Bloomberg: az oroszok fegyverré alakították a tinik népszerű oldalát, ezzel ássák alá az ukrán elnök pozícióját

A Bloombergnek egy ukrajnai tisztviselő nyilatkozott arról, hogy Moszkva egyre inkább a népszerű TikTok közösségi médiaplatformot használja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pozíciójának aláásására, valamint az ukrán morál csökkentésére.
2024-05-08 07:07:20

Annyira viszik a Samsung összehajtható telefonjait, hogy ez komoly bevételt generál a dél-koreai vállalatnak. Legalábbis a legtöbb országban. A mérete miatt igen fontos kínai piacról rossz híreket kapott a cég, nem várt visszaeséssel kell szembesülnie a gyártónak.
2024-05-07 15:12:09

2024-05-07 15:11:50

Több mint 16 millióan indultak meg, rekordot döntött a népszerű turistacélpont

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024-05-06 12:06:37

Nagy változást vezettek be több népszerű autómárka hazai eladásainál

Visszatértek egy korábbi gyakorlathoz.
2024-05-06 11:10:26

Milliókat érint: Megszűnt a népszerű VPN szolgáltatás

Milliókat érint: Megszűnt a népszerű VPN szolgáltatás
2024-05-04 12:07:53

Kipusztítás fenyegeti a Samsung Galaxy okostelefonokat? Németországban már elég nagy a baj

Egy szabadalmi vita miatt a Samsung hamarosan arra kényszerülhet, hogy kivonja az összes 4G-képes mobiltelefonját a német piacról. Sőt meg kell semmisíteni a készülékeket. A koreai társaság ellenkérelmét máris elutasították.
2024-05-03 12:06:18

2024-05-03 12:05:59

Népszerű, eddig ingyenes funkciót tesz fizetőssé a Spotify? Hivatalos bejelentés még nincs, dühös felhasználó annál több

A Spotify a jelek szerint racionalizálja kínálatát a nem fizető felhasználók számára. A zenei streamingszolgáltató az alkalmazás ingyenes verzióját választók számára letiltott egy népszerű funkciót.
2024-05-03 07:06:24

2024-05-03 06:05:59

A bíróság hatályon kívül helyezte a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét

Ennek értelmében a hatóságnak el kell rendelnie az üzem működésének felfüggesztését.
2024-05-02 21:09:49

A bíróság hatályon kívül helyezte a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét

Ennek értelmében a hatóságnak el kell rendelnie az üzem működésének felfüggesztését.
2024-05-02 21:06:59

Hatályon kívül helyezte a bíróság a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét

Nem lehet hatályos a Samsung-gyár engedélye, amíg nem dönt a bíróság arról, hogy sérti-e a környezetvédelmi előírásokat. A pert indító szervezet szerint le kellene állítani a gyárat.
2024-05-02 15:12:53

Már zajlik a kísérleti projekt, decemberre készülhet el az első jelentés arról, mennyire hatékony drónokkal eltűntetni a graffitiket.
2024-05-02 14:11:14

Már zajlik a kísérleti projekt, decemberre készülhet el az első jelentés arról, mennyire hatékony drónokkal eltűntetni a graffitiket.
2024-05-02 14:11:04

Hatályon kívül helyezte a bíróság a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét: le kellene állítani

A Göd-ÉRT Egyesület korábban bírósági keresettel támadta meg a gödi Samsung-gyár tíz évre szóló, tavaly decemberben kiadott környezethasználati engedélyét arra hivatkozva, hogy a gyár sem a magyar, sem az európai környezetvédelmi előírásoknak nem felel meg.
2024-05-02 13:06:42

2024-05-02 13:06:12

2024-05-02 13:05:55

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:44

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Végleg leállítja fordító alkalmazását a Samsung

Nevében és funkcióiban ugyan jól hangzik, azonban nem lett igazán népszerű a Samsung fordító szolgáltatása, az S Translator. És nem is lesz nagyon módunk megismerni, ugyanis a dél-koreai óriás december 1-jén nyugdíjba küldi.
2020-11-15 20:13:58

A vállalat az Apple új chipje mögött: a Samsung?

