   •   tozsdere lepett a szegenyek bankja meg buffettek is beszalltak   •   peldatlan valsag kozeleg a teljes vilaggazdasag beleremeghet   •   egyes megtelt korhazakban mar rangsorolnak kit kuldenek intenzivre   •   megkeseltek egy ferfit egy budapesti villamosmegalloban   •   delhi rape and murder indians protest over dalit girls forced cremation   •   festrepublic restaurant chain investigated for tax evasion   •   szenzacios lehetoseget kapott az olimpiaert harcolo magyar valogatott   •   column amid gaza war biden xi and putin push very different aims   •   200 euros bonusszal csabitja a turistakat malta 2   •   xi jinping calls for more loveable image for china in bid to make friends   •   gyogypedikur pedikur budapest gyogypedikur pedikur 36 30 78 78 870 12   •   elnezest kert a kormany adertol hogy ki kellett tuntetnie a rasszista megjegyzesek miatt bepanaszolt szegedi professzort   •   frohner feco a teveben keresi a szerelmet 18 es 45 eves novel is osszejonne video 2  

srv.38.