Nem először történik meg, hogy az egyébként egymással versengő cégek a másik beszállítóivá válnak, mi több, ez elég gyakori a Samsung és az Apple esetén. A legújabb hírek szerint tovább erősödik ez a kapcsolat.
2020-11-17 15:05:39

2020-11-17 15:05:40

Egyre biztosabb: ilyen lesz a Samsung Galaxy S21

A várakozások szerint nagyjából két hónap múlva mutathatja be a Samsung 2021-re szánt első csúcstelefon-családját. Szinte valamennyi specifikáció kiszivárgott az új modellekkel kapcsolatban.
2020-11-18 09:07:00

Egyszerűen elfogyott a pénz népszerű mobilboltnál ? megszólalt a Turbado alapítója

Videóban üzen a vásárlóknak a Magyarországon is igen népszerű, mobilokat és más műszaki cikkeket forgalmazó Turbado alapítója.
2020-11-19 07:09:44

Kijelző alá kerül a kamera a Samsung Galaxy Z Fold3-ban, így működik a technológia

Megbízható iparági források szerint a Samsung 2021 harmadik negyedévében mutathatja be az új összehajtható csúcsmobilját, a Galaxy Z Fold3-at, aminél már alaposan elrejtik a szelfikamerát.
2020-11-20 08:06:11

2020-11-20 08:06:13

A Samsung ötlete a home office-hoz: okosmonitor, ami tévé is egyben

Munkához és az azt követő szórakozáshoz egyaránt optimalizálta a Samsung új monitorját, melyen a gyártó televízióin is lévő operációs rendszer, a Tizen fut. Így alkalmazások is telepíthetők rá, többek között YouTube, HBO GO és Netflix.
2020-11-20 15:06:43

2020-11-20 15:06:44

Mikor jelenik meg a Samsung Galaxy S21?

Korábban arról olvashattunk, hogy jövőre a vártnál korábban érkezhet a Samsung első 2021-es csúcstelefon-családja. Most viszont későbbi időpontról kaptunk hírt.
2020-11-20 17:09:13

Mikor jelenik meg a Samsung Galaxy S21?

Korábban arról olvashattunk, hogy jövőre a vártnál korábban érkezhet a Samsung első 2021-es csúcstelefon-családja. Most viszont későbbi időpontról kaptunk hírt.
2020-11-20 17:09:15

Sütés nélküli kókuszos desszert volt a múlt hét népszerű receptje

Kihúz a pácból, ha megőrülünk egy kis édességért, de nincs kedvünk boltba menni. Heti gasztro-összefoglaló.
2020-11-23 08:06:03

Jöhet a Samsung olcsóbb összehajtható mobilja?

A jelentések szerint elérhetőbb árral érkezhet meg a Samsung Galaxy Z Flip Lite.
2020-11-23 19:05:55

Olcsóbb változat jöhet a Samsung Galaxy Z Flip összehajtható telefonból

Az összehajtható telefonok, köztük a Samsung Galaxy Z Flip, nem tartoznak az olcsó eszközök közé. Viszont ez utóbbiból érkezhet egy „Lite” változat, ami talán többek számára lehet elérhető.
2020-11-24 07:05:55

2020-11-24 07:05:57

Gyakorlatilag csak kijelző lesz a Samsung Galaxy S21 Ultra előlapján

Eddig nem látott mértékben uralná az előlapot a képernyő, a keretek szinte teljesen eltűnhetnek.
2020-11-25 06:06:24

Két kép árulkodik arról, hogyan néz majd ki a Samsung Galaxy S21

Twitteren jelent meg két fotó, melyekből már látni, milyen lehet a Samsung Galaxy S21 – vagy S21+ – kinézete.
2020-11-26 09:06:00

Két kép árulkodik arról, hogyan néz majd ki a Samsung Galaxy S21

Twitteren jelent meg két fotó, melyekből már látni, milyen lehet a Samsung Galaxy S21 – vagy S21+ – kinézete.
2020-11-26 09:06:02

Két új olcsó telefont ad ki a Samsung: íme a Galaxy A12 és a Galaxy A02s

A Samsung megmutatta, melyik két telefonnal kezdi majd a jövő évet a megfizethető kategóriában.
2020-11-26 10:06:24

Két új olcsó telefont ad ki a Samsung: íme a Galaxy A12 és a Galaxy A02s

A Samsung megmutatta, melyik két telefonnal kezdi majd a jövő évet a megfizethető kategóriában.
2020-11-26 10:06:26

Kezd körvonalazódni a Huawei P50 Pro csúcsmobil

Állítólag Kirin 9000 chip és Samsung, valamint LG kijelző kerülhet a Huawei P50 Pro készülékekbe.
2020-11-26 19:06:12

Izgalmas újdonságokat hozhat a Galaxy Z Fold3, de közben véget vethet a Note-sorozatnak

A Samsung egyértelműen letette a voksát az összehajtható telefonok mellett, újabb és újabb modelleket küld piacra. Jövő nyáron mutathatja be a Galaxy Z Fold2 utódját. Ismét felröppent a pletyka, hogy ezzel a Note-sorozatot akár nyugdíjazhat is.
2020-11-27 09:07:10

2020-11-27 09:07:11

Hamarosan elindíthatja az Android 11-es frissítéseket a Samsung

A Galaxy Note 20 széria One UI 3.0-s bétaprogramja befejeződött, közeledik a stabil Android 11.
2020-11-27 19:06:01

Közelednek a Samsung Quantum Mini LED TV-k

Szabadalmaztatta a Quantum Mini LED TV márkát a Samsung, feltehetően a 2021-es CES-en érkeznek az újdonságok.
2020-11-28 06:06:10

Továbbra sem válik meg a Bixby asszisztenstől a Samsung, hanggal lesz feloldható a Galaxy S21

A jelentések szerint a Galaxy S21 okostelefonoknál lehetősége lesz a felhasználóknak hanggal feloldani a zárolást.
2020-11-29 06:06:06

A fideszes ?Facebook-harcosokat? toborzó Kovács István készülhet Szájer József helyére

Az Alapjogokért Központ alapítója következik a Fidesz EP-listáján.
2020-11-29 16:06:11

Black Friday: akadt olyan tévé, ami 15 millióval volt leértékelve Amerikában

Az utóbbi idők egyik legnagyobb műszaki cikkes akciójával állt elő az Egyesült Államokban a Samsung. A hír be is járta a tengerentúli médiát. De még ezzel együtt sem valószínű, hogy sokan kapkodtak volna az okostévé iránt.
2020-11-30 08:06:42

Szárnyalnak a Samsung telefonjai, hat éve nem mentek ilyen jól

Igen jó eredményeket könyvelhetett el a Samsung Electronics 2020 harmadik negyedévében, a vállalat okostelefonos piacon megszerzett profitrészesedése hat éve nem volt ilyen magas.

2020-11-30 08:06:43

A Galaxy Buds Pro lesz a Samsung legújabb vezeték nélküli fülhallgatója

Már a nevet és a modellszámot is hitelesítették, a Galaxy S21 szériát kísérheti az új modell.
2020-11-30 19:06:01

Búcsúzik a Galaxy Note?

A világsajtó könnyekkel küszködve búcsúzkodik a Samsung digitális tollal felszerelt produktivitásmobiljától.
2020-12-01 06:06:09

Még karácsony előtt mesterséges ember érkezhet a Galaxy telefonokra

Egy már hónapokkal ezelőtt bemutatott projekt izgalmas eredményét ismerhetik meg hamarosan a Samsung telefonokat használók: egy emberre hajazó digitális asszisztens érkezhet.
2020-12-01 07:06:07

2020-12-01 07:06:08

Ez volt szeptember legkeresettebb 5G-s mobilja

A Counterpoint Research szerint a Samsung Galaxy Note 20 Ultra a legnépszerűbb 5G-s mobil.
2020-12-01 19:06:03

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem lesz több új Samsung Galaxy Note telefon

A Reuters három, megbízhatónak mondott forrásra hivatkozva azt írja, 2021-ben már nem ad ki újabb telefont a Note-sorozatban a Samsung.
2020-12-02 14:06:08

2020-12-02 14:06:10

2021-ben még jöhet egy utolsó Samsung Galaxy Note mobil

A pletykák szerint tényleg nyugdíjazza a Galaxy Note szériát a Samsung, de egy utolsó modell még jöhet jövőre.
2020-12-02 20:05:57

Megjöttek a hivatalos adatok: pontosan mire lesz képes a 2021-es csúcsmobilok processzora?

Mások mellett a Samsung, az Asus, az LG és a Motorola is azt tervezi, a Qualcomm új chipjét szerelik jövő évi csúcskészülékeikbe. A héten nagyközönség elé lépett lapkáról most több szám is előkerült.
2020-12-03 09:06:04

2020-12-03 09:06:06

Háromfelé hajtható telefonon dolgozik egy mobilgyártó

Sőt, azt tervezik, hogy később feltekerhető kijelzőjű mobilt fognak gyártani.
2020-12-03 13:05:59

Könnyebb és laposabb összehajtható mobilokat ígér a Samsung

A Samsung egyik igazgatója maga tett ígéretet: a jövőben könnyebbek és laposabbak lesznek az összehajtható készülékek.
2020-12-03 19:05:57

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   tes   •   apróhirdetés   •   haszn   •   N   •   R   •   jazz   •   Leverkusen   •   mag   •   H   •   f   •   rozsa sandor   •   fhgperapro   •   K   •   b   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   eb   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   budapest   •   aza   •   P   •   L   •   fluminense   •   perapro   •   sz   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   dobbenten all a lanya kirohanasa elott kevehazi gabor nem is ertem mi baja lilinek 2   •   romanozott egy kicsit az m4 csatornaigazgatoja a magyar koszovoi meccs kommentalasa kozben 3   •   nagy nevekkel es ket esemennyel inditja kampanyat a fidesz 2   •   irans attack on israel could be bad for russias war in ukraine   •   a magyar teniszt az olimpiai sportagaktol fuggetlenul tamogatna az mtsz szakmai alelnoke   •   ezert fontos gyakran jelszot valtoztatni   •   brexithatas forrnak az indulatok eszak irorszagban   •   jott a papirforma 38 gollal vertek a briteket noi keziseink   •   kiszel tunde neha latok holgyeket felpumpalt szajjal atszabott arccal de ez nem az en utam   •   ujra djokovics a vilag tetejen fucsovics marton is javitott   •   ugy folytatjak a gyori vasut felujitasat hogy ekozben ferencvarosnal es csornanal is karbantartas lesz megint valtozik a menetrend   •   utinform csuszos utak es kidolt fak nehezithetik a kozlekedest mutatjuk mire szamithat az aki a vasarnap autoba ul 2   •   demeter szilard a gettologika gyengiti a kulturat   •   tobbe kerul majd a parizsi olimpia az adofizetoknek mint korabban gondoltak 3   •   analysis biden prioritizes experience with cabinet picks   •   keruleti lakosoknak fenntartott parkolohelyeket jelolnek ki terezvarosban   •   ezzel a hat szammal senki sem lett milliomos 2   •   halalos baleset tortent az m3 as autopalyan kal kozeleben   •   nehany rajongo megfejtette hol talalhato a batman stablista utani jelenete   •   lesz ahova visszater a nyarias ido   •   a gyerekneveles 71 buktatoja   •   tiz embert temetett maga ala egy lavina ausztriaban valodi csoda mindenki elve kerult elo   •   MUNKAADKSMUNKAVLL   •   first on cnn us ships first pfizer vaccine doses abroad donating 2 million to peru   •   szerelmet keresi a modell aki azert plasztikaztatta magat mert csufoltak a kulseje miatt   •   az unokaoccsevel fosztott ki egy hazat egy kaposvari ferfi   •   a volner part elnoke a kamupartokkal magyarazta a valasztasi torveny miatt beadott modositojat   •   tobbe kerul majd a parizsi olimpia az adofizetoknek mint korabban gondoltak 2   •   kihalt utcak es repterek kuckozas szorongas tuntetesek a hvg idei legjobb fotoi   •   nem uszta meg a bortont a luxusorakat elfogado es prostizo norveg sportvezeto   •   fanak csapodott egy auto mindszentkalla kozeleben a sofor meghalt   •   nagy oleles mindenkinek guardiola is uzent a 110 eves vasasnak   •   supreme court ends trump emoluments lawsuits   •   szovetsegi ugynokok rohantak le a vilaghiru rapper tobb ingatlanjat is diddy mar menekult volna egy maganrepulogep fedelzeterol szallitottak le 2   •   orban viktor az operativ torzzsel egyeztetett kep   •   egy anya sosem tudja teljesen elengedni a gyermeke kezet   •   megrazo heteves kislany az irani tamadas legsulyosabb serultje ezt lehet tudni rola 3   •   why trumps challenges to democracy will be a big problem for biden 2   •   balkan   •   meztelenul mutatta meg magat az 55 eves modell   •   megszolalt az nvi egyedul a fidesz kdnp adta le ajanlasait es jelentette be az ep listajat 2   •   messi nem jatszott pontokat hullajtott a barcelona   •   us house committee votes to release trumps taxes   •   esterhazy marton mexikoban valamit belekeverhettek az etelunkbe vagy az italunkba   •   ezt teszi a szivvel a rendszeres vodkaivas   •   henry winkler explains the trick that allowed him to transform into the fonz   •   eltemettek a vajai kamaszt aki ongyilkos lett mert osztalytarsai zaklattak 2   •   Alkotmánybíróság   •   gulyas gergely marcius 1 ig maradnak a jarvanyugyi korlatozasok 2   •   1717trsiilletkgpjrm1 